Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-11 / 60. szám

2000. március 12. ★ VILLANÓFÉNY ★ 5-ösr /Í£,n:-nsv Ha repülőgépre széliünk, egy külön élettérbe érke­zünk, ahol bármely kötelező szabály megszegése, vagy netán valamelyik utas hely­telen, renitens viselkedése jóvátehetetlen katasztrófát okozhat. Ezért fontos, hogy a repülők személyzete - pilóták és légikísérők - minden olyan helyzetre fel legyen készítve, hogy bármi­kor képes legyen megóvni az utasok testi épségét. Emlékezhetünk még az 1998-as esetre, amikor a Malév egyik járatán egy részeg finn férfi majdnem tömeges tragédiát okozott, ám a személyzet és néhány utas közbeavatkozása meg­mentette a helyzetet. Hogy az ehhez hasonló eseteket elkerüljék, szigorú jog­szabályok vannak életben a levegőben. Megérkezik a Malév Bangkok-Budapest járatához Mika Petterson és barátja, akik alkoholt csempésznek fel a repülőre ■ Néhány éve fizikai kényszerítő eszközöket - például bilincset - is alkalmazhatnak a légiutas-kísé­rők, amennyiben a szóbeli és az azt követő írásbeli figyelmeztetés hatás­talan marad. A Malévnál már harma­dik éve folyik a stewardessek erre való felkészítése: a pszichológiai képzés után most a „drasztikusabb” foglalkozások folynak. Emlékezzünk csak vissza Mika Pettersonra, aki rettegésben tartotta a Malév Bangkok-Budapest járatát. A finn férfi a töménytelen mennyi­ségben elfogyasztott alkohol hatásá­ra szinte sokkolta a gép utasait ag­Tüzes renitensek Előfordul, hogy már a beszállás előtt felmegy valakiben a pumpa, mert nem ablak mellé szól a jegye, vagy nem engedték meg, hogy kézi- poggyászát az utastérbe vigye. Nem viheti fel mindenki a kézipoggyá­szát, mert nincs annyi hely, s bal­esetet okozhat, ha valakire ráesik egy csomag. De miért nem mástól veszik el?! - fortyog az illető, mie­lőtt elvesztené a fejét. A konfliktu­sok elkerülése végett célszerű tájé­kozódni' az utazási szabályokról, melyek a jegyen is olvashatók. A Malév járatain nem lehet dohá­nyozni, ezért egyesek a vécében gyújtanak rá, a csikket pedig a sze­metesbe dobják. Ettől a gép ki is gyulladhat, az ilyen cselekedet ezért maximálisan renitensnek szá­mít, s kemény büntetés járhat érte. Eltérített eltérítők ■ Malév-repülőgépet a nyolcvanas években kétszer próbáltak eltéríte­ni. Első alkalommal a Varsóból ér­kező járatra szállt fel egy repülőtéri kiskatona miután az utasok már le­szálltak, és a gépet már takarítot­ták. Fegyverrel követelte, hogy vi­gyék el Nyugatra. Az egyik légiutas­kísérő iskolapéldáját mutatta an­A légiutas-kísérő gyeknek munkahelyük előírja, hogy testsú­lyukkal tartaniuk kell a centiméterben kifeje­zett testmagasság mí­nusz 100-as értéket. A formaruha adott, haris­nyát kötelező hordani­uk, s azt is megszabják, hogy milyen formájú és színű karórát, hajcsatot viselhetnek. A rágógu­mi eleve tiltott. Két­nak, miként lehet kommunikáció­val a gépeltérítőt semlegesíteni. Meggyőzte a fiatalembert, hogy egy másik gép alkalmasabb erre a célra, de ott már a biztonsági emberek várták és lekapcsolták. Másodszor az Amszterdam-Prá- ga-Budapest járatra szállt fel Prágá­ban két cseh fiatal, de a magyar fő­város helyett Amerikába igyekez­tek. Fegyvereikkel a levegőbe lövöl­döztek, hogy érzékeltessék szándé­kuk komolyságát. A prágai magyar konzul is beszállt a gépbe, mert cserébe elengedték a gyerekeket és a nőket. A megfelelő kommuniká­ciós fegyver itt is eredményt hozott. A két srácot rávették, hogy Frank­furtban szálljanak le az ottani ame­rikai légügyi katonai bázison. A gépeltérítők itt megadták magukat, de nem az Egyesült Államokba, ha­nem börtönbe jutottak. I; > évente járnak kötelező orvosi vizsgálatra, a pi­lóták viszont évente, il­letve negyven év felett félévente. Őket ugyan nem látja az utazókö­zönség, de p vizsgála­ton szóvá teszik, ha va­lamelyikük pocakosod­ra kezd. A gyorsan elfogyasztott ital hatására a finn férfi agresszívá válik, rátámad az utasokra, fojtogatni kezdi az egyik stewardesst resszív viselkedésével, állandóan hangoskodott, belekötött mindenki­be, sőt az egyik légikísérőt fojtogatni kezdte. Rugdosta a gép falát, kap­csolgatta a különböző gombokat, ezért a kapitány négy izmos férfi se­gítségével megkötözte a magánkí­vül lévő férfit. A pilóta már a kény­szerleszállás mellett döntött, amikor Petterson szíve megállt. A légikisasszonyok dolga, hogy a botrányosan viselkedő személyt megfékezzék, a pilóták ugyanis nem jöhetnek ki a fülkéjükből. Az utaskí­sérő hölgyek tanultak is néhány fo­gást, de többnyire hatásosabb, ha Kismamáknak nem ajánlott Szülés ritkán fordul elő a fedél­zeten, hiszen hetedik hónapos terheseknek már nem ajánlják a repülést. Az utolsó hónapban pedig csak támogató orvosi véle­ményezéssel ülhet a kismama a gépre. A légikisasszonyoknak persze megtanítják, hogy mi­ként kell egy szülést levezetni. Olyan viszont megesik, hogy az utasok közül valaki rosszul lesz, arra is volt már példa, hogy az első lehetséges alkalommal le kellett szállni, mert a beteg kór­házi ellátásra szorult. A lando­lásról a kapitány dönt. Ha valaki rosszul lesz, megkérik az utazó- közönséget, hogy amennyiben van közöttük orvos, segítsen. Erre persze nem lehet szá­mítani, ilyenkor megint csak a stewardesseken a sor.- Komolyabb kiképzést ka­punk, mint amilyen egy elsőse­gélynyújtáshoz szükséges, de vénás injekciót nem adhatunk be. Ha orvos utazik a fedélzeten, mi a szükséges eszközöket, műszereket biztosítjuk a szá­mára - mondja Cziffra Katalin stewardess. A Malév nemrég újraélesztő készülékeket is vásárolt, me­lyekkel az összes repülőgépét el­látja, mihelyst elvégzi a hatszáz stewardess a kétnapos tanfolya­mot, amelyen elsajátítják a gyógyászati eszköz kezelését. Miután Bukovszki kapitány sem képes lehiggasztani az őrjöngő férfit, segítséget kér négy önként jelentkező utastól néhány izmosabb utas önként vál­lalkozik a rend helyreállítására. Erre egyetlen utas sem kötelezhető, ám a kapitány, aki egy személyben felel a fedélzeten történtekért, felhatalmaz­hatja őket a közbelépésre. Még szerencse, hogy a szóbeli fi­gyelmeztetés általában elég szokott lenni, ám ha ez nem használ, az írásbeli figyelmeztetés után a reni- tenskedőt a leszálláskor a biztonsági személyzet várja. A renitens utaso­kat egyébként igyekeznek mát a re­pülőtéren - a jegykezelésnél, a tran­zitban - kiszűrni. Egy részeget csak akkor engednek fel a gépre, ha a re­A férfiak egy alkalmas pillanatban hátulról leterítik az egyre erőszakosabb Pettersont, akit négyen is alig tudnak megkötözni Miután a finn megpróbálja eltépni a kezére tett szíjakat, a mentőcsapat orvos tagja bead neki egy vénás nyugtató injekciót pülőtéri orvos megállapítja, hogy gond nélkül szállítható, s ezt írásban adja az aláírásával hitelesítve. (Be) kötetlen pereskedés Felszállás-leszállás előtt az utasokat felszólítják, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket, amely utasítást a légi­kisasszonyoknak is kö­telező betartani. Repü­lés közben előfordul­hat, hogy a kapitány pa­rancsára a stewardessek is bekötik magukat. Akad azonban egy-két ember, akinek ilyenkor jut eszébe, hogy inna egy kávét, s nem érti, hogy miért nem teljesí­tik a kérését. Ennek egyszerű az oka: a gép légörvénybe került, s a személyzet testi épségé­re is vigyázni kell, mért sérülés esetén ők tud­nak segíteni. Nem is be­szélve arról, hogy vész­helyzetben 90 másod­perc alatt ki kell üríteni a gépet, de ehhez az összes légikisasszonyra szükség van. Nyugodtan csatolja be mindenki az övét, nehogy úgy járjon, mint Japánban az a né­hány nagyokos, aki nem tett eleget a felszó­lításnak. Egy hirtelen süllyedés következté­ben a gép mennyezetén találták magukat, majd onnan a padlóra, az ülések közé zuhanva komoly sérüléseket szenvedtek. Be is perelték a légi- társaságot, de vesztet­tek: a gépen ugyanis égett az övhasználatra figyelmeztető lámpa, s a személyzet szóban is nyomatékosította a be­csatolás fontosságát. A légikisasszonyok vi­szont erőszakkal nem köthetik az utasokat az üléshez. Ami elromolhat... Pálóczy Ferenc kapitány tavaly de­cemberben lépte át a tízezer repült órát, hajdan TU-154-essél kezdett, most viszont Boeing-737-eset vezet. Egy új típusra való átképzés egy hó­napos földi kiképzésből, kéthetes szimulátorképzésből, hatvanórás út­vonalképzésből és az utána követke­ző vizsgából áll. Egy kapitány sok mindenhez ért hivatalból, s tudja, mi a teendő, ha leáll a hajtómű, kilyukad a kabin, meghibásodik a hidraulika vagy az elektronikus rendszer.- Tudunk egy hajtóművel repülni, tüzet oltani, s bár élesben még nem történt ilyen a Malévnál, Murphy tör­vénye kell, hogy lebegjen a szemünk előtt, amely szerint: ami elromolhat, az el is romlik - mondja a kapitány. Nem véletlen, hogy a magyar pilótá­kat a világ minden táján nagyra becsü­lik. Egykori maiéves repülőgép-veze­tők közül többen dolgoznak külföldi légitársaságoknál, egyikük a világ egyik csúcsrepülőgépét, a Boeing-747- est vezeü. Pálóczy kapitány szerint a Malév is megbecsüli a pilótáit - ő pél­dául az 5000. és 10000. repült óra után egy értékes svájci karórát kapott, amelybe belevésték a nevét. Az oldalt írta: K. Tóth László

Next

/
Thumbnails
Contents