Somogyi Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-22 / 44. szám

I 2000. Február 22., Kedd SOMOGYI HÍRLAP - 7. oldal SPORT Külföldön a Klíma-Vili Kaposvár Horvátországban folytatja felkészülési programját a Kaposvári Klíma-Vili Purin SE NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-csapata. A gárda két előkészületi találkozót vív első ligás csapatokkal. Az elmúlt héten egy felkészülési találkozót játszottunk - mondta a tegnapi elutazás előtt a Somogyi Hírlap kérdésére Magyar András, a kaposváriak vezetőedzője. - Az előzetes megállapodás szerint hat, húsz pontig tartó összecsa­pást vívtunk a Flextronics ZTE KK együttesével. A zalaiaknál a sérült Rámán, a mieink közül pedig az Egyesült Államokban tartózkodó Delmonte Madison hiányzott. A hat játékból hármat a hazaiak, hármat mi nyertünk meg. Összes­ségében elégedett vagyok a látot­takkal, bíztatóan mozogtak játé­kosaim. A csapat hétfőn este (lap­zárta után - a szerk) a horvát első ligás BC Benston otthonában lép pályába, majd kedden - a szintén zágrábi - Zrinyevác együttesével mérkőzünk. A héten két zártka­pus kaposvári edzőmérkőzés is szerepel a programunkban. Csü­törtökön a Flextronics ZTE KK vi­szonozza látogatásunkat, pénte­ken pedig a bajnok és kupagyőz­tes Albacomp-UPC vendégeske­dik a városi sportcsarnokban. Az elmúlt héten belázasodott Szájer József már jobban van, Madison pedig hétfő esti megérkezése után autóval jön utánunk Horvátor­szágba. * * * Az Európa-bajnoki középdöntős mérkőzésekre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott Buda­pesten zártkapus edzőmérkőzést vívott a Szolnoki Olaj KK NB I „A” csoportos együttesével. A Ti- sza-partiak - elsősorban a jugo­szláv Maljkovics remeklésével - 34-38-as félidő után 73-72 arány­ban verték a válogatott csapatot. Mészáros Lajos szövetségi kapi­tány gárdájában pályára lépett a Franciaországból hazatérő Gu­lyás Róbert is. Az Egyesült Álla­mokból érkező Dávid Kornél Svájcban csatlakozik a válogatott kerethez. kun Kosárlabda NB II - Nyugati csoport, férfiak Rangadógyőztes a Siókosár v Az NB Il-es férfi kosárlab­da-bajnokság legutóbbi for­dulójában mind a négy so­mogyi csapat érdekelt volt. A megyei rangadón a Sióko­sár UK együttese a Ferro- Coop Kaposvári Gazdász otthonában is nyerni tudott. A Marcali VSZSE csapata és a Meló-Diák Gyermelyi Tészta KK egyaránt Bony- hádon szenvedett vereséget. Eredmények: Ferro-Coop Kaposvári Gazdász SE-Siókosár UK 88-98 (44-47) Színvonalas, izgalmas mérkőzést játszott egymással a két csapat. A hazaiak a két dombóvári - Trupp és Szili - nélkül álltak ki a rang­adóra. A Balaton-partiak nem tisztelték rutinos ellenfelüket és bátor betörésekből szerezték pontjaikat. A hatodik percben Tóth Kálmán időkérése sem használt a Gazdásznak, amely csakhamar 24-12-es hátrányba került. A félidő végéig az ellenáll­hatatlan Kovács Nándor kosarai­val sikerült 44-47-ig felzárkózni. A szünet után Szabó Zsolt triplá­jával egyenlített a kaposvári csa­pat. A hazaiak zónavédekezését Földesi hárompontos kosarakkal dobta át, így 67-60-ra ismét a vendégek vezettek. A végjátékra elfáradó hazaiak több labdát el­adtak és kimaradtak a dobóhely­zetek is. A korlátozott cserelehe­tőség miatt a kaposváriak kezdő­ötösére mind nagyobb nyomás nehezedett. A frissebben kosár­labdázó siófokiak megérdemel­ten nyerték a somogyi rangadót. Ferro-Coop Kaposvári Gazdász SE: Kovács Nándor (40/6), Vörös (17), Monok (14/6), Gosztonyi (8), Mezőszentgyörgyi (-). Csere: Szabó Zs. (9/9), Szőke (-). Edző: Tóth Kálmán, Mezőszentgyörgyi Dávid. Siókosár UK: Kovács Zs. (16/6), Csala (25/9), Földesi (30/15), Baranya (8), Kepli (4). Csere: Kovács N. (15). Vezető­edző: Kersák István. Edző: Cse­resznyés Ferenc. Jók: Kovács Nándor, Vörös Szabó Zs. illetve Földesi, Csala. Bonyhádi KC­Meló-Diák Gyermelyi Tészta KK 91-78 (32-43) A találkozó nagy részében jól védekezett a vendégcsapat. Há­rom perccel a lefújás előtt még 73-73 volt az állás. Érdekesség, hogy a szabálytalanságok aránya 22-10 volt a hazaiak javára. Meló-Diák Gyermelyi Tészta KK: Kulcsár (27/24), Ágfalvi (15/3), Gyönyörű (12), Szabó B (10), Csordás (7/3). Csere: Kiss B. (7/3). Edző Horváth Krisztián. Jók: Kulcsár, Ágfalvi, Gyönyö­rű. Bonyhádi KC-Marcali VSZSE 99-56 (53-34) (A találkozóról nem kaptunk részletes tudósítást) kun ________________Teke NB 1, NB II És NB 111________________ R osszul kezdtek a hölgyek Az Anda Kaposvári TK NB I-es női csapata számára is megkezdődött a tavaszi szezon. A nyitány sajnos nem volt túl emlékezetes: attól a Csornai SE együttesétől kaptak ki hazai pályán, amelyet korábban mindig le­győztek. A férfi NB Il-ben a Kaposvári Fák­lya SK két (hazai) mérkőzést is játszott, s mindkét alkalommal alulmaradt; előbb a Répcelaki SE, egy nappal később pedig a Győri Komszol SK előtt voltak kénytelenek fejet hajtani. Az újonc Nagyberki-Attala Tengeriszem csapata viszont idegenben vá­gott vissza a Szanki Olajbányásznak őszi egy pontos vereségéért. A női NB I-ben: Anda Kaposvári TK-Csornai SE 2:6 (2342:2462) Véget ért egy szép sorozat Kaposváron. Az Anda TK együttese ugyanis korábban rendre legyőzte a csor­nai csapatot, ezúttal viszont a vendégek voltak a jobbak: a győzelmet jobban akaró, nagyobb lelke­sedéssel játszó Csornai SE megérdemelten nyert a somogyi megyeszékhelyen. Már a találkozó elején hátrányba kerültek a ha­zaiak; különösen Majzik Anikó játékán érződött a sok edzéskihagyás. Míg a kaposvári tekézők közé­pen is meglehetősen sokat hibáztak, addig a vendé­gek precíz, pontos játékukkal szinte behozhatatlan előnyre tettek szert. A két befejező ember, Horváth Valéria és Csernus Anita ugyan jó eredményt ért el, de ez csak a szépítésre volt elegendő. Eredmények: Majzik 364 - Sántha 394 Molnár 385 - Völcsey 382 Bőhm 383 - Karvalics 428 Steinbacher 384 - Rogács 427 Horváth V. 410 - Horváthné 429 Csernus 426 - Völcseyné 404 Az ifjúsági mérkőzésen: Anda Kaposvári TK-Csornai SE 1:3 (720:728) A kaposvári együttesben Kiss T. 368, Szabó N. pedig 352 fás eredményt ért el. schleining A férfi NB Il-ben: Szanki Olajbányász­Nagyberki-Attala Tengeriszem 3:5 (2841:2931) Az ősszel nagy csatában, mindössze egyetlen fá­val maradt csak alul a Nagyberki-Attala Tengeri­szem csapata a Szanki Olajbányász ellen; most ala­posan sikerült visszavágni, ráadásul idegenben. Az első pároknál a vendég somogyi együttes Lelovics remek játékával 84 fás előnyt szerzett, amelyből középen Herr és a rossz napot kifogó Mol­nár csak 41 fát tudott megtartani. Az utolsó két em­bernek, Mettnernek és Lukácsnak annyi volt - pon­tosabban lett volna - a dolga, hogy ezt az előnyt meg­tartsa. Ők azonban nagyon belehúztak; sikerült meg­duplázniuk az előnyt, így a találkozó végére kerek 90 fára nőtt a különbség a két csapat között. A Nagyberki-Attala Tengeriszem tekézőinek ered­ményei: Lelovics 512 fa, Lukács 510 fa, Mettner 498 fa, Stefán 478 fa, Herr 476 fa, Molnár 457 fa. Kaposvári Fáklya SK-Répcelaki SE 2:6 (2920:2933) Fájó vereséget szenvedett hazai pályán a kaposvá­ri együttes. Pedig jól indult a mérkőzés; Tóth János II. több mint 500 fás eredményének - és a vendég répcelaki játékosok megingásainak - köszönhetően 41 fás előnyt szereztek a hazaiak. Úgy tűnik, hogy ez a Fáklyát lepte meg jobban, semmint az ellenfelét, ráadásul Kalocsa is megsérült. A csere azonban sze­rencsére jól sikerült: Gyűrűsi lelkes és jó játéka révén megmaradt 17 fa a kaposvári előnyből. A Fáklya SK két hajráembere jól kezdett ugyan, utána azonban sajnos visszaestek, egyre görcsösebbé vált a játékuk, így a találkozó végére az előnyből 13 fa hátrány lett... Az Anda TK játékosa, Horváth Valéria gurít fotó, török anett A Kaposvári Fáklya SK tekézőinek eredményei: Tóth J. II. 512 fa, Kalocsa (Gyűrűsi) 504 fa, Horváth T. 489 fa, Németh T. 483 fa, Domoszlai 469 fa, Bo­dor 463 fa. Kaposvári Fáklya SK-Győri Komszol SK 2:6 (2874:3009) A Kaposvári Fáklya SK játékosai nem tudták ki­heverni az előző napi kínos vereséget. A második helyen álló Győri Komszol SK elleni találkozó amúgy sem ígért sok jót, ráadásul a megsérült Kalo­csa mellett Bodor is hiányzott a Fáklyából. így az­tán felforgatott összeállításban volt kénytelen ját­szani a kaposvári együttes. A korábbi találkozókon befejező emberként pályára lépő Németh Tibor most kezdőként nagyon rossz eredménnyel rukkolt elő, s ez rányomta bélyegét a mérkőzésre. A folyta­tás aztán még ennél is rosszabbra sikerült, és már az utolsó párok pályára lépése előtt eldőlt a mérkő­zés sorsa. Hiába hajrázott jól Horváth Tibor és Gyű­rűsi Vince, ez csak a becsületponthoz volt elég. A Kaposvári Fáklya SK tekézőinek eredményei: Horváth T. 525 fa, Gyűrűsi 493 fa, Tóth J. II. 488 fa, Domoszlai 473 fa, Németh T. 451 fa, Vörös 444 fa. A férfi NB Ill-ban: Kaposvári Pázmány TK-Kaposvári Pince TK 2:6 (2372:2462) A kaposvári NB III-as teke-há'zirangadón a ruti­nosabb játékosokkal rendelkező Pince TK csapata magabiztos győzelmet aratott a lelkes Pázmány TK együttese ellen. A pontszerzők: Kiss 1.416 fa, Egres 400 fa, illetve Hábián 434 fa, Kovili 424 fa, Győrfi 424 fa, Fekete 400 fa. Szentlőrinc SK-Siófoki VSE 7:1 (2518:2292) Nem volt azonos súlycsoportban a két csapat. A pontszerzők: Horváth Cs. 434 fa, Horváth A. 433 fa, Sipos 425 fa, Tóth L. 410 fa, Szadai 410 fa, il­letve Keller 415 fa. * * * A héten szinte minden nap foglalt lesz Kaposvá­ron a Közút-Strabag SE tekecsarnoka. Ma kezdődik - s három napon (pontosabban délutánon) át tart - a megyei férfi egyéni tekebajnokság. A hétvégén, szombaton pedig nem akármilyen rangadóval foly­tatódik a férfi Szuper Liga küzdelem-sorozata: a két kaposvári együttes, a Közút-Strabag SE és a Kapos­vári TK csap ugyanis egymással össze szombaton délelőtt 10 órakor. fenyő Röplabda NB II Már három tavaszi bajnoki mér­kőzésen is túl van a Tabi RK NB Il-es férfi röplabdacsapata (és junior együttese). A nagycsapat az ötödik, az utánpótlás gárda pedig a harmadik helyről vágott neki a tavaszi sorozatnak. Eredmények: Dabas-Tabi RK 3-0 Tabi RK-Lágymányos (Budapest) 3-0 Szombathely-Tabi RK 3-0 A junior mérkőzéseken: Dabas-Tabi RK 0-3 Tabi RK-Lágymányos (Budapest) 3-0 Szombathely-Tabi RK 3-1 FENYŐ Asztalitenisz NB III Siófoki VSE-Szabadbattyán 6:12 A két páros elvesztése után csak futott az eredmény után a Bala- ton-parti együttes. Jellemző, hogy nyolc mérkőzés is csak a döntő szettben dőlt el, s ezek közül egyet sem tudtak nyerni a siófokiak... Ifjabb Balázs Mikló­son ezúttal sem múlt semmi: három mérkőzést is hozott, a többiek egy-egy győzelme vi­szont kevés volt. A siófoki győztesek: Balázs 3, Balaton 1, Hűvösvölgyi 1, Mindum 1._______________f.o. Hírek UTAZNAK A RÖPISEK. Hol nap mindkét élvonalbeli röplab­dacsapatunk útra kel. A Pini KSE férfi csapata a fővárosban az LRI-Malév SC otthonában lép pályára 20 órakor (az első kaposvári találkozón 3-2 ará­nyú hazai siker született), míg a BITT Kaposvári Női RC Tisza- újvárosban vendégszerepei; a tét mindkét összecsapáson a legjobb nyolc közé jutás, s a hölgyeknél - miután a Tiszaújváros az NB Il-ben sze­repel - csak egyetlen mérkőzés dönt majd. (fg) SOMOGYBÁN A PRIGORJE. A héten a somogyi megyeszék­helyen edzőtáborozik a horvát III. osztályú bajnokságban sze­replő Prigorje labdarúgó-csapata. A horvát együttes két előkészü­leti mérkőzésen is pályára lép; ma este a Toponár, csütörtökön pedig a Sántos lesz az ellenfele. Mindkét találkozót Toponáron játsszák 18 órakor, (fg) KOVÁCS A LEGJOBB. A nem rég alakult Kisbalaton Sportszer­vezői Körzet Kéthelyen amatőr ifjúsági asztalitenisz-versenyt rendezett. A leányoknál Tóth Éva bizonyult a legjobbnak, míg a fiúknál Kovács Richárd győ­zött, megelőzve Harmath Csabát és Balázs Józsefet, (fg) ______■ 7 . HETI TOTÓ TOTÓEREDMÉNYEK. Vasár nap este lapzártánk után ért vé­get a 13-as számú AC Milan-Lazio olasz bajnoki mér­kőzés, amely 2-1 arányú hazai sikerrel végződött (1-es). TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sze­rencsejáték Rt tájékoztatása sze­rint a totó 7. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. 13 plusz egy találatos és 13 talála- tos szelvényt nem találtak. A12- esek (52 darab) 59 ezer 673, a 11-esek (1050 darab) 2955, a 10- esek pedig (9819 darab) egyen­ként 527 forintot érnek. GÓLTOTÓ. Az e heti góltotón egyetlen hattalálatos szelvényt találtak, amelynek a nyeremé­nye 329 ezer 439 forint. A há­rom darab öttalálatos szelvény 21 ezer 324, míg a 31 darab négytalálatos szelvény egyen­ként 3095 forintot ér. ■ A legjobb somogyi sportolókról szavaztak Az utánpótlás korúaknái tizennyolc leányra, tizenkilenc fiúra és tíz csapatra lehetett voksolni Február 25-én, pénteken este Kapos­váron a Dorottyában a hagyományos somogyi sportbál keretében köszön­tik a tavalyi esztendő legjobb (fel­nőtt, utánpótlás korú és diák) somo­gyi sportolóit. Minden megyei sportági szövetség megvá­lasztotta az általa legjobbnak tartott ver­senyzőt; azoknak a sportágaknak a jeles képviselőiről, amelyeknek nincs a megyé­ben szakszövetsége, ajánlást készítettek. A bíráló-bizottság közülük szavazta meg 1999 legjobbjait. A sportágak legjobbjai Utánpótlás korúak - leányok: Körmendi Orsolya asztaliteniszező (Kaposplast); Skoumál Réka atléta (Kaposvári Marathon AC); Varga Ildikó birkózó (Kaposvári Klí­ma-Vili Nehézatlétikai SE); Budai Anita cselgáncsozó (Kaposvári Klíma-Vili Ne­hézatlétikai SÉ); Bálint Andrea kerékpár­versenyző (Siófoki Kerékpáros SC); Stemóczky Adrienn kézilabdázó (Siófoki VSE); Fentős Annamária díjlovagló (Ka­posvári Lovasakadémia SC); Tormási Or­solya röplabdázó (BITT Kaposvári Női RC); Gyenesei Judit síelő és triatlonista (Kaposvári Építők SC); Borsányi Csilla te­niszező (Siófoki Spartacus); Mándó Zsó­fia tollaslabdázó (Segesdi DSK); Horváth Petra úszó (Kaposvári Sportiskola); Rábai Lenke ritmikus sportgimnasztikázó (Ka­posvári Munkácsy Mihály Gimnázium DSK); Fuller Noémi uszonyos és búvár­úszó (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE); Horváth Valéria tekéző (Anda Kaposvári TK); Huber Tímea rádió­amatőr (Siófoki Rádióamatőr SE); Kötél Bernadett karatézó (Balatonlelle SE); Kár­oly Katalin fitnessversenyző (Somogyi Rendőr SE). Utánpótlás korúak - fiúk: Medereczki Zoltán asztaliteniszező (Kaposplast); Bo­dor Olivér atléta (Kaposvári Építők SC); Koleszár Gábor birkózó (Kaposvári Klí­ma-Vili Nehézatlétikai SE); Madarász Pé­ter kézilabdázó (Csurgói KK); Kovacsics Máté kosárlabdázó (Siókosár UK); Mannász Béla labdarúgó (Kaposvári Rá­kóczi FC); Dávid Zoltán röplabdázó (Pini Kaposvár SE); Péter Károly sportlövő (Ka­posvári Sportlövész Klub); Both József te­niszező (Balatonboglári Tenisz Club); Horváth Tamás tollaslabdázó (Segesdi DSK); Nógrádi Ádám úszó (Kaposvári Sportiskola); Balazsin Tamás triatlonista (Tri-Atád); Vinkler Péter uszonyos és bú­várúszó (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE); Lapat Krisztián tekéző (Ka­posvári Közút-Strabag SE); Novics József hajómodellező (Nagyatádi Művelődési Ház MK); Koppány Tamás sakkozó (Nagyatádi Városi SK); Szabadi István korongvadász-sportlövő (Somogyi Erdész-Lövész Égyesület); Kömyei Mi­hály kajakos (Kaposvári Délviép-Vízügyi SC); Gulyás Gábor karatézó (Kaposvári Budo SE). Utánpótlás csapatok: Kaposvári Favo­rit AC serdülő leány ügyességi csapata; Csurgói KK fiú kézilabda-csapata; Kapos­vári Sportiskola kadett fiú kosárlabda­csapata; Kaposvári Rákóczi FC serdülő „B” korcsoportos labdarúgó-csapata; Ka­posvári Lovasakadémia SC ifjúsági leány díjlovagló csapata; BITT Kaposvári Női RC ifjúsági leány röplabdacsapata; Bala­tonboglári Tenisz Club serdülő leány csa­pata; Attitude RSG SC serdülő együttes kéziszercsapata; Kaposvári Középületki- vitelező-Adorján SE serdülő fiú uszonyos és búvárúszó váltócsapata; Kaposvári TK ifjúsági fiú tekecsapata. _______________________ FENYŐ

Next

/
Thumbnails
Contents