Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-06 / 55. szám
10. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP S P 0 R T M A G A Z I N 2000. Március 6„ Hétfő Várhatják a rájátszást Klíma-Vili Purina Kaposvári Kosárlabda Klub-Bp. Honvéd 75-70 (36-37) Nyugodtabban várhatja a bajnokság foly- már a negyedik hibá- tatását a nagyon fontos győzelmet arató ját gyűjtötte be a Klíma-Vili Purina Kaposvári Kosárlabda Honvédban, így le- Klub NB I „A” csoportos csapata. A gárda cserélte őt edzője. A biztosította helyét az alapszakasz leg- csereként pályára léjobb nyolc együttese között. pő Szájer nem sok időt töltheted a játékA fővárosiak autóbuszának meghibásodása miatt csak húsz perces késéssel indult az izgalmasnak ígérkező összecsapás. A győzelmi reményekkel Kaposvárra érkező Bp. Honvéd kezdőcsapatában meglepetésre a frissen igazolt Harwich is helyet kapod. Farkas Attila edző a jugoszláv Zarics helyett az amerikai Davisre osztotta az irányító feladatot. Mindkét együttes pontatlanul, kapkodva kosárlabdázott. A kaposváriak nem tudtak elszakadni ellenfelüktől, aminek elsősorban a kevésbé hatékony védekezés volt az oka. A hatodik percben az amerikai Baker téren mert, újbóli sérülése miatt távoznia kellett. Az első orvosi diagnózis szerint az irányítónak vádli izom-szakadása van és előre láthatólag több hete vesz igénybe felépülése. A pontosan kijátszott vendégakciók nyomán a fiatal Báder sorra dobhada dupláit. A kaposváriak a csereként érkező Slone zsinórban szerzett hat pontjával szerezték meg újból a vezetést. A fővárosiak az utolsó támadásukat is pontokra váltották és Nagy P. révén 37-36-os előnnyel térhettek pihenőre. A szünetben rendezték meg a Somogyi Hírlap kosárdobó versenyét, melyet Kapitány Róbert nyert meg. A pihenő után Sitku vette át Báder szerepét. A válogatott center remek szériát fogott ki és összesen 17 pontot szerzed csapatának. Baker kipontozódása után Góbi egyenlíted 41-41-re, aki még kétszer büntetőzött hibátlanul. Döntő fordulat volt Sitku két kihagyott büntetője, majd Omsz gyors duplája. Góbi kiválása után Kamer nagyon fontos büntetőivel 71-70-re alakult az eredmény, majd Madison dobott újabb kosarat. Az ellen- támadásnál Davis ellen támadót személyit ítéltek, majd az amerikai játékos hárompontos kísérlete is kimaradt. A túloldalon Bencze értékesítene a büntetőket, így második tavaszi győzelmét ünnepelhette a kaposvári együttes. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Szlávik, Király. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze (12/3), Kamer (10), Orosz (12), Góbi (19), Madison (10/3). Csere: Slone (12/3), Szájer (-). Vezetőedző: Magyar András. Bp. Honvéd: Davis (20), Hartvich (8/6), Báder (15/3), Sitku (17), Baker (-). Csere: Nagy P. (4), Zarics (4), Fillöp (2). Vezetőedző: Farkas Attila. Az eredmény alakulása: 3. perc: 4-0, 6. perc: 11-9,12. perc: 20-20, 18. perc: 34-30,24. perc: 40-43,2Z perc: 48-48, 32. perc: 57-58, 37. perc: 65-66,39. perc: 71-70. Kipontozódott: Góbi (a 38. percben), illetve Baker (a 23. percben). Jók: Góbi, Slone, Kamer, illetve Davis, Sitku, Báder. Magyar András: A legjobb nyolc között vagyunk! Farkas Attila: Nagyon jó mérkőzés volt. Sajnos 20 másodperccel a vége előtt Davis dobása nem Klíma-Vili Purina Kaposvári sikerült, pedig létfontosságú lett KosárlabdaKlub-Bp. Honvéd volna a győzelem. 78-83 (40-41) Ifjúsági mérkőzésen: ____________________kunioltáh A z ismét megsérülő Szájért ölben kellett levinni a pályáról FOTÓ: LANG RÓBERT KOSÁRLABDA Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság NB I, férfi „A" csoport A bajnokság állása: 1. Szolnoki Olaj 20 17 3 1570-1273 0.925 2. Albacomp 20 16 4 1594-1348 0.900 3. Falco KC 20 15 5 1611-1494 0.B75 4. Matáv SE Pécs 20 12 B 1430-1437 0.800 5. Marc-Körmend 20 11 9 1382-1332 0.775 6. ZTEKK 20 11 9 1418-1395 0.775 7. Klíma-Vili PSE 20 9 11 1394-1430 0.725 8. Soproni Ászok 20 8 12 1248-1349 0.700 9. Bp. Honvéd 20 7 13 1472-1643 0.675 10. Atomerőmű 20 6 14 1451-1594 0.650 11. Dombóvár 20 5 15 1412-1574 0.625 12. Debrecen 20 3 17 1395-1508 0.575 A forduló további eredményei: A mesterhármasok fordulója nagy dobása A hétvégén Veszprémben rendezték meg a téli dobóbajnokságot, amelyen szép sikert ért el Grábner Tímea. A Kaposvári Favorit AC kiválósága - a győztes Füredi Zsuzsanna mögött - 43,36 méteres dobásával ezüst- érmet szerzett.____________f.o. Hétközi ajánlatunk Sopronba utaznak a kosarasok HÉTFŐ Sakk „Első hétfő” sakk-villámverseny - márciusi forduló. Kaposvár, (volt) Mecsek Borozó. Verseny: 17 órától. SZERDA Labdarúgás Profi liga: Vác FC-Siófok FC. Vác, 17 óra. CSÜTÖRTÖK Röplabda Magyar Kupa (női), a négyes döntőbejutásért - első mérkőzés: BITT Kaposvári Női RC-Vasas Budai-Tégla. Kaposvár, városi sportcsarnok, 14.30 óra. Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport: Soproni Ászok KC-Klíma-Vill Purina Kaposvári KK. Sopron, sportcsarnok, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15.45 óra.) FENYŐ Totó 1.1860 München-Rostock 4-3 1 2. Kaiserslautern-Leverkusen 1-3 2 3. Hertha BSC-Unterhaching 2-1 1 4. VfB Stuttgart-B. München 2-0 1 5. Schalke 04-Duisburg 3-0 1 6. Frankfurt-Dortmund 1-1 X 7. Ulm-Bremen 2-1 1 8. Lecce-Lazio 0-1 2 9. AC Parma-Reggina 3-0 1 10. AS Roma-Torino 1-0 1 11. Venezia-Perugia 1-2 2 12. Verona-Bologna 0-0 x 13. Udinese-Cagliari 5-2 1 A pluszmérkőzés: 14. AC Milan-Intemazionale lapzártakor Az első Gazdász-gól a segesdiek hálójában Lengyeltóti-Juta 2-0 (1-0) Lengyeltóti, 250 néző. V.: Szilvás. Lengyeltóti: Csányi - Somogyi (Zrínyi), Bali B. (Perusza I.), Nagy Zs. (Perusza B.), Borbély Gy., Csonka, Hosszú, Borbély Zs., Schmida Bertus, Berentz' (Bolykovszki). Edző: Zrínyi Miklós. Juta: Csikós - Durczi A., Horváth, Vida, Takács, Durczi Z., Nagy Zs., Fazekas, Koltai, Szabó, Pammer. Edző: Decsi Zoltán. A jól felkészített vendégek ellen javuló játékkal, két szép góllal megérdemelten nyert a Lengyeltóti. Gólszerzők: Bertus, Bali B. Jók: Schmida, Borbély Gy., Borbély Zs., Csonka, Nagy Zs., illetve Horváth, Vida, Szabó. Az ifjúsági mérkőzésen: Lengyeltóti-Juta 2-0 ___________________SIPOS FERENC C surgó-Balatonszárszó 9-1 (4-0) Csurgó, 150 néző. V.: Juhász. A helyenként nagyszerűen és eredményesen játszó Csurgó akár nagyobb különbséggel is győzhetett volna az igen gyenge teljesítményt nyújtó vendégek elen. Kiállítva: Sarang (Balatonszárszó) a 30. percben utolsó emberként kezezett. Gólszerzők: Balogh 2, Nagy, Gócza, Tóth (11-esből), Csonka, Lein, Beke (11-esből), Bencsik, illetve Végh. Jók: Gócza, Tóth, Balogh, Kütsön, illetve senki. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgó-Balatonszárszó 4-3 KISS BÉLA Satelit FC-Kaposfő 4-2 (1-1) Somogytamóca, 200 néző. V.: Joó. A vendég kaposfőiek szerezték vezetést, de a Satelit még a szünet előtt egyenlíteni tudott. A második félidőben a jól játszó hazaiak szemre is tetszetős, eredményes játékkal a maguk javára fordították az eredményt. • Gólszerzők: Papp Á. 3, Varga Zs„ illetve Németh I., Miovecz. Jók: Papp Á., Juhász, Csalos, Sütő Z., illetve Óliás. Az ifjúsági mérkőzésen: Satelit FC-Kaposfő 3-1 KOVÁCS JÓZSEF Zamárdi-Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő 0-2 (0-0) Zamárdi, 200 néző. V.: Nemes. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, és felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után magához ragadta a kezdeményezést a Zamárdi, mégis a vendégek jutottak vezetéshez. A hazaiak már nem tudtak újítani, és az újabb balatonke- resztúri gól eldöntötte a mérkőzés sorsát. Gólszerzők: Bíró, Bársony. Jók: Grasics, Bertalan, Lichtenberger, illetve Horváth T., Berta, Bíró, Bársony. Az ifjúsági mérkőzésen: Zamárdi-Balatonkeresztúr- Balatonmáriafürdő 7-3 CZER ANDRÁS Barcs-Bélafa Öreglak 5-0 (3-0) Barcs, 250 néző. V.: Kovács J. A kulturáltan játszó vendégek ellen ebben az arányban is megérdemelten nyert a lelkes barcsi együttes. Gólszerzők: Cservölgyi R. 3, Gyaraki, Szári. Jók: Zeller, Gyaraki, Cservölgyi R., illetve ' Horváth Zs. Az ifjúsági mérkőzésen: Barcs-Bélafa Öreglaki FC 7-2 HUSZÁR JENŐ Andocs Jeans-Tex- Kaposmérő 3-1 (0-0) FOTÓ: LANG RÓBERT Andocs, 300 néző. V.: Révész. Az első félidőben az orkán erejű szél erejét nem tudta kihasználni a hazai csapat. A folytatásban egy kettős csere végleg után eldöntötte a három pont sorsát az Andocs. Gólszerzők: Arany, Komáromi 2, illetve Link. Jók: Matucza, Hadaró, Komáromi, illetve Prukner L„ Tóth N. Az ifjúsági mérkőzésen: Andocs Jeans-Tex-Kaposmérő 5-1 PACS LÁSZLÓ Balatonföldvár-Tab 2-1 (1-1) Balatonföldvár, 300 néző. V.: Barna. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a helyzeteit kihasználó hazaiak rászolgáltak a sikerre a mezőnyben jobban játszó Tab ellen. Gólszerzők: Kozma 2, illetve Magyar. Jók: Kresz, László, Szabó, Kozma, Gruber, illetve Szukován, Kovács, Horváth R, Magyar. Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonföldvár-Tab 0-5 SZILÁGYI CSABA Kaposvári Gazdász-Segesd 3-1 (1-1) Kaposvár, Gazdász-pálya, 100 néző. V.: Mohai. A végig jól kontrázó Gazdász helyzeteit jobban kihasználva megérdemelt győzelmet aratott. Gólszerzők: Kárpáti, Rébay, Bartol, illetve Kolumbán. Jók: Tóth, Bősi, Szabó, Bartol, illetve Utasi, Liber, Kulcsár. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Gazdász-Segesd 4-2 ______________________PÓCZA KÁLMÁN Tarany-Fonyód 1-3 (1-1) (A mérkőzésről nem kaptunk tudósítást.) Marc Körmend-Albacomp-UPC 76- 72(42-32) Szolnoki Ola{ KK-Dombóvárl VMSE 89-64(54-25) . Matáv Pécsi SE-Soproni Ászok KC 66-59 (31-33) Atomerőmű SE-Flextronics ZTE KK 71-78 (40-30) PannonPIpe-DAKK-Falco KC-Szombathely 77- 64(35-31) Atlétika Grábner Tímea Nem bírtak Sirinával Marcali VSZSÉ-Lénia-Vasas-Hungaroweiss 19-23 (10-13) Marcali Négy gólos vereséget szenvedett a nagy nevű Vasas- Hungaroweiss együttesétől szombaton hazai pályán a Marcali VSZSE-Lénia NB I-es újonc női kézilabda-csapata. Egy hete Vácon súlyos vereséget szenvedett Magyar Kupa-mérkőzésen a Vasas-Hungaroweis csapata, és az együttes szakmai vezetése úgy döntött, hogy hazahívja a külföldön pihenő Zsiga Gyula szaktanácsadót. A mesteredző szinte a találkozó előtt érkezett meg, és bár Berendi Antal vezetőedző is ott volt Marcaliban, a vendégek kispadjára mégis Zsiga Gyula ült le. A Vasas játékosait érezhetően doppingolta az eset, hiszen fegyelmezetten és végig koncentráltan játszottak. Arra a küzdőszellemre és akaratra, amit produkáltak, a marcali együttesnek jelenleg nincs fegyvere. Az újonc somogyi alakulatból egyedül csak Mészáros és Kévés játszott olyan hőfokon, ahogy a vendég fővárosi együttes játékosai. A beállós poszton a büntetőket kiharcoló Szvetlána Moszkovaja másképp látta a vereség okait.- Szerettünk volna örömet szerezni csodálatos közönségünknek, és ezért valamennyien mindent meg is tettünk - mondta a találkozó után Moszkovaja. - Amikor azonban egy gólra megközelítettük az ellenfelünket, a játékvezetői páros szinte nem engedett bennünket tovább játszani. Ha korrekten ténykednek, egészen más lett volna a végeredmény... így játszottak Marcali, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Klucsó, Lekrinszky. Marcali VSZSE-Lénia: Kemer - Major B. (1), Mészáros, Kévés (8/3), Moszkovaja (4), Németh B. (2), Major A. (2/2). Csere: Bödör, Szántó, Szloboda, Müinte, Kovács J„ Hagyánek, Peringer (2). Edző: TóthlsWán. Vasas-Hungaroweiss: Sirina - Kenyeres (2), Kovács T. (8/3), Erdős (5/3), Borbély (5), Pőcze(l), Mezőségi (2). Csere: Mátyás, Csemus, Ovtus, Lőw, Vérten, Borbás, Matus. Szaktanácsadó: Zsiga Gyula Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 9/5, illetve 10/6. Az eredmény alakulása 5. perc: 2-3. 9. perc: 4-3. 18. perc: 4-7. 26. perc: 9-10. 37. perc: 11-15. 41. perc: 15-16. 55. perc: 16-21. 59. perc: 18-21. Jók: Kemer, Kévés, Mészáros, Moszkovaja, illetve Sirina, Kovács T„ Erdős, Kenyeres. Tóth IsWán: - A nagy iramú, jó mérkőzésen Sirina sajnos mindent megfogott. Zsiga Gyula - Nagyon akartuk a győzelmet, és ezért mindent meg is tettünk. Az ifjúsági mérkőzésen: Marcali VSZSE-Lénia-VasasHungaroweiss 24-45 (13-19) SAMU LÁSZLÓ A bajnokság állása: 1. Herz-FTC 2. Dunaferr SE 3. Győri ETO KC 4. DVSC-Valdor 5. Cornexi-Alcoa 6. Vasas 7. Váci Synergon 8. Orosháza 9. Békéscsaba 10. Szekszárd 11. Marcali VSZSE 12. Bp. Spartacus 15 14 - 1 540-327 28 15 13 - 2 503-339 26 15 12 - 3 457-323 24 15 10 1 4 380-356 21 15 9 1 5 420-370 19 15 7 1 7 369-377 15 15 5 2 8 396-455 12 15 4 2 9 353-422 10 15 3 4 8 348-427 10 15 3 2 10 318-458 8 15 2 1 12 338-465 5 15 - 2 13 334-426 2 További eredmények: Békéscsabai NKC-DVSC-Valdor 24- 25(11-13) Dunaferr SE-Győri Graboplast ETO KC 25- 21 (15-10) Székesfehérvári Cornexi-Alcoa- Váci Synergon SE 33-23 (17-11) Bp. Spartacus-Herz-FTC 26- 37 (15-15) Ferropatent Szekszárd SEOrosházi Agro SE 26-22 (13-7) KaposSport A héten újra minden (hétköz)nap jelentkezik a Kapos TV-ben a KaposSport. Hétfőn (19.45 óra) újra átélhetjük a hétvégén játszott három győztes rangadó - a Kaposvári Rákóczi-Contimex FC-Dunakeszi VSE NB I-es labdarúgó-mérkőzés, a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Bp. Honvéd NB I férfi „A” csoportos kosárlabda-találkozó és a BITT Kaposvári Női RC-Kecskeméti Női RC röplabdaütközet - legszebb és legérdekesebb pillanatait, a stúdióban pedig a BITT egyik népszerű játékosa vall majd arról, hogy ők hogyan élték meg a három mérkőzésből álló párharcot, s természetesen szó esik a csapat jövőjéről is. Kedden (19.55 óra) a városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság zárófordulójáról és a Sydney 2000 szellemi olimpiai vetélkedő területi döntőjéről láthatunk összefoglalót, s a műsorban természetesen helyet kap az évszázad kaposvári sportolói ünnepség beharangozója is. Szerdán (19.45 óra) a szabadidősport-magazin keretén belül az Ausztriában rendezett megyei síbajnokságról láthatnak az érdeklődők egy hosszabb anyagot. Csütörtökön (19.55 óra) újra jelentkezik a hagyományos diáksport-magazin, benne a Kisosz Kupa gyermek kispályás teremlabdarúgó-torna összefoglalójával. Természetesen képernyőre kerül a BITT Kaposvári Női RC-Vasas Budai-Tégla Magyar Kupa-találkozó rövid kivonata, mint ahogy az évszázad kaposvári sportolói ünnepség is képernyőre kerül majd. Pénteken (19.45 óra) a hétvégi sportesemények beharangozói - közte a Kaposvári Rákóczi-Contimex FC-Csepel SC találkozó és a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Matáv SE Pécs kosárderbi előzetese - kerülnek terítékre, s a tervek szerint részleteket láthatunk majd a hétközi soproni kosárlabda-mérkőzésről is. fenyő