Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-06 / 55. szám
12. oldal - SOMOGYI HÍRLAP H A Z A I TÜKÖR 2000. Március 6., hétfő ' Budapest Veres Andrást 1998-ban választották meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának. A pócspetri születésű fiatal püspök már gyerekkorában a papi hivatáshoz vonzódott. Ebben még a hadseregben eltöltött idő sem rendítette meg, sőt mint mondja, ez a két év is csak tovább erősítette abban a hitben, hogy ezt a pályát kell választania.- Saját magam döntöttem úgy, hogy pap leszek - emlékezik vissza Veres András. - Vallásos családban nőttem fel, ahol a szüleim sokat segítettek abban, hogy megalapozottan hozzam meg egész élet- utamra szóló döntéseimet. Amikor befejeztem az általános iskolát, a Győri Bencés Gimnáziumba jelentkeztem, amit szüleim is támogattak. Ekkor már tudatosan készültem a papi pályára. Érettségi után felvételiztem az Egri Hittudományi Főiskolára. Előbb azonban két évet a néphadsereg egyik büntetőszázadánál Beszélgetőpartnerünk Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára Az ember egyedi jelenség kellett letöltenem, mint mindazoknak, akik akkoriban teológiára jelentkeztek. Tizenöten vonultunk be, de a leszerelés után már csak heten kezdtük meg tanulmányainkat.- Ön hogyan bírta ezt a légkört?- Nem a parancsnokokkal volt a baj, ők szinte kivétel nélkül tisztelettel viselkedtek velünk. A nehézséget inkább a többségükben büntetett előéletű katonatársak jelentették. Voltak, akiket ez a helyzet megtört, vagyis feladták választott életcéljaikat. Engem inkább megerősített ez a két kemény év, s ma már azt mondom, sok szempontból nagyon hasznos volt számomra.- Teológiai tanulmányait csak Egerben végezte?- Két évet Egerben, egy évet Budapesten, majd öt évet Rómában tanultam. 1988-ban tértem vissza Magyarországra, ahol Mezőkövesden lettem káplán, ott két esztendeig dolgoztam. Hat évig tanítottam az Egri Hittudományi Főiskolán, majd 1996-ban megbíztak a Rómában működő Pápai Magyar Intézet vezetésével. Két esztendővel később pedig megválasztottak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának.- Mivel foglalkozik szívesen a vélhetően kevés szabad idejében?- Korábban szívesen fociztam, szeretek pingpongozni és túrázni. De ezekre ma már kevés az időm. Korábban tanítványaimmal együtt űztem ezeket a sportokat.- Az elmúlt hetekben sok szó esett a médiákban a katolikus egyházról, pontosabban egy ügyről, amely „bitangkassza” néven vált ismertté. Ennek fényében milyennek látja az egyház sajtóját?- A sajtóban nem túl pozitívan szerepelünk, de ez javarészt annak tulajdonítható, hogy a médiákban világszerte a szenzációhajhászás vált irányadóvá, mindenben és mindenkiben a rosszat keresik. Szerintem a jó megmutatása legalább annyira „kelendő árucikk” lenne, mint a helytelené. Ugyanakkor tény, hogy az egyház nem szentek közössége, hanem olyanoké, akik törekednek a jóra. így közöttünk is lehetnek olyanok, akik megbotlanak. Éppen ezért egy-egy hibából nem lenne szabad az egész egyházat megbélyegző következtetéseket levonni. Én úgy tapasztalom, hogy minden gyengeség ellenére az emberek, s nem csak a híveink, ma is a szilárd erkölcsiség hordozójaként tekintenek az egyházra.- Milyennek látja a katolikus egyház jövőjét?- A katolikus egyház kétezer éves múltra tekint vissza, s ezalatt az idő alatt külsőleg számtalan változáson ment keresztül. Nyilván a következő évtizedekben is keresni fogja, hogyan tud az új kihívások között legjobban megfelelni a krisztusi küldetésnek, vagyis hogyan tudja hatékonyan hirdetni az Evangéliueredményei a közösségekben válnak majd láthatóvá, ahol a helyi lelkipásztor vezetésével valósítják majd meg a tagok egyenként és közösségként életük megszentelését. A cél rádöbbenti az embereket egyedi voltukra. Rá kell őket vezetnünk arra a felismerésre, hogy mindenki megismételhetetlen érték, s ennek megfelelően kell mindenkinek megtalálnia helyét a világban. Tudom, ez ellentmond az elmúlt évtizedek és a jelenkor gyakorlatának, amikor a tömegesítésnek voltunk és vagyunk a tanúi. A katolikus egyház igazodni próbál a változó igényekhez, s ez látványosabb lehet egy-egy településen, ahol a lelkipásztor az adott közösséget ismerve hirdeti az Evangéliumot, mint a teljes egyházra nézve. Azt kell az emberekbe táplálnunk, hogy minden ember egyedi, s ennek megfelelően kell megtalálnia helyét a világban. _________Hírek ________ C IVILEK A MÉDIÁRÓL. A több mint kétezer szervezetet tömörítő Civil Fórum törvénytelennek tartja, hogy kizárólag kormánypárti képviselőkből álló kuratóriumi elnökségek irányítsák a közszolgálati médiumokat. A Civil Fórum állásfoglalásában hangsúlyozza: támogatja, hogy a médiatörvényt a MÚOSZ javaslatainak figyelem- bevételével módosítsák SZÉLSŐSÉGEK ELLEN. Ma gyarország gazdasági és politikai jövője szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy megerősítse a demokratikus erőket - mondta magyar rádió- nyilatkozatában Tom Lantos vasárnap. A magyar származású amerikai képviselő fontosnak nevezte, hogy országunk minimalizálja a totalitárius erőket. Polgári együttműködés a Tiszáért Ha elérjük, hogy határainkon kívülről ne érjen bennünket olyan környezetszennyező hatás, amely ellen védekeznünk kell, többet tettünk, mint amennyit eleink mindeddig - mondta a tiszai kormánybiztos szombaton Szegeden. Szeged Gönczy János, a Polgári Együttműködés a Tiszáért mozgalom konferenciáján elismeréssel szólt arról a szellemi értékről és lendületről, amellyel a mozgalomhoz csatlakozott kutatók, művészek, különféle szakterületek jeles képviselői hozzájárulnak a kárenyhítéshez és a folyók rehabilitációjához. A Polgári Együttműködés a Tiszáért mozgalom - amely a szegedi tanácskozás végeztével egyesületté alakult - a ciánszennyeződés okozta károk mérséklését, a folyó és a hozzá kötődő tevékenység helyreállításához való hozzájárulást tűzte ki célul. Első rendezvénye a szegedi konferencia volt. A tanácskozás levezető elnöke, Mádl Ferenc, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke elmondta: a Tisza megmentésének kérdése társadalmi ügy, hiszen a folyó egyedülálló nemzeti kincsünk. - Ezért széles körű összefogásra és gyors cselekvésre van szükség - hangsúlyozta. Közölte, hogy a Polgári Együttműködés a Tiszáért mozgalom újabb lendületet szeretne adni a környezetvédelmi politikának. Solymosi Frigyes szegedi egyetemi tanár kiemelte, hogy nem tartja jó megoldásnak a műanyag zacskókba csomagolt mérgezett haltetemek elvermelését, amelyeket így örökül hagyunk utódainknak. Közölte: a cianidok a földben nem bomlanak le, ezért a legmegfelelőbb eljárás az elégetés. A szakember érthetetlennek tartja azt a hivatalos álláspontot, amely szerint a dorogi égetőben nem semmisíthetik meg a haltetemeket. 2000. Március 6., Hétfő - Televízió-műsor KAPOS TV 8.05 sétatér 9.05 TV Shop 13.00 Klíma-Vili Purina - Honvéd mérkőzés közvetítése 14.30 SKIK ism. 14.50 TV Shop 1500 Rákóczi - Dunakeszi mérkőzés közv. ism. 16.30 Német nemzetiségi magzain ism. 18.15 Fecsegő tipegők - mesefilm 18.35 Fi Szanatos - roma percek 18.45 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Játék 19.25 jSomogyországi Krónikák 19.40 Kapos Sport 20.00 Fekete Gyöngy 20.45 A per - amerikai film 22.45 Háztűznéző ism. 23.00:. Regionális Híradó ism. 23.10 Éjszakai műsor BALATON TV 9.00 Az előző napi adás ismétlése, benne: Balatoni Aktuális - Kandalló - film 19.00 Műsorelőzetes, hírek, időjárás 19.05 Játék 19.25 Balatoni Aktuális 19.45 Queenie 1. rész-angol film 21.15 Kandalló MARCAI TV 10.00 Marcali Híradó ism. 20.00 Sportközvetítés CSURGÓ TV M9.30 Határ a csillagos ég - rajzfilm 20.00 ■Csurgói Híradó 20.30 A bűnök városa KAPOS RÁDIÓ 5.30 napindító: Hírek, időjárás, műsor- és (programajánlók, lapszemle, évfordulók,: Kapos Sport 10.05: Napról-napra: közélet, .magazinok, zene, BBC, tőzsde, kapós Sport 14.05 Délutáni turmix: színes hírek, játékok, tőzsde 18.00 Esti magazin, BBC, Kapos Sport Csillagvizsgáló 23.05 Éjszakai Rádió RADIO JAM 6.00-20.00 Szórakoztató magazin Benne: délelőtti információs műsor Az FM 91.8 MHzen PÉCSI RÁDIÓ Az adás fogható: magyar nyelven 5.55- 122.30-ig az FM 101.7 MHz-en, a nemzetiségi műsor 9.00-22.30-ig a 873 kh-en 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 Zenés délutáni műsor 18.00 dRegionális német anyanyelvű műsor? 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku . j MTV1 RTL KLUB TV2 MTV2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 6.30 Regionális hírek, 9.05 A bestia (sorozat 84.), 10.00 Jószomszédi csiki-csuki (német sorozat), 11.10 A Guldenburgok öröksége (NSZK-sorozat, 12.00 Hírek, 13.00 Nemzetiségi magazinok, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Linda (magyar sorozat) 15.15 A látogató (franciaolasz sor. 1.), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Honlap, 16.30 Bemutatjuk az Unitárius Életet, 16.40 Unitárius templomok, 16.45 Maradj velünk! 16.56 Körzeti híradók, 17.00 A borostyánkő útján (sorozat 1.), 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete, 17.50 Körzeti híradók, 18.00 Híradó, 18.15 Théma, 18.30 Önök kérték 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- 8394), 9.00 Recept klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.10 Celeste (argentin sorozat), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia sorozat), 15.15 Második csók (francia sorozat 193.), 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat. Fsz.: Michael Landon), 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói sorozat), 17.35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 17.40 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat 148. FszuAdela Noriega, Helena Rojo) 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szépek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.05 Szőrmentén,. 11.30 Ötödik dimenzió, 11.55 Jenny (sorozat), 12.10 Divat show, 12.35 Riviéra (sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (sorozat 619,), 13.25 A hegyi doktor (német sorozat), 15.10 Tűzriadó, 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat 381.), 16.45 Samantha (venezuelai sorozat), 17.40 A vipera (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Szerencse- kerék 19.00 Mindent a szerelemért 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat 20.00 112 19.25 Barátok közt 133.) 20.35 Elképesztő övezet (sorozat) 19.50 Fekete sas (amerikai film) 19.55 A vipera (mexikói sorozat) 21.20 Kettesben 22.10 Aktuális 21.30 Helyszíni szemle (bűnügyi 20.20 A maharadzsa lánva (sorozat) 22.30 Maavar Szalon maaazin) 21.45 Jó estét, 23.05 Iszonvat 22.20 Autómánia Maavarorszáa! 0.50 Bank utca Adókarbantartás miatt 9.30-13.30 között Kiskőrös. Pécs, Sopron és Vasvár vételkörzetében a műsor- sugárzás szünetel. 23.10 Az öreg halász és a tenger (amerikai film) 22.30 Gól! Gól! Gól! 23.00 Ausztrália úi arca 23.30 SzínkéD 0.40 Fókusz (ism.) 0.25 Háló@világ EUROSPORT 9.30 Síugró-vk, Lahti, 11.00 Extrém téli sportok (ismétlés), 12.00 Alpesi sí vk, 13.00 Síugró-vk, Lahti, 14.00 Országúti kerékpáros vk (ismétlés), 15.00 Országúti kerékpáros-vk, Párizs-Nizza (élő közvetítés), 17.00 Extrém téli sportok, 18.00 Mókás sportbalesetek (ismétlés), 18.30 Eurogólok, 20.00 Fedett pályás atlétika, 22.00 RalFvb, Szafari-rali, 23.00 Eurogólok (ism.), 0.30 Extrém téli sportok 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 Verdi- fesztivál, 10.05 Vili. Pest megyei Nemzetiségi Találkozó, 10.20 Házi mozi, 11.00 Törzsasztal, 11.30 Einblicke, 12.00 Paradicsom Szálló (német tévéfilmsorozat), 13.00 Hírek, 13.30 Hölgyválasz (Szeretős- di), 14.00 Ablak, 15.00 Parlamenti napló, 16.00 Iskola utca, 17.30 Úton 18.00 Szövegek (tévéfilm Örkény 5.30 Virradóra, 9.15 Magyar világ, 9.45 Napóra, 10.50 Stósz, 11.10 Örökség, 12.00 Lapozó, 12.30 Talpalatnyi zöld, 13.00 Lappföld, az utolsó vadon, 13.40 Az első lépések, 13.45 Akadozik a világóceán szívverése, 14.35 Dusán Poncák festő-és iparművész, 15.05 Szigetvilág, 16.05 A Gymnasiom, 17.05 Magyar történelmi arckép- csarnok 17.20 Gyerekek a nagyvilágból 17.25 Mesefilm 19.10 Aero maaazin 19.40 Esti mese 20.30 Seregi László jubileuma 21.30 Beszéljünk a iövőnkről! 18.00 NaDóra 18.50 SDortkéoek 20.55 Tükör 22.00 Krónika-A 2. magyar hadsereg a Donnál 21.45 Art kinő: A Csóró 23.10 Kőszegi Imre (olasz film) dzsesszkoncertie 23.35 Záróra 0.05 Híradó HBO SPEKTRUM 6.30 Irány a Nyugat! (angol vígjáték), 8.15 A nagy csapat 3. (amerikai vígjáték), 9.55 Dennis Rod- man, a Féreg (amerikai életrajzit film), 11.25 A többarcú K (francia krimi), 13.35 Hollywoodi csemegék, 14.05 Kvartett (olasz romantikus film), 15.50 A kastély hercegnője (amerikai rajzfilm), 16.40 August King utazása (amerikai kalandfilm), 18.15 A nagy csapat 3. (amerikai vígjáték), 20.00 Álljon meg a nászmenet! (feliratos amerikai vígjáték), 21.45 Mozi! Mozi! Mozi! 22.10 Kongó (amerikai kalandfilm), 23.55 Poodle Springs (amerikai krimi), 1.35 Dark City - Idegenek az éjszakában, 3.15 Latin vér, 4.45 Flynn - Kalandra született 15.00 Csodák világa, 15.30 Régi motorosok, 16.00 Állatlesen, 16.30 Mérges kígyók, 17.00 \ Sportlexikon, 17.30 Tel-: jes gázzal, 18.00 Élet a j harmadik évezredben, 18.30 Pszichiátriai kórképek, 19.00 Múltunk titkai, 20.00 Társad: a j macskád, 21.00 Földön, j vízen... 22.00 A baromfi- udvar törvényei, 23,00 Az X-repülők, 23.30 Fantasztikus teremtmények N. GEOGRAPHIC 15.00 Szél és ár ellen, 16.00 A Vezúv árnyékában, 17.00 Elefántok j Timbuktuban, 18.00 Vadvilág, 19.00 Peru titkai, 20.00 Járatlan úton, 21.00 Egy felfedező útinaplója, 22.00 Sarkvidéki kaland Megélhetést a falvaknak Budapest Többszörösen hátrányos helyzetben van a vidék lakossága. A mezőgazdaság és a vidék fejlesztése csak társadalmi konszenzussal érhető el - hangsúlyozta a Kovács László a Magyar Szocialista Párt szombati agrártanácskozásán. Az MSZP elnöke kifejtette: a szocialisták vidékfejlesztési stratégiájának, vidékpolitikájának meg kell felelnie a párt baloldali értékrendjének, a magyar falu történelmi fejlődésének, sajátosságainak, és összhangban kell lennie az európai vidékfejlesztés fő irányzatával. Biztosítani kell a vidék népességmegtartó erejét, az Európai Unióhoz történő harmonikus csatlakozást, és meg kell teremteni az anyagi feltételeket. A pártelnök rámutatott: a vidék helyzete szempontjából kulcsfontosságú agrárgazdaság válságban van, és a vidék lakossága többszörösen hátrányos helyzetű. A szocialisták vidékfejlesztési politikája biztos megélhetést kíván nyújtani a falun élőknek. Kijelentette: az agrár- gazdaság és a vidékfejlesztés ügye társadalmi konszenzust igényel. Kovács László úgy fogalmazott: közeledik a kormányzati ciklus félideje, ezért a szocialistáknak a jelenlegi kormányénál jobb választási lehetőséget kell kínálni a társadalom számára. A MSZP elnöke bejelentette: pártja kizárólag a közérdek szolgálatával összefüggő kérdésekben hajlandó együttműködni a kormánypártokkal. A jövőben nem lesznek hajlandóak megszavazni a házszabálytól történő eltérésre vonatkozó javaslatokat. Parlamenti bizottság felállítását kezdeményezik, amely a sajtószabadság érvényesülésének áttekintésére és annak kivizsgálására jönne létre, hogy a közszolgálati médiában van-e, illetve mennyire érvényesül a kormányzati befolyás. Drágább lesz a kenyér Gömörei József, a Magyar Pékek Ipartestületének tiszteletbeli elnöke és Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója egybehangzóan megerősítette, amit a Somogyi Hírlap már korábban megírt, hogy a pékek áprilisban nyolc-tíz százalékos áremelést terveznek. Ezt azzal indokolják, hogy már januárban emelkedtek az előállítás költségei, közöttük az energiaköltségek, az üzem- anyagárak, a víz- és csatornadíjak, és a bérköltségek növekedése is. Jelenleg egy kilogramm kenyér átadási (azaz nagykereskedelmi) ára 59-116 forint között mozog. Gömörei József szerint az önköltségi ár átlagosan kilencven-száz forint körül alakul, amely Werli József becslése szerint április után 108-113 forintra nő. A kereskedők feltehetően változó mértékben emelik majd a kenyér és a péksütemények árát. A kiskereskedők ugyanis általában 15-35 százalékos hasznot „tesznek” még az árura. Elismerték ugyanakkor, hogy a kenyér árának emelését a nagy kereskedőláncokkal nehéz lesz elfogadtatni. Március 8-án, szerdán két újságot kap az olvasó, de csak egyet fizet! Ezen a napon a SOMOGYI HÍRLAP * több száz használt autót ajánl, a SOMO^yíMÍRLAP pedig a vásárlásnál hasznosítható jó tanácsokkal jelenik meg! Előfizetőink mindkettőt megkapják, vásárlóink pedig keressék az újságos pavilonokban!