Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-31 / 76. szám

2000. Március 31., Péntek MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Gyepre alapozhat Koppány-völgye Az előadók szerint a térség esélye a mezőgazdaság fotó: horváth Mónika Nágocs Az Egyesülés Koppányvölgyéért Egye­sület a térség polgármesterei, mező- gazdasági szövetkezetek, társaságok és egyéni gazdálkodók részére szervezett konferenciát „A magyar mezőgazdaság az Európai Unió kapujában” címmel. Dr. Sarudi Csaba egyetemi docens, a térség agrár- és vidékfejlesztési lehetőségeiről szóló előadásában hangsúlyozta: a vidék szerepe a következő években felértékelődik, ami össze­függ az EU-hoz való csatlakozásra való felké­szüléssel, hiszen nagy lehetőséget teremt az ország és a kistérségek számára. Hét éven ke­resztül évi 38 millió euró támogatást biztosít az unió, amiből a kistérségek az agrárstruktú­rát és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos munkát beindíthatják.- A megyei vidékfejlesztési program négy témát emel ki - mondta Dr. Sarudi Csaba. - A mezőgazdasági vállalkozások és az elmara­dott vidék infrastruktúrájának fejlesztését, a környezetvédelmet amibe beletartozik az ag­rár- és települési környezet vé­delme is, illetve a helyi közös­ségek, civil szervezetek fejlesz­tését, a kulturális és termelési hagyományok ápolását. A Koppány-völgye azért is sajá­tos térség, mert egyrészt közel a Balaton, de aprófalvas és sok az elzárt zsáktelepülés. Az EU szempontokat és a lehetősége­ket figyelembe véve úgy gon­doljuk, hogy a térségben az egyik fejlesztési irány a mező- gazdaság. Mégpedig az exten- zív, amelyhez támogatást is le­het igényelni. Ide tartozik a ter­mékszerkezet átalakítása, a gyepesítés és az erre alapozott állattartás is. A másik irány a feldolgozó kapacitás kialakítása, amivel mun­kahelyek jöhetnek létre, de a szolgáltatás és a kisipar is jelentős szerepet kap. A falukép fej­lesztése pedig vonzóvá teheti a kisrégiót a ha­zai és a külföldi vendégek számára. A konferencián - melynek fővédnöke Dr. Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke volt - előadás hangzott el a magyar mezőgaz­daság EU csatlakozási, felkészülési feladatai­ról, megoldási lehetőségeiről és az idei állami támogatási rendszerről, pályázati lehetősé­gekről is. KRUTEK JÓZSEF VÉLEMÉNYÜNK Adnak magukra Harminc település jelentkezett eddig az Adjunk magunkra so­mogyiak! elnevezésű akcióra, amely a környezet tisztaságát, vi- rágosítását tűzte ki célul. Jellemzően apró falvak vették a fárad­ságot arra, hogy programot írjanak, s tenni akaró civil szerveze­teket, polgárokat verbuváljanak ennek megvalósításához. Biztosan lesz helye a virágpalántáknak és diófának, amit jutal­mul mindenki kap. De a nyereség ennél jóval nagyobb. Hiszen a szervezők képzést tartottak az érdeklődőknek arról, hogyan kell pályázatot írni, és ezt a tudást más cél érdekében is képe­sek lesznek pénzszerzésre használni. Ezzel pedig nem csak szépülhetnek, de gazdagodhatnak is a települések. Ráadásul a takarítás és a virágosítás olyan közös program, ame­lyet senki nem illethet rossz szóval. Sőt. Ez az, amiért szinte ldvétel nélkül mindenki hajlandó tenni valamit. Ez egyébként már látszik is; az értelmes feladatnak köszönhetően több kis fa­luban olyan széles körű az összefogás, amelyre korábban nem volt példa. Kevés az eddigi harminc jelentkező avagy sok? Nem kevés, ha arra gondolunk, hogy mindig az első lépés megtétele a legnehe­zebb. De nem értékelhető soknak sem, ha végigsétálunk a tele­pülések utcáin, s azt tapasztaljuk, hogy bizony lenne még bő­ven tennivaló. Egyébként van még virágpalánta és diófa is; elültetni való a jö- vőnek, mindenki javára felcseperedő. ______________czene attila F ejlesztéseket hoz a gazdaság fellendülése (Folytatás az 1. oldalról) A nyugat-európai kapcsolatok mellett a közel-keleti országokban is értékes üzletet kötöttek. A dina­mikusan fejlődő cég forgalma is jelzi az eredményt, hiszen január és március között mintegy 200 millió forint volt az árbevételük, de talán ennél is fontosabb, hogy tovább szilárdították piaci helyze­tüket. Most többek között erőművi alkatrészeket és építőipa­ri zsalukat készítenek, s a növek­vő megrendelés miatt már nem le­hetett tovább halogatni a fejlesz­tést. Új csarnokot építenek, ami csaknem 50 millió forintba kerül. Kedvező változásról számolt be Albertus József, a Nafa szövet­kezet elnöke is. Az év első három hónapjában több munkát kap­tak, s a belföldi piac mellett - köz­vetítő segítségével - külföldre is jutott a nagybajomi faipari termé­kekből. Legnagyobb piacaik a délszláv államokban vannak, s az újjáépítés felgyorsulása nyo­mán várhatóan még később is szállítanak. Csaknem 20 száza­lékkal nőtt a bevétel, s az új la­kásépítési kedvezmények miatt a forgalom további emelkedésével számolnak. Keszthelyi Gyula, a mikrohul- I lámú rendszerek telepítésével és ellenőrzésével foglalkozó Radio- Net Kft ügyvezető igazgatója el­mondta: ebben az ágazatban a j harmadik negyedévben kapják a legtöbb megrendelést. Ered­ménynek tartja, hogy a Dunántúl mellett már az alföldi megyékben is dolgoznak. Míg az építőipar, a feldolgozó- ipar és a könnyűipar is az eddigi eredmények tükrében jó évre számíthat, addig az élelmiszer- iparban és a mezőgazdaságban nem várható fellendülés. Az első negyedévben ezek a vállalkozá­sok nem tudták növelni a terme­lésüket. Igaz ez a Privát Hús kft- re is, amelynek ügyvezetője Ponekker László szerint a költsé­gek növekedése miatt akkor sem tudják eredményességüket nö­velni, ha a termelés volumenét növelni is tudnák. Az élelmiszer- iparban dolgozóknak egy viga­szuk lehet: számukra az igazi szezon még csak most kezdődik. H. M. A legjobb ami a motornak jár! kereskedőiénél: Az AGIP RF 2001 adalékolt, környezetkímélő gázolaj rendszeres használata növeli a motor teljesítményét, élettartamát és csökkenti a fogyasztást. Tab 01 Kft. Tet./Fax: 06-84-320-720 AGIP RF 2001 r A biztonság biztosítása 2002 január elsejétől az élel­miszergyártás és forgalma­zás, a kis és nagykereskede­lemének minden területén kötelező lesz a biológiai, ké­miai és fizikai veszélyhely­zetek megelőzését szolgáló HACCP rendszer bevezetése. Syposs Zoltán a Det Norske Veritas ügyvezető igazgató-he­lyettese és dr. Tarlós Béla a TQ Consulting minőségbiztosítási igazgatója tegnap a HACCP-hez kapcsolódó előírásokról tartott előadást a kamarában. Elmond­ták: az irányelveket az uniós tag­államoknak 1995 decembere óta kell alkalmazni. A magyar élelmi­szerbiztonsági előírásokat is összhangba kell hozni az európai szabályozással, különben lehetet­len lesz a külföldi piacra kerülni. A HACCP rendszer egy eszköz az élelmiszer higiénia megterem­téséhez, amely a megelőzés köve­telményeire vonatkozik. Az élel­miszerbiztonsági előírások beve­zetésével elkerülhető lesz, hogy ólomtartalmú színezékkel fertőz­zék a pirospaprikát, vagy vegy­szer kerüljön a sörösüvegbe. A vetőmagtól a terített asztalig a kö­vethető az élelmiszer útja, meg­előzhetők a technológiai előírá­sok be nem tartása miatti étel- mérgezések. Az előadók szerint a rendszer várható bevezetése nagy kihívás a magyar élelmiszer- gyártók számára. Az FVM pályá­zat kiírásával támogatja a rend­szerhez kapcsolódó vállalkozáso­kat. A támogatás mértéke maxi­mum egymillió forint, melyből a rendszer kiépítésének és az iga­zolás költségének fele vissza nem térítendő támogatás. Hírek ERDŐSÍT A SEFAG. Feszített munka vár az erdészekre, hi­szen több, mint ezer hektárnyi erdőt kell betelepíteniük tavasz- szal. A fenyveseket és a vörös tölgyet visszaszorítják, míg a tájba illeszkedő bükköket, ége­reket, tölgyeket kiemelten keze­li a Sefag Rt. Az erdősítés meg­felelő ütemben halad, idén ed­dig 504 hektárral készültek el. A korábbi évek erdőkárai bebi­zonyították, hogy a természet rendjébe való beavatkozás ko­moly károkkal jár, ezért a ter­mészetes erdőgazdálkodás felé mozdultak el. (szk) TÁMOGATÁS. A Somogy Me­gyei Bűnmegelőzési és Közbiz­tonsági Bizottság ötvenezer fo­rinttal támogatja a DADA prog­ram fiataloknak szóló kiadvá­nyát. A bizottság tegnapi ülésén döntött a Pandúrok Somogybán című könyv támogatásáról is. Erre a célra százezer forintot szavaztak meg. (szá) ÉNEKLŐ MUNKÁCSYSOK. A kaposvári Munkácsy Gimnázi­um énekkara a Magyar Rádió­ban készített felvételt. Az Ének­lő Ifjúság szerkesztőségének - meghívására vettek részt a programon, ahol összesen nyolc művet rögzítettek, (hm) OKTATÁSPOLITIKAI ELŐADÁS. Kovács István Vilmos az Oktatá­si Minisztérium Európai Ügyek főosztályvezetője „A nemzeti értékek és identitás sokszínűsé­ge az Európai Unióban - az ok­tatáspolitika szemszögéből” címmel tartott nagysikerű elő­adást tegnap a MTESZ Székház­ban a pedagógusoknak és az oktatással foglalkozó szakembe- reknek. (szk)_______________■ SZARKA ÁGNES Ítéletek, akár vádlott nélkül Az új törvény egyszerűsíti Márciustól lépett életbe a büntetőeljárási tör­vény módosítása. A teljesen új törvényre még három évet kell várni, ám a mostani módosítá­sok is meglehetősen új helyzetet teremtenek. Somogybán az eltelt majdnem egy hónap alatt je­lentős változásokat még nem hozott a módosított büntetőeljárási törvény, az érintettek szerint azonban sok területen gyorsabb ügymenetet eredményezhet. Dr. Makai Lajos, büntetőkollégi­um-vezető elmondta: ilyen, az eljárást meggyorsí­tó és egyszerűsítő rendelkezés például, hogy a tárgyalás megtartásának nem akadálya a vádlott ismeretlen helyen tartózkodása, a bíróság ítéletet is hozhat. A hirdetményi kézbesítés nem új do­log, de most ez is általános szabállyá vált. Ha a vádlott nem elérhető, „ismeretlen helyen” tartóz­kodik, akkor az illetékes önkormányzat, illetve a hatóság hirdetőtáblájára kell kifüggeszteni az idé­zést, sőt akár az ítéletet is. Olyan bűncselekmé­nyeknél, amelyeknek büntetési tétele nem halad­ja meg a nyolc évet, a vádlott le is mondhat a tár­gyalásról. Ezt az ügyész indítványozhatja. A vád­lott beismerő vallomást tesz, s tárgyalás nélkül, nyilvános ülésen dönt a bíróság a büntetés mérté­és gyorsítja a tárgyalásokat kéről. A maximálisan kiszabható büntetés ilyen esetben három év, a bűnösség megállapítása mi­att nem lehet fellebbezni. A bíró csak a vádlottat hallgatja meg, tanúkat nem, s fontos annak tisz­tázása, hogy a vádlott müyen körülmények kö­zött, s önként tette-e meg beismerő vallomását. A bíróságokon - a becslések szerint - az ügyek na­gyon nagy részét le lehetne így zárni, s ez az idő- szerűségi mutatókat igencsak javíthatná. Az ügyek meggyorsítása miatt született az a rendelkezés is, hogy a tanúk írásban is megtehe­tik vallomásukat. Csak közjegyzői hitelesítés vagy két tanú aláírása kell hozzá. Ez a megoldás fontos eszköze lehet például a tanúvédelemnek, másrészt az olyan ügyekben - mondjuk egy so­rozat-betörésnél, pincefeltöréseknél - ahol akár harminc sértett is van, sokkal egyszerűbbé teszi az eljárást. Elméletileg már élhetnének a hatósá­gok a házi őrizet „intézményével”: a gyanúsítot­tat nem kell letartóztatásba helyezni, indokolt esetben, például a gyanúsított idős korát, családi körülményeit tekintve a bíróság elrendelheti a házi őrizetet is, amikor a kijelölt helyet csak meghatározott időre és indokolt esetben hagy­hatja el. JAKAB TOTÁLGÁZ a multinacionális TOTAL olajipari csoport propán-butángáz szolgáltatására szakosodott vállalata PALACKOS TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat keres Somogy megye és Zala délnyugati területére. Az ideális pályázó • legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, • 35 év alatti, • legalább 2 éves kereskedelmi gyakorlattal rendelkezik, • teljesítményorientált, • tárgyalási és kommunikációs készsége kiemelkedő, • Somogy megyei lakos, • B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik. Az alapszintű számítógépes ismeret előnyt jelent. Kínálunk: • versenyképes jövedelmet, • szolgálati gépkocsit, • mobiltelefont, • betanító képzést. Fényképes önéletrajzát kérjük, április 15-ig küldje a Totálgáz Flungaria Kft. 1115 Budapest, Bártfai u. 54 címre, a Humánpolitikai Igazgatóságra. Tisztelt kamarai tagjaink! Kamaránk 2000. március 31-vel beolvad a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarába, Kaposvárott a Kossuth Lajos u. 1-9. sz. alatti ügyfélszolgálatunk megszűnik Április 3-tól a SKIK Kaposvár, Anna u. 6. sz. alatti, valamint a marcali, nagyatádi és siófoki irodákban vehetik igénybe a kamara szolgáltatásait. Somogy Megyei Kézműves Kamara. (10594)

Next

/
Thumbnails
Contents