Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-27 / 98. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000-Április 27., Csütörtök Szökésben a Whiskys (3) Én ezt így nem csinálom végig!” Május 17-ikén kezdődik a Whiskys néven elhíresült rabló bírósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. (Ambrus Attila naplójából) Amikor kihúzták a korábban gyanúsított Szűcs testvérek nevét a vizsgálati anyagból, rögtön beírták a helyére az enyémet. Az már senkit nem érdekelt, hogy korábban hibáztak. Hiába érveltem, hiába mondtam, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy a tanúk állítják. Azt a választ kaptam, hogy majd a bíróságon tisztázom a szerepemet.- Mi az, hogy a bíróságon? - fakadtam ki. Azért vagyok vizsgálati fogságban, hogy az ügyeket itt és most bizonyítsák, most tisztázódjon minden. Régen rossz, ha a bíró előtt kell bizonygatnom ebben az ügyben az ártatlanságomat. Mi van, ha a bíró azt mondja: “Üljön le, nem kérdeztük, itt a tanúk vallomása, azt vesz- szük figyelembe.” Ott még nem tartunk, hogy a bűnözőnek is igazat adjanak. Pedig segítettem a nyomozók munkáját, de az már nem számított. Egyre jobban kezdtem berágni, elvittem az összes balhét, mindent beismertem, gyakorlatilag tollba mondtam a vizsgálati szakaszban mindent. Erre olyan bűncselekményt akarnak a nyakamba varrni, amihez, semmi közöm. Ugyanis ha ez a lövöldözés megáll, akkor jó pár évvel többet kell ülnöm. Olyanért viszont nem ülök, amit nem követtem el. Mindez négy hónap fogva tartás után kezdett derengeni, hogy egyáltalán miről is szól ez a történet. Itt következett be a fordulópont az életemben. Amikor elkaptak, azt mondtam, egye fene, végül is megérdemlem a büntetést, kibírom azt az akárhány évet. A sitten meghúzom magam, talán kapok kedvezményt, akkor az a hét-nyolc év reális lesz, ennyit megérdemlek. Erre tessék, mi történt, a hét évből tíz lett, legalábbis, ha megáll a lövöldözés vádja. A plusz három év teljesen igazságtalan. Ezért döntöttem, velem ezt nem csinálhatják, én bizony meglépek. Végső elhatározásomban más is szerepet játszott. Amikor elhelyeznek egy cellában, kapsz egy belső szabályzatot. A cella ajtaján belülre kifüggesztik a jogaidat és a kötelezettségeidet. Többek között az is le van írva, hogy minden fogva tartottnak joga van napi egy óra egészség- ügyi sétához. Ez mind szép és jó, a gyakorlatban azonban nem így van. Ha néhanapján levittek sétára, az sem tartott tovább tíz percnél. A cella takarításhoz sokszor még hypót sem adtak, nemhogy takarítószert. A kürtről beküldött tisztító'szerrel mostam fel a cellát. A fürdőhelyiség minden emberi képzeletet felülmúlt. Bejártam a fél világot, több harmadik világbeli országban is megfordultam, de ilyen lepusztult helyet még Hátin sem láttam. Néha napokig a fekáliában tapostunk. Volt szíves egy-két bunkó a WC mellé szarni, így az átázott fürdőben a fekália, a véres tampon, a rohadt szalámi megszokott látvánnyá vált. Hetente két alkáommal takarítottak, de másnap már ugyanígy nézett ki műiden. Na most, ha évekig ilyen helyen kell lennem, előbb- utóbb visszamászhatok a fára, múlt az őseim. Az intézmény vezetői sem estek a fejükre, ha ne adj1 isten a Helsinki Bizottságtól vagy az ombudsman hivatától valakik betévednének, mindezt nem látnák. Ha jön a bizottság, azt előre bejelentik. Fel tudnak készülni a fogadásra. A bizottságot az első emeletre viszik, ott ugyanis sokká tisztábbak a zárkák, a fürdő ki van csempézve, viszont ha valamelyik emberjogi aktivista betévedne valamelyik felső emeleti fürdőbe, leszúrt dupla rittbergert ugrana a látványtól. Mindezek után nem tudhattam, mi vár rám. Olykor kilenc napig is rohadtunk a büdös cellában. Az őrszemélyzetnek öt órára ma- ximáták a túlórát. Ha az letelt, egyik őr sem volt hajlandó tovább ingyen dolgozni. Ez idág érthető. Nem várhatom el, hogy az őr felebaráti szerétéiből sétáltasson. Azt viszont igen, hogy amit a törvény biztosít, a napi egy óra szabad levegőn váó tartózkodást, azt tartsák be. Többször írtam az ügyésznek, nemcsak én panaszkodtam az áldat- lan állapotok miatt, de a kérelmi lapom körülbelül az első kukáig jutott. Nagy ívben tojtak ránk. Ha bekerülsz ide, megszűntél mint ember, csak egy szám vagy és kész. (Folytatjuk) Új Fiai Punto • i >•. s/orvokömiony • vfvcfóoldoli Iin]7s«tIv • fíNH'l/oli '.zamihxjrp • f ollow mr nowr" foiiys/őrof ohkoó • irkoitmu'ft’tii Csornáéitól • mór 2 035 000 f f tol V & H Autócenter Kft., 7400 Kaposvái, Koficl veiét u. 2 tel (82) 429 400, fax: (82) 429 500 finanszírozás A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BOESSM ÚJ fi AT PUNTÓVAL mindenképpen nyerhet! Eljött az Ön ideje• Ha áprilisban kipróbálja az új FIAT PUNTÓT, és meg is vásárol egy FIAT modellt, sorsoláson nyerheti vissza új autója árát. A FIAT márkakereskedők tárt karokkal várják Április 27., Csütörtök - Televízió-műsor m1 RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV KAPOS TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 A bestia (brazil sorozat 120.), 9.00 Csak ma! (Szórakoztató délelőtt magazin, játékokkal, sztárvendégekkel), 9.20 Forró szél (jugoszláv sorozat), 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat), 12.00 Híradó délben, 13.00 Rondó (kisebbségi magazin bolgárokkal, görögökkel, lengyelekkel, örményekkel, ruszinokkal), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Domo- vina, 14.30 Én, a főnök (német tévéfilm), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Állati, 16.30 Mai hitvallások, 17.00 Jani házhoz megy..., 17.30 Szószóló (Balázs Géza és Grétsy László anyanyelvi műsora), 18.00 Híradó, 18.55 Alaphangok 19.00 Irány Svdnev! 19.30 Híradó 20.00 Milleniumi mesék 20.30 A gyanú hálójá- ban (tévéfilm) 22.00 Híradó _____ 2 2.10 Aktuális _____ 22.30 Alaphangok 22.35 Rajongó 23.05 Twin Peaks, (sorozat) 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- 8394), 9.00 Recept Klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.30 Kavalkád, 13.40 Celeste (argentin sorozat), 14.25 Helene és a fiúk (francia sorozat), 14.50 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat 166,), 15.45 Esmeralda (mexikói sorozat 60. Fsz.: Leticia Calderon, Fernando Colunga), 16.35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 16.40 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat 53.), 17.30 Mire gondolok? 17.35 Senora (mexikói sorozat. Fsz.: Julietta Egurrola) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt 19.55 Esti Showder Fábrv Sándorral 21.15 Az én gyerme- kem (am.film) 23.00 Este 23.20 Trinity (sorozat) 0.10 Fókusz EUROSPORT 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin), 8.30 A vipera (ism.), 8.55 Vad angyal (ism.), 9,40 Csupa-csupa élet (sorozat), 10.05 Egy titokzatos hölgy (sorozat), 11.00 Közvetlen ajánlat, 11.30 Segíts magadon, 11.50 Hurrá, utazunk! 12.10 Autószalon, 12.35 Riviéra (európai kopro- dukciós sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat 665.), 13.25 Különös kastély (angol romantikus film), 15.10 MacGyver (amerikai bűnügyi sorozat), 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat 412.), 16.45 Vad angyal (argentin sorozat), 17.40 Camila (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vipera (mexikói sorozat) ______ 2 0.00 Friderikusz - Osztálytalálkozó 22.00 Jó estét, Magyar- orszáo! 22.45 Frankenstein háza (amerikai horror 2/1.) 0.20 Magyarország holnap_______ 5 .42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.35 Hivatása orvos (dr. Samu István), 9.10 Hon-lap, 9.40 Az MTV archívumából: Híres Zenei Gyűjtemények, 10.00 Házimuzsika, 11.00 Telemázli, 11.30 Lendületben (A működő gazdaság mindennapjai), 12.05 Bor és hatalom (katalán sorozat), 13.05 Híradó délben, 14.00 Főtér, 15.35 Kettesben, 16.10 Iskola utca, 17.30 Pláne! 18.00 TS__________ 1 9.40 Esti mese Vízioók-csodapók 20.30 Ez történt... 1990 hónapról hónapra______ 2 1.25 A Mikulás itt jár-kel a városban (cseh tévéfilm)______ 2 2.50 Záróra HBO 6.30 Percy, a parkőr, 7.00 Jó barátok, 7.30 Angyali világ, 9.10 Az új Robinson család, 10.55 Nyílt kártyákkal (amerikai film), 12.50 A végzet hollywoodi aszonyai: Susan Sarandon, 13.20 Star Trek - Nemzedékek (sci- fi), 15.20 Csupasz pisztoly 33 1/3 (vígjáték), 16.45 Savanyú a szülő (amerikai vígjáték), 18.20 Angyali világ (thriller), 20.00 Harctéri harsonák, 21.40 Hollywoodi csemegék, 22.10 Az átverés törvénye (amerikai thriller), 23.50 Gésák, 0.45 Otthon, véres otthon 8.30 Gyorsasági motorosvb, Japán (ismétlés), 10.00 Barátságos mérkőzések (ismétlés), 11.30 Snooker-vb, Sheffield (élő közvetítés), 13.00 Tenisz ATP, Barcelona, 16.30 Súlyemelő EB, Szófia, 19,00 Versenyvonal, 20.00 Snooker-vb, Sheffield, 22.00 Barátságos mérkőzések, 24.00 Versenyvonal (ismétlés), 1.00 Sportbalesetek A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 4.10 Plusz 1 óra Virradó-, ra, 9.10 Régiók, 9.40 Napóra, 10.15 Maigret (krimisorozat), 11.45 Európai kaleidoszkóp, 12.00 Lapozó, 12.20 Police, 13.05 Pusztai királykisasszony (magyar film), 14.20 Tálentum, 14.50 Helikon, 15.10 Hungária Litterata, 15.40 Háború és béke (szovjet film), 1715 Nyelvőrző, 17.30 Mese, 18.00 Napóra, 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század 100 híres fotója 19.45 A maszk királya 21.15 Ravel: Pavane egy infásnő halálára 21.30 Híradó ________ 2 2.00 Művészvilág 22.10 A játszma______ 22.40 A boldogság ideje SPEKTRUM 15.00 A természet fortélyai, 16.00 Az ismeretlen DétAfrika, 16.30 Édes utazások, 17.00 Korunk tudománya, 18.00 A vadon varázsa, 19.00 A mélység titkai, 19.30 Pe- kingtől Párizsig négy keréken, 20.00 Képes sport- történet, 21.00 Tudós nyomozók, 22.00 Háborúk titkai, 23.00 Csodák világa, 23.30 Csillagsztráda, 24.00 Hájmánia N. GEOGRAPHIC 15.00 Árvíz, 16.00 Katasztrófa, 17.00 Utazás a Fűszer-szigetekre, 18.00 Digitális világ, 18.30 Nukleáris nomádok, 19.00 Egy felfedező útinaplója, 20.00 Kaland, 22,00 Tudomány, 23.00 Bálnamesék 8.00 Háztűznéző-magazin 8.20 Székelyföldön 13.00Tempo-autósport 15.00 Pini - Nyíregyháza röplabdamérkőzés ism. 18.00TerraX.9. rész 1850 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Játék 19.25 SKIK magazin 19.40 Roma magazin 19.50 Kapos Sport 20.00 Fekete Gyöngy 89. rész 21.10 Limbóláz - amerikai film 22.45 Klíma VilfPurina Kaposvár - Matáv Pécs kosárlabdamérkőzés 24.00 Éjszakai műsor BALATON TV 9.00 Az előző napi adás ismálése 19,00 Műsorelőzetes 19.05 Játék 19.25 Balatoni Aktuális-magazinműsor 19.45 Afiúés a kutyája - kanadai film 21.15 Kandalló MARCALI TV 10.00 Marcali Híradó ism. 10.30 Sporthíradó ism. 19.00 Marcali Híradó 19.30 Sporthíradó ism. CSURGÓ TV 024.00 óráig Képújság - hírek, információk, közérdekű közlemények 18.00 Képviselőtestületi ülés közvetítése KAPOS RÁDIÓ 5.30 A Reggel: hírek, időjárás, útinform, műsor- és programajánlók, lapszemle, évfordulók, KaposSport 8.00 Kávéház 10.0014,00 Déli Sark: közélet magazinok, zene, BBC, tőzsde, KaposSport 14.0018.00 Délutáni Turmix: színes hírek, játékok, tőzsde, a CD Box újdonságai 18.00 Klíma-Vili Purina Kaposvár - Matáv Pécs kosárlabdamérkőzés 19.0023.00 Előttünk a hétvége, BBC, KaposSport, közlekedési maga zin, 1 óra Country 23.05 Esthajnalcsillag PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs ma gazinműsor 12.00 Szerb nyeNű műsor 13.30 Horvát nyeh/ű műsor 15.00 A Pécsi Rádió za nés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matem- jemjeziku Pártok javaslata az új legfőbb ügyész személyére Két koalíciós párt és a MIÉP Polt Péter ombudsman- helyettest tartaná a hivatalából hamarosan távozó legfőbb ügyész legalkalmasabb utódának, míg az MDF a Csongrád Megyei Bíróság elnökét javasolja erre a posztra. A Göncz Árpád hivatalában tartott tegnapi frakcióvezetői viziten az MSZP és az SZDSZ új neveket is felsorakoztatott. Az államfőnél szervezett megbeszélés után Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője elmondta: Polt nemcsak nemzetközi kapcsolatokkal és magas jogi végzettséggel rendelkezik, hanem politikai szempontból is feddhetetlen. Szájer szerint az ombuds- manhelyettes hiányzó ügyészi tapasztalatát bőven pótolja az emberi jogok terén szerzett szaktudása, elmélyültsége. Bánk. Attila (FKGP) is elképzelhetőnek tartja Polt megválasztását, bár ő maga nem javasolt senkit a kérdéses posztra. Szerinte ez a jog egyedül a köztársasági elnököt illeti meg. Mint kiderült, a kisgazdák elvileg támogatni tudnák az MDF „favoritját”, Heidrich Gábort is. A demokrata fórum ismét letért a koalíciós útról - ezt látszik bizonyítani, hogy saját jelöltet neveztek meg. Mint azt Dávid Ibolya pártelnök elmondta: Heidrich kilenc éve kiválóan vezeti a Csongrád Megyei Bíróságot, kriminalisztikát tanít a helyi egyetemen, elméleti és gyakorlati felkészültsége vitathatatlan. Dávid szerint az MDF előzetes koalíciós egyeztetést szeretett volna, de ajánlkozá- sukra nem érkezett válasz. Kovács László (MSZP) két személyt is ajánlott az államfő figyelmébe, ám a sajtónak nem árulta el, hogy kiket, s Polt Pétert sem kívánta minősítem. Csupán annyit mondott: a legfőbb ügyésznek a mindenkori kormánytól független, ügyészi vagy büntetőbírói gyakorlattal és tudományos múlttal rendelkező szakembernek kell lennie. Az SZDSZ frakcióvezetője, Kuncze Gábor kifejtette: nem támogatják a Fidesz egykori parlamenti képviselőjelöltje, az 1990-94 között a párt szakértőjeként is ténykedő Polt Péter jelölését, mert kinevezése megkérdőjelezné a legfőbb ügyész politikától független státusát. Az SZDSZ három személyt javasolt, köztük van Heidrich is. Takács Albert alkotmány- jogász érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a magas posztra mindenképpen jogvégzett és szakvizsgázott, a Ház többségének bizalmát bíró személynek kell kerülnie. Etikailag elvárható, hogy a törvényesség őreként egyetien párthoz se kötődjön, noha politikailag teljesen semleges embert aligha találni. Takács szerint nem jelölési feltétel az ügyészi-bírói gyakorlat. Érvként hozta fel, hogy Györgyi Kálmán korábban egyetemi tanár volt, illetve hogy az ombuds- , man (helyettesi) pozíciója eleve bizonyos rokonságot mutat az ügyé- ; szí pályával. Nem véletlenül sze- 4 rették volna a kilencvenes évek közepén, hogy az ombudsmani hivatal - a bírósággal karöltve - t esetleg vegye át az ügyészség szerepét. Takács úgy véli: a Göncz által megjelölt egyetlen személyre nem bólint majd rá elsőre a parlament, kis alkotmányos válság keletkezhet ugyan, de a szavazás később - akár ugyanazzal a személlyel - megismételhető. TAKÁCS MARIANN