Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-29 / 100. szám
2000.Aprius 29, Szombat MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Harcban a megélhetésért Tisztelt Olvasónk! Tíz éve viszi ki reggelente önnek a kézbesítő a Somogyi Hírlapot. A lap első száma 1990. április 25- én jelent meg. Ezt az évfordulót ünnepeljük ma - reményeink szerint - népes olvasótáborunkkal együtt. A programra régóta készültünk. Kaposváron, a sétálóutca ma a miénk és azoké, akik velünk ünnepelnek. Tíz évvel ezelőtt is így szólítottuk meg: Tisztelt Olvasónk! Utána pedig azt írtuk: „a ...Somogyi Hírlap a pártoktól való függetlenségét deklarálva a közélet igazi és számon tartott szereplője kíván lenni: úgy gondoljuk, hogy szabad és demokratikus berendezkedésű országban ez másként nem is képzelhető el. A demokráciák története bizonyítja, hogy az az újság, amely a pártoktól - vagy akár a kormánytól függ - egyúttal a befolyásuk alatt is áll. Nem képes megtartani a legfontosabbat: a legszélesebb olvasó- közönség bizalmát. E nélkül a bizalom nélkül pedig - számos példa bizonyítja - nem élhet meg az újság. Pártatlanok vagyunk és ez azt is jelenti, hogy senki sem tekinthet bennünket a saját szócsövének. Meggyőződésünk a Somogyi Hírlap így lehet azoké, akiknek szól: az olvasóké. A polémiától, a kultúrált vitától természetesen nem zárkózunk el, de vitatkozni csak érvekkel és nem indulatokkal szabad. Elvünk szerint a hímek igaznak, a véleménynek pedig szabadnak kell lenni. Előítéletektől mentesen akarunk az igazságnak megfelelő információval szolgálni és bonyolult világunk eseményeinek hátterét is megvalósítani úgy, hogy feltárjuk az összefüggéseket, bemutatjuk az eseményekhez vezető folyamatot és ha lehet szólunk a jövő kilátásairól is. Mindezt azétt tesszük, hogy olvasóink számára megkönnyítsük a tájékozódást és segítsük a véleményalkotást. Ez az álláspont egyúttal kifejezi azt is, hogy az alkotmány előírásának megfelelően élünk és dolgozunk...’’ Kiadónk „több mint negyven éve vallja az alapító-a néhány éve elhunyt Axel Springer - kiadói hitvallását, a szabad és demokratikus rend - és különös tekintettel - a sajtó- és véleményszabadság védelmét: a szociális piacgazdaság védelmét és a politikai totalitarizmus minden formája elleni harcot. ” Ezt a programot tíz évig vállaltuk, ma sincs elvenni való belőle és hozzátenni való sem. A Somogyi Hírlap a megyében otthon érzi magát, a közéleti igazi fóruma kíván maradni, s ehhez kéri népes olvasótábora megértését és segítségét. Ma ünnepeljenek velünk. KERCZA IMRE Hívja az SMS-falat S 06/30/930-60-30 Ma, a Somogyi Hírlap születésnapján - vidé- Somogyi Hírlap ken először a Westel 900 SMS-falat működ- természetesen tét Kaposváron, a sétálóutcában. Erre 160 ka- nem tesz különb- rakterig bárki eljuttathatja kérdését, üzenetét, séget, hogy ki, melyik társaságot részesítette előnyben, amikor mobiltelefont választott magának. (Folytatás az 1. oldalról) Minden eddiginél nagyobb a bizonytalanság a munkahelyeken. Az arcpirítóan alacsony bérek csak borzolják a kedélyeket. Mára az is kiderült: nem éppen veszélytelen dolog szakszervezeti vezetőnek lenni. Eddig ez nem így volt. Somogybán is vannak olyan munkahelyek, ahol. nem ritkán nyíltan megfenyegetik a szakszervezeti vezetőket, nem adják meg a törvényes járandóságokat. Nem véletlen tehát, hogy minden eddiginél közelebb kerültek egymáshoz a szakszervezetek és a munkástanácsok. Ez éppen a közös fenyegetettségnek is köszönhető. Tíz év után kiderült: nincs alternatívája az összefogásnak. Ha ezt nem ismerik fel a szakszervezetek, akkor egyszerűen félresöprik őket. Bebizonyosodott, hogy az arrogancia időnként nem ismer határokat, s ha kell, akkor akár még az eszközökben sem válogatnak, hogy elérjék céljaikat.- Meg tudják védeni munkatársaikat?- Sajnos olyan ügyekben is bírósághoz kell fordulnunk, amikor mindenki tudja, hogy mi lesz az ítélet. Ha egy kollégánk csak azért kapja az átlagos fizetésemelés felét, mert szakszervezeti vezető, nem kétséges az eredmény. Jogtanácsosaink valóban nem unatkoznak. De nem ez az új elem, hanem az, hogy ma már akár rendőrségi feljelentésekre is számíthat, aki munkatársai érdekeit védi. A szakszervezeti tagok érdeksérelmeit, ha néha nem is egyszerűen, de orvosolni tudjuk. Ettől jóval többen vannak azok, akik szervezettség híján senkihez sem fordulhatnak. Velük szemben bátrabbak és erőszakosabbak a munkáltatók is. Mindezek a tendenciák erősíthetik a szakszervezetekbe vetett hitet, s azt, hogy egyénileg igencsak kevesen tudják megvédeni önmagukat.- Közvéleménykutatást végeztetnek, kiadványban teszik közzé, hogy az MSZOSZ szerint hol tart az ország. Hol tart?- Május közepén az ország valós helyzetéről jelentetünk meg egy kiadványt. Már tudjuk: merőben más állítások szerepelnek majd abban, mint a kormányjelentésekben. Szerintük ugyanis lényegesen több új munkahelyet kellene te- remteni, mint eddig és amennyi tervezve van, a munka- vállalók érdekében módosítani kell a Munkatörvénykönyvét, emelni a nyugdíjakat és a béreket. Elvárásaik nem légvárak. Aggaszt bennünket, hogy a mostani jelentős lemaradásokkal és szociális paraméterekkel, vagyis, amikor a társadalom kétharmada az átalakulások vesztese, készülünk az Európai Unióba. Elfogadhatatlan, hogy a munkanélküliek segélyhez folyamodását is kényszer- munkához kötik. A somogyi átlagbérek továbbra is a vert mezőnyben vannak. Hiába harcolunk ki az inflációnál nagyobb béremelést, az alacsony bázis miatt az elmaradás relatíve mégis növekszik. Arra viszont büszkék vagyunk, hogy több munkahelyen sikerült megerősíteni pozíciónkat, s ez megmutatkozik a béren kívüli juttatásokban is. LENGYEL JÁNOS A küldő mobiltelefonszámával együtt, a falon egyszerre három SMS-üzenet jelenik meg. Ezekre lehet válaszolni, de - mert kiírja a mobiltelefonszámot is - közvetlenül is visszahívható az SMS-t küldő. Jó játéknak, élvezetes elfoglaltságnak gondoljuk. Ezért kérjük az olvasót, ha eljön a születésnapunkra Kaposvárra, a sétálóutcába, hozza el a mobiltelefonját is. A Ezért bármelyik mobil készülékről, legyen az akár 20-as, 30-as, 60- as vagy Vodafon, kapcsolatot teremthet az SMS-fallal. Aki mégsem jön el, de részt akar venni a programban, az is küldhet üzenetet - például kérdést a miniszterelnökök fórumán részt vevő Boross Péterhez, illetve Horn Gyulához, vagy csak egyszerűen jó kívánságot valakinek vagy valakiknek. Számítunk olvasóink játékos kedvére, de szokásunk szerint egy kicsit nehezítjük is a feladatot. Éppen ezért döntöttünk úgy: azt, hogy mely telefonszámot kell hívni, a mai Somogyi Hírlapban közöljük: 06/30/930-60-30 A hívható telefonszám természetesen megjelenik az SMS- falon is. Várjuk üzenetet kedvelő, játékos kedvű olvasóinkat! Nem csak játszhatnak, velünk nyerhetnek is! ■ Hírek KÉZMŰVES REMEKEK. Szép somogyi siker született az Ezredforduló kézműves remekei címet viselő pályázat kiállításán, amelyet tegnap délelőtt nyitottak meg Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. A Magyar Kézművességért Alapítvány és a Magyar Országos Művészi Kézműves Egyesület által szervezett kiállításon megosztott díjat kapott Komjáthy Piroska balaton- fenyvesi szövő. A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját ugyancsak Komjáthy Piroska és Török Emőke kaposvári babakészítő vehette át. A nyolcadik alkalommal rendezett tárlaton kétszázhetven alkotó pályamunkái közül harminchárom részesült elismerésben. (Ij) SOMOGYIAK A GYURKOVITS Szalonban. Somogyi vendégekkel beszélget vasárnap este 20 órakor Gyurkovits Tibor író a Petőfi Rádió Gyurkovits Szalon című műsorában. A házigazda az élet dolgairól, a szerelemről, a családról, a barátságról vallatja dr. Gyenesei Istvánt, a megyei közgyűlés elnökét és Pap János Somogyból elszármazott színművészt. (Ij) ZÖLD MISZTÉRIUM Juhász Já nos, a megyei közgyűlés civil kapcsolatok tanácsnoka, aki a „Tiszta, virágos Somogyért” mozgalom fő szervezője, tegnap Látrányban nyugdíjasvezetők előtt ismertette terveit. Egyebek mellet azt is, hogy környezetvédelmi misztériumjátékokat terveznek előadni nagyobb településeken, amelyben az európai normákat ismertetnék, és a hétköznapi életből vett példákkal, jelenetekkel hívnák fel a figyelmet azokra a helyi tennivalókra, amivel tisztábbá, egészségesebbé tehetjük környezetün- ket .(kcs) __ ■ A z új évezred bátorságot követel a szak- szervezeti vezetőktől. Ma már nem elég csak beszélni a bátorságról: Tenni kell érte, de ennek az a rizikója, hogy személyes előmenetelében is érintheti az embert. M€GH ÍVÓ Kedves Olvasónk! A SZÜLETÉSNAPI PROGRAM Tisztelettel meghívjuk és várjuk a Somogyi Hírlap születésnapjára Kaposvárra a sétálóutcába április 29-én, szombaton. A Somogyi Hírlap első száma 1990. április 25-én jelent meg. Azóta a megye meghatározó orgánumává vált, s ezt elsősorban Önnek köszönhetjük, aki hű társunk volt, s nem egyszer levelével, telefonjával segítette munkánkat. Jöjjön el születésnapunkra, s ünnepeljen velünk! Erre az alkalomra meghívtuk azokat a gyerekeket is, akik egy napon születtek a Somogyi Hírlappal. Ők lesznek az ünnepi műsorban a segítőink. Somogybán otthon vagyunk, s hogy otthonra leltünk, azt az olvasóknak köszönhetjük. Kérjük, válassza ki az Ön számára legszimpatikusabb műsort, de ha ideje engedi, nézze végig valameny- nyit. A Westel 900 jóvoltából lehetősége lesz arra, hogy bármilyen típusú mobiltelefonjáról SMS üzenetet küldjön, illetve kérdést tegyen föl. Az SMS falon - amely itt, Kaposváron mutatkozik be először - játszhat is, ha válaszol az ott megjelenő totóra. Legyen velünk ezen a napon, hozza el családját, ismerőseit és mobiltelefonját is! A Somogyi Hírlap szerkesztősége nevében tisztelettel hívja és várja Kercza Imre / főszerkesztő / Április 29. (szombat) sétálóutca és Kossuth tér 10.00 Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar és a belegi Mazsorett Csoport bemutatója 10.00 10 éves a Somogyi Hírlap gyermek aszfaltrajzverseny (Három tagú, 6-14 éves korú csapatok jelentkezését várjuk a helyszínen, fél 10-től) 11.00 Fekete Cilinder a Vaskakas Bábszínház műsora 12.00 Slágerrandevú 13.00 Forma Fitness Team bemutatója 13.30 Lagzi Lajcsi a Dóridéból 14.30 Variobic Aerobic Csoport bemutatója 15.00 Kovács Kati műsora 16.15 Miniszterelnökök fóruma vendégeink: Boross Péter és Horn Gyula 17.30 Közönségjáték és sorsolás - fődíj egy Fiat Punto 18.30-22.00 Utcabál a Maestro együttessel 160 140 120 100 80 60 40 20 Napilapok olvasottsága Somogy megyében (ezer főben) 137 A Somogyi Hírlap olvasottsága megyén belül és kívül 137 ezer fő Somogyi Hírlap (Figyelje az adatokat, szombaton szerencsét hozhat) 15 ■ 5 2 5 m □ Népszabadság Blikk Mai Nap Népszava Magyar Hírlap Somogybán otthon vagyunk! - Somogyi Hírlap