Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-11 / 60. szám

2000. Március 11., Szombat KAPO S V A R SOMOGYI HÍRLAP - 5. oldal Beérik a tudás Jól tudom, hogy sok diák nem szereti a matematikát vagy a fizikát. Egy érde­kes feladat, kísérlet azonban felkelthe­ti a kíváncsiságukat - mondta Gelen­csér Jenő matematika-fizika tanár, aki most kapott Pelle-díjat. Gelencsér Jenő, a Munkácsy gimnázium taná­ra úgy tartja: a fiatalokat a gondolkodásra kell megtanítani. Az információözönt célszerű fel­dolgozni, mégpedig úgy, hogy a diák könnye­dén eligazodjon a különböző tudományágak között. Nélkülözhetetlen a kemény munka, s a legtehetségesebb tanulóknak kell a legtöb­bet dolgozniuk. Amikor a sikeres munka tit­káról faggattam, azt mondta: következetes ta­nulás és rengeteg gyakorlás kell. A gépies fel­adatmegoldás helyett a gondolkodásra helye­zi a hangsúlyt. S úgy látja: fontos a tehetség, de a szorgalom legalább ennyire lényeges. Húsz éve dolgozik a gimnáziumban és ta­pasztalatból tudja, hogy sok gyerek idegenke­dik a matematikától, de ügyes ötletekkel kö­zelebb lehet hozni a számok-tények szigorú világát.- A tudás olyan, mint a banán. Előbb­utóbb beérik, de ehhez megfelelő körülmé­nyekre van szükség. A fiataloknak érdekesen kell magyarázni a tananyagot, úgy, hogy ked­vet kapjanak a munkához. A fizika egyik elő­nye, hogy sok kísérletet lehet elvégezni. A di­ákok többsége érdeklődve vesz részt a mun­kában. Örülök, ha látom a kíváncsi tekintete­ket vagy ha kérdeznek. Ez azt jelenti, hogy fi­gyelnek, s érdekli őket a munka. Igyekszem közvetlen stílusban előadni a tananyagot, s az a jó, ha tanár-diák között párbeszéd alakul ki. Az órákon gyakran tesznek fel elgondolkodta­tó kérdéseket. Úgy érzem, a tanárok felelőssé­ge nagy. Mindent meg kell tenni annak érde­kében, hogy a diákok elsajátítsák a legfonto­sabb tanulnivalókat. Gelencsér Jenő szerint a tehetséget ki kell aknázni. Az elmúlt húsz évben több diákja si­keresen szerepelt a matematika-fizika verse­nyeken. Többek között Fülöp Tamás és Len­gyel Tímea nevét említette. Büszke a diákok eredményére, s mint mondta, most is sok te­hetséges diák jár a gimnáziumba. A 44 éves szakember szinte fél életét tanítással töltötte, s úgy érzi: annak idején jól választott. A ma­tematika haszna egyebek mellett abban rejlik, 1956-ban született Felsöegerszegen Végzettség: 1980-ban szerzett diplomát az ELTE matematika-lizika-ábrázológe- ometria szakán hogy az embert állandó megújulásra készteti. Tanóra után, szabadidejében is gyakran olvas szakirodaimat, de szívesen old meg egy-egy izgalmas feladványt. __________________km. N agy tervek, kis pénz Szűkös anyagi körülmé­nyek között, de nagy ter­vekkel vágott neki az idei évnek a kaposvári német kisebbségi önkormányzat. Elképzeléseikről tegnapi ülésükön tárgyaltak az ön- kormányzat tagjai. Tegnap tartotta ülését a kaposvá­ri német kisebbségi önkormány­zat. A fő téma idei költségvetésük véglegesítése volt. Az önkor­mányzat nem nagy összegből, mindössze 3,6 millió forintból gazdálkodhat ebben az évben. Ennyiből aligha tudnák megvaló­sítani terveiket. Brandtmüller Ist­ván, az önkormányzat elnöke el­mondta: vannak azonban alapít­ványok, olyan pénzforrások, amelyek segítségével ki tudják egészíteni költségvetésüket. Pél­dául az idén is szeretnék megren­dezni a nyári német olvasótábort középiskolásoknak. Tavaly tizen­öt fiatal vett részt a nagy sikerű rendezvényen. Az idén is hason­ló létszámra tervez a kisebbségi önkormányzat, ám ha sikerül tá­mogatást szerezni, például a Ma­gyarországi Német Etnikai Ki­sebbségek Alapítványától, még többen táborozhatnak a Balaton­nál. A másik napirend A Német Kultúráért Alapítvány létrehozá­sa volt. Ennek a kezdeményezés­nek a célja a Kaposváron és kör­nyékén élő német nemzetiségek hagyományainak ápolása. Egy­előre ez is szerény összeggel, 250 ezer forintos kezdőtőkével indul, de a szervezők remélik, hogy ha­marosan támogatókat találnak. A pénzből rendezvényekhez, kul­turális programokhoz szeretné­nek segítséget adni, támogatni a hagyományőrző csoportok mun­káját, a nyelvoktatást, németor­szági tanulmányútokat. _________ JAKAB La kossági szemétszállítás éves díja (A díjak az áfát nem tartalmazzák.) Drága vagy olcsó város Kaposvár? Döntse el az olvasó. Táblázatba foglalva közöltük a lakossági szolgáltatások díjait a nagyobb városokban, kiemelve Kaposvárt. Település Éves dQ(Ft/év) Heti gyűjtési gyakoriság Díjszámítás alapja Szekszárd 3612 1 3,5 helyiség Nyíregyháza 4224 1 3,5 helyiség Szolnok 4968 2 szoba Békéscsaba* 6000 1 lakás Kaposvár* 6228 2 alapdjj + 3 személy Salgótaiján 6384 5 2 szoba Tatabánya* 6656 1 110 liter Dunaújváros 6900 2 lakás Hódmezővásárhely 6975 3 személy Zalaegerszeg 7280 1 ©ütés + ártalmatlanítás Szombathely* 9256 2 110 liter Székesfehérvár 9776 2 110 liter Miskolc 10088 2 110 liter Pécs* 10224 2 3 személy Sopron 10426 2 110 liter Győr* 10488 1 110 liter Veszprém 10712 2 110 liter Debrecen* 10752 2 lakás Eger 10920 2 110 liter Szeged 11140 2 alapdö +110 liter Nagykanizsa 11628 2 alapdíj +110 liter Kecskemét 14352 2 110 liter Települések átlaga 8999 * A jelzett településeken (KVG Rt szerint) EU-nonmának megfelelő, korszerű hulladéklerakó üzemel Önvizsgálatra tanítanak Az emlődaganatok kialaku­lása, felismerése lesz a té­mája azoknak a felvilágosí­tó előadásoknak, melyeket ezekben a hetekben indíta­nak útjára az ifjúsági védő­nők a kaposvári középisko­lákban. A kezdeményezés egy országos kampány ré­sze, melyet a Rákellenes Li­ga indított el az ÁNTSZ egészségügyi szakemberei­re támaszkodva. Évente 4500 új emlődaganatos megbetegedést regisztrálnak Ma­gyarországon - hangzott el csü­törtökön azon az előadáson, me­lyet a kaposvári védőnői szolgá­lat az egészségügyi központ dol­gozóinak tartott. Mint Káldi Lajosné csoportvezető védőnőtől megtudtuk, először saját munka­társaik tájékoztatásával kezdték a munkát, hiszen nap mint nap tapasztalják, hogy még a felnőt­tek is tabuként kezelik ezt a té­mát. Egy országos felkészítésen megbízást kaptak a harmadik osztályos középiskolások felvilá­gosítására, ehhez a Rákellenes Liga ellátta őket szóróanyaggal és videokazettával. Bár a fiatal kor­osztály nem tartozik a veszélyez­tetett csoportba, ám ha a lányok megtanulják az önvizsgálatot, akkor nagyobb lesz az esélye an­nak, hogy idejében észlelik a bajt, amikor egyszerűbb a gyó­gyítása. Figyelemreméltó adat ugyanis, hogy az emlődagana- tolmak mintegy hetven százalé­kát maga a beteg észleli, a baj csupán az, hogy sokszor nagyon későn. A rendhagyó beszélgeté­seken szót ejtenek majd a daga­nat felismeréséről, diagnosztizá­lásáról, hagyományos kezelésé­ről, de még az alternatív gyógy­módokról is. I.É. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 316-833 - Mikor építik ki a szennyvízcsatorna-hálózatot az Egyenesi úton? Dr. Fazekas Sándomé, a polgármesteri hivatal műszaki igazgató­ságának igazgatója: - Az Egyenesi útról a lakók a szennyvízcsatorna kiépítésének igényét eddig még nem jelezték. Amint jelzik, hogy a lakosság hetvenöt százaléka igényli is a hálózat kiépítését, úgy az ut­cát felvesszük a csatornázási programunkba. Tel.: 316-757 - Mikor lesz a Vak Bottyán utcában a szennyvízcsa­torna-hálózat kiépítve? Dr. Fazekas Sándomé, a polgármesteri hivatal műszaki igazgató­ságának igazgatója: - A Kecelhegyi utcában még ebben az évben el­készíttetjük a szennyvízcsatornát. A jövőben így van arra lehetőség, hogy a Vak Bottyán utcában is kiépüljön a szennyvízcsatorna-háló­zat. ■ A zsebünkhöz mérjük az árakat Kaposvár mostanra az olcsóbb városok közé tartozik 1995-ben Kaposvár a közüze­mi díjak tekintetében a leg­drágább városnak számított, mostanra a „dicsőséges első helyről” lecsúsztunk. A többi megyeszékhellyel összeha­sonlítva látható, hogy mára az utolsók közé kerültünk. Ezt Szita Károly polgármester mondta tegnap azon a sajtótájé­koztatón, ahol a lakossági szol­gáltatások díjairól számolt be. Ez a második év, amikor tudatosan hozzák nyilvánosságra az össze­hasonlító adatokat, hiszen így jól érzékelhető a változás. Az önkor­mányzat csak azon szolgáltatá­soknál tud beleszólni az emelés mértékébe, melyek hatásköréhez tartoznak. Ilyen a víz- és csator­na, a tömegközlekedés, a ké­ményseprés, a szemétszállítás va­lamint a távfűtés díja.- A felsoroltak mindegyikével még most sem vagyok elégedett. A vízminőségen és a távfűtés el­számolásán lehet és kell is változ­tatni a jövőben. Egyik év végén sem vagyunk könnyű helyzetben, amikor a szolgáltatók beterjesztik emelési ja­vaslataikat. Önkor­mányzatunk ezeket fe­lülvizsgálja, és jó né­hány esetben adtuk már vissza átdolgozás­ra. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a díjak arányban legye­nek a szolgáltatás minőségével. Évről-évre arra törekszünk, hogy a szolgáltatások a lakosság meg­elégedésére is bővüljenek. A távfűtés színvonalának eme­lésére az önkormányzat továbbra is fordít energiát, hogy arányban legyen a 1995-ben kitűzött céllal. Szeretnék elérni, hogy a szolgál­tatást igénybe vevő tudja, hogy miért és mennyit kell fizetni. Ez csak akkor valósulhat meg, ha tudja mérni és szabályozni az el­fogyasztott távhőt. Ez egy négy lépcsőből álló folyamat eredmé­nye - tudtuk meg a polgármester­től. Elsőként a távhőközpontokat újítot­ták fel, kicserélték a ka­zánokat energiatakaré­kosra, erre 200 millió fo­rintot költött a város. Majd a központokat fel­szerelték mérővel. A har­madik lépés a lépcsőhá- zankénti mérés kiépíté­se, a beruházás költségeit 50 szá­zalékban finanszírozza az önkor­mányzat. Ennek eredménye, hogy idén Kaposvár valamennyi távfűtött lépcsőháza mérővel lesz ellátva. A folyamat vége, amikor a lakásban történik a szabályozás a radiátornál, ebben is szeretne a város segíteni. Minden olyan la­kóközösségi igényt támogatnak a tavalyihoz hasonlóan, ahol hőtérképeket készíttetnek. Ennek alapján egyértelmű, hogy hol kell panelhézagot tömíteni, mely ab­lakok szorulnak javításra. Erre a célra ismét különítettek el pénzt a költségvetésből. Amatőröket zsűriztek-------------------------------------------------------------------------------------------­---------- - - IMI ■ ■ ----* —1 1 80 munkát zsűrizett tegnap a szakértőkből álló bizottság fotó: lang Róbert munkatársától megtudtuk: a tárlat célja, hogy a nem hivatá­sos képző- és iparművészeknek olyan megjelenési és kiállítási lehetőséget biztosítsanak, amely képes kötöttségek nélkül bemutatni ezen civil alkotók eredményeit. A millennium tiszteletére egy katalógus meg­jelentetése is szerepel a tervek között, mely tartalmazná az or­szágos kiállításra feljutott mű­vészek egy munkáját és fonto­sabb adatait. sz.k. Ötvenegy somogyi amatőr alkotó Irén művészettörténész, és az Iparművészeti Szakközépis- Baráth Hajnal iparművész és kola tizennyolc textil szakos tanú- Láger Péter antropológus bírál- lója küldte be csaknem száznyolc- ta. A kiírás szerint minden al­ván munkáját a megyei Művelődé- kotó - legyen rajztanár vagy si Központ felhívására. Az „Amatőr „naiv” művész - műfajonként Artium” XVII. Országos Képző- és három munkát adhatott be, de Iparművészeti tárlat megyei zsűri- csak az utóbbi két évben befe- zését tegnap tartották. jezett művekkel pályázhattak. A kiválasztott festmények, gra­fikák és textilek adják majd az A különböző méretű, techniká- áprilisi kaposvári kiállítás anya- jú műveket Szemadám György gát. Halmos Klárától a művelő­festőművész, Pila-szahovics dési központ képzőművészeti HÍREK SZABÓ-TÁRLAT Szabó Zoltán János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Gyönkön, a műve­lődési ház kiállítótermében. A falakra a kaposvári művész leg­újabb festményei is felkerültek. Szabó Zoltán Jánosnak Gyönkön kiállított képeit márci­us 25-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. (kg) KÖNYVBEMUTATÓ Balás Béla kaposvári megyéspüspök is részt vett Rózsás János Gulag le­xikon című művének bemutatá­sán Budapesten a Magyarok Vi­lágszövetsége székházában. A szerző a kaposvári egyházme­gyéhez tartozó Nagykanizsán él, s könyvét dr. Kövér László, a Fidesz elnöke méltatta. (Is) TISZTÚJÍTÓ HORGÁSZOK Tisztújító közgyűlést tart márci­us 12-én, vasárnap 9 órakor Ka­posváron, az egészségügyi főis­kolán a Kaposvári Sporthorgász- egyesület. A vezetőség beszá­mol a tavalyi év eredményeiről, majd pedig megválasztják az új tisztségviselőket. (Ij) ELISMERÉS Az okmányirodák beindításának tapasztalatairól és a fejlesztési elképzelésekről tartott tájékoztatást Pintér Sán­dor belügyminiszter 152 körzet- központi település polgármeste­rei s jegyzői előtt. A rendezvé­nyen az okmányirodák munka­társainak - közöttük Sólyom Bernadettnek, a kaposvári ok­mányiroda munkatársának - munkájának elismeréseként tárgyjutalmat adott át. (je) Programajánló Ma 10 órakor püspöki misével kezdődik a székesegyházban a szentévi zarándoklat. A Kapos­vári Esperesi Kerület papjai és hívei gyűlnek össze. Mindegyik korosztálynak lesznek progra­mok, s öt témában hangzanak el előadások. Moziműsor Szombat: 4, 6, 8, 10: A KÉTSZÁZ ÉVES EMBER (am.) Vasárnap: 4,6, 8: A KÉTSZÁZ ÉVES EMBER (am.) (8278) Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents