Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-20 / 16. szám
- SINH 2000. Január 20., csütörtök HAZA» TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 7. oldal Indokolt látogatási tilalom Sok a beteg, de influenzajárvány még nincs Általános sztrájk lesz a vasútnál Kollektív szerződést és tisztességes bért követelnek Február elsejére határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdetett a három vasutas szakszervezet. Az érdekképviseletek és a MÁV Rt. vezetői egymást vádolják a kialakult helyzetért. A szakszervezeti vezetők szívesen látnák a következő napokban zajló egyeztető tárgyalásokon Katona Kálmán közlekedési minisztert. MÁV Rt. A három reprezentatív vasutas szakszervezet ma jelenti be a MÁV Rt.-nek, hogy február elsején 0 órától határozatlan idejű sztrájkot tartanak. Erről az érdekképviseletek sztrájkbizottságai azután döntöttek, hogy mindegyikük megkapta a munkabeszüntetés meghirdetéséhez szükséges hozzájárulást a tagságtól. Sztrájkstatisztika A MÁV egy telefonos közvélemény-kutatás adatait tette közzé. E szerint a decemberi, majd a 60 órás januári vasutassztrájkkal egyre kevesebben értenek egyet, fokozatosan csökken a szimpatizánsok, nő az ellenzők tábora. A megkérdezett 550 főből voltak, akik nem kívántak foglalkozni a kérdéssel, mások bizonytalan választ adtak. Az egyetértők, illetve a nemmel válaszolók aránya a következőképpen alakult: a januári sztrájk előtt a megkérdezettek 33,5 százaléka, utána pedig 37 százaléka egyáltalán nem találta indokoltnak a munkabeszüntetést. A megkezdés előtt 17,2 százalékuk teljesen jogosnak tartotta, de a sztrájk után már csak 14,6 százalékuk értett egyet a munkabeszüntetéssel. Ami a sztrájk eredményességét illeti, a megkérdezettek 63,9 százaléka igennel, 2,4 százaléka nemmel válaszolt. A megkérdezettek 53,1 százaléka egyáltalán nem ért egyet a további sztrájkokkal, 12,3 százalékuk viszont igen. A MÁV Rt. a vasutas szakszervezetek újabb sztrájkbejelentésére reagálva leszögezi, hogy legalább három évre garantálni akarja a dolgozóknak az inflációt meghaladó béremelést. A MÁV visszalépett az elmúlt hét péntekén elfoglalt álláspontjától, és teljesíthetetlen követelésekkel lepte meg az elvi nyilatkozatot aláírni kész szakszervezeteket - nyilatkozta lapunknak Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) ügyvezető alelnöke. Az ötTiszta helyzetet akarnak a vasutasok ezer tagot számláló érdekképviselet küldött- közgyűlése tegnap délután egyhangú döntésével felhatalmazta vezetőit a sztrájk meghirdetésére. A szakszervezet azután határozta el magát erre a lépésre, hogy az egyeztető tárgyalásokon egy tapodtat sem közeledett a felek álláspontja. A MÁV- nál nincs érvényes kollektív szerződés és nincs a mozdonyvezetők számára elfogadható bérmegállapodás sem - mondta Borsik János. Az érdekképviselet ügyvezető alelnöke kérdésünkre válaszolva kifejtette: a szakszervezetek régóta javasolják, hogy az egyeztető tárgyalásokon vegyen részt a közlekedési tárca első embere. Az elmúlt napokban Katona Kálmán többször is úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a MÁV vezetése igényli, kész részt venni a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon. A mozdonyvezetők mellett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) is egyetért az ismételt, immáron határozatlan idejű sztrájkkal. Követeléseiket a munkáltató nem teljesítette, sőt a kollektív szerződésről és a bérekről is csak az elvi nyilatkozat elfogadása után hajlandó tárgyalni. A VSZ szerint ez törvénysértő. A munkavállalók érdekképviseletei úgy vélik, a munkáltató rontani kívánja a szakszervezetek működési feltételeit többek között azzal, hogy a jövőben nem vonják le a szakszervezeti tagok tagdíját a munkabérből. h. m Ütemterv a miniszternek Illés Zoltán bizottsági elnök nyilatkozata A parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke és szakértői csapata erőteljesen dolgozik azon az országgyűlési határozattervezeten, amely dátumszerűen megjelölné, mikorra kellene elkészítenie a szaktárcának az Európai Unió országjelentésében hiányolt több mint 40 környezetvédelmi jogszabályt - tudtuk meg Illés Zoltántól, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnökétől. Munkatársunktól Bár Magyarországon még nem tört ki az influenzajárvány, indokolt a kórházi látogatási tilalom elrendelése azokban a körzetekben, amelyekben sok megbetegedést észlelnek. Különösen a szülészeteken és az újszülöttosztályokon fontos a kismamák és a gyermekek védelme. A járványügyi szakemberek szerint még mindig nem késő a védőoltást beadatni a 60 éven felülieknek, illetve a krónikus betegségben szenvedőknek. *Megbetegedések száma 100 lakosra Dr. Molnár Ilona országos tiszti főorvos szerint a mostanában gyakori, magas lázzal járó felső légúti hurutos megbetegedések zömét jelenleg is az úgynevezett RSV vírus okozza. A fertőzés abban különbözik az influenzától, hogy a nátha tünetei azonnal jelentkeznek, míg az influenzánál kezdetben csupán magas láz és elesettség tapasztalható. Jelenleg az ország 12 megyéjéA hazai űrkutatás e tudományág számos területén jó eredményeket ért el, de mindez veszélybe kerülhet, mert a szűkös anyagiak miatt elmaradhatnak tudományos kutatások - hangzott el a Magyar Űrkutatási Tanács szerdai ülésén. FEB-információ Eddig 50 magyar berendezés járt a világűrben, egyebek mellett egy sugárterhelést jelző dózismérő és a NASA által is űrrepülésre alkalmasnak nyilvánított űrkemence. Idén, az előző évhez hasonlóan, mintegy 234 millió forint jut erre a célra a költségvetésből. Ebből a pénzből 1999-ben űrmeteorológiai, űr-távérzékelési kutatásokat, valamint az ár- és belvízi elöntéseket jelző űrfelvételek elkészítését finanszírozták. Idén ben és a fővárosban működik influenzajelentő szolgálat. Kimutatásai szerint ma kevesebb az influenzás betegek száma, mint amennyi az év első hetében, de különösen az elmúlt esztendő decemberében volt. Az igazi influenzajárvánnyal ellentétben mostanában nem a fiatalokat, hanem főként a felnőtt, idősebb korosztályt dönti le lábáról a betegség. Nagyobb arányban fordulnak elő szövődmények is, gyakran tüdőgyulladás formájában. A legtöbb súlyos, szövődményes esetet Békés, Zala és Tolna megyéből jelentették. Míg január első hetében kilenc halálesetet hoztak összefüggésbe az influenzaszerű fertőzésekkel, addig a második héten három ilyen tragédia történt. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lázas betegeket lehetőleg ne látogassunk. Aki viszont beteg, az maradjon ágyban, hogy ne terjessze a kórt. beruházásokra van szükség új műszerek kifejlesztéséhez és az űmavigációhoz - mondta a tanácsülésen Manninger Jenő, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára. Úgy vélte, hogy a magyar kutatóknak komolyabb projektek végrehajtásához mielőbb be kellene kapcsolódniuk az Európai Űrügynökség (ESA) szervezeteinek munkájába. Both Előd, az űrkutatási szervezet igazgatója szerint a pénzhiány miatt ez akár tíz évbe is beletelhet, mert a csatlakozáshoz több milliárd forint szükséges. Az igazgató szólt arról is, hogy jelenleg Magyarországon 2-300 űrkutató dolgozik, de - ahogy az a tanácskozáson is elhangzott - szürkeállományunk teljes elvesztése fenyeget, mert a kutatási feltételek hiánya miatt szakembereink nyugatra vándorolnak.-wParlament A hiányolt jogszabályok közül elkészült és decemberben a honatyák elé került a hulladékgazdálkodásról szóló kerettörvény tervezete. Ehhez azonban csatolni kellett volna a végrehajtási utasításokat is, amelyekről mindezidáig semmi hír. Információink szerint 1999 augusztusa óta Illés Zoltán több levélben is kérte Pepó Pál minisztert arra, hogy ezeket a dokumentumokat juttassa el hozzá. A miniszter többször, nyilvánosan is elmondta, hogy ennek semmi akadálya, hiszen elkészültek. Ezen túlmenően semmilyen válaszra nem méltatta a bizottság elnökét. Illés szerint akár az is feltételezhető, hogy nincsenek meg a végrehajtási utasítások. A parlamenti bizottság elnöke ezért úgy döntött, hogy a minisztérium számára szakértőivel együtt ő készít ütemtervet, amelyet határozat formájában a parlament elé terjeszt. Amennyiben ezt elfogadja a Tisztelt Ház, akkor a döntés kötelezi a szakminisztériumot a jogszabályok elkészítésére. Ma hallgatja meg az Ország- gyűlés környezetvédelmi bizottságának ellenőrzési albizottsága Pepó Pált a Környezet- védelmi Alap célelőirányzatának elosztásáról. Itt arra keresik a választ, hogy miért adott a tárca majd 100 millió forintot a környezetvédelemre fordítandó pénzekből különféle sport- eseményekre, sportlétesítményekre. SZALÓKY ESZTER GYORSABB ELLENŐRZÉS. A Vám- és Pénzügyőrség, és a határőrség közös határforgalmi rendszert dolgozott ki, ami kiküszöböli a párhuzamos tevékenységeket és fejlesztéseket, gyorsítja az utasok és fuvarozók ellenőrzését. Az új rendszerben a határőrség az utasforgalom, a Vám- és Pénzügyőrség pedig az áruforgalom ellenőrzésére helyezi a hangsúlyt. Bevezetik a repülőtereken már alkalmazott piros és zöld folyosót, hogy a járművek csak egyszer álljanak meg ellenőrzésre, amennyiben nincs az utasoknak elvámolni valójuk. AVEMAR A RÁK ELLEN. A klinikai vizsgálatok sora egyértelműen megerősíti azt a kutatói feltételezést, hogy a búzacsíra-kivonatból készített Avemar, amely 1998 óta étrendi kiegészítőként kapható a gyógyszertárakban, jelentősen segíti a rákos daganatok áttételeinek megfékezését az emberi szervezetben. A kínon, amelyből bőven van a búzacsírában, hatásos a rákos daganatok kezelésénél. Az Avemar nem helyettesíti a klinikai onkológiai kezelések egyikét sem, hanem támogatja azokat, erősíti hatékonyságukat és csökkenti mellékhatásaikat. BELVÍZ. A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a belvízzel elöntött és átnedvesedett területek 283 ezer hektárról 286 ezer hektárra nőttek, ebből 86 ezer hektár vetés, 100 ezer hektár szántó és 100 ezer hektár rét, legelő és egyéb terület. HÁZAT-HAZÁT. A Reményforrás mozgalom kormányzati segítséget is vár ahhoz, hogy október 6-án át tudják adni a Kárpát-medence tizenkét helyszínén felépítendő „nagycsaládos” házakat. A Reményforrás mozgalmat a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága hívta életre. A Házat-hazát Alapítvánnyal közösen vállalkozott arra, hogy Magyarországon, Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és a Délvidéken összesen tizenkét házat építtetnek a nagycsaládoknak. DÍJ A ZENESZERZŐNEK. Bánkövi Gyula zeneszerző, a Bartók Rádió munkatársa kapta az idén első alkalommal odaítélt Istvánffy Benedek-díjat, amelyet tegnap a Magyar Kultúra Alapítvány székházában adtak át a kitüntetettnek. ADÓBEVALLÁS. A havi és év közi adóbevallás benyújtására kötelezett adózóknak megszűnt az éves összesítő adóbevallás. Ennek értelmében a 9903. számú adóbevallást nem kell benyújtaniuk________________■ INFLUENZAHELYZET Terület Megbetegedések száma 1. hét 2. hét 1-2. hét 1.-2.* Budapest 9 925 6 582 16 507 0,9 Bács-Kiskun 7 361 5 281 12642 2,4 Békés 2 773 1871 4 644 1,2 Borsod-A.-Z. 4 375 3258 7633 1,0 Fejér 3 576 1912 5 488 1,3 Győr-M.S. 3350 2667 6017 1,4 Hajdú-B. 4 345 3 793 8138 1,5 Heves 607 478 1085 0,3 Nógrád 508 245 753 0,3 Pest 4 398 3987 8385 0,8 Szabolcs-Sz.-B. 3167 2 511 5 678 1,0 Tolna 1470 729 2199 0,9 Zala 1604 1604 0,5 Összesen 45 855 34 918 80773 1,1 N.ZS. Magyar műszerek az űrben Kábítószer kenyérben, cipőben A szülő időben ismerje fel, ha gyermeke drogozik A becsempészett drog kalandos útjáról, a kábítószer-fogyasztás ártalmairól, s a leszokás módszereiről is hasznos információkat gyűjthet az, aki ellátogat a fővárosi Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeum időszaki kiállítására. Az április végén országjárásra induló tárlat egyik érdekessége a páncélkazettába helyezett marihuána és hasisgyanta „testközeli” szemléltetése. Bűnügyi Múzeum Sági Zoltán, a múzeum igazgatója elsősorban szülőknek és középiskolásoknak ajánlja a harminc tablón és tíz vitrinben felvonultatott, nem mindennapi tárgyak, dokumentumok megtekintését. Szerinte a kábítószer-probléma teljes keresztmetszetét átfogó tárlat a felnőtteket abban segítheti, hogy időben felismerjék, ha csemetéjük droghoz nyúl. A serdülőket - a vonatkozó jogszabályok, konkrét ügyek, vagy épp a drogambulancia-hálózat megismertetése révén - két irányban is befolyásolhatja: a „tiszta” fiatalokat elriaszthatja a kábítószerezéstől, a szenvedély rabjait a helyes útra terelheti. A tárlat érzékletesen szemlélteti: milyen rafinált módszereket találnak ki a drogfutárok, hogy átcsempésszék a tiltott anyagot a határon. Van, aki játék mackó hasába, van, aki sült cipóba vagy cipője bélésébe dugja, ám - s ez is kiderül a fotókról - a vámosokon mégsem fognak ki. Szerdán 10-től 17 óráig, valamint szombaton 13-tól 17 óráig úgynevezett interaktív szolgáltatást is nyújtanak a tárlatrendezők. Bárki megnézheti, megszagolhatja a páncélkazettába helyezett, igen enyhe kábítószernek számító marihuánát, vagy a kis darabka hasisgyantát. Aztán csodálkozhat, hogy a parányi csokitörmelékhez hasonlító gyanta ára 30 000 forint. Sági úgy véli: a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak mindenképpen ismerniük kell a fiatalok körében legelterjedtebb anyagokat ahhoz, hogy adandó alkalommal gyanús legyen számukra, ha effélét találnak egy félreeső polc zugában, vagy a gyerek ruhái alatt. Információval is, tanáccsal is szolgálnak a drogambulanciákról a kiállításon berendezett „intimszobába” kitelepült szakemberek. Az igazgató szerint meglepően sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatást - talán mert nevet senkitől sem kérdeznek -, s az is gyakori, hogy egy- egy drogfogyasztó épp az itt hallottaktól vezérelve kéri felvételét valamelyik ambulanciára. Aki az alapvető fogalmakkal szeretne tisztában lenni, vagy játékos ismeretszerzésre vágyik, az letelepedhet a számító- gépes munkaállomások mellé, vagy megnézheti a vámosok munkáját szemléltető videofilmét. Drogmúzeum. A kiállítás országos körútra megy fotós feb/körmendi imre Mint megtudtuk, az Ifjúsági és Sport- Szegeden, május 24. és 29. között a bu- minisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, dapesti Kriminálexpón, júniusban Szom- az Oktatási Minisztérium, a Belügymi- bathelyen, júliusban Füzesabonyban, nisztérium és az Országos Baleset- augusztusban a Velence-tó partján, szep- megelőzési Bizottság anyagi öszszefogá- tember-októberben pedig Százhalom- sával rendezett Amit a kábítószerekről battán lesz látható, tudni kell című kiállítás április végétől _____________________ takács marianm