Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-11 / 60. szám

2. OLDAL - SOMOGYI HÍRLAP VILÁG TÜKÖR 2000. Március 11., Szombat Nem osztják fel a kettős várost Hármas külügyminiszteri találkozó készül Budapesten Madeleine Albright amerikai külügyminiszter Brüsszelben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Jugoszláviában Szlobodan Milosevics kormánya szítja a feszültséget és az erőszakcselekményeket Koszovóban. Brüsszel „Kómába esett koalíció” Válságot okozott Vidor Babiuc távozása MINTEGY 20 TONNÁNYI, va­lószínűleg nehézfémtartalmú üledék ömlött pénteken egy észak-romániai folyóba egy he­lyi ólom- és cinkbánya derítőjé­ből, miután annak gátja a heves esőzések és a hóolvadás követ­keztében átszakadt - közölte a nagybányai körzet környezetvé­delmi felelőse. A baleset ugyan­abban a térségben történt, ahol néhány hete - szinte ugyanilyen körülmények között - ciános üledék ömlött ki egy helyi aranybánya ülepítőjéből, s el­szennyezte a Tiszát is. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI aranyérmet adományozott Göncz Árpád Rákos Péternek, a prágai Károly Egyetem nyugal­mazott professzorának, a Ma­gyarországon is jól ismert neves csehországi magyar irodalom- történésznek. KEDVEZŐ LÉGKÖRBEN zaj lariak az Egyesült Államok New York-i ENSZ-képviseletén a ked­den megkezdődött ameri- kai-észak-koreai tárgyalások, amelyek egy magas rangú phen- jani politikus washingtoni láto­gatását hivatottak előkészíteni. Az eszmecserén főként az észak-koreai rakéta- és atom­programmal kapcsolatos kérdé­sekről van szó. Washington gaz­dasági segítséget ajánlott fel az ázsiai országnak, ha az ígéretet tesz, hogy nem fejleszti tovább tömegpusztító fegyvereit. OLAJÁRCSÖKKENÉST vár nak az elemzők, akik szerint a Brent hordónként a jelenleginél egyharmaddal kevesebb - kö­rülbelül 22 és fél - dollárba ke­rül majd éves átlagban. A piaci elemzők szerint a legfőbb kér­dés most az, hogy a Kőolaj-ex­portáló Országok Szervezete (OPEC) a március végén lejáró kínálatszűkítő politika után mennyivel emeli termelését. CSECSENFÖLDÖN a hadjárat októberi kezdete óta az orosz erők összesen 1556 halottat és 9777 sebesültet vesztettek - je­lentette be Valerij Manyüov ve­zérezredes, az orosz vezérkari főnök első helyettese. A védelmi tárca adatai azonban csak a had­sereg és a belügyi egységek veszteségeit tartalmazzák. HORVÁTORSZÁG még az idén 1 milliárd kuna (30 milliárd fo­rint) összegű segélyt kaphat az EU-tól, egyebek között a magyar határig tervezett autópálya befe­jezéséhez. Ebből az összegből befejezhetnék a Zágráb és a ma­gyar határnál levő Muracsány (Gorican) közötti autópályát. MÉG HÚSVÉT ELŐTT helyre állítható az északír nemzetgyű­lés és kormány jogköre - vélte pénteken Peter Mandelson, a brit kormány északír ügyeinek minisztere. ■ A külügyminiszter Romano Prodival, az Európai Bizottság el­nökével tartott találkozója után kijelentette, hogy az Egyesült Ál­lamokat aggasztja a koszovói fe­szültség, és különösen az, hogy van „egy kormány”, amely szítja a szélsőségesek provokációit Kosovska Mitrovicában. E világos célzás ellenére Albright korainak nevezte az olyan kérdéseket, hogy szükség lehet-e a légicsapá­sok felújítására Jugoszlávia ellen. Aláhúzta viszont, hogy a szélső­Az oroszországi „biztonsági cé­gek” korábbi KGB-ügynököket foglalkoztatnak^ vagy éppen belő­lük alakultak abból a célból, hogy segítsék a külföldi üzletembereket az ország sajátos szabadpiaci vi­szonyai között eligazodni. Meg azért is, hogy maguk is jól megtol- lasodjanak. „Profik, igazi üzleti ségesek nem érnek el semmit, Kosovska Mitrovica nem lesz megosztott város. Romano Prodi arról számolt be, hogy a megbeszélés igen bará­ti légkörben folyt le, az együttmű­ködés jól fejlődik az Egyesült Álla­mok és az Európai Unió között. Kiderült viszont, hogy a két fél még rnindig nem jutott megálla­podásra a Nemzetközi Valutaalap leendő vezérigazgatójának sze­mélyét illetően. Albright asszony hangoztatta, hogy az Egyesült Ál­lamok szerint is európai vezető kellene az IMF élére, de érzékel­szellemet képviselnek - mesélte el a lap tudósítójának egy, már a pe­resztrojka időszaka óta az orosz piacon működő amerikai üzlet­ember. Nem úgy kezdődik a do­log, hogy már a kezdet kezdetén húsz százalékot követelnek, sőt, amíg a vállalkozás nem kifizető­dő, szinte semmit sem kérnek. Ha beindul az üzlet, a profit néhány százalékára tartanak igényt.” . tette, hogy az erős, rátermett ve­zetőt Washington akarja kiválasz­tani, legalábbis jóváhagyni. * A magyar Külügyminisztérium szóvivője bejelentette: március 18-án magyar-cseh-lengyel kül­ügyminiszteri találkozó lesz Bu­dapesten a három ország NATO- csatlakozásának első évfordulója alkalmából. Horváth Gábor szóvi­vő kijelentette: tagságunk nyo­mán kedvezően változott hazánk nemzetközi megítélése. Új lehe­tőségek nyíltak meg a szomszé­dos és térségbeli országok euro- atlanti integrációs törekvéseinek előmozdításában is, amire szö­vetségeseink és a régió államai egyaránt számítanak. Oroszországban mindenhol ott lappang a korrupció, és ezzel a legtöbb külföldinek nehéz meg­birkóznia. Ennek oka részben a túl nagy bürokrácia, részben az agyonszabályozottság, illetve az a körülmény, hogy az állami hiva­talnokok nincsenek megfizetve. A mindent átfonó korrupció­nak is tulajdonítható, hogy a nagyhírű harvardi Nemzetközi Fejlesztési Központ listáján Oroszország utolsó a nemzetközi versenyképességet illetően. Bele­játszik ebbe természetesen a jogi rendszer elmaradottsága és a sze­gényes infrastruktúra is. FEI Bukarest Victor Babiuc védelmi mi­niszter lemondása súlyos válságba sodorta a romá­niai kormányt. A Demokra­ta Párt (PD) egy hét múlva dönt arról, hogy felmond- ja-e a koalíciót, vagy sem. A védelmi miniszter három héttel ezelőtt kilépett a Demokrata Párt­ból, és most azért kellett lemon­dania posztjáról, mert a koalíciós megállapodás szerint a minisz­terállítás a pártok joga; a védelmi tárca pedig a demokratákhoz tar­tozik. A PD Sorin Fmnzaverdét java­solta a tárca új vezetőjének. Mugur Isarescu kormányfő - aki állandó kapcsolatban van a koalí­ció pártjainak vezetőivel - eljut­tatta Emil Constantinescu állam­elnökhöz a lemondás elfogadásá­ra és az új miniszter kinevezésé­Marosvásárhely Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke le­vélben tiltakozott Hajdú István­nál, a Magyar Rádió elnökénél a Kossuth Rádió március 5-én su­gárzott Vasárnapi Újság című műsora miatt, amely Markó meg­fogalmazása szerint durván be­avatkozott az RMDSZ belső éle­tébe, egyértelműen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvé­leményt. Az említett rádióműsorba el­hangzott egy interjú „egy Katona Ádám nevű úrral, az RMDSZ egyik nem különösebben jelen­tős platformjának vezetőjével, és ez az interjú Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki” - írta Markó március 7-én kelt levelé­ben, amelyet a Népújság című marosvásárhelyi napilap közölt pénteki számában. „Haeffler András riporter és a fent említett úr egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az Hannover Ember, természet, technika: ez a mottója Németország el­ső világkiállításának, amely június 1. és október 31. között várja a látogatókat. A vásárváros szombaton vendé­gül látja Gerhard Schrödert és fe­leségét. A kancellár megtekinti Németország legnagyobb építke­zését, és fölkeresi a magyar pavi­lont is. Vendéglátói - Gémyi Gá­bor miniszteri főbiztos, Balázs Péter nagykövet és Vadász re vonatkozó előterjesztést. (Csü­törtök este a román kormányfő szóvivője még azt mondta, hogy Victor Babiuc védelmi miniszter lemondását a miniszterelnök tu­domásul vette ugyan, de az mindaddig nem léphet érvénybe, amíg a Demokrata Párt alá nem írja a többi koalíciós erő által né­hány órával korábban elfogadott megállapodást a parlamenti és kormányválság megoldásáról.) Az államfő aggodalommal fi­gyeli a kormánykoalícióban ta­pasztalható válságot és ügy véli, hogy annak kirobbantására rend­kívül alkalmatlan pillanatban ke­rült sor. A pénteki román lapok kom­mentárjai úgy értékelték a védel­mi miniszter személye körül ki­robbant konfliktus elmélyülését, hogy a kormánykoalíció a szaka­dás szélére jutott. A Curentul cí­mű lap szerint „a koalíció kómá­ba esett”. RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgősen le kellene válta­ni” - olvasható a levélben. . „Kondor Katalin adófőszer­kesztővel közösen kivizsgáljuk, hogy a Vasárnapi Újság című mű­sor tényleg beavatkozott-e az RMDSZ belső életébe, amikor Haeffler András riporter és Kato­na Ádám erdélyi magyar politi­kus az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt” - kö­zölte Hajdú István. A Magyar Rá­dió elnöke elmondta: nagyon saj­nálatos lenne, ha bebizonyosod­nék, hogy a műsor megsértette a tájékoztatásról szóló törvényt. Ugyanakkor jelezte: ha ténylege­sen egyoldalúan mutatták be az RMDSZ-re vonatkozó. közlést, akkor a Magyar Rádió lehetősé­get nyújt arra, hogy Markó Béla vagy az RMDSZ más vezető poli­tikusa ugyanolyan terjedelem­ben és ugyanabban a műsorban fejthesse ki véleményét. György tervezőépítész - tájékoz­tatják a politikust az előkészüle­tekről, a magyar kiállítás kitűzött céljairól. A látványos, mintegy húsz méter magas, nyitott épít­mény üzenete: óvni a múlt méltó hagyományait, ugyanakkor befo­gadni az újat, a változót is. A tervek szerint június 26-án tartják a magyar napot. Ebből az alkalomból a hannoveri operaház gálaestjén a magyar komolyzene képviselői lépnek föl. Augusztus 21. és 28. között a magyar kultu­rális hét gazdag művészeti prog- ramja várja a látogatókat. ■ Lemondott a norvég kormány Pénteken benyújtotta lemondását V. Harald királynak Kjell Magne Bondevik norvég miniszterelnök, miután a parlamentben kormánya elvesztette a bizalmi szavazást. Oslo Bondevik két és fél évig állt a kormány élén. A kisebbségi jobbközép kormány és az ellenzék között energiaügyekben rob­bant ki a vita. A kabinet környezetvédelmi okokból nem támogatta a javaslatot, hogy földgázzal üzemeltetett erőművek építésé­vel oldják meg Norvégia növekvő villamos- energia-gondjait. A parlamenti voksolás so­rán 81 képviselő szavazott a kormány el­len, 71-en mellette, 13-an tartózkodtak. Bondevik lemondását a király elfogadta. Az új kormány megalakítására Jens Stoltenberg, a norvég szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetője kapott megbí­zást. A 40 esztendős Stoltenberg a királyi palotából távozóban jelezte, hogy remé­nyei szerint a jövő héfen mutatja be ugyan­csak kisebbségi kormányát. Bondevik ma­ga javasolta lehetséges utódjául a legna- Bondevik távozik a királyi palotából fotó: feb/reuters gyobb frakciót alkotó párt elnökét. ______■ V édőernyő KGB-exügynökökből Megfelelő védőernyőre van szüksége annak, aki Oroszor­szágban akar üzleti tevékenységet folytatni - így összegzi a legfontosabb tudnivalót a térségbe tartó honfitársai számá­ra a Los Angeles Times újságírója. Ez a „védőernyő” hivatott arra, hogy megóvjon a zsarolástól, továbbá hozzásegít az el­igazodáshoz a pénzéhes bürokraták és hivatalnokok között. Los Angeles Az RMDSZ panasza a Vasárnapi Újság ellen Készülődés az Expo 2000-re ECHO-DÍJ TOM JONESNAK. Az angol popénekes Hamburgban lépett fel, miután átvette a német Phono-akadémia jutalmát._____________________________________________________fotó: feb/reuters Szupervulkán és hűvös nyár A globális felmelegedés pusztító hatásai eltörpülnek egy másik természeti jelenség mellett, amelynek eshetősége a geológusok szerint nagyon is valós. Az ismert mértékeket sokszorosan meghaladó energiájú vulkánkitörés várható. Egyesült Államok A példátlan erejű természeti jelen­ség vélt földrajzi helyét a Yellow­stone Nemzeti Park körzetében határozták meg a tudósok. Itt a geológiai kutatások tanúsága sze­rint átlagosan 600 ezer évenként történik egy-egy ilyen gigantikus kitörés. (A legutóbbi 640 ezer év­vel ezelőtt pusztított.) A talajréte­gek szerkezete és mesterséges holdak fedélzetéről készült felvé­telek összevetéséből az követke­zik, hogy a földkéreg alatt itt ma is igen élénk a vulkanikus aktivitás. A szupertűzhányók kitörése jellegzetes módon soha nem hoz létre hegyeket, hanem éppen el­lenkezőleg: besüllyedéseket, úgy­nevezett calderákat formál a föld­felszínre. Mivel ezek nagyon nagy kiterjedésűek, nem könnyű meg­határozni a helyüket. A Yellow­stone Parkban lévő mélyedés pél­dául 70-szer 30 kilométeres. A fel­szín alatt 8 kilométerre található egy hatalmas magmakamra. Ami­kor abban a nyomás emelkedik, a besüllyedés lassan kezd „kisimul­ni”, felfújódni, mint a benyomó­dott labda. Az alakváltozás, illetve az ezzel együtt járó hőmérséklet- emelkedés regisztrálható, az azonban nem prognosztizálható, hogy mikor éri el a gigantikus tek­tonikus erődemonstráció a kriti­kus értéket. Bill McGuire angol geológus szerint ez várhatóan 2074-ben következik be. Az elmúlt kétmillió évre vetít­ve két szupervulkán-kitörés bi­zonyítható olyan geológiai pon­tokon, ahol tektonikus lemezek egymás alá merülnek. A csendes­óceáni medence és Délkelet- Ázsia partvonala ilyen régió, ahol nem ritka felszíni formáció a caldera. Ilyen nagy horpadás ta­lálható a földfelszínen Nápolytól északra, méghozzá majdnem ugyanakkora, mint a Yellowstone parki. A szupervulkán kitörési ener­giája a közönséges tűzhányóké­nak sokszorosa. Irdatlan kőzet- és hamutömeg lövellne a magas légkörbe, ahol szétosztódva elta­karná a Napot. A felszíni hőmér­séklet gyorsan zuhanna. A nap­pali sötétség, a vulkanikus tél 3-4 évig is tartana, s ennyi idő alatt akár az ökológiai rendszerek ösz- sze is omolhatnának. _____ ________ ____KENESEMSTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents