Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-31 / 76. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Március 31., Péntek Ott tartunk, ahol Amerika öt éve Utazás előtt nyomozzunk Több mint ezer utazási iroda kínálata kö­zött választhatnak mindazok, akik szeret­nek világot látni. A csábító helyszínek, ked­vező árak láttán, a gondtalan nyaralás ter- vezgetése közben azonban nem árt az óva­tosság: igyekezzünk mindent megtudni az utazásszervező cégről, a választott útról, az ígért szolgáltatásról. Budapest Az utazási irodákat érintő évi 300-400 panasz nem tűnik soknak a több tíz-, akár százezres utazólétszám mellett - vélekedik a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőség munkatársa, aki szerint ez nem azt jelenti, hogy ennyire jól dolgoznának az irodák, vagy elégedettek lennének az utasok. Dienes Katalin tapasztalata szerint a csalódott utasok többnyire nem bíznak abban, hogy pana­szukat orvosolják, sajnálják a reklamációra fordí­tott időt, sok esetben nem is tudják, hogy hova fordulhatnak kifogásaikkal. Legelőször mindenképpen az utazást szerve­ző irodát érdemes felkeresni, majd ha ott nem or­vosolják a panaszt, a kártérítési igénnyel a bíró­sághoz kell fordulni. A fogyasztóvédelmi fel­ügyelőségekhez eljutó panaszosok többnyire a szállás és a busz minőségét, az ellátás színvona­lát kifogásolják. Dienes Katalin szerint az utazá­si irodák között kevés az, amelyik érdemben fog­lalkozik az utas panaszával, a többség egyszerű­en módot sem ad a kártérítés igénylésére. Az is igaz ugyanakkor, hogy a problémák jelentős ré­sze megelőzhető lenne akkor, ha az utazni vágyó részletekbe menő felvilágosítást kérne az utazás előtt minden lényeges körülményről. Sokszor utóbb derül csak ki, hogy mást értett az iroda, és mást az utas a szolgáltatás minőségén. Varga Péter, a BKIK közigazgatási irodájának helyettes vezetője elmondta, ha valaki a megyei vagy a budapesti irodáik egyikében érdeklődik, megtudhatja, hoyg az érintett utazásszervező cég körül rendben van-e minden. A kamara tud­ja, mely cégek nem hagytak még külföldön utast, melyek tekinthetők megbízhatónak, de azt is, melyik hagyott fel az utazásszervezéssel. Évek óta 1000-1100 cég dolgozik a piacon, utoljára 1998-ban a Pasha Tours utasai maradtak hoppon külföldön. Másfél év alatt közel 100 iro­da szűnt meg, többségük maga hagyott fel az utazásszervezéssel, mintegy 20 esetben azonban valamilyen visszásság miatt hivatalból kellett tö­rölni a céget. Az utasok érdekében 2-35 millió forint közötti összeget kell letenniük az irodák­nak kaucióként az utasok esetleges kártalanítá­sára, vagy pedig biztosítási szerződést kell kötni- ük. E nélkül ugyanis be sem jegyzik a céget, h. m. Környezetvédelmi charta Budapest Évente ötven-száz rendőrre sikerül rábizonyítani na­gyobb súlyú korrupciós bűncselekményt, s néhány százra tehető az enyhébb elbírálás alá eső ügyek szá­ma. A testületen belül rejtve maradó visszaélések azon­ban ennek a tízszeresét is elérhetik - állítja Szikinger István alkotmányjogász. A belügyminiszter egy tegnapi konferencián a rendőri korrup­ció okai között egyebek mellett a belső ellenőrzés hiányosságait, a nem eléggé szigorú felvételi követelményeket és a zsaruk szerény életszínvonalát említet­te. Már maga az a tény, hogy „Küzdelem a rendőri korrupció ellen” címmel konferenciát ren­deztek a fővárosban, bizonyítja: a zsarubűnözés túlnőtt azon a határon, amit még „szemhu- nyással” el lehet intézni. Igaz ahogy Pintér Sándor belügymin­iszter fogalmazott: a korrupció veszélyessége nem számszerű­ségében, hanem rendkívüli hatá­sában rejlik. A közvélemény ugyanis egy-egy konkrét esetről tudomást szerezve könnyen ál­talánosít, miközben lassan, de biztosan megrendül a rendvé­delmi szervekbe vetett hite. Szikinger István alkotmányjo­gász, a téma kiváló ismerője úgy látja, hogy a magyar rendőrség ebben a tekintetben ma ott tart, ahol az amerikaiak a kilencvenes évek közepén: már nem elszige­telt jelenség a rendőri korrupció, de a belső bűnözők még nem fer­tőzték meg az egész testületet. A visszaélések között első he­lyen a közterületen bírságoló zsaruk „saját zsebes” módszere szerepel - derül ki a statisztikai adatokból, de nem ritka az sem, hogy a betörések színhelyén dolgozó rendőrök lesznek eny- veskezűek. Kisebb ajándékok el­fogadása, bizalmas információk kiadása, bizonyos adatok „szí­vességből” történő meghamisí­tása, a szabálysértési bírság ösz- szegének indokolatlan csökken­tése, vagy egyes személyek jogo­sítványának „megmentése” szí­nesíti a korrupciós palettát. Szik­inger István szerint a legdur­vább visszaéléseket nem a leg­szegényebb zsaruk követik el, vagyis nem az alacsony fizeté­sek állnak a visszaélések hátte­rében. Inkább az a szemlélet, amely szerint felháborító, hogy a rendőrökhöz képest mennyit vágnak zsebre a gazemberek. Félrelépésre csábít a komoly belső ellenőrzés hiánya is (a Rendvédelmi Szervek Megelőzé­si Szolgálatában is rendőrök ténykednek), az egymásnak el­lentmondó vagy éppen rossz jogszabályok sokasága, netán a külső kontroll, például a sajtó­nyilvánosság indokolatlan hát­térbe szorítása is. Az alkotmányjogász cáfolta, hogy túl lazák a rendőri felvétel követelményei. Amerikában csak hat hétig, nálunk két évig tart az érettségizett közrendőr alapkiképzése. Összegzésül le­szögezte: noha a zsarubűnözést sehol a világon nem sikerült még megszüntetni - nincs tehát miért csodálkozunk, hogy nálunk sem -, a rendőrség me­rev szemléletének átformálásá­val, a kiskapuk bezárásával és a jogszabályok korrigálásával a je­lenség keretek közé szorítható. Budapest Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő, az Európa Tanács liberális frak­ciójának főtitkára az ET jövő heti közgyűlésén kezdeményezni fog­ja egy határokon átnyúló környe­zetvédelmi charta elfogadását. A honatya szerint, ha a nem­zetközi szervezet rákényszeríti majd tagjait a környezeti károk megelőzésére és egyértelművé te­szi a szennyező ország felelőssé­gét is, akkor a jövőben elkerülhe­tők lesznek a tiszaihoz hasonló tragédiák. Támogatást remélve elküldte a külügyminiszternek és a környezetvédelmi miniszternek is azt az angol nyelvű levelet, amelyben az Európa Tanács köz­benjárását kéri a további környe­zeti katasztrófák elkerülése érde­kében. A képviselő biztos abban, hogy kezdeményezéséhez itthon és külföldön sokan csatlakoznak majd. Mivel azonban a közgyűlés évente csak négyszer ülésezik, a dokumentum elfogadtatása közel egy évet vehet igénybe. _____tj. S ZÜLETÉSNAP. A gyerek sok­kal szebb, sokkal okosabb és re­ményekkel telibb, mint ahogy azt annak idején gondoltuk - mondta a Fideszről, a szervezet tizenkettedik születésnapját kö­szöntve, Kövér László, a párt el­nöke. Az alapító atyák házi ün­nepségén, a Bibó István Szak- kollégiumban jelen volt a mi­niszterelnök és a kormány több tagja is. Az emlékek felidézése után Kövér László a reményteli jövőre emelte poharát. ÖSSZEFOGÁS. Rendőrségi in­formációkat is kap az APEH a jö­vőben, hogy felderíthesse az adócsalókat. Az ORFK és az adóhivatal együttműködése ki­terjed az adatkérésre és adat­szolgáltatásra, de a közlekedés- rendészeti, igazgatásrendészeti és közrendvédelmi feladatok összehangolására is. ARAB BERUHÁZÓK. Orbán Viktor miniszterelnök arab üz­letemberekből álló delegációt fogadott. A megbeszélés célja a nagyon alacsonyra süllyedt kap­csolatok fejlesztése volt. Az arab üzletemberek elsősorban a tu­rizmus, ezen belül is a gyógyvi­zekkel kapcsolatos közös beru­házások iránt érdeklődtek. Fő­ként vidéki szállodák építése jö­het szóba ott, ahol gyógyvíz is található. ÁRHULLÁM. Jelentős árhul­lám várható a Tiszán és a Sza­moson. A sok eső és a külföldi erőteljes hóolvadás miatt foko­zatosan víz alá kerül a Tisza tel­jes Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei szakaszának hullámtere. Közben már meghaladta a het­ven kilométeres hosszúságot a legújabb tiszai szennyeződés, de a laboratóriumi vizsgálatok eddig nem mutattak ki a tűrhe­tő minősítés határértékénél ma­gasabb cink-, ólom- és réztartal­mat. ■ Március 31., Péntek - Televízió-műsor mi 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Nap­rakész (Reggeli informáci­ós műsor, 8.30 A bestia (brazil sorozat 102.), 9.00 Csak ma! (szórakoztató magazin), 9.30 Happy Holiday (német sorozat), 10.30 Mindent a szerele­mért (brazil sorozat), 12.00 Hírmagazin, 12:58 Hírek. Időjárás, 13.00 Körzeti ma­gazinok, 13.52 Hírek, 13.55 Ez történt (1990, hó- riápróí' hónapra), 14.50 Csatamezők (angol doku- mentumfilm-sorozat. Az angliai csata 2.), 15.45 Théma, 15.58 Hírek. Időjá­rás, 16.00 Zöldpont (sza­badidősportok magazinja), 16.30 Box utca, 16.55 Kör­zeti híradók, 17.05 TS - Zaíahús ZTE-Vasas Danubi­us Hotels (PNB-labdarúgó- mérkőzés) 19.30 Híradó RTL KLUB 6.00 Top Shop, 6.30 Reg­geli (Az adás alatt hívható telefonszám: 06-1/382- 8394), 9.00 Recept Klub, 9.10 Barátok közt (ismét­lés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai filmsoro­zat, ismétlés), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Ben­ne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.40 Celeste (ar­gentin tévéfilmsorozat 69. Fsz.: Andrea Del Boca, Gustavo Bermudez), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia filmsorozat.), 15.15 Helene és a fiúk (francia sorozat 12.), 15.45 A farm, ahol élünk (ameri­kai filmsorozat 148.), 16.40 Mire gondolok? (te­lefonos villámjáték), 16.45 Esmeral-da (mexikói tévé­filmsorozat 42.), 17.35 Mi­re gondolok? 17.40 Tiltott szerelem (venezuelai tévé­TV2 5.45 Faluvilág, 6.00 Reg­geli kiadás, 6.30 Jó reg­gelt, Magyarország! (hírma­gazin), 8.30 Csupa-csupa élet (tévéfilmsorozat), 8.50 Vad angyal (argentin tévé­filmsorozat, ismétlés), 9.35 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.35 Köz­vetlen ajánlat, 11.05 Háló@világ, 11.55 Zsebre megy, 12.10 Állatklinika, 12.35 Riviéra (koprodukci- ós sorozat), 13.00 Gazda­gok és szépek (amerikai té­véfilmsorozat 647), 13.25 Dinkaszauruszok (kaland­film), 15.35 MacGyver (kri­misorozat), 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat 394.), 16.45 Vad angyal (argentin sorozat), 17.40 A vipera (mexikói sorozat. Fsz.: Kate de Castillo), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Szerencsekerék 19.30 Camila 20.00 Dugó - avagy így közlekedünk mi filmsorozat 29.) 18.30 Hír­adó 20.00 Dáridó Lajcsival és vendégeivel 21.00 Szerelem első hallás­ra 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közt 21.45 Jó estét, Maavarorszáa! 22.10 Aktuális 22.30 Hölowálasz 19.55 Péntek esti viaadó 22I20 Este 22.30 TV2 bokszaála 23.00 Netaid-koncert 24.00 Álmodj a halakkal! (amerikai víaiáték) 22.40 Fekete vipera, avagy bolond lyukból bo- . lond szél fúj 23.30 Káprázat (amerikai film) Főszereplő: Gregory Peck, Diane 0.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál 23.10 Kiéhezve 23.40 Beavis és Butthead 0.05 Fókusz Baker, Walter Matthau, Kevin McCarthy ; í: ; EUROSPORT 7.00 Gyorsasági motoros vb, Malajzia, 10.30 Hegyikerékpár-verseny (ismétlés), 11.00 Motokrossz, 11.30 Gyorsasági motoros vb, Malajzia (ismétlés), 13.00 Labdarúgó UEFA Bajnokok Ligája, 14.00 Műkorcsolya-vb, Nizza, 17.00 WTA-tenisz, 18.00 Labdarúgó UEFA Bajnokok Ligája, 19.00 Műkorcsolya-vb, Nizza, 22.30 WTA-tenisz, 23.30 Rali-vb, 24.00 Gyorsasági motoros vb m2 5.42 Hajnali gondola­tok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Milleniumi mesék, 9.00 Magyar Szalon, 9.25 Elrabolt műkincsek, 10.00 Rossinia-na (balett), 10.25 A múzsa csókja, 10.50 Lajkó Félix, 11.30 Sik­kes, 12.00 Paradicsom Szák ló, 14.001100 év Európa kö­zepén, 14.30 Púder, 15.00 Nem jogerős, 15.30 Magyar Ház, 16.00 Iskola utca, 17.30 Rajongó, 18.00 Telepódium (Kutyakomédia), 19.10 Kvar­tett 19.40 Égből pottyant mesék 20.30 Budapesti Tavaszi Fesztivál _______ 2 0.50 Századunk______ 2 1.20 Magyarország 2000 21.50 TS 22.55 Záróra HBO 6.30 Sítúra a halálba (német krimi), 8.10 Itália csókja (an­gol romantikus vígjáték), 9.40 Percy, a parkőr (angol rajzfilm), 10.10 Rozsdás, a mentőkutya (amerikai ka­landfilm), 11.45 Mars a Marsra! (amerikai vígjáték), 13.20 A nyomkövető (ameri­kai film), 14.50 Zsarulesen 2. (amerikai vígjáték), 16.40 Babar, 17.20 Jó barátok (amerikai sorozat), 17.40 Gattaca (amerikai sci-fi), 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Kapcsolat (amerikai sicí-fi), 22.30 Kicsontozva (amerikai thriller), 0.05 Sítú­ra a halálba (német krimi), . 1.45 Az igazira várva (ameri­kai romantikus vígjáték), 3.45 Pengeélen (amerikai lélektani film), 5.55 Holly­woodi csemegék DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virra­dóra, 5.30 Virradóra, 9.00 Reggeli muzsika, 9.15 Nap­óra, 9.45 Teleenciklopédia, 10.05 Szépek szépe, 12.20 Grund, 12.50 Magyar a né­pek tavaszán, 13.20 a marsi élet nyomában, 14.10 Az örök Montand, 15.00 Kíná­ban a Válaszút Táncegyüt­tessel (sor.), 15.25 Pop-sa- rock, 15.55 Rizikó, 16.20 Miénk a tér, 17.25 Gyerekek a nagyvilágból, 18.00 Nap­óra, 18.55 Hej, helyes be­széd! 19.45 Őrangyalok (olasz so­rozati_________ 21 .15 Mindennapi rémtörté­net___________ 2 2.00 A szabadság fantom- ____ja____________ 2 3.40 Híradó_________ 2 3.55 Az ártatlan (olasz film) SPEKTRUM 15.00 Múltunk titkai, 16.00 Mi kerül az asztalra? 16.30 Vihar, vihar, vihar, 17.00 ínyenctúrán..., 17.30 Szülők iskolája, 18.00 Kalandra fel! 18.30 A vizek szerelmesei, 19.00 Négykerekű család­tag, 19.30 Quantum, 20.00 Lemur Lamour, 20.30 Ten­gervilág, 21.00 Élet álomkivi­telben, 21.35 Múltidéző uta­zások, 22.05 Tengeri áldoza­taink N. GEOGRAPHIC 15.00 Vadászat a mélyvízi cápára, 16.00 Kalandozás az időben, 17.00 A betegsé­gek eredete, 18.00 Az erdei gólya, 19.00 Arábiái homok, 20.00 Álomautó, 20.30 Fosztogatók! 21.00 Egy fel­fedező útinaplója KAPOS TV 8.05 Háztűznéző ism. 8.20 Örökségünk - Kaposdada ism. 1-3.00 SKIK magazin ism. 15.00 Zorán - koncert­film 15.30 TV Shop 18.10 Singalana II. rész 18.20 Ro- mamagazín 18.45 Fi szanatosz - roma percek 18.55 Meskete 19.00 kapós Tv Híradó 19.20 Já­ték 19.25 Pótkerék - autós­magazin 19.55 Kapos Sport 20.00 Alfréd és Josephine - dán játékfilm 21.10 Pótke­rék - augósmagazin ism. 21.40 Éjszakai műsor BALATON TV 19.00 Műsorelőzetes, hírek, időjárás 19.05 Játék 19.25 Balatoni Aktuális - magazin- műsor 19.45 Queenie 1. rész - angol film 21.15 Kan­dalló MARCALI TV 10.00 Marcali Híradó ism. 10.30 Sporthíradó ism. 19.00 Marcali Híradó 19.30 Sporthíradó ism. CSURGÓ TV 0-24.00 Képújság - hírek, in­formációk, közérdekű közle­mények 9.30 A rossz jó csont - rajzfilm 10.00 Csurgói Hír­adó ism. 10.30TV-mozi KAPOS RÁDIÓ 5.30 Napindító: hírek, időjá­rás, műsor- és programaján­lók, lapszemle, piaci árak, KaposSport 10.05 Napról- napra: közélet, Horgász Ma­gazin, zene, KaposSport 14.05 Délutáni Turmix: szí­nes hírek, játékok, kívánság- műsor, tőzsde 18.00 Esti ma­gazin: kívánságműsor, sláger­lista, BBC, KaposSport Flört­buli 23.05 Éjszakai Rádió PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól regge­lig - információs magazin- műsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Rákellenes tejzsírok Budapest Az orvostudomány legna­gyobb tévedése, hogy a ma­gas koleszterinszintért a tej­zsírt is felelőssé tették. Mára ugyanis kiderült, hogy a tej­termékekben rejlő zsiradék rákellenes szer. Ezt a tényt ausztrál kísérletek igazolták - hangsúlyozta dr. Szakály Sándor kutató professzor. Kiderült az is, hogy a tejtermé­kekben bőséggel megtalálható kalcium nem csak a csontritkulás megelőzésére jó. A kutatások vérnyomáscsökkentő és vastag­bélrák kialakulását gátló hatását is igazolták. A professzor szerint a tej világszerte a legvédettebb alapélelmiszer, amelybe tartósí­tószert vagy mesterséges adalék­anyagot keverni tilos. A tartósnak mondott készítmények általában hőkezelésen esnek át. Magyaror­szágon probléma, hogy lakosság Nehezedik Budapest A Magyar Lapkiadók Egye­sületének (MLE) közgyűlése állást foglalt azokkal a ter­vekkel szemben, amelyek a lapkiadói szférát újabb elvo­násokkal akarják sújtani. Az állásfoglalás leszögezi: a lapok­ra kettős jogcímen is kivetett kul­turális járulék mértékének emelé­se, az információhordozó papírok­ra kivetni tervezett termékdíj újabb terheket ró az európai vi­szonylatban már eddig is túladóz­tatott lapkiadói cégekre. Ezzel to­vább nő a veszteséges kiadványok aránya és növekednek az árak is. Ezért a lapkiadók felhívják az érin­tett állami szerveket arra, hogy döntéseik előkészítésénél vegyék mindössze fele annyi tejterméket fogyaszt, mint a nyugati orszá­gokban élők. • Dr. Király Ágnes, a pécsi tudo­mányegyetem gasztroenteroló- gusa arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi 10-15 évben egyre sú­lyosabb formát öltenek a civilizá­ciós betegségek. Kiemelkedően sok a kóros bélrendszeri elválto­zás. A bajok hátterében nem csu­pán a rendkívül egészségtelen táplálkozási szokások és a szél­sőséges fogyókúra-divatok áll­nak, hanem a túlzott antibioti­kum-fogyasztás is. A gyógysze­rek igen sokszor kipusztítják az emberi szervezet számára fontos baktériumokat is. A doktornő szerint az elkerülhetetlen patika­szerek beszedése után egy élőfló­rás kefirkúra segíthet abban, hogy a bélcsatornában helyreáll­jon a természetes rend. Az orvo­sok szerint, aki sok sajtot és élő­flórás joghurtot, kefirt fogyaszt, az várhatóan sokáig él. h. zs. a lapkiadás figyelembe a kiadói szakma hely­zetét és a sajtószabadság garantá­lásában játszott szerepét, valamint azokat a gazdasági érveket, ame­lyeket az illetékes minisztériu­mokhoz már eljuttattak. A lapkiadók érvei között sze­repel: az Európában legmaga­sabb, lapokat terhelő áfa; a kettős járulék és a tervezett termékdíj olyan gazdasági feltételeket te­remtenek, amelyek más ágaza­tokhoz képest versenyhátrányba hozzák a kiadói szférát. Ez az érintett szerkesztőségek, gazda­sági szervezetek érdekein túl ve­szélyeztetik az olvasóét is. A Ma­gyar Lapkiadók Egyesülete ezért minden lehetséges fórumon fel fog lépni a tervezett költségnöve­lő lépésekkel szemben - szögezi le az MLE állásfoglalása. ______■

Next

/
Thumbnails
Contents