Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-22 / 95. szám

10. oldal - Somogyi*Hírlap HÚS VÉT 2000.ÁPR1LIS 22,. Szombat Gyermeki szívek üzenete Nem mindennapos dolog, hogy egy vidéki kórház kardiológusa a társszerzője lehet egy ilyen jelentős műnek és egy olyan neves gyer­mek-szívsebésznek, mint dr. Lozsádi Károly egyetemi tanár. Különösen akkor, amikor a kötetek az elmúlt tíz év gyermekkardiológiájá­nak és szívsebészetének legújabb eredménye­it foglalják össze.- Harminc éve nem jelent meg olyan kötet, amely ebben a formában dolgozta volna föl a gyermekkardiológia robbanásszerű fejlődésé­nek legutóbbi állomásait - mondta dr. Kömyei Vilmos. - Másfél oldalba sűrített elképzelései­met Lozsádi professzor igen jónak találta. A kötetnek van még egy kaposvári vonatkozása. A mágneses rezonancia vizsgálatokat dr. Répa Imre, a Kaposvári Egyetem diagnosztikai inté­zetének főorvosa végezte, ő segített az ered­mények értékelésében és közlésében is.- Melyek voltak a legszembetűnőbb változá­sok a szakmában?- Leginkább a műtéti technika, az eszközök fejlődtek, s ezek maguk után vonták a diag­nosztika javulását is. Tíz évvel ezelőtt meg­hallgattam a gyermeket, megnéztem az EKG- ját és azt mondtam: kamrai sövényhiány. Pes­ten aztán megkatéterezték, s látták is a sö­vényhiányt, de ki kellet találniuk, hogy „hol van az ajtó a falon”. Az ultrahang minőségi ja­vulásával, ritkábban az MR segítségével azon­ban már kívülről is látjuk, hogy a sövény me­lyik részén van a hiány. Ez nagy kíméletet je­lent a kis betegnek, hiszen az operatőr már a mellkas megnyitása előtt tudta hol kell vágnia.- Mely gyermekkori szívbetegségek fordul­tak elő leggyakrabban, s melyeket kellett leg­többször operálni? Dr. Környei Vilmos. 1941 február 14-én született Mo­hácson, s a középiskolát Is ott végezte. A pécsi és bu­dapesti orvostudományi egyetemeken tanult: 1965-ben a SOTE-n szerzett orvosi diplomát. 1969-ben gyermek­gyógyász, 1978-ban gyermekkardiológus szakvizsgát szerzett. Felesége gimnáziumi tanár: Ágnes lánya köz­gazdász: László lla gyermekkardiolégus. Hobbija a gyer­mekkardiológia. Az Orvosi Hetilapban megjelent tudomá­nyos publikációiért Markusovszky-dijjal: gyermekkardi­ológiai munkájáért Fono Renée-díjjal tüntették ki.- Az 50-es 60-as évekig a reumás láz okoz­ta a legtöbb szívproblémát. Az ebből fakadó billentyűhibák gondozása miatt hozták létre a megyei gyermekkardiológiai gondozókat is. Bár operálni nem igazán lehetett ezeket, de megakadályozhattuk a reumás visszaesést. Aztán megjelentek az első szív-tüdő motorok és ezekkel már a gyermekek szerzett vagy öröklött szívhibáit is meg tudták operálni. Ez adott lendületet a diagnosztika továbbfejlesz­téséhez. A szívkatéterezés mellett az ultra­hang és az MR használatával pedig olykor már kiválthattuk a műté­tet megelőző katétere­zést is. Főleg az antibio- tikus kezelések hatására á rétimás láz gyakorlati­lag megszűnt, s az 1970- es évektől kezdődően már a veleszületett szív­fejlődési rendellenessé­gek okozták a somogyi gyermekek leggyakoribb panaszát. A könyv en­nek a korrekciójára he­lyezi a legnagyobb hangsúlyt. A diagnoszti­ka - mellyel a hallgatózással nyert információ­kat megerősítettük - rohamos fejlődésének köszönhetően pedig a gyermekeket ma már a betegségüknek és az állapotuknak legmegfele­lőbb időpontban tudjuk műtétre küldeni, ami növeli a beavatkozás sikerét, s az életesélyt. Napjainkban minden 100. gyermek - s ez az adat jellemző Somogyra is - szívfejlődési rendellenességgel születik.- Már a terhesség 6-8 hetében, amikor a legtöbb nő nem tudja, hogy terhes, az anyaméhben ala­kul a szívcső, a sövény, a billentyű. S, ha az öröklött és külső hatások együttesen jelentkeznek kialakul a rendellenesség. Tapasztalataink azt mutatják, hogy gyarapodott ugyan a gondozottak száma, de azt nem lehet pontosan tudni, hogy ennek az oka a szívhibák gyako­ribb felismerése, vagy az, hogy több gyermek születik ezzel az el­változással - magyarázza. A gyermekkardiológusok szak­mai és társadalmi presztízséről fag­gatom. Az emberek nagy része ugyanis azt a kérdést teszi föl nekik először: operál-e a doktor úr? S, ha a válasz nemleges, oda tekintély.- Sajnos, a mai medikusok, fia­tal orvosok már csak ritkán hallgat­ják meg a beteget, ráhagyatkoznak az EKG-ra, az ultrahangra és az MR-re, holott ez akár diagnoszti­kus tévedésekhez is vezethet. Más­kor, fölösleges vizsgálatokat végeznek.- Úgy tudom, az sem számít igazán „ele­gánsnak”, ha egy szakmabeli szívügyének tartja a megelőzést.- Egyesekben meglepetést kelthet, hogy a szívinfarktus elsődleges megelőzését - melynek fontosságát húsz éve hajtogatom - beleszer­kesztettem a kötetbe. Pedig ez a gyermekkardi­ológia második legnagyobb feladata. A veszé­lyeztetettek felkutatása, életmódjuk megváltoz­tatása valóban az alapellátás dolga, de erre ne­künk is kell ösztönözni a háziorvosokat. Talán a kissé ferde értékrend és persze a mél­tatlanul alacsony bér is az oka annak, hogy ha­zánkban kevés a gyermekkardiológus. Kömyei doktor - mint emlékezik - 1965-ben érkezett a szép, virágos Kaposvárra, ahol gyermekszerete­te, a szakmában tevékenykedő dr. Mágel Ferenc és dr. Szabó Gyula, valamint dr. Kamarás János professzor inspirációjára választotta ezt a szak­területet. S, talán nem véletlenül. Ma már három Kömyei gyermekkardiológus - köztük László fia, aki szintén társszerzője a kötetnek, és nagy­bátyja lánya Mária - is a szakmában dolgozik.- Megfertőztük egymást - mondja moso­lyogva, s arról beszél, milyen lehetőségekkel kecsegtet a harmadik évezred a gyermekkardi­ológiában, szívsebészetben. Hogy ma már nem minden esetben kell felnyitni a gyermek mell­kasát, mert a műtétek némelyikét felváltja a ka­téter terápiás megoldás. S, hogy az erek tágítá­sát, s annak falát kimerevítő drótháló (stent) beültetését a bőrön keresztül már a kardiológu­sok is elvégezhetik. Közelebbről megvizsgál­hatják a szívizom anyagcsere-folyamatait és gyorsabban, pontosabban juthatnak el a szív ingerületvezető rendszeréhez, melynek vélet­lenszerű átvágása a beteg halálát is okozhatja. A szakmai kézikönyvként használatos köte­tek hét évig adtak munkát a gyógyítás tapasz­talatait összegző embernek. Mi lesz ezután?- A szakkönyvírás olyan, mint a vadászat. Mindig újabb és újabb „ismeret-trófeák” meg­szerzésére inspirál - mondja és lassú mozdu­lattal asztalára helyezi az elmaradhatatlan fo- nendoszkópot. várnai ágnes Egy régi gramafonon naponta többször is lejátszotta „kedvenc” lemezét. A ritmusos, surrogó, olykor zöre­jekkel vegyes hangzás nem annyira zenei élményt, sokkal inkább a felismerés örömét nyújtotta a fiatal­embernek. Ez talán egy kamrai sövényhiány... Ez pe­dig egy billentyű szűkület lehet - morfondírozott. Aztán a kis betegek szívét is meghallgatva próbálta azonosítani a szívhangokat, fölállítani a diagnózist. Az igazi öröm azonban akkor érte, amikor mentora, dr. Kamarás János egyetemi tanár leutazott hozzá és megerősítette diagnózisait. Közel 30 év telt el azóta, hogy dr. Kömyei Vilmos, regionális gyermekkardio­lógus szakfőorvos a neves professzor, Hallgatózás a szív felett című kötetének lemezmellékletét hallgat­va készült szakvizsgájára. S, most ismét egy könyv fekszik előtte. Az Akadémiai Kiadó, kétkötetes, szép kiállítású munkája, melynek címe: Gyermekkardio­lógia. Címlapján pedig ez olvasható; szerkesztette Lozsádi Károly és Kömyei Vilmos. Somogybán 1999-ben 757-ről 725-re csökkent a gyermekkardi-: ológiai gondozottak száma; 579-ről 546-ra pedig a szív-keringési rendszer veleszületett eltérései miatt gondozottaké. Az újonnan ' gondozásba vett gyermekek száma ugyanakkor 42-ről 48-ra nőtt. A szívműtétek az előző évinek a kétszeresére, 16-ra nőttek, ugyanakkor hétre csökkent az operációra várók száma. Legtöbb, 182 fiatal az 5-14 éves korú lányok közül került gyermekkardi­ológiai gondozásba. Veleszületett szívrendellenességet leggyak­rabban - 140 esetben - pedig az ugyanebbe a korcsoportba tarto­zó fiúknál találtak. Szívbetegségben tavaly Somogybán egy gyermek sem halt meg. Biztos kenyér a A hivatás az életem, a mun­ka a hobbim. Meg vagyok győződve, hogy ez is sokat számított az újrakezdésnél. Sikerült. Dr. Karl Schultest, a kaposvári I. Magyar Cukor Manufaktúra igaz­gatóját hallgatom, aki Ausztriá­ban szerzett diplomát, de francia és német intézményekben is ta­nult. Elszakíthatatlan a cukoripa­ri kötődése. Másról van szó, mint pusztán kristály cukor gyártásról vagy csomagolásról. Emberi sor­sokról, az újrakezdés esélyéről éppúgy, mint tisztességről. Üzle­tiről és személyesről egyaránt.- Szinte minden ember életé­ben adódik olyan pillanat, ami­kor merőben új helyzetben talál­ja magát. Ilyenkor rendszerint két lehetősége van: megpróbál visszazökkeni az eredeti kerék­vágásba, vagy szakít az addigi mindennapokkal, s megpróbálja az ismeretlent. A kockázat per­sze nagy. Elismerem, sokkal ne­hezebb dolgom lett volna akkor, ha nem szeretem a szakmát. De ennyi szerencsém nekem is lehe­tett - ezt a mondatot egy fél­mosollyal toldotta meg. - A ki­lencvenes évek elején kerültem Kaposvárra, előtte végigjártam a szakmai ranglétrát, belülről is­merem a cégeket. Soha nem néz­tem, hogy mennyit dolgozom, így volt ez Somogybán is, három éve azonban már önálló vállalko­zást vezetek. A fordulatokkal teli történet filmbe illő. Egy kis garázsban kezdték a cukor csomagolást, készítést, eladást. Szaktudásból és lelkesedésből nem volt hiány, ráadásul számos barátja, ismerő­se segítségéről biztosította. A magyarhoz hasonló a német mondás, amelynek lényeg, hogy az ember igazán bajban tudhatja meg: kire számíthat. Munkaigé­nyes terméket készítettek. A név- választás is tudatos volt, a manu­faktúra-ötlet bejött. Egyre több megrendelést kaptak. Sikerként könyvelte el a gyarapodó meg­rendelést, az üzleti eredménye­ket, de nem elégedett meg. Csar­nokot béreltek, nőtt a termelés, több dolgozónak adtak munkát. A cukor amúgy biztos kenyér, de cukor két és fél éve még nem volt ilyen reményteli a helyzet.- A kulcsszó a felelősség. Eb­ből a szempontból szinte mind­egy, hogy tizenöt fős kisvállalko­zást vagy évi tízmilliárd forint forgalmú céget vezet valaki. A fő­nök a dolgozókért, s rajtuk ke­resztül családok tucatjaiért fele­lős. Vezetőként persze az egész folyamat érdekel, s akár csak ko­rábban, most is rajta tartom a szemem mindenen. Az alap­anyag beszerzéstől kezdve az értékesítésen keresztül az új kapcsolatok kiépítéséig. Több oldalas jelentés helyett gyakran elég néhány mondat, egy tele­fon és tudom, rendben van a kért munka. Sokan keresnek, kí­váncsiak ránk. Ez jó érzés, de a sikert sehol nem adják ingyen. Teljességre törekszem, s ez nem csak biztonságot jelent, hanem egyfajta megnyugvást. Tisztes­séges, keményen dolgozó szak­emberek vesznek körül. S bár nagy az érdeklődés, eredeti ter­vünket nem adjuk fel, a manu­faktúra továbbra is speciális édesipari terméket készít, illetve Dr. Karl Schuttes 1950-ben született Ausztriában. Bécsben tanult, mérnöki dip­lomát szerzett, később több szakmai to­vábbképzésen vett részt. Folyékonyan be­szél angolul, s magyarul is szinte min­dent megért. 1991-ben jött Kaposvárra. Korábban a cukorgyár igazgatója volt, 1997 éta az Első Magyar Cukor Manufak­túra Kft-t irányítja. ad el. Kiépült az értékesítési há­lózat, de most fontos feladatra készülünk. A vállalkozás híre a határon túl is elterjedt, várható­an újabb fejezet nyílik a cég éle­tében. H. M. Hittel gazdagodva Dr. Vörösné dr. Suri Olga Kaposváron született 1954-ben. A Pécsi Jogtudo­mányi Egyetemen 1977-ben szerzett diplomát. Azóta a kaposvári városi, majd a megyei bíróságon dolgozik mint biré. Férje szintén jogász. Három fiuk van. a legidősebb húsz, a legfia­talabb 4 éves. Az új presbitérium alakuló ülésén mindenki bemutat­kozott. Volt, aki elmondta, hogy már a dédszülei is re­formátusok voltak. Más ar­ról beszélt, hogy Erdélyből, 1200 kilométernyiről szár­mazik. Hallgattam, és egyre nagyobb zavarban voltam. Mikor azután rám került a sor, azt mondtam: én min­dig Kaposváron éltem, még­is valamennyiüknél mesz- szebbről érkeztem... Dr. Vörösné dr. Suri Olgát, mint a legtöbb gyereket az 50-es évek­ben, nem keresztelték meg. Ate­ista szellemben nevelték a csa­ládban és az iskolában is. Fel­nőttként talált rá a hitre, s lett - katolikus családi gyökerei ellené­re - a kaposvári református gyü­lekezet tagja. Férjével együtt, aki szintén jogász, 1992-ben konfir­mált. Tavaly novemberben mindkettőjüket presbiterré vá­lasztották.- Falun élő nagymamám oly­kor magával vitt a templomba, s láttam, amikor például nyári vi­harok idején a rózsafüzért morzsolgat- va imádko­zott, hogy a villámlás ne okozzon kárt. Az álta­lános iskolá­ban is voltak vallásos osz­tálytársaim. Éreztem az embereket elválasztó kettősséget, de nem értettem iga­zán, mi is a hit. Titokban irigy­kedtünk elsőáldozó osztálytár­sunk fodros fehér ruhájára, s ezt gonoszkodással ellensúlyoztuk. „Elárultuk” neki, hogy az ajándé­kot nem is a Jézuska hozza, ha­nem a szülők. A kislány erre sír­va fakadt; Napközis tanítónk - bölcs toleranciája jóval később tiszteletet ébresztett bennem - fi­gyelmeztetett bennünket, csúnya dolog a meggyőződéséért kicsú­folni a másikat. Egyetemista ko­romban is az ateista racionalitás nevében vitatkoztam vallásos ba­rátnőimmel. Közben azonban egyre több ismeretre tettem szert a vallásról. Sok ilyen tárgyú könyvet olvastam, a. József és testvéreit, a Mester és Margaritát, és persze kézbe vettem a Bibliát is. Jószerivel azonban Jézust is oda soroltam, ahová a görög és római isteneket. Mindezeket szép legendáknak tartottam, ám nem tudtam igazán mit kezdeni velük. A hithez - azóta már tu­dom - nem elegendőek az isme­retek. Az a lélek megmagyaráz­hatatlan misztériuma, amelyhez csak belső élmények és életta­pasztalatok sora vezethet el. Akit ateista szellemben neveltek, ne­hezebben talál rá, ha egyáltalán rátalál, erre a belső békére és kö­tődésre. A hit felé terelő élmények és hatások sorában dr. Vörösné dr. Suri Olga beszélt házasságáról, amelynek kapcsán református családba került. Az emberi sugár­zásról, amely kántortanító apósa mély meggyőződéséből fakadt. Családtagok elvesztéséről, mely csapások után hiába keresett lel­ki kapaszkodót. Középső fiáról, akiben spontán, sőt titokban éb­redt érdeklődés a vallás iránt.- Együtt néztük Zefirelli Jézus filmjét, s utána beszélgettünk. A fiam, aki akkor meglepett azzal, hogy máris mennyire ismeri a bibliai történeteket, azt mondta, szeretne minderről többet tudni. Beírattuk hát - bátyjával együtt - a református hittanra. A gyerekek templomi szereplései kapcsán kezdtünk el templomba járni. Először csák a családi istentiszte­letekre, azután már rendszere­sen. Olykor arra gondoltam, vol­taképpen mit keresek én itt. Ate­ista múltammal idegennek, kí­vülállónak éreztem magam, és úgy gondoltam, az ott levők is annak látnak. Csakhogy közben egyre több olyan élmény ért, amelyek hatása alól nem tudtam szabadulni. Elgondolkodtatott például, hogy a prédikációk men­nyi kimondatlan kérdésemre ad­nak választ. Megszerettem a templomi énekeket, s egyre gyak­rabban értettem meg azok üzene­tét is. A számomra legkedvesebb Jézusról szól, aki az ajtó előtt áll, ám nem kopog, csendben várja hogy beeresszék. Vagyis ő nem akar erőszakosan belépni az éle­tedbe, és Istent sem így közvetíti. Arra vár, hogy te nyisd meg a lel­ked ajtaját. Az, hogy ez nálam hogyan és miként történt, sza­Ar vakkal megmagya­rázhatatlan. A bel­ső változás ben­nem nem egy pilla­nathoz vagy egy naphoz kötődött, hosszabb folyamat volt. Azt gondolom, a hitet lehet keresni, ám legalább ilyen fontos, hogy a hit megtalál-e bennünket. Mikor például elhallgat az orgo­na, különös fuvallat leng át a templomon. Az embernek olyan képzete támad, hogy talán a Szentlélek hangja. Néha az ilyen apróságokat is mélyen átéli az ember. S végül is a hit ilyen él­ménymorzsákból áll össze. Jézus azt tanítja, hogy akár élete utolsó pillanatában is meg­térhet valaki. Én - bár már tud­tam, hogy azonosulok a paran­csolatok legfontosabbikával - fél­ve, s csak hosszabb gondolkodás után tettem meg az első lépést a gyülekezet felé. Tartottam attól, hogy nem fogad be a közösség. Csakhogy - miután férjemmel együtt konfirmáltunk - szeretet­tel fogadtak. Azzal kapcsolatban is volt rossz érzésem, hogy a kí­vülállók, akik nem érthetik az ál­talam bejárt utat, azt vélelmezik majd, hogy ez a megtérés csak a körülöttünk levő vüág változásá­val függött össze. Hogy mindez csak egy felvett valami. Csakhogy én nem tagadom meg a múltam, s azt sem gondolom, hogy az em­beri tisztesség mércéje az, hogy valaki hívő vagy sem. Hiszen vannak, akik materialista gondol­kodással is keresztényi normák szerint élnek. Szóval nincs olyan ok, amelyik alapot adhatna az esetleges sandaságra. Lehet per­sze, hogy senki nem tételezett fel ilyesmit, egy darabig mégis kí­sért ez a zárkózottságban kifeje­ződő önvédelmi reflex. November óta férjével együtt a megújult presbitérium egyik leg­több közösségi munkát vállaló tagjai.- Szívügyem az elesettek és a rászoruló idősek gondja. Ezért igyekszem hasznára lenni a kö­zösségnek az idősek otthona lét­rehozásában. Hasonlóan nagy feladat lesz a református iskola továbbfejlesztése, a gimnáziumi tagozat elindítása, melyben ne­kem is jut tennivaló. Jól érzem magam a gyülekezetben, s a megtalált hit által békésebbé, ki­egyensúlyozottabbá váltam. Könnyebben elfogadom a vilá­got, s olyan esetekben is termé­szetes lett számomra a toleran­cia, amelyekben korábban talán fékeznem kellett volna az indula­taimat. Minőségében változott, gazdagodott az életem. BÍRÓ FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents