Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

6 ★ KÖZELRŐL ★ 2000. január 2. A JÓSÁGOS BOGLÁRT TÜNDÉR SEGÍTETT R _ _ , Megvalósult álom j"°™íW} Somogyegresen Bogdán Er­nő 49 éves háromszori ge­rincműtéten átesett rok­kantnyugdíjas álma megva­lósult: saját otthonába köl­tözhetett a 15 éves fiával. A hatvan négyzetméternyi „pa­lota” - amely a saját erő mellett - adakozásból, támogatással és összefogással épült fel, még nem teljesen kész. A húsz négyzetméternyi berendezett szoba azonban a boldogságot jelenti most Bogdán Ernőnek és fiának.- Alig hittem, hogy ez megva­lósul - mondta az apa, szinte el- csukló hangon. - Igaz, hogy sok tennivaló van még a házon, de a sajátomba költöztünk az önkor­mányzat által biztosított 12 négyzetméternyi szükség lakás­ból. Azt remélem, hogy jövőre már az előtér, a konyha, a fürdő és az éléskamra is teljesen kész lesz, végzünk a külső vakolással is. Hogy megépülhetett a há­zunk, a Somogyi Hírlapnak kö­szönhetem. Ha a tavasszal nem teszik közzé a nyomorúságos helyzetemet, akkor nem kaptam volna ennyi segítséget. A megje­lent írásra jelentkezett egy bala- tonboglári hölgy, aki felkarolta az ügyemet és rengeteget segí­tett . Bogdán Ernő 1995-ben - még egészségesen -, telket vásárolt, hogy a válása után saját házat építsen. Közben nyaki, majd hátgerincműtéten esett át és munkaképtelenné nyilvánítot­ták. Az építkezés - egykori mun­katársai segítségével -, azonban megkezdődött. Az idén tavasz- szal már álltak a falak, ám ki­ürült a buksza. Akkor elfogyott a pénz a tető felrakására, a vako­lásra, a villany és a víz bevezeté­! fiatalember! Az igazi boldogság, a saját lakás sére. Most tél van. Korán sötéte­dik. Szürke köd telepszik a tájra, kihaltak az utcák. Csend üli meg a szobát, csak a kályha duru­zsol. Ontja a meleget. A beren­dezett szobában beszélgetünk az ünnep előtti hangulatban.- Ez a szoba palota a korábbi lakhelyünkhöz képest - szólal meg Ernő. - Ott mindössze egy ágy, asztal, kályha és hűtő fért el, ám alig lehetett megmozdul­ni. Most három heverő és a szekrény is elfér a szobában. A jóságos bogiári tündértől kap­Észak-Amerika, Ausztrália és Afrika az egyik legdivato­sabb úticél. A tehetős somogyi vállalkozók, üzletemberek a távoli földrészeket keresik fel, többen ott töltöt­ték a szilvesztert. A néhány napos kirán­dulás csaknem fél­millió forintba kerül. Bár elmaradt a várva várt tömeges évezred­fordulós népvándorlás, néhány somogyi ide­genforgalmi szakember állította: a több százezer forintos utakat is el le­hetett adni. A tehetősek lehetőleg másik föld­részre, vagy legalábbis a most divatos egzotikus szigetek egyikére váltot­tak repülőjegyet. A 80- 120 ezer forintos út mel­lett újabb százezer fo­rintba kerülhet a szállo­daszámla, de további súlyos tízezreket számí­tanak fel a fakultatív programért. Egy 10 éj­szakás kenyai út több mint 300 ezer forintba kerül, a számla azonban könnyen százezer fo­rinttal tovább nőhet, ha a vendég igénybe veszi a különleges szolgálta­tásokat. Az egyik so­mogyi iroda munkatár­sa szerint aki ilyen hely­re utazik, nem fil- léreskedik, és több ki­rándulásra befizet. Kü­lönösen divatos a sza­fari, ahol különleges házivideót készítenek, amit később baráti kör­ben mutatnak be. AKa- rib-tengeri szigetvilág is elegáns helynek számít, néhány honfitársunk ott pihent. A 10 órás repü­lőút után - 280 ezer fo­rintért - királyi elhelye­zés várja a vendégeket. All inclusive - vagyis az ár mindent magában foglal. A szállás és az ét­kezés mellett egyes szállodákban az italfo­gyasztást is, ami egyre több tehetős vendég ér- ■ deklődését kelti fel. Az utasok többsége persze nem engedhet meg magának egy luxu- sutat, de sokan mégis méltóképp akarták meg­ünnepelni a nevezetes évfordulót. Ők Európán belül utaztak, s repülő­gép helyett autóbuszon töltöttek 8-10 órát. Vél­hetően így is felejthetet­len élményhez jutottak, ráadásul jóval olcsób­ban megúszták. A két ünnep között jónéhányan Párizs iránt érdeklődtek, mivel a fény városában különle­Ezen a helyen eredetileg családi fényképet talált volna AÍ olvasó. A fénykép el is ké­szült, s hozzá a kísérő szöveg is az év első somogyi újszülöttjéről. Arról a fiatalember­ről, aki 4 íjra 15 perckor elsőként érkezett ebbe a századba. Aztán mégsem lett belőle kép. Tegnap este ugyanis csöngött a telefon és az újszülött apukája megtiltotta, hogy a nevét közöljük. Indok nincs. Ahhoz legfel­jebb hozzájárult volna, hogy a monogram- | ját közöljük. Azt viszont - köszönjük - mi nem vállaltuk. így hát maradt az általános tájékoztató arról, hogy elsőként egy fiú ér­kezett közénk 2000-ben Somogybán. Azt kí­vánjuk neki, hogy legyen boldog, vigye sok­ra, s vállalja mindenkor a nevét. Ezt a né­hány sort azért írtuk, ha egyszer majd fel­nőtt fejjel visszalapozza azokat az újságo­kat, amelyek születését követő napon jelen­tek meg, tudja, hogy jelet hagyott, hogy nem feledkeztünk el róla, nem mi titkoltuk. Sok boldogságot fiatalember! Nyúlvágta FOTÓ: HORVÁTH MÓNIKA tam a bútorokat. A sarokban van egy régi televízió is, de nem működik.- Az ádándi Fekete István Me­zőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában tanulok - vette át a szót Sanyi. - Másfél éve lakom apuval törvényesen, mert az anyámmal nem jöttem ki. Örü­lök, hogy igazi otthonunk lett. Amiben csak tudok segítek, hogy még szebbé varázsoljuk. A tavasszal a kertet is megművel­jük, illetve baromfiakat is1 sze­retnénk tartani. Krutek József ges programokkal vár­ták a turistákat. Alig 40 ezer forintba került aoi ötnapos út. Emellett so­kan egy izgalmas sítúr, t mellett döntöttek, a négytagú család - elhe­lyezéstől függően - 80 120 forintot fizetett. Rendszerint 3-4 napot pihentek, s a szállodai költségek mellé több he­lyen külön számlázták a síbérlet költségeit. NéL hány vendéglátó viszon t ügyes fogással csalogat­ta a turistákat: akciós je­gyet kínált, s az elősze­zonban több ezer forin­tot lehetett ily módon megtakarítani. Az úticél egyébként alig változott az elmúlt években: Ausztria, és Szlovénia mellett néhányan az olasz síparadicsomok valamelyikét keresték fel. H. M. Focisták helyett nyulak lep­ték el a somogysárdi sportpá­lyát, ahol szilveszterkor ren­dezték meg a 7. nyúlvágta nagydíjat. Az Európa-szerte is különlegességnek számító megmérettetésen 36 verseny­zőpáros vett részt.- Sárgarépa helyett pizzával le­hetne noszogatni, de akkor is csak a pálya feléig ugrálnék el. Nem bírnám ezt a kemény ira­mot - mondta Tisztán Csaba. A fiatalember kérdésünkre vála-‘ s£olt, miszerint mit tenne, ha szerepcserére kerülne sor. Barát­jával, Czifra Szabolccsal Violát próbálták jobb belátásra bírni, de a két huszonéves fiatalember csak nagy nehézségek árán tud­ta a cél felé terelni. A részvétel a fontos, nem a győzelem - han­goztatták többen az ismert mon- -lást, s komolyan gondolták. Czifra Zoltán Könyékkürt Rozá­liával lépett a pályára, s az elején úgy tűnt, időre teljesítik a távot. Csakhogy a nyuszi meggondolta magát, s a cél előtt nem sokkal egy gyors hátravágtát csinált, a gazda legnagyobb megdöbbené­sére. Alig lehetett utolérni a nyu- lat, de később végül is teljesítet­ték a próbát. A jutalom sem ma­radt el, a nyúlból nem lett ünne­pi paprikás, a versenyző pedig egy jó sörrel csillapította szom­Bleck Jeck, a nyertes és büszke gazdái ját. A legügyesebb a Szarka pá­ros volt, Kinga és Alexandra nyula ért be elsőként. Bleck Jeck jó időt futott, a 14 éves lányok ál­mukban sem gondolták, hogy ők győznek. Unokatestvérek, s a si­keres szereplés miatt várhatóan jövőre is indulnak. Vélhetően akár csak a többiek, hiszen a FOTÓ: KOVÁCS TIBOR somogysárdi nyúlvágta nagydíj évről-évre egyre több érdeklődőt vonz. Tavaly 27, az idén már 36 versenyző állt a rajtvonal mögé. S a helybeliek mellett a környező településekről is jöttek, csaknem 400-an kísértek figyelemmel a mostani megmérettetést. H. M. OLVADT A JÉG, ODA A LÁNY... A 21 éves siófoki Zoltán neki­keseredve vág az új évnek. — Megígértem a balatonfüre­di barátnőmnek, hogy a Balaton jegén átgyalogolok hozzá - mondta. — Erre még volt esé­lyem szilveszter előtt néhány nappal, de az időjárás megeny­hült, a vékonyka jég mostanára megolvadt. Pedig virágcsokrot is vittem volna magammal a szerelmemnek, a szüleinek pe­dig porcelánból készült ajándé­kot. Merthogy feleséget kérni terveztem az utat. A saccra ke­vesebb, mint tizenöt kilométert három óra alatt kívántam meg­tenni. Valószínűleg e kudarc révén kerülhet sor majd várhatóan a tavasszal esküvőre. Szakértők szerint ugyanis a Balaton jege a félvízen, középütt csak ritkán fagy be, ráadásul a vízfolyáso­kat gyakran hó vagy vékony jég- hártya fedi. Erre lépve, segítő­társ híján csak kevés esély van a megmenekülésre. Zoltán azt mondta, hogy még ezen a héten pótolja a leányké­rést; körbe megy majd autóval a Balaton körül, Fűzfő felé... C. A. BŰNÜGYI UECm Az évezred vége is bővelkedett rendőrségi legekben. Meghök­kentő, néha humoros „mutat­ványokat” is produkáltak bűnö­zők és bűnüldözők. A tavalyi év gyorshajtási rekordere az a kaposvári fiatalember, akit la­kott területen, főútvonalon, de 60- as sebességkorlátozó tábla hatá­lyán belül 147-tel „vette az aka­dályt”. A belterületi rekordot szin­tén egy kaposvári férfi állította fel, 118 kilométeres óránkénti sebes­séggel. A gépjárművezetők között az it­tassági leg szintén kaposvári férfié. Tudni kell, hogy a vérben kimutat­ható bármilyen csekély mennyisé­gű alkohol szabályszegés, 0,8 ezre­lék felett bűncselekmény. Az illető úriember vérében ennek ötszörösét találták: 4,35 ezreléket. Már az is hi­hetetlen, hogy egyáltalán életben volt, hiszen ez már majdnem halá­los koncentráció, az pedig egyene­sen csoda, hogy ilyen állapotban au­tót is vezetett, és megúszta baleset sőt még a legapróbb koccanás nél­kül is. Szomorú ittassági rekord az is, amit egy gyalogos állított fel: véré­ben 6,32 (!) ezreléknyi volt az alko­hol koncentrációja. Általános orvosi vélemény szerint ez már inkább az .alkoholjában volt egy kis vér” kate­gória, öt ezrelék feletti alkohol-kon­centráció ugyanis már halálos. A szerencsétlen férfi mégsem ebbe halt bele. Ittasan a sínek közé keve­redett és a vonat elütötte. A legmeghökkentebb sértett va­lószínűleg az a toponári férfi volt, aki nyaralásból hazatérve a házá­ban két, békésen szendergő hajlék­talant talált. Az viszont már meg sem lepte, hogy a két jómadár - hogy rögtönzött vakációjuk költsé­gét fedezzék - a lakásban található összes értéket eladták. A leglelkiismeretesebb bűnöző feltehetően az a férfi, aki egy Kapos­vár környéki településen éjnek évadján - erősen ittas állapotban - felkereste a helyi rendőrőrsöt, mert éppen eszébe jutott valami. Az épü­letet zárva találta, ezért igencsak dü­hös lett, és dühében az udvaron álló rendőrautónak esett neki. Letörte a tükröt, ablaktörlőt. Aztán csak feltá­madt a lelkiismerete és még akkor éjjel elment a rendőr lakására, hogy megbánja, amit elkövetett. Persze, ezzel azért nem volt elintézve az ügy: a hirtelen haragú férfi ellen ga­rázdaság miatt indult eljárás. A „legpofátlanabb bűnöző” vagy „legtelhetetlenebb jómadarak” ko­rántsem megtisztelő címre joggal pályázhatnának annak a büssüi bandának a tagjai, akik alig két hó­nap alatt vagy negyven bűncselek­ményt követtek el. Nem volt elég, hogy a garázsból ellopták az autót, rendszerint szerszámokat, s egy he­lyen negyven tyúkot is bepakoltak a csomagtartóba. Aztán ezzel a lopott autóval még elindultak „beszerző körútra” is... A legnagyobb szajré azoké a tol­vajoké lett, akik a kaposvári Toyo­ta szalont rámolták ki: egy autó és 3,5 millió forint volt a zsákmá­nyuk. De akár a leglustábbaknak is lehetne nevezni őket, hiszen nem bajlódtak a részletekkel és a zárak­kal: a pénzt rejtő lemezszekrényt, úgy, ahogy volt, felpakolták a lo­pott autóra és elvitték. A legjószíyűbb jómadár egy ka­posvári fiatalember. Annak esett áldozatul, hogy megesett a szíve előzetesben ülő barátján,Jdssé el­viselhetőbbé szerette volna tenni számára a zord fogdát, és a látoga­táskor be akart csempészni neki egy marihuánás cigarettát. A rend­őrök, bár méltányolták az igaz ba­rátságot, nem voltak ennyire meg­értők: a peches fiatalember odaül­tették barátja mellé, segítőkészsé­géért több hónapig ült előzetes­ben... A pechesek között a pálmát minden kétséget kizáróan két tátompusztai fiatalember viszi el. A padláson keresztül másztak be a helyi vegyesboltba, hogy kirámol­ják. Azt még végig is gondolták, hogy hogyan mennek be, és hiba nélkül végrehajtották a tervet. Arra viszont csak odabent jöttek rá, hogy nem tudnak kimenni. Csap­dába, majd pedig pánikba estek. Szorult helyzetükből a rendőrök menekítették ki a jómadarakat. Az ügy különösebb rendőri bravúrt egyébként nem igényelt, rekesz­izom-gyakorlatnak és hangulatja­vítónak viszont remek volt... (Jakab)

Next

/
Thumbnails
Contents