Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-27 / 22. szám
S O MOGY I T A J A K 2000. Január 27., Csütörtök Trambulinon ugrálhatnak Képességfejlesztő játék, felzárkóztatás és tíz kicsi a tanácsadóban Ötvenhárom gyermek jár az ötvöskónyi Szivárvány óvoda két vegyes életkorú csoportjába Egy évezred életfája 6. oldal - SOMOGYI HÍRLAP Számítógépes katona Először kért katonai segítséget a kisbajomi önkormányzat. A fegyveres kiképzés helyett civil szolgálatot választó honvédet alkalmaznak most a családügyi minisztérium engedélye alapján; a számítógépek kezelésénél foglalkoztatja az önkormányzat. (bjn) Utat építene Beleg Pályázatot nyújtott be a megyei terület- fejlesztési tanácshoz a belegi önkormányzat, hogy tavasszal kiépíthesse a Széchenyi utca szilárd burkolatát. Fontos a közlekedésben ez a vasút mellett húzódó, 650 méter hosszú, gyakran használt út; burkolatának az elkészíttetése nyolcmillió forintba kerülne, (bm) Villany pályázati pénzből Négymillió forintot nyert a csurgói Zis-tóért Egyesület az országos területfejlesztési központ pályázatán. Ebből a pénzből még az idén kivezetik a villanyt a tóhoz, kiépítik a vízvezetéket, s tervezik, hogy pihenőházat és kilátót is építenek, (nj) Öltözőből gépraktár Felújították a somogyszobi általános iskola külső sportöltözőjét, kijavították az épület tetőzetét. Ezentúl a parkosításhoz és közterület-fenntartáshoz használt munkagépeket itt tárolja majd az önkormányzat, (bm) Veszteséget hoz a konyha Évente mintegy másfél millió forintot kell az államtól kapott fejkvótához hozzátenni a bol- hási önkormányzatnak, hogy működtesse az óvoda konyháját. A 14 óvodáson kívül itt főznek a szociális étkezőkre és az önkormányzati dolgozókra is, de a napi 35 adag ára nem fedezi a konyha költségeit. Az ön- kormányzat a konyha megszüntetését fontolgatja, s igyekszik más megoldást keresni a közétkeztetésre, (bm) m Oldalszerkesztő: Bíró Mária Ötvöskónyi Új játékokat és mozgásfejlesztő eszközöket kapnak az Ötvöskónyi óvodások, akik között a tavalyihoz képest kétszer annyi a hátrányos helyzetű, fejlődésben elmaradott és beszédhibás gyermek. Összeszokott gyerektársaság üli körül a kisasztalt. Kockával dobnak, lépegetnek a kis bábukkal. - Én a piros autóval vagyok - mutatja Pintér Tamás. Neki könnyen megy a számolás, jövőre már iskolába megy. Dénes Kornél István következik a dobókockával, majd Imrei Bianka és Tiittő Dávid. A társa- sozók legkisebbike, Balogh Imre félénken mondja a nevét. A játékból azonban kiveszi részét, ragyogó szemmel lépeget a kis bábuval.- Az óvodások 80 százaléka hátrányos helyzetű; sok a fejlődésben elmaradt gyermek - mondta a legnagyobb gondról Nagy Istvánná óvodavezető. - Emiatt az idén tíz kicsit küldünk rendszeresen a nevelési tanácsadóba, kétszer annyit, mint tavaly. Soha ennyi beszédhibás nem volt még az óvodában, a 24 nagycsoportos felének logopédusra van szüksége. Ezt a legnehezebb megoldani; utazó logopédus nincs a környéken, a szülőknek pedig csak a fele vállalja a Nagyatádra való bejárást. Az óvodavezető elmondta: a szülőkkel egyébként nagyon jó az együttműködésük, szívesen segítenek az óvodai rendezvényeken, játékot is közösen vásároltak. S az önkormányzattal is jó a kapcsolatuk, egy közhasznú dolgozóval is segíti a négy óvónő és két dajka munkáját. Mivel a gyerekek 56 százaléka cigány, a minisztérium által elfogadott cigányprogrammal is kiegészül az óvodai nevelés, amely a felzárkóztatást, az értelmi képességek fejlesztését és az egészséges életmódra szoktatást szolgálja. Ezt új mozgásfejlesztő eszközökkel is segítik, ezekre 180 ezer forintot nyertek a megyei közoktatási közalapítvány pályázatán.- A játszóudvarra kellene egy hintás, csúszdás mászóka - folytatta Nagy Istvánná. - A termekbe pedig mászópadokat és egy tram- bulint vásárolunk. Ilyen még sosem volt itt, s már nagyon várják a gyerekek. _________________■ H árom nagyobb ünnepi teendővel készülnek az ezredfordulóra Segesden. A megye egyik legrégebbi, híres településén azonban már a következő, a 2001-es esztendőre is szánnak három másik, jeles történelmi jelentőségű rendezvényt.- Az általános iskola új nevet, a falu pedig megújított díszparkot és egy millenniumi szoborcsoportot kap — mondta dr. Mohr Tamás polgármester. - Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának elkészítéséhez most nyertünk 3,5 millió forint támogatást a kulturális örökség minisztériumától. Köztérre szánják ezt a művet, amelyen a magyarság évezredes jelképei egyetlen szobor- csoportban jelennek meg, s a napot, holdat, kereket tartó életfát három ágaskodó paripa veszi körbe. Az iskola előtti parkot is felújítják az ősz szoboravatásra; ez lesz a község méltó emlékhelye. Az iskola is utalhat azonban a múltra: márciusban veszi föl IV. Béla király nevét. A történelemidézés folytatása: pünkösdkor középkori vigasságot terveznek a hajdani királynői birtokon. Ennek a megrendezésére 600 ezer forint támogatást ígért a millenniumi emlékbizottság. S remélik, hogy ugyanakkor talán a régi malomból kialakított helytörténeti múzeumot is fölavathatják. Két, Segesdről szóló könyv megjelenése is várható: ez egyiket Bozsóky Pál írta, a másikat dr. Magyar Kálmán. Ezekre 900 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. ______________■ S zámítógépek a kisdiákoknak Szabás Váratlan ajándékot kaptak a szabási kisiskolások. Három számítógépet vásárolt az önkormányzat, hogy megkezdhessék a számítástechnikai képzést a kisiskolában, a részben az alsó tagozaton. Csak alsósok tanulnak a községi általános iskolában. Ötödik osztályostól a közös fenntartású kutasi iskolába járnak a szabási gyerekek. Ott már jó ideje rendelkezésükre áll a korszerű számítástechnikai szaktanterem, de a szabásiak már az első négy osztállyal is meg szerették volna ismertetni a számító- gépes tudnivalókat. Számítógép azonban még sosem volt a kéttantermes, részben osztott osztályokkal működő kisiskolában. Erre mindeddig csak ígéretet kaptak, lehetőséget azonban nem.- A számítógépeknek a nagyobbik tantermünkben különítettünk el helyet, ahol egyelőre délutánonként, szabadidőben gyakorolhatnak a gyerekek - mondta Szép Csabáné igazgató. - A tanrendünkben még nem szerepel a számítástechnika oktatása, de a jövőben szervezetten, szakkör formájában mindenképpen szeretnénk megkezdeni az oktatását. Az induláshoz máris nagy segítség ez a három számítógép; ezekhez tematikát, nyelvtant és német oktatóprogramokat, illetve CD-ROM-okat is kapott az iskola. Egy álom tehát megvalósul Szabáson, a másik vágyuk teljesülésére, az iskolai tornaterem építésére azonban egyelőre semmi remény.- Leleménnyel és találékonysággal kiküszöböljük ezt a hiányosságot is - folytatta Szép Csabáné -; arra törekszünk, hogy a szabási gyerekek ne legyenek hátrányban. Jelenleg 39 alsósunk van, és az már most biztos, hogy néhány évig nem gyarapodik az iskolások száma. Reméljük, ehhez mérten a gondjaink sem növekednek. ________________■ V ersengők a faluházban Összefog több szervezet, visszaköltöztek a fiatalok Görgeteg Korábban kiszorultak, most pedig visszaköltöztek a fiatalok a faluházba, amelynek termeit a polgármesteri hivatal tatarozása miatt ideiglenesen a körjegyzőség használta. A görgetegi ifjúsági klub idei első rendezvénye a sakk- és asztalitenisz-verseny volt. Az ifjúsági klub kedden, pénteken és szombaton este tart nyitva. Dómján Tibor klubvezető gyakran mindhárom estét a faluházban tölti, hogy összefogja az egyre tevékenyebb kis csapatot. Ezért még a felesége sem neheztel, hiszen három éve éppen párjával közösen vállalta az újjászerveződött klub irányítását.- Középiskolásokból és néhány munkanélküli fiatalból áll a klub, tizennégy-tizenöten járnak ide rendszeresen zenét hallgatni, játszani, videózni - mondta Dómján Tibor. Hozzátette: még többen jönnek, ha előadást szerveznek, de csak az együttlét kedvéért is megtelik a faluház. Mindezt helyiséggel és évi 50 ezer forinttal segíti az önkormányzat. S ha már együtt vannak a fiatalok, nem nehéz rávenni őket, hogy tegyenek is valamit a faluért.- Fásítottuk már az utcát, és segítettünk a vállalkozók által szervezett falumikulásnak is; mi adtuk a krampuszokat - sorolta a legemlékezetesebb eseményeket a klubvezető. A diákönkormányzattal, közéleti klubbal még több, korosztályokat összefogó rendezvényt is terveznek. Az első a sakk- és asztalitenisz-verseny volt, amelyen felnőttek és gyerekek egyaránt részt vettek. S Nyerges József bizonyult a legjobb sakkozónak. A gyermek-asztaliteniszben két hatodikos remekelt: Berták Richárd és Méhes Krisztina, a felnőttek között pedig Gibizer Beáta, valamint Schnell László és Kalmár Jenő nyerte a versenyt. A sakkozók közt nem a kor, hanem csak az eredmény számított. Képünkön Dómján Tibor, Somorjai István, Bálint Árpád és Pintér Gergő a nagy versenyen Pontos, gyors munkát kíván a sportzakók elkészítése Új kabátok vékony zsebbel Megemlékezés a hősök szobránál A homokszínű, könnyű sportzakók már a tavaszt idézik a somogyszobi varrodában. Francia megrendelésre először gyárt Lee Cooper-ruházatot a csurgói Napsugár Ruházati Rt üzeme. Condot csak a szinte teljesíthetetlen norma okoz. Somogyszob- Sötétkék, sárga és világos drapp színben készítjük ezt a mosott fazont - mutatja a legújabb, külső zsebpántos modellt Paczek Erika varrodavezető. Ezeket a férfikabátokat koptatással kérte a megrendelő. A varrás után a mosodában végzik el ezt a munkát, így érik el a divatos mosott hatást a sportzakóikkal, amikre csak a koptatás után varrják föl a gombokat, akasztókat. Huszonhárom varrónő végzi ezt a szobi üzemben. Nagyon is kevés örömüket lelik ezekben a divatos modellekben s a BMW-nek gyártott igényes biciklis- és motoroskabátokban, amiket a múlt év utolsó napjaiban készítettek. Sokuknak a legutóbbi fizetési borítékjában ugyanis alig 12-18 ezer forint volt, míg tavaly januVáltozó norma és a minőség alapján fizetnek a varrónőknek; az új modellek mégis sok gondot okoznak: alacsony a teljesítmény. árban majdnem kétszer ennyit kerestek a változó norma alapján fizető varrodában.- A szövetkezet három varrodája közül régóta a somogyszo- biban a legalacsonyabb a munkateljesítmény - mondta Fekete János, a Napsugár rt elnöke. — Amíg ugyanilyen feltételekkel és gépekkel, ugyanezt gyártva Ber- zencén a norma 110 százalékát is teljesítik, ez csak 65 százalék volt tavaly Somogyszobon, s ehhez mért a varrónők fizetése is. Próbálunk ezen javítani, de rövid idő alatt már a harmadik üzemvezetőt kellett leváltanunk. Hogy ettől miként változik a munkaszervezés és a teljesítmény, azt a következő hónapban is a borítékon mérik le a dolgozók. Munka mindenesetre lesz elég. Fekete János elmondta, hogy az érvényes szerződés szerint 2002-ig biztosan szállíthatnak a franciáknak, ha tartani tudják a minőséget és a határidőket is. ■ Kutas A doni áttörés napján Kutason is megemlékeztek a n. világháború áldozatairól az egykori katonák, gyerekeik, és mai fiatalok is. A csípős hideg ellenére csaknem százhúszan gyűltek össze a hősök szobránál, hogy meghallgassák Horváth Imre polgármester, Bicsár László plébános és Bán Csaba református lelkésznek Kutas háborús eseményeit fölidéző szavait. A hadifogságot megjárt Héjjas Ferenc a Katona megy a hóban című ballada elmondásával idézte föl katonatársainak, az elesetteknek emlékét, a nyugdíjasok kórusa pedig korabeli dalokat énekelt. A Himnusszal és a Szózattal végül az általános iskolások énekkara zárta az emlékműsort. ■