Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

2000. április 23. ★ HAZAI KÖRKÉP ★ 5 Védekezés víz alatt és felett 1 Minden idők leghatalmasabb árhulláma vonul le a Tiszán: Szolnoknál az eddigi legnagyobb vízszint­nél hatvanhat centiméterrel magasabban, 10 mé­ter 40 centiméterrel tetőzött a folyó. A vizet már csak a töltések koronájára épített nyúlgátak tart­ják, kérdéses azonban, hogy meddig állnak ellent a víz nyomásának. A töltéseken ezrek dolgoznak. Ám nemcsak a gátakon, hanem a víz alatt és a le­vegőben is folyik az emberfeletti munka. Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter is kint volt a gáton mlmm ______ , ___ * ■ ■' BT"- Kerítsetek egy árvízvédelmis feliratot! A fél város azzal rohan­gál, csak nekünk nincs - mondja nem kis indulattal egy talpig gu­miruhába bújt férfi, miközben társai mellett lefékez a furgonnal. A többiek már csak mosolyognak azon, hogy a rendőrök ismét nem akarták átengedni Szolnok lezárt Tisza-hídján a búvárfelsze­relést szállító kocsijukat. Az ötfős csapat a hét elején érkezett Budapestről. Mindany- nyian tapasztalt árvízi búvárok, a tavalyi tiszai árhullámkor is se­gédkeztek a védekezésben. Sőt, a csoport legidősebb tagja már az 1970-es árvíznél is ott volt. -Veszély...? - tűnődik el Mar­ton Tibor, az osztag vezetője - ...Ha átszakad a gát, vagy ha egy buzgár keletkezik, az be­szívhatja a búvárt. A szolnoki Tiszaligetben szorgoskodó csapatnak leg­többször azonban le se kell me­rülnie, csupán derékig vízben állva próbálják eltömni a gátba fúrt vakond- és pocoklyukakat. Napkeltétől napnyugtáig a ki­lenc Celsius-fokos vízben. A szolnoki búvárok viszont áldanák az istent, ha csak a ki­lencfokos Tiszába kellene le­merülniük. Ők ugyanis mindig oda mennek, ahol a legnagyobb a baj. így két hét alatt Kisköré­től Csongrádig beutazták szinte az egész Közép-Tisza-vidéket. A különítményt irányító Vámo­si Antal szerint az állandó uta­zásnál, készenlétnél is rosz- szabb, hogy többet „fürödtek” a csatornákban, vízzel elöntött aknákban, mint a folyóban. -Alámerülni itt sem veszélye­sebb, mint az áradó Tiszán, csak kevésbé kellemes - állítja Vámosi Antal. Munka persze a Tiszaliget gátjain dolgozó budapesti bú­vároknak is jut bőven. A me­gyeszékhely zöldövezetét védő töltésnek szinte nincs olyan métere, ahol ne lenne csurgás vagy szivárgás. Most azonban úgy tűnik, korán végeznek.- Elfogyott a homokzsák. így nem tehetünk mást, mint hogy feltöltjük a palackokat és visz- szamegyünk a szállásunkra - magyarázza Marton Tibor, mi­közben beindítja a kompresz- szort. A város határában lakók vi­szont néhány napja csak a csendre kapják fel a fejüket. A helikopterek ugyanis megállás nélkül szállítják a homokzsáko­kat oda, ahová már ember alig merészkedik.- Fentről nem érezni a veszélyt- állítja a tankolásnyi időre megpihenő MI-17-es pilótája. Dávid József századost és társa­it a hét elején vezényelték át a Dunántúlról. A Tiszát nem elő­ször látták madártávlatból, ám Tószegnél most mégis inkább nézték a Balatonnak, mint a szelíd szőke folyónak. Az igazi meglepetés azonban akkor érte a katonákat, amikor Tisza- j enőnél a gát közelében kellett leszállniuk.- Aznap mi vittük az utolsó zsá­kokat a töltésre, így nekünk kellett visszahozni a repülésirá­nyítót. Éppen fel akartunk szállni, amikor szóltak, vár­junk, mert csónakon hoznak néhány, a teher rögzítéséhez használt kötelet. Pár perc múl­va meg is jelent egy ladik, pont a szemmagasságunkban. Ekkor fogtuk fel, milyen nagy is a víz - meséli a gép parancsnoka. A munka idegőrlő, s hiába gyakorolták ezerszer, az éles be­vetés mindenben más. Most egy viszonylag nagyobb terület he­lyett centiméterre pontosan kell elhelyezni a két óriási, közel egy- egy tonnás homokzsákot. Mind­ez csak úgy sikerül, hogy az egyik technikus a földtől néhány méterre lebegő gép nyitott ajtajá­ban hasalva irányítja a pilótát. Nem csak letenni, felvenni is nehéz a zsákokat. Sőt talán még veszélyesebb is. Az egyik gép pi­lótája csupán a lélekjelenlétének és reflexeinek köszönhette, hogy elkerülte a katasztrófát. Egy zsák - emelés közben - beakadt a te­herautó egyik kiálló alkatrészé­be. A pilóta szerencsére észre­vette és megállította a gépet. Mindezt Dávid József - a kö­vetkező homokzsákra várva - a levegőből nézte végig. A száza­dos gyorsan le is kopogja, hogy vele ilyesmi még nem esett meg, de csak ennyit van idő monda­nia, mert érkezik a parancs: fel­szállás. Teleki József ; Buzgárokra nem jár kártérítés >! Eddig csak néhány száz ügyfél kereste fel a tiszai árvizek miatt a biztosítókat. A társaságok szerint a biztosítással rendelkező ügyfeleik többsége a gátakon dolgozik, s így egyelőre nem vették számba, hogy lakásuk és ingóságaik milyen kárt szenvedtek el. Az eddig jelentkező károsultak átlagosan ötvenezer forint veszteséget jelöltek meg. A biztosítottak egy része nem reménykedhet abban, hogy pénzt lát majd az ár levonulása után. Nem számolhatnak kártérítésre azok, akiknek értékeit a belvíz rongálja meg. Ez ugyanis a biztosítók szerint évről évre várható „esemény" ott, ahol nem tartják karban a vízelvezető árkokat, nem pedig előre nem látható katasztrófa. A hazai biztosítók szerint árvíz az, ami a védőgátak koronája fölött átcsap, vagy a gát átszakadá­sa, illetve szándékos (hatóság) átvágása során önti el és rongálja meg a biztosított épületet, értéket. A lakásbiztosítások zöme a töl­tések mentén fakadó vizek, buzgárok okozott károkat, akárcsak a belvízt, általában nem térítik meg bár a tavalyi árvizek után több biztosító módosította az ezzel kapcsolatos szerződési feltételeket. 1999-ben a Mabiszhoz tartozó cégek 12 milliárd forintot fizettek ki az árvizek, viharok és villámlások okozta károkra. Előzetes becslé­sek szerint az idei kárösszeg sem lesz ennél kevesebb. Húsvéti Emmausz E gy óra múlva elviszik... Vég­képp elbúcsúzhat attól az élet­től, amit mi normális emberek annak mondunk - szólt be Félix cel­lájába a korosodó fogdaőr. Nem vi­tás: arra célzott, hogy életfogytigra szóló ítélete után el fog majd rohad­ni a fegyház rideg falai között. Hang­jában némi kárörvendés érződött. Félix összerezzent, mintha villám cikkázott volna át rajta. Legalább ezek mutatnának valami részvétet - gondolta. — Ha meg nem, hát fognák be a szájukat. Nem kívánt ránézni az ( őr mindig durvaságról és kegyetlen­r ségről árulkodó képére. A vaságy szélén ülve, kezébe temetkezve kér­dezte meg: - Milyen nap van ma? - Legalább azt tudja, mikortól kezdő­dik az élve temetés.- Húsvét - bökte oda az, majd kis Í szünet után megjegyezte: - Láttam, vallásos. Ugye, a magukféléknek nagy ünnep ez?- És a magukféléknek micsoda? - kérdezett vissza Félix kicsit dühö­sen.- Hát... én nem is tudom... Hittan­ra én is jártam diákkoromban - villa- nyozódott fel, és mint akire hirtelen rátörtek a gyerekkori emlékek, me­sélő kedvvel folytatta:- Őszintén: nekem ebből a húsvé­ti történetből az az emmauszi izé tet­szett a legjobban... Tudja, ami azzal a két tanítvánnyal megesett, amikor Jeruzsálemből Émmauszba mentek. Elképzeltem őket, amint csüggedve ballagnak a poros úton, Jézus kivég­zése után. Látták a kereszten a hatal­mas, fogva tartó szögeket, a szívbe hatoló lándzsát, a zokogó asszonyo­kat, a beteljesüléskor lezúduló vihar­felhőket, és megbizonyosodtak: a Mester halott, mindennek vége.- Igen, számomra is mindennek vége - állapította meg Félix, és szorí­tást érzett a szíve táján. Látta magát a fegyház udvarán az őrök között kö­rözni, amint a messzi kék eget bá­mulja és vágyakozva gondol a nagy utazásokra, szerelmekre, a barátok­ra, akik - ki tudja, miért - elhagyták. Pedig ha legalább ők nem hiszik el, hogy gyilkos, talán lett volna valami kapaszkodó, és a segítségével átlen­dülhetett volna a szakadék felett. Felugrott a priccsről, a rácshoz ro­hant. Megmarkolta a hideg vasat, és odakiáltotta az őrnek: - Ártatlan va­gyok! De az meg se rezzent. Minek? Mind ezt mondja, aki itt köt ki. Foly­tatta hát a megkezdett történetet:- ...Szóval ahogy így ballagott a két emmauszi, csatlakozott hoz­zájuk Jézus. De ők nem ismerték fel. Emlékeztették, mi történt Je­ruzsálemben a Názáretivel, meg azokra a híresztelésekre, misze­rint: feltámadott volna. Ki ezt állít­ja, ki meg azt... F élixnek erről a számára végze­tes bírósági tárgyalás jutott eszébe, az állítások és tagadá­sok sokasága. Csak most eszmélt rá: az a bejelentése, ami a leginkább bi­zonyíthatta volna ártatlanságát, egy­szerűen elsikkadt, mert a vád képvi­selője dühös közbekiabálásával megzavarta a védelmet. Pedig ha az jegyzőkönyvbe kerül... De most már késő - csóválta fejét kétségbeeset­ten.- Nem figyel?! - szólt rá az őr, mintha feltételezné: foglya emléke­zetéből mindezt már kimosta az idő. - Magának beszélek - jegyezte meg kissé sértődötten.- De... de ! Hogyne figyelnék...- Akkor folytatom, mert az ilye­nek mint maga nagyon is hajlanak a feledésre. Talán tudná folytatni? Félix jól ismerte az emmauszi tör­ténetet, de hallgatott. Nem volt vitá­zó kedvében.- Na ugye, hogy nem tudja? Pedig fontos dolog történt ám ekkor - kö­zölte tudálékosan a fogdastrázsa. ­Miután Jézus azt mondta nekik: az írások szerint mindennek így kellett megesnie, bement velük a házba, ahol asztalhoz ültek. Jézus megszeg­te és megáldotta a kenyeret, mint ahogyan az utolsó vacsorán tette, és erről felismerték. Mielőtt bármit kérdezhettek vol­na, eltűnt szemeik elől. Ők pedig visszasiettek Jeruzsálembe, ahol a többiek azzal fogadták őket: „Való­ban feltámadt az Úr, megjelent Si­monnak.” Félixet meghökkentette a részle­tek pontossága.- Ebből feleltem hittanórán. Még­pedig nagyon jól. A tisztelendő úr meg is simogatta érte az arcomat. Azt is mondta nekünk: az emmauszi történet biztatás a reménytelenek­nek...- Hallgatom - nógatta az őrt Fé­lix, mert az hirtelen abbahagyta. De nem felelt, a folyosó bejárata felé bámult, ahonnan egyre erősödő léptek zaja hallatszott. Aztán vi- gyázzba kapta magát, és jelentett egy közben a rács elé ért tányérsap­kásnak. A tisztféle körülnézett, majd hirte­len Félix cellájának ajtajára bökött:- Nyissa ki! Az ajtó kitárult, és Félix egyszerre úgy érezte magát, mint a fogságba ejtett állatok, amikor felhúzzák előt­tük a szállító ládák ajtaját. Ő is men­ne, de hát... Hol van ő most az álla­tokhoz? Várta hát a fejleményeket, amelyek számára csak azt jelenthet­ték: életének az a része következik, amikor már nem lesz értelme a na­pok számlálásának. K atonásan bepördült a tiszt, tett feléje néhány lépést, majd megállt, és ridegen azt mond­ta:- Ön ettől a perctől szabad. Majd határozottan a kijáratra mutatott: - Tessék. Félix meg sem mozdult, mert biz­tos volt benne, valamit félreértett.- Na, mi lesz? Magának beszélek! - reccsent a tányérsapkás hangja, és szögletes arca hirtelen megkeménye­dett. Félix még mindig nem értett sem­mit, de egyszerre működni kezdett benne a rabok feltétlen engedelmes­sége, és kisietett a zárkából. Néhány méterre megállt, hogy bevárja kísé­rőjét, akit kissé félénken megszólí­tott a fogdaőr:- Mi történt?- Csak annyit tudok - mondta a tiszt -, hogy tegnap valami nemzet­közi jogsegélyszolgálattól érkezett egy fekete taláros „arkangyal”, és ez lett a vége. Majd Félixhez sietett, ka­ron ragadta, és a kijárat felé nógatta. A fogdaőr - mint akit összezavartak a váratlan események - a kíváncsi­ságtól hajtva utánuk sietett. Azok már elhagyták az épületet, amikor a kijárathoz ért. Megállt az ellenfényes ajtóban. Az udvart már beragyogta a reggeli keleti fény, és szétömlött a rügyező fákon, amelyek közt ébredő galambok szálltak. A fogda és a hivatali főépület között lehettek, amikor Félix hirtelen megfogta a kísérő tiszt Karját:- Egy pillanat - mondta, és meg­fordult, mert a hátán érezte a fogda­őr tekintetét. Az valóban ott állt, és mozdulatlanul nézett utánuk.- Isten vele! - kiáltott vissza Félix. - Köszönöm a kétezer éves történe­tet Emmauszról...- Kétezer éves az igaz, de mintha csak most történt volna - mondta magyarázóan az őr, mint aki indo­kolni akarja szokatlan mesélőkedv­ét. Félix most látta először mosolyog­ni, és ettől a zord arc egészen meg­szelídült. Szegedi Nándor Benzinturizmus A barcsi határátkelőn naponta 300 magyar autó fordul meg, s ezek 99 százaléka tankolni megy Horvátor­szágba. Márciusban 14 ezer ma­gyar útlevelet kezeltek itt, míg a tavalyi év hasonló időszakában mindössze 5200 magyar jelentke­zett ki- és belépésre. Nem kell csodálkozni ezen, hiszen amíg ideha­za már rég túllépte a 230 forintot a 98-as oktán­számú benzin ára, addig ugyanezt Horvátor­szágban 40-60 forinttal olcsóbban szerezhetik be a déli határszélen élők. Hasonlóak az ará­nyok a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj esetében is.- A jogszabály szerint naponta egy alka­lommal bárki teletöltheti a gépkocsija üzem­anyagtartályát a határon túl - mondta Szabolics László helyettes vámparancsnok. - Ezt a barcsiak be is tartják, kannával nemigen érkezik senki a határra. Korábban előfordult, hogy valaki kannák­kal megpakolva érkezett, de amikor megtud­ta, hogy mennyi jövedéki adót kellene utána fizetni, inkább visszafordult. Más határátke­lőkön nemegyszer találkoztak a vámosok át­alakított - megnövelt tartályú - gépkocsikkal. Itt eddig még egyetlen ilyen sem akadt fönn a vizsgálaton. Jellemzően Barcsról és 15 kilométeres körze­téből érkeznek a tankoló magyarok, a távolabb élőknek már nem éri meg idáig autózni, hiszen a határtól további nyolc kilométerre van a legközelebbi horvát benzinkút. N. L. t >

Next

/
Thumbnails
Contents