Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-25 / 71. szám
Az anyaméh: élet és halál bölcsője fotók: lánc Róbert Somogyi Hírlap 2000. Március 25., Szombat Hétvége 11. OLDAL Akiktől szüleik vették el az életet Tavaly 69 ezer kismama döntött úgy Magyarországon, hogy nem akarja megszülni gyermekét. Ha az abortuszt a halálokok közé sorolnánk, a második helyen végezne. Vagy ha úgy képletesebb, hazánkban minden 100 megfogant magzatbóí 41-et, saját szülei ítélnek halálra. A számadatok tükrében, szomorú túlzással az anyaméh nem az élet, de a halál bölcsője hazánkban. Anita feltűnően szép, csillogó feketeszemű, dús feketehajú 24 éves lány. Zörgős reklámszatyorba csomagolt motyója mellett üldögél szomorúan. Fél, pedig pontosan tudja mi történik majd vele. Harmadik terhességét szakíttatja meg. Szeretné a gyermeket, de nem tarthatja meg. Ha megszülné, egy másik embert veszítene el, akit, bármilyen is, nagyon szeret. A férjét, aki hallani sem akar gyermeksírásról meg pelenkákról. -Én szeretném, de nem merem - mondja szomorúan - agyon is ütne, ha megtartanám. Anyám meghalt amikor hat éves voltam, apám egyedül nevelt négyünket. Most rokkantnyugdíjas, nem lenne sehova sem mennem. Egyedül meg... Emlékszem még milyen mindig azt hallani, hogy nincs. Nincs más választás és kész.-És a védekezés?- A fogamzásgátlótól szédülök, meg hányok, az emberem meg a gumit nem viseli el, különben sem érdekli, hogy itt vagyok. Ő nem szenved tőle... Ildikó kék szeme nagyra nőtt a sírástól. Nagyon fiatal még. Titokban van a kórházban, nem szeretné ha bárki megtudná ami vele történt. Óvónő, éppen ezért volt nagyon fájdalmas a döntés, a fiút azonban aki a gyerek apja nem ismeri még eléggé, el sem árulta, hogy abortuszra megy. Azt mondta egy barátnőjéhez utazik három napra... Az elvégzett abortuszok száma az elmúlt évben hat-hét százalékkal kevesebb volt mint az előző évben. A beavatkozások száma az elmúlt három esztendőben egyébként folyamatosan csökken hazánkban, mégis még mindig az ötszöröse az európai országokénak, ahol a szabályozásra a szigorú tiltás vagy az erős korlátozás a jellemző. Egy nemrégiben napvilágot látott statisztika szerint tavaly valamivel több mint 69 ezer abortuszt regisztrált az egészség- biztosító. Egészségügyi okok miatt, mindössze az esetek 6 százalékában került sor a beavatkozásra. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tavaly 890 millió forintot költött ezeknek a beavatkozásoknak a finanszírozására, .ugyanakkor a fogamzásgátló tabletták árához nem jár társadalombiztosítási támogatás. Magyar- országon ma akkor lehet elvégezni a beavatkozást, ha az anya vagy a magzat élete veszélyben van, a terhesség bűncselekmény következménye, vagy az anya súlyos válsághelyzetben van. A magzat- védelmi törvényt júniusig kell módosítani. A módosítás után ez várhatóan szigorítja majd a válság- helyzet megítélését, de ezzel együtt növeli a felvilágosítás jelentőségét és több segítséget ad a nő számára. Dr. Mátrai Márta somogyi országgyűlési képviselő azt mondta: elsősorban mint nő és csak másodsorban mint politikus foglalkozik a törvénymódosítással. Éppen ezért szerinte nemcsak a magzati élet védelme és a népességfogyás Dr. Prievara Ferenc Tibor miatt kell mindent megtenni azért, hogy az abortuszok száma csökkenjen, hanem azért is, mert a megfelelő felvilágosítással, illetve a családok számára kedvező feltételek megteremtésével a nőket is meg lehetne kímélni egy életen át kísértő lelki traumától. - A nő arra termett, hogy anya legyen - mondta Mátrai Márta. - Az egyik 1956 óta napjainkig, 5 millió 200 ezer abortuszt végeztek el Magyarországon, vagyis 5 millió 200 ezer magyar gyermek nem születheteti meg, mások akaratából. legszebb állapot, legboldogabb időszak amikor egy családba gyermek érkezik. Amennyiben a nő olyan helyzetbe kerül, hogy ezt az állapotot nem élheti meg természetesen, sőt ösztöneivel ellentétes döntést kell hoznia bármilyen okból, legyen az akár indokolt, mindenképpen óriási veszteség éri. Ezt el kell kerülni és ezzel együtt a magzati élet védelméért is mindent meg kell tenni, ami az anya önrendelkezési jogát sem korlátozza. Már a döntési kényszert meg kellene szüntetni, azt, hogy egy anya feltegye a kérdést: megtarthatom a magzatom, vagy nem? Egyrészt korszerű felvilágosítással, másrészt a családok számára olyan kedvező feltételek megteremtésével, hogy ez a kérdés ne vetődhessen fel. Ennek érdekében bővül a családvédelmi szolgálatok feladatköre és a kormány foglalkozik a gyed nagymértékű emelésének kérdésével is. Ez a támogatás a gyermek három éves koráig járna és összege a minimálbér háromszorosa lenne. Dr. Prievara Ferenc Tibor, a megyei kórház szülészeti és nő- gyógyászati osztályának vezető főorvosa elmondta: Somogybán csökken az abortuszt kérők száma. Szomorú azonban, hogy a terhesség-megszakításra jelentkező 20 év alattiak száma megkétszereződött és növekszik a több- gyermekes házasságban élő abortuszt kérő nők aránya is. Az elvégzett beavatkozások nyolcvan százalékát többgyermekes anyukák kérik. A főorvos szerint elszomorító ha maguk a szülők is ehhez a módszerhez folyamodnak. A főorvos szerint a szereplők - család, egészségügy, politika - összefogása éppúgy sokat segítene, mint a kevésbé liberális szabályozás és az egészségkultúra fejlesztése. Annak érdekében például, hogy a nők alkalmazzák a fogamzásgátlás eszközeit. A védelem, tablettától függően napi 18-30 forintba kerül. Ez két szál cigaretta ára. sebb. Elmúlt negyven és az utolsó pillanatig halogatta a döntést. Egy apró somogyi faluból érkezett, ahol talán meg is szólnák, ha a negyedik gyermekét ahogy ő mondja „vén fejjel” szülné meg. Férfi mellette sincs, férje ugyanis hallani sem akart az abortusztól Még indulás előtt is azért könyörgött, gondolja meg magát. El is bizonytalanodott, mégis jött. Nagy a háztáji, ott az a rengeteg állat, meg az élet is egyre Abortusztörténelem A magzatelhajtás minden népnél, minden korban ismert gyakorlat volt, csupán jogi megítélése és büntetése változott a teljes büntetlenségtől a halálig. Az ókor orvosai a magzatburok korai megrepesztésével, higany és más kémiai anyagok segítségével idéztek elő vetélést. Bár a hip'pokratészi esküben szerepel egy olyan rész, hogy „nem adok nőnek magzatűző szert”, az orvostörténészek kutatásai alapján az ókori görögökre nem ez a felfogás volt jellemző. Számos abortiv szert és beavatkozást ismertek a beöntéstől a forró ülőfürdőn át a hashajtó szerekig. A római jog sem tiltotta az abortuszt, csupán a döntés jogát helyezték az apa kezébe. A középkor keresztény felfogása azt vallotta, hogy a magzat is emberi lény, hiszen a lélek már a megtermékenyüléskor beköltözik a testébe. Az embereket mindez nem akadályozta meg a nem kívánt gyermekáldás elleni harcukban: kuruzs- lószerek, veszélyes és embertelen eszközök sokaságával idéztek elő vetélést. A régi Magyarországon is elterjedtek mind a növényi anyagokból készített magzatűző szerek - a boróka, az aloé, a petrezselyem, a gyermekláncfű -, mind a bábák által végzett abortiv beavatkozások. A XIX. században virágoztak a primitív és brutális magzatűző módszerek - a magzat méhen belüli feldarabolása, a méhnyak erőszakos tágítása, a magzatburok mesterséges megrepesztése -, ellenük mit sem ért az 1882-ben kiadott miniszteri rendelet, amely szerint „a magzatrontást, a magzatűzést a köztörvények értelmében büntettetik.” Még 1945 után is százezerre becsülték az évente illegálisan elvégzett kriminális abortuszok számát hazánkban. A fogamzásgátló tablettákat 1967- ben azzal a céllal vezették be, hogy a családtervezés korszerű módszereinek segítségével is csökkentsék a terhességmegszakítások számát. Ezért tartja jó kezdeményezésnek a tini ambulanciák működését, ahol éppen a legtanácstalanabb és legkíváncsibb korosztály kaphat szakszerű segítséget. Ilyen működik már Marcaliban és a hónap végétől Kaposváron is. A tanácstalanok kaphatnak segítséget a Somogyi Alfa Alapítványtól, amely négy éve működik a megyében. Állandó telefonos segélyszolgálatot működtetnek és ismeretterjesztő előadásokat is tartanak. A dávodi abortuszügyről elhíresült szervezet megyei képviselőjétől Jenei Istvánnétól megtudtuk: az alapítvány életvédelmi céllal szerveződött és a hírhedté vált üggyel ellentétben terhesség-megszakítással kapcsolatos esetekben csak nagyon ritkán fordulnak hozzájuk. Azt tartják: minden élet védelmet érdemel, a magzati élet a megszületett élettel egyenértékűt. Ennek szellemében végzik munkájukat, amely elsősorban családgondozás, -segítés és tájékoztatás. Marika a kórteremben a legidődrágább. Az is nehezen megy, hogy a meglévő háromnak mindig legyen új dpő és ruha. Szilvi angoltanár és mindenórás. Első gyermekét várja. Most már nagyon, pedig ő is megfordult, úgy hét hónappal ezelőtt ebben a kórteremben. Félt hogy elveszti az állását, hogy nem tud majd megadni mindent első gyermekének és attól is tartott mit szól majd hozzá a barátja. Az esküvőt már tervezték, de gyerekről még nem beszéltek. Befeküdt a kórházba, aztán futva elmenekült. Barátjával és barátnőjével a kórház előtt találkozott. Azért jöttek, hogy magukkal vigyék. Egy hálóingben és egy utazótáskával ért haza, nagyon boldogan. A barátból azóta férj lett és immár családként várják, Manócskát - egymás közt csak így hívják - azt remélve, kisfiúk semmit sem sejtett meg bűnös szándékukról. Ilyen is akad. Az esetek négy(!) százalékában... FÁBOS ERIKA Tizenhárom percre a segítség Tavalyelőtt 195, tavaly 170 infarktust regisztráltak a Kaposi Mór Megyei Kórházban. A csökkenés a jól működő mentőszolgálatoknak, háziorvosoknak és a felvilágosultabb betegeknek köszönhető. Dr. Mágel Ferenc kardiológus főorvos elmondta: nem könnyű felismerni az infarktust. A legjellemzőbb a szegycsont mögötti égő, Végzetes hajlani Azt mondják, ahhoz hogy az ember eljusson a végzetes infarktushoz, több elemnek kell együtt lennie. A főbűnös a dohányzás, de nagy szerepet játszik az elhízás, a magas vérnyomás és a stressz is. Nem lebecsülhető az örökölhető infarktusra való hajlam sem. szorító fájdalom, a halálfélelem és a verejtékezés. Nagyon sokszor más betegséggel összekeverik a páciensek, és későn jelentkeznek az ambulancián. A hirtelen rosszullétekre Somogybán a kaposvárin kívül a siófoki, a marcali, a nagyatádi és a mosdósi kórház van felkészülve. Közülük legszerencsésebb helyzetben a megyeszékhely van, itt a kardiológiai részlegen 31 ágy, 6 orvos, 20 jól képzett nővér - közöttük van olyan, aki 50 beteget élesztett újra - áll a rászorulók rendelkezésére. A kezelésekhez szükséges géppark európai színvonalú; az osztályon van lélegeztető gép, és olyan betegellenőrző monitor, melynek segítségével 24 órára minden történést vissza lehet keresni. Míg évekkel ezelőtt várólistára kerültek a betegek, most leghamarabb 13 perc alatt helikopterrel Pécsre, a szívcentrumba érhetnek nemcsak a már kialakult infarktussal, hanem az azt megelőző állapotban is. Az ottani szívsebészeti háttér bármikor mozgósítható. Tavaly 210 esetben szállítottak betegeket, az idén a számuk már elérte a 130-at. A koszorúér-festést a katéterezést is Pécsen végzik. Ezzel a módszerrel ki tudják mutatni az elzáródást és a szűkületet, majd eldöntik, hogy tágítják az eret, operálják a pácienst vagy - sajnos olykor ez is előfordul - semmit sem tehetnek már. Idén tizenöt olyan beteg került közvetlenül infarktust megelőző állapotban azonnali katéterezésre a centrumba, ahol vagy sikeres rögoldó kezelést, vagy szív- koszorúér tágítást kapott. Dr. Mágel Ferenc hangsúlyozta: a legnagyobb probléma még mindig a dohányzás, ráadásul, ha valaki még emellett fogamzásgátlót is szed, megnő a rizikófaktor. Az elhízás, a magas vérnyomás, a stressz szintén hozzájárul a betegség kialakulásához, sőt a gének is szerepet játszanak ebben, hiszen az infarktusra való hajlam örökölhető. Sportolással, több mozgással azonban ez nagyrészt megelőzhető. Napjainkban a 40-60 év közötti korosztály a legveszélyeztetettebb, és főként a férfiak. A nők tíz évvel vannak mögöttük, mert a hormonok egy ideig védik őket. Kaposváron a legfiatalabb infarktusos beteg 20 éves volt, a legidősebb pedig 90. SZABÓ KINGA Dr. Mágel Ferenc kardiológus