Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-28 / 23. szám
8. oldal - SOMOGYI HÍRLAP BARCS TÜKÖR 2000. Január 28., Péntek A díjazott iskolaigazgató Az igazgató először félre akarta tenni a minisztériumi levelet, gondolta, megint egy konferencia. A kollégái azonban erős- ködtek, hogy bontsa föl. Kíváncsiak voltak rá, hogy milyen az, amikor Szemere Márta meglepődik. A levélben az állt: miniszteri kitüntetéssel jutalmazzák a Szivárvány Gyógypedagógiai Központ igazgatójának munkáját. Ez a legnagyobb elismerés, amit gyógypedagógus kaphat. Szemere Márta az Éltes Mátyás-díjat néhány nappal később vette át Pokomi Zoltántól, Budapesten. A tantestület, a barcsi és városkörnyéki sérült gyerekek alapítvány és a szülők munkaközössége terjesz3 s tette fel az igazgatónőt. A díj ítéléséről döntő szakembereknek nem lehetett nehéz dolguk. A fiatalasszony hétéves irányítása során a 126 fős kisegítő iskola több mint négyszáz gyereket ellátó gyógypedagógiai központtá fejlődött. Ma orvosa, pszichológusa, védőnője van az intézménynek, s a 26 tagú tantestület 60-ra nőtt. Az igazgató kezdeményezte a fejlesztőközpont létrehozását, s azt is, hogy ID. számú általános iskolából Szivárvány Gyógypedagógiai Központ legyen. Megkeresték a térségben élő valamennyi sérült gyereket, s ma egy ellátatlan sincs köztük. Akit nem tudnak behozni b Barcsra, ahhoz rendszeresen kijár a szakember. - Ezt a díjat osztani kell hatvannal. Hiszen egyetlen vezető sem tud úgy előre jutni, hogy ne legyen mögötte csapat. Mögöttem is ott volt hét éven át a tantestület - mondta Szemere Márta. - Nem is tudnám másként tenni a dolgom, hiszen az intézményvezetés mellett egy sor más feladatot is el kell lássak. A megyei speciális iskolák igazgatói munkaközösségét vezeti, logopédiát tanul, az országos fogyatékosokért alapítvány munkatársa, önkormányzati képviselő és családanya. Kisebb csodával lehet csak ennyi mindennek megfelelni.- Szeletekben élek. Reggel fél hattól fél nyolcig csak a családomé vagyok, utána a munkaidő végéig csak a munkámé. Este újból kizárólagos úr a család - mondja. Bizonyítási kényszere van, ez hajtja. Nem könnyű pályát választott, munkája során nap nap után nehéz sorsokkal találkozik. - A sérült gyerek is fejleszthető, mosoly csalható a szemébe. Itt is szép sikerélmények érhetik az embert. Elsősorban nevelnünk kell, s csak aztán oktatni. Tény, hogy sokkal kisebb lépésekben tudunk csak haladni, mint az egészséges gyerekekkel. Van, akinél kemény munkával csak azt érjük el, hogy szobatiszta legyen. Tudni kell azonban: ez is rengeteget jelent a gyerek családjának, édesanyjának. NAGY LÁSZLÓ Névjegy: Szemere Márta 1987 óta dolgozik gyógypedagógusként. 1987-ben került a barcsi kisegítő iskolába. 1993 óta igazgató. 1997-ben hozta létre a fejlesztő központot Bizonytalanságban a kirendeltség Fél éven belül eldől, hogy megszűnik-e vagy csak átalakul a Dédász barcsi ki- rendeltsége. A Dédász-kirendeltségének megszűnéséről beszélnek Barcson. Az áramszolgáltató társaság pécsi üzletigazgatóságán ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták. Érdeklődésünkre annyit árultak el, hogy területi rendszerének az átszervezésére készül a Dédász, az azonban még nincs eldöntve, hogy mi lesz a sorsa az egyes kirendeltségeknek. Változások tehát várhatók, de még nem lehet tudni, hogy ezek miként érintik a kirendeltségeket, így a barcsit is. A tervezett átalakulás előreláthatólag az év közepéig lezajlik, s az ígéret szerint a fogyasztókat ezzel semmilyen hátrány nem éri, _______________■ V ersenyt hirdet a gimnázium Angol nyelvi tanulmányi versenyt hirdet a 2000-2001. tanévre a Széchényi Ferenc gimnázium és a Janus Pannonius Tudományegyetem angol alkalmazott nyelvészeti tanszéke. A tanulmányi versenyt 15-16 éves középiskolások számára hirdetik meg, nekik ugyanis nincs ebből a tárgyból alkalmuk az ilyen szintű megmérettetésre. A versenyt kétfordulósra tervezik. - Az írásbelit a saját iskolájukban írják majd a diákok, a szóbeli fordulóra pedig a legjobbakat a barcsi gimnáziumban hívjuk majd össze - mondta Kincsei János, a gimnázium igazgatója. Első alkalommal Baranya, Zala, Tolna és Somogy iskolásait várják, majd ezt a kört szeretnék tovább szélesítem. A kezdeményezést támogatják a négy megye pedagógiai intézetei és a művelődési minisztérium is. Útfelújítások a városban Lezárult az útprogram a városban; a Mélyépítő Budapest Kft dolgozói végeztek a másfél éve kezdett felújításokkal, ennek során rendbe tették Barcs közútjait. A javításokkal elkészültek, ezeknek a műszaki átvétele megtörtént, de áprilisban egy közös bejáráson újra végignézik valamennyit. _______________■ Hi rdetőink A BARCSI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/528-148-as faxszámon. Érdeklődni lehet a 82/528-158-as telefonszámon. A BARCSI TÜKÖR legközelebb február 25-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP-ban Megrendeléseit előző nap is várjuk. ST/HL Szerszám- és kisgép Szaküzlet Nagyatád, Damjanich u. 1. • Telefax: 82/453-521 Csurgó, Petőfi tér- pavilonsor TelVfax: 82/473-241 Vásárolja stihl motorfűrészét nagyatádi és csurgói üzletünkben még 1999-es árakon. Részletfizetési lehetőség! 0-20% befizetésével max. 36 hónapra. Ügyintézés helyben, ja Kezes nem szükséges. a Egyik sikeres termékük a különleges ízesítésű sajt fotó: kovács Kopogtatnak a termelők Egymásnak adják a kilincset a baranyai tehenészetek és gazdák a Dráva-tejnél, hogy velük szerződjön. A Mizo válsága évi tízmillió literrel növelte a barcsi gyártók alapanyagát.- A múlt évben 35 millió liter tejet dolgoztunk fel, az idén 45 millió liter kerül be a Dráva-tejhez - mondta Francz Rezsőné ügyvezető igazgató. - Örülünk ennek a növekedésnek; ekkora készlettel már optimális a kihasználtsága mind a barcsi, mind a kacsótai üzemnek. A több tejet és az ebből készült termékeket azonban el is kell adni. Ehhez egy sor új - nagy tejigényű - termékkel jelentek meg a piacon, és a legtöbbnek jó a fogadtatása. - Növeltük a készleteinket, nő a piacunk, ez azt jelenti, hogy egyértelműen javul a cég helyzete - mondta az ügyvezető. - A fejlődésnek azonban ára is van: a növekedéshez beruházások kellenek. Nemrég 14 millió forintért vásároltunk csomagológépet a szállodáknak és kórházaknak készülő 25 grammos mézhez és a sajtkrémhez. A múlt évben pedig összesen 35 millió forintot költöttünk a fejlődésre.___________ ■ B ÁNYÁN tóparti közművesített telek eladó vagy ./íp m cserélhető. 82/3? 1-647. (37461 MALACOK eladók. Kungíi, Sienn^ 61. Tel.; 82/484 03Lif kóczi u. WIBSöfyBlh 220 Ft hanrt/kg. Tel.: 82/357-231. (4106) KUVASZ kiskutyák eladók 82/423-489. SEGkou, Bajcsy-ÜLs. uicauan ws csaiaói ház- 14120) A megrendelőlapunkon jelzett 10%-os apróhirdetési kedvezményt (lakossági apróhirdetések esetében) olvasóink érvényes előfizetési számlájuk bemutatásával 2000. január 15-től a következő hirdetésfelvételi helyeken vehetik igénybe: SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő irodák: SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. BALATONFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Balatonföldvár, Kőröshegy, Siófok, Ságvár, Ádánd, Zamárdi, Törökkoppány BALATOSZÁRSZÓ ÉS VIDÉKE TAKARÉSZÖVETKEZET fiókjaiban: Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszárszó, Kötcse, Látrány DRÁVAMENTI TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Barcs, Babócsa, Csokonyavisonta, Darány, Homokszentgyörgy, Lakócsa, Szülök, Vízvár, Csurgó, Berzence, Zákány KARÁD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Karád, Andocs, Kisbárapáti, Felsőmocsolád, Mernye, Gamás, Kaposvár KÉTHELY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Somogysámson, Marcali, Balatonmária, Balatonfenyves, Balatonszentgyörgy, Fonyód, Kaposvár NAGYATÁD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Segesd, Lábod, Somogyszob, Háromfa, Nagyatád, Tapsony, Nemesvid, Mesztegnyö, Iharosberény, Böhönye NAGYBAJOM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET fiókjaiban: Kutas, Kaposfő, Kadarkút, Somogysárd, Somogyjád, Hetes, Csököly, Kaposvár, Gölle, Somogyszil, Toponár, Kaposfüred, Igái, Taszár, Baté, Szentbalázs, Szenna, Nagyberki, Buzsák, Lengyeltóti, Pusztakovácsi, Öreglak, Nagybajom, Somogyvár KO-SZESZ KFT. MARCALI, Mini presszó, Sport u. SIMON GIZELLA MARCALI, Hungária Ház Rákóczi u. MOLNÁR ÉS TSA KFT. BALATONLELLE, Rákóczi u. 204. MENDÖL JÓZSEF BARCS, Deák F. u. 19. PÉTERFFY ÁRPÁD TAB, Kossuth L. u. 74. SZÉLLNÉ BENCZIK ILDIKÓ BALATONMÁRIA, Ady E. u. 98. VARGA IMRÉNÉ CSURGÓ, Kossuth u. 72.. HIRDETŐ CENTRUM BALATONBOGLÁR, Sétáló u. 5/1. POÓR JENŐNÉ TAB, Kossuh L. u. A kultúra lovagja Váray Károly, a tudós tanár új taneszközével fotó: béres feremcbé Lovaggá ütötték a barcsi Váray Károlyt. A magyar kultúra lovagja címet írói és közéleti munkájáért kapta. A lovagi címet a Falvak Kultúrájáért alapítvány adományozta a | barcsi tanárnak. A pajzsos, kar- | dós szertartás a hagyományok- j nak megfelelően zajlott le. Az indoklás szerint Váray Károly a rendszerváltás idején kifejtett írói és közéleti tevékenységéért jogosult a lovagi címre. Ez idő tájt színdarabját több hazai és felvidéki faluban bemutatták, s három nemzetközi kultúrnapot szervezett Magyarországon. Emléktáblát állíttatott az 1919-es felvidéki hősi halottaknak, tiltakozó verseket jelentetett meg a román | falurombolás miatt, és romániai menekülteket segített. A barcsi tanáron kívül még 49 lovagja van a magyar kultúrának. A címet olyanok kapták meg, mint Czine Mihály irodalomtörténész, Béres Ferenc énekes, László Gyula régész... A legújabb lovag Barcson is egyre ismertebb: a választások idején közkézen forogtak a helyi vezetést bíráló versei. S ő az, aki vitába szállt a Mól Rt gázkutatóival a Barcs körül végzett kutatásaik miatt. Ugyanakkor kevesen tudják városában, hogy elsősorban tudósember. Munkájának eredményeit nemzetközi lapok tették közzé, s az általa kitalált alternatív periódusos rendszerből taneszköz lett. Az elektronszerkezetek alapján rendszerező táblázatot már gyártja és forgalmazza egy taneszközökkel foglalkozó nagykőrösi cég. N. L. Alkotótáborok kézfogása Egymásra talált a barcsi és makói nemzetközi művésztelep. Már látható a makói alkotók kiállítása a Dráva múzeumban, s februárban a barcsi művésztábor anyaga is eljut Makóra.- Kiváló alkalom ez az összehasonlításra, s új művészek megis- | mérésére - mondta Orzsi Zoltán, a képeknek helyet adó múzeum igazgatója, a kiállítás szervezője. Az 1991-ben alakult művészte- | lepet a határon túli magyar képző- és iparművészet hazai megismertetésére alapította a makói önkormányzat. Évente visszatérő alkotói között bácskai, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai képző- és iparművészek is vannak. - Barcs számára különösen érdekes, hogy zselizi alkotó is van köztük, a szlovákiai Zseliz ugyanis Barcs legújabb testvérvárosa. Az 1100 év a Kárpát-medencében című kiállítást Barcs után még több településen is bemutatják az idén és jövőre. A vándorkiállítást támogatja a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatala. DOMLVÖ Építöanyagkereskedés Balatonkeresztúr, Temető u. 1. • Tel.: 85/376-056 AKCIÓ 2000-ben is! Porotherm, Unipor falazó termékek E-7-VB gerendák Somogy megye területére legolcsóbban, szállítással. Kérjen árajánlatot! Várjuk hívását.