Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
SOMOGYI HÍRLAP 10 Fonyódi tükör 2000. január 3., hétfő A beteg döntene a háziorvosról A betegek több mint 1400 aláírást gyűjtöttek össze: követelik, hogy az általuk választott képviselő-testület „vonja vissza az általuk választott háziorvosok, a gyermekorvos és a fogorvosok 1999. december 31-re keltezett, szerintük Indokolatlan felmondását.” Az ügy előzménye, hogy a képviselő-testület 1997-ben alapította azt az Egészségügyi Közhasznú Társaságot, amelybe az alapellátást - házi-, gyermek- és fogorvosok - is integrálta, csak akkor ezt nem hajtotta végre. Erre tavaly került sor, amikor december 31-i hatállyal felmondtak az alapellátásban tevékenykedőknek és pályázatot írtak ki a praxisra. Bár mindegyik orvost arra biztatták, hogy pályázzon, mindössze egy korábbi orvos nyert. Január 1-jétől helyettesítő orvosok látják el a körzeteket. A betegek viszont ragaszkodnak a háziorvosaikhoz. Lorencsics Ferencné azt is kifogásolja, hogy a történtekről szóló tájékoztató levelet december végén kapták kézhez. A kht ügyvezetője írta alá, de a polgármesteri hivatal postázta, tehát közpénzen leveleztek velük. Ezzel kívántak boldog új évet és jó egészséget. Viszont állítja: az az orvos, aki helyettesíteni jön Fonyódra, semmit sem tud az ő betegségéről, problémáiról. A háziorvosa éjjel kettőkor sem mondta soha, hogy menjen az ügyeletre, hanem kijött hozzá. Arra is felkészültek, hogy lezárják a rendelőket, ha az orvosaikat nem engedik gyógyítani. Vécsei Lajos elmondta: a testület legutóbbi ülésén 60-an igyekeztek meggyőzni a képviselőket, de nem tudták elérni, hogy helyükön maradjanak az orvosok. - Ez nem demokrácia, nerd a reform útja - mondta. A. betegek helyett döntöttek, holott szabad orvosválasztás van, de ebben a helyzetben nem tudnak szabadon választani. Az orvosaikat felszólították, hogy adják át a betegkártyákat, de ez szerinte törvénysértő. A beteg joga eldönteni, hogy kinek adja át. Népszavazásra kellene bocsátani az aláírók követelését. Dr. Fújsz János háziorvos is ezt mondja. Sérelmezi, hogy nem tárgyalta a testület a betegek követelését. Az aláírásgyűjtést népi kezdeményezésnek kellett volna tekinteni. Ezt szabályozza az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata is. Meggyőződése, hogy most nincs megoldva az ellátás minősége, csődhelyzet alakult ki. Bár a tisztiorvosi szolgálat megvonta a működési engedélyét, bízik abban, hogy a parlament meghozza a praxistörvényt és ennek értelmében ő kapja meg a praxisjogot. Most viszont nem gyógyíthat. Állítja: nem hagyja cserben a betegeit, bár receptet nem írhat fel, házhoz megy, ha hívják. Vécsei Lajos szerint ez nem megoldás, hiszen a betegnek sem jó, ha az orvosa esetleg feketén praktizál több évtizedes szolgálat után. Lehetetlen állapot. Francsics Zoltán polgármester szerint magasabb színvonalon fog megoldódni ez a helyzet. Szerinte végre kell hajtani a váltást. Ha az orvosok készek a kompromisszumra, megegyezhettek volna.- Havi 15 ezer forint miatt mondtak le több százezer forintos bevételről. A pénzügyi vita vezérelte őket, nem a gyógyítás. Arcul ütötték a betegeket - mondta. Vécsei Lajos szerint is a pénz van minden mögött, csak ő éppen fordítva látja. A polgármester lakossági fórumot ígér, amelyen mindent megbeszélhetnek. Meggyőződése, hogy nem kell félni az újtól, mert rövidesen rendeződik a helyzet. Március 31-vel új pályázatot írnak ki. A kht alapítása sikertörténet, szerinte ez lesz a háziorvosi körzetekben is. A praxistörvénytől viszont nem vár sok jót, azt is kizártnak tartja, hogy visszamenőlegesen adja a parlament a praxisjogot. Politikai döntésnek minősíti, amely sérti a versenyt a szociális piacgazdaságban és monopolhelyzetet alakít ki az. Ki fog derülni, hogy az önkormányzatok és az állampolgárok fizetik meg a számlát. Azt tapasztalja, mára sok ember megértette, hogy mit akar elérni az önkormányzat a reformmal. Ezt is aláírnák legalább annyian, mint az előző kezdeményezést. S vajon mit gondolnak azok, akik eddig semmit sem írtak alá? Talán ez is hamarosan kiderül. Megtanulnak tanulni Minczinger Katalin nyugdíjas pedagógus, a városi könyvtár munkatársa megismerőképességeket fejlesztő stúdiót indítana. A minden új iránt elkötelezett pedagógus a Somogyi Hírlap révén került kapcsolatba a budapesti MF Stúdium alapítvánnyal. Elvégezte a tanfolyamot, hogy segíthessen gyerekeknek és felnőtteknek a tanulásban. Olyan tréninget szervez, amelynek segítségével kevesebb energiabefektetéssel gyorsabban és magasabb szintű teljesítményre képesek a diákok. A felmérések szerint ugyanis a gyerekek az iskolai tanulás során lehetőségeiknek mindössze 10-30 százalékát használják ki. A stúdióban a tanulást tanulják meg: ez nem azonos a fárasztó magolással, a hallgató megtanul önállóan gondolkodni, a lényeget megragadni, és így fejlesztheti megfigyelőképességét. A tréning már az óvodásoknak is sokat segíthet, de megfelel a felnőttek igényeinek is - tudtuk meg Minczinger Katalintól. A program során ugyanis egyidejűleg fejlesztik az emlékezést, a figyelmet, a gondolkodást és a gyors tájékozódást. így jelentősen rövidíti a tanulási időt, megkönnyíti például az idegen nyelv elsajátítását. A középiskolásoknak sok támaszt adhat a felvételin vizsgák előtt. Minczinger Katalin Fonyódon és Bogláron szervez csoportokat. Mint mondta, azért végezte el a tanfolyamot, mert a gyermekének szeretett volna többet segíteni. Amint az első csoport elkezdi a munkát, az alapítványtól akkor kapja meg az értékes segédeszközöket. Hirdetőink A FONYÓDI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon. Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon. A FONYÓDITÜKÖR legközelebb február 7-én jelenik meg a SOMOGYI HIRLAP-ban Megrendeléseit előző nap is várjuk. Átlagosan húsz százalékkal több - Számítógépen az adatok Egyszerűbb adózás Az ingatlantulajdonosok és vállalkozások által befizetett adók 180 mFt 170 160 150 140 130 120 110 100 90 70 60 50 40 30 20 1993 Adóév építményadó Ft/m2 idegenforgalm adó Ft/m2 kommunális adó Ft/ép. vállalkozók kommunális adója Ft/íö iparűzési adó % át kurtaxa Ft/fö/éj. 1993 200 200 3000 2000100 1994 200 200 3000 2000100 1995 200 200 3000 2000 0,8 1000 100 1996 400 400 12 000 2000 1,2 1500 150 1997 400 400 12 000 2000 1,2 1500 150 1998 400 400 12 000 2000 1,2 1500 150 1999 400 400 12 000 2000 1,2 1500 150 várható 2000 8001,8 1500 200 Január 1-jótől átlagosan húsz százalékkal nőnek a helyi adók. Néhány adónem viszont megszűnik, és jóval egyszerűbb lesz az adóigazgatás, amihez hozzájárul a számítógépes adatfeldolgozás is. Sem a magánszemélyeknek, sem a vállalkozóknak nem kell az idén kommunális adót fizetni. A vállalkozók ezt valószínűleg örömmel fogadják, mert úgyis büntetésnek tekintették, miután mértéke az alkalmazottak számához igazodott. Ez a foglalkoztatást sem ösztönözte. Megszűnik a nyaralóépületek idegenforgalmi adója is. Egységesen évi 600 forint/négyzetméter az építményadó, de az állandó lakók jelentős kedvezményeket kapnak. Bevezették a telekadót is, amely évi 10 forint/négyzetméter. Ezzel a rendezetlen, elhanyagolt üres telkek beépítését is ösztönözni kívánja a város. Az iparűzési adót a korábbi 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelték. Ez nem ró elviselhetetlenül nagy terhet a vállalkozókra, mert az idén a törvényi szabályozás szerint az anyag- költségük száz százalékát levonhatják, és a kommunális adót sem kell fizetni. Aki nem tud anyagköltséget elszámolni, az 50 százalékos kedvezményt kap. A város helyi adóbevétele tíz év alatt a 15-szörösére nőtt. Öt évvel ezelőtt volt a legjelentősebb adóemelés, amely nagy vihart kavart, de az adózók évről évre megfizették. Tehát a város lakói tartósan tudják viselni a 170-180 millió forintos közterhet. Jogos elvárásuk, hogy egyszerű és átlátható adózást dolgozzon ki a hatóság. Fenyővári János adócsoport-vezető ezzel egyetért. Január 1-jétől ugyanis számítógépes program alapján vetik ki az adókat, amelynek segítségével az állampolgárok is könnyebben eligazodhatnak. S az is tény, hogy a számítógép napra készen vezeti az adószámlákat, a hátralékokat azonnal jelzi és számolja a kamatokat. Jó hír, hogy a hatóság kevesebb létszámmal és hatékonyabban dolgozik majd, s ez mindenképpen olcsóbb az adózóknak. Merészet álmodnak Talán furcsa, hogy Francsics Zoltán polgármester merész álomnak nevezte a város középtávú jövőtervét. Rögtön hozzá Is tette azonban: merészet kell álmodni, de nem megvalósíthatatlant. Minden bizonnyal szüksége van egy kisvárosnak a merész tervekre. Ha Fonyód elmúlt éveire tekintünk: ezek alapozták meg dinamikus fejlődését. Gondoljunk csak a nyári fesztiválok sikerére, a főtér megújítására, a mediterrán zöldövezetek megteremtésére. S hozzátehetjük a külkapcsolatok kibontakoztatását is, ennek során Európa minden égtáján van egy partnere a városnak. Ez a civil diplomácia egyre több vendéget hoz a Bala- ton-partra. S mindezek néhány évvel ezelőtt egy hasonlóan ciklusprogramnak nevezett merész tervben fogalmazódtak meg.- A következő éveket a felkészülés határozza meg. Az Európai Unióhoz csatlakozás igényeinek a teljesítése - mondta Francsics Zoltán polgármester. Mindezek persze nem jelentenek elfogadhatatlan feladatokat a város számára, hiszen Fonyód évek óta az együttműködés híve és ösztönzője. Nemcsak szű- kebb környezetében, hanem a tágabb régióban is. Vállalja a kistérségi központi szerepet, annak feladataival együtt. Ami a következőkben nagyobb hangsúlyt kap: a civil szervezetek bevonása a közös munkába, illetve az önkormányzati szolgáltatások minősége. Az EU megpályázható alapjai is ezt az együttműködést szorgalmazzák. A képviselő-testület elfogadta a polgármester által megfogalmazott ciklusprogramot azzal, hogy évről évre megtöltik tartalommal. Bizonyára nem véletlen, hogy talán egyetlen konkrét feladatot fűztek hozzá: szükségesnek látják a fonyód- csisztafiirdői, sőt a táskái összekötőút megépítését, mert ez új alapokat teremt a turizmus fejlesztésében. Drágább közterületek Január 1-től több díjat kell fizetni a közterületek használatáért. Öt év után emelte a tarifákat a képviselő-testület. A Makkos Péter vezette vállalkozói bizottság javaslatára azok a kereskedők és vállalkozók, aki a városi főépítész által engedélyezett fényreklámtáblákat használnak, nem fizetnek közterület-használati díjat. A fizetendő tarifák szempontjából övezetekre osztották a várost; más a díj mértéke a nyári főszezonban, illetve azon kívül. Az alkalmi mozgóárusokat ez nem érinti, ők egész évben 3000 forintot fizetnek naponta egy négyzetméternyi területért. Az elsőrendű belterületeken, strandokon, parkokban az árusítópavilonok tulajdonosai szintén egységesen róják le a tarifát: két négyzetméterért 22 ezer forintot fizetnek egy évre. Ha 20 négyzetmétert igényelnek, az ár 120 ezer forint. A cirkuszosok és mutatványosok naponta 15 000 forintért használhatnak területet. A taxisok a vasútállomástól Északra 14 500, attól Délre 13 000 forintot fizetnek kocsinként. Támogatott civilek A Fonyódi Helytörténeti és Múzeumi Egyesület továbbra is ingyenesen megkapja a helyiséget a Szent István utcai irodaházban. Itt van irodája a Lions-klub- nak és a városvédő egyesületnek is. Az elhelyezésükről mindaddig gondoskodik a város, amíg el nem dől, hogy a lakásépítési programban milyen szerepet szánnak az épületnek, amelyben ifjú házasoknak lehetne kialakítani új otthonokat. A Vagyon és Településgazdálkodási Kht Ford Transit kisbuszát és Mazda kisteherautóját is igen kedvező fizetési feltételekkel vehetik igénybe a város intézményei és civil szervezetei. Önkormányzati közlemény Fonyód Város Önkormányzatának Jegyzője értesíti a lakosságot, hogy a Képviselő-testület döntéseinek megfelelően átszervezett Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 2000. január 3-tól az alábbiak szerint módosul Ügyfélszolgálati és Okmányügyi Iroda Fonyód, Ady E. ll. 2. (volt Siotour iroda) Általános ügyfélszolgálat Tel.:06-85-361-852 Hétfő: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Kedd: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Szerda: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Csütörtök: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Péntek: 8-12 h-ig Okmányirodái ügyfélszolgálat Tel.:06-85-361-214 Héttő: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Kedd: 8-12 h-ig Szerda: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Csütörtök: 8-12 h-ig Péntek: 8-12 h-ig Városi Polgármesteri Hivatal Fonyód, Fő u. 19. Polgármesteri Kabinet Képviselői Iroda Általános Hatósági Főosztály Kiemelt Építéshatósági és Műszaki Főosztály Közigazgatási és Adóügyi Főosztály Szerda: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Péntek: 8-12 h-ig Városi Gyámhivatal Hétfő: 13-16 h-ig Szerda: 8-12 h-ig és 13-16 h-ig Péntek: 8-12 h-ig (4185)