Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-19 / 15. szám
I 2000. Január 19., Szerda * MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 3. oldal Somogy az egyensúlyért A szerzők és a témakörök földrajzi kötődését, a tudomány és a szépirodalom arányát illetően egyaránt egyensúlyra törekszik a Somogy folyóirat. A szerkesztőségnek egyensúlyra van szüksége a kiadás költségvetését illetően is, a tegnapi bemutatón azonban elhangzott: ez a mérleg 2000-ben labilis lehet. A nagy múltú folyóirat a Berzsenyi Társaság égisze alatt, a megyei önkormányzattal közös kiadásban jelenik meg. A megye 1,5 millió forintot adott tavaly az évi hat lapszám kiadásához, ami összesen 5,2 millió forintba került. Kétmilliót a Nemzeti Kulturális Alap adott, s támogatta a megjelentést Kaposvár s cégeké sora is. Noha a vészharang tegnap csak halkan kondult meg, az 1999-es 4,4 milliós fő támogatás mellé 2000-ben további nagy ösz- szegeket kell elnyernie a szellemi műhelynek. Tüskés Tibor főszerkesztő hitet tett, eltökéltségükön, takarékossági törekvéseiken - ha lehet - tovább erősítenek, s a Somogy nívóját is azon a szinten tartják, ami az értékek piacán életben tarthatja a lapot. Takáts Gyula főmunkatárs elmondta, hogy a propaganda hiánya érezhető, s ebben minden, a Somo- gyot szívében hordó munkatársnak feladata lehet. A tavalyi utolsó számot (Magyar Millennium) s az idei elsőt (Ezredvég, Ezredforduló) a fő- szerkesztő mutatta be. A folyóiratszámok gyakorlati hasznát abban fogalmazta meg, hogy műfajgazdag összeállításukban kapaszkodót kívántak adni mindazoknak, akik a Szent Istvá- ni államiság ezer évének ünnepein műsorokat szerkesztenek. Az idei tematikus számok közül a következő a kisebbségi lét kérdését taglalja, s majd baranyai szomszédolás következik, aztán a nyár, később a határon túli magyarság lesz a vezérfonaluk. Az év végi utolsó számban a Nő áll majd gondolkodásuk középpontjában, hogy a fogalomnak a szép- irodalom és a művészet eszközeivel lírát, alakot és formát, színt adjanak. __________________iet. E gyetért a megye és Kaposvár Kaposvár Tegnap tartotta idei első ülését Kaposvár és a megyei közgyűlés egyeztető bizottsága. A 2000. évi munkatervet a résztvevők minimális, inkább dátumbeli módosítással elfogadták. Az idei év önkormányzati költségvetéseinek közös tételei egyeztetése során a megye és a város képviselői megállapodtak abban, hogy a megyei könyvtár támogatására 42 millió forintot fordítanak. A «megyei önkormányzat és a polgármesteri hivatal is elkülönít 2-2 millió forintot egy könyvbeszerzési alap létrehozására. A Csiky Gergely Színház működtetéséhez a megyei önkormányzat évek óta 16 és fél millió forint támogatást biztosít. A város szeretné, ha ez az összeg az idén növekedne. A nyári színház működtetéséhez a megye elkülönít kétmillió forintot, míg a város három millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A megyei kórház részére a város 12 millió forintot biztosít, gép-műszer beszerzésekre. Ezen belül 5 millió forintot különít el a mammográf vásárlására. Szita Károly polgár- mester szerint ez elodázhatatlan. Mindezek mellett 3,5 millió forinttal hozzájárulnak a kórház működéséhez is. Dr. Gyenesei István, a közgyűlés elnöke szerint is fontos az új mammográf beszerzése, ehhez a megyei közgyűlés, mint fenntartó is hozzájárul. Elmondta, hogy a megyei közgyűlés hárommillió forintos tartalékalappal rendelkezik, amit Kaposvár értékeinek megóvására fordítanak, Változatlanul 5-5 millió forintot különít el a megyei és a város a közös tudományos, kulturális és sport alapra. Ennek az alapnak 98 százalékát Kaposváron hasz- nálják fel. _____ szarka ágnes M ár a nyarat árusítják Január végén már sokan keresik fel az utazási irodákat, készülve a nyári utazásra. Bár még a prospektusok nyomdában vannak az már biztos, hogy az árak emelkednek... Fábián László, a kaposvári Túra Tours vezetője szerint az autóbuszos utaknál 8-10 százalékos , míg a repülőgépeseknél ennél nagyobb mértékű áremelkedés várható. Valószínűleg idén is a görög, spanyol, olasz utakra lesz a legnagyobb kereslet, míg a horvát tengerparti nyaralások száma visszaesik az átlagosnál nagyobb drágulás miatt. A Németh Travel tulajdonosa szerint most inkább a cégek, vállalatok keresik az üdülési lehetőségeket. Megnőtt az igény a belföldi, egy-két napos utak iránt. Az egyéni utazók egyelőre csak érdeklődnek, tájékozódnak. Pillanatnyüag a sláger út Velence, a Karnevál. Vörös Veronika az OTP Travel irodavezetője is megerősítette, hogy az áremelés ellenére vezető helyen marad Spanyolország a csoporttal utazók között. Aki március végéig lefoglalja a helyét valamelyik tengerparti nyaralóhelyre akár 10 százalékos kedvezményt is kaphat. A Balaton-parti utazni vágyók egyenlőre inkább a tavaszi egzotikus utakat keresik. Legalább is a balatonboglá- ri W Travel vezetője szerint, bár ő is megerősítette, hogy nyáron az áremelkedések ellenére magyar szótól lesz hangos a görög, spanyol, olasz tengerpart. szarka Kell a jó szakember Az egyetem és a Videoton a somogyi műszaki értelmiségért Stratégiai együttműködés körvonalai látszód- nak a somogyi műszaki felsőoktatás területén. Egy olyan projekt előkészítése kezdődhet el a Videoton és a Kaposvári egyetem együttműködésével, aminek révén nagy számú műszaki-informatikus értelmiségi képzésére és elhelyezkedésére nyílna lehetőség, Kaposváron.- A megyénkben szinte nincs műszaki jellegű diplomát adó főiskola vagy egyetem. Igény pedig lenne bőven a korszerű ismeretekkel és idegen nyelvet tudó, fiatal műszaki értelmiség iránt - mondta Gerber András, a Videoton MBKE Kft ügyvezető igazgatója. - Akik villamos vagy gépész területen tanulnak tovább, azok friss diplomásként azon a környéken helyezkednek el, ahová gyakorlati munkájuk során már beilleszkedtek és nem jönnek vissza Somogyba. A folyamatosan bővülő ipari termelésünk során a kvalifikált szakemberfelvevő képességünk pedig korlátlannak is mondható. A partnereink zömmel külföldi cégek, az idősebb generáció ugyan jó szakképzettségű, de a nyelvismeret ritka. így - a Videoton egyik stratégiájaként is segíteni szeretnénk a hiány felszámolásában a saját eszközeinkkel. Együttműködésünk során a Kaposvári Egyetem felkészítené a fiatalokat és mi a külföldi partnereink beruházásaival is olyan új projektek létrejöttében segít- keznénk mely versenyképes bérekkel biztosítaná a műszaki értelmiség foglalkoztatását.- A műszaki oktatás hiányát megyénkben már érzékeltük és átmeneti megoldásként kihelyezett tagozatoknak adunk otthont az egyetemünk falain belül - mondta Horn Péter. - Ebből is látszik, hogy a műszaki oktató-szellemi bázis rendelkezésre áll, Kaposváron is. A kihelyezett tagozatok mellett azonban tervezünk - és ez a megbeszélés ebben még jobban megerősített bennünket - egy gazdasági ismereteket is adó, műszaki jellegű fakultást. Olyan szakembereket kívánunk képezni, akik az európai szintű termelési folyamtokban kreatívan képesek dolgozni: a külföldi partnerekkel tudnak kommunikálni, a rendszert működtetni, átlátni és kollégáikkal összehangoltan, hatékonyan képesek összedolgozni. A tegnapi találkozó után a résztvevők megállapodtak abban, hogy közös gondolkodásukat folytatják, kidolgozzák elképzeléseiket egy közeli, de hosszú távra szóló stratégiai együttműködés szellemében. Bálint ildikó A műszaki pályán továbbtanuló somogyi fiatalok ott helyezkednek el, ahová tanulmányaik során beilleszkedtek, és nem jönnek haza. Pedig a munkalehetőség itt is szinte korlátlan. Krisztinát 40 napja hiába várják Százezer forint jutalom a nyomravezetőnek SOMOGYUDVARHELY Negyven napja, december 10- én rejtélyes körülmények között tűnt el otthonról a 26 éves somogyudvarhelyi Pápa Krisztina. Nagy erőkkel keresték eddig eredménytelenül. A szülők most százezer forint jutalmat ajánlottak fel annak, aki hazaviszi vagy legalább segít megtalálni a lányukat. A somogyudvarhelyi portán a kutyák megugatják az idegent, de nem bántják. Pápáék minden kopogtatótól azt remélik, hogy hírt hoz a lányukról, aki éppen negyven napja ment ki a kapun, s azóta semmi bizonyosat sem tudnak róla. Olykor hallanak híreket, hogy látták, de amikor felkerekednek, hogy beszéljenek az állítólagos szemtanúval, hallgatásba ütköznek. Nem értik miért van ez, mint ahogy azt sem, hogy azon a havas téli estén miért ment ki az utcára a beteg nagylány rövid szárú nadrágban, papucsban. Krisztina tizenhárom éves kora óta beteg. Gyógyszerekkel kezelik. A nagymama azt mondja, hogy nem tudja ellátni magát, szüksége van arra, hogy segítsenek neki, de megmondja, hogy mi a neve, s azt is, hogy hol lakik. A nagylány többször elment már hazulról, de rövid időn belül valahol a közelben meglátták. December 10-én este az édesanyja rántott húst sütött neki, mert azt kért. Krisztina bement a nagymamához, aki a Szerencsekereket nézte a tévében, aztán térült, fordult, s eltűnt. Nem sok idő telhetett el, míg rádöbbentek, hogy nincs a házban. Keresték mindenfelé, s mert nem lelték, segítséget kértek a rendőröktől, a határőröktől, s hívás nélkül kutattak a vadászok is. A papucsát a vasútállomásra vezető úton megtalálták. Ha tovább ment, akkor mezítláb tette. Felröppent a hír, hogy látták Bélaváron, de amikor rákérdeztek, bizonyosat senki sem mondott nekik. Krisztina negyven napja eltűnt, azóta várják haza az Ady Endre utcai házba. A család bizonytalanságban él. A minap ismét érdeklődtek a rendőröknél. Nem kaptak jó hírt, ezért is döntöttek úgy, hogy ország-világnak hírül adják: százezer forintot fizetnek annak, aki hazahozza, vagy segít megtalálni a lányukat. ________nagy jenő P ápa Krisztináért a családja mellett egy egész falu aggódik. Negyven napja már hogy eltűnt. Kitett gyerek az inkubátorban (Folytatás az 1. oldalról) Bárczy Tibortól, a megyei rendőrfőkapitányság vizsgálati osztály- vezetőjétől megtudtuk: évente 1- 2 csecsemőgyilkosság fordult elő megyénkben. A bűncselekményt minden esetben felderítették. Mindössze 3 esetben volt sikertelen a csecsemőgyilkosság, és most végre egy anya úgy döntött: kicsinyének megadja az élethez való esélyt. Ebben segített a névtelenséget biztosító kórházi inkubátor. A Somogyi Hírlap információi szerint tegnap délután már telefonon érdeklődtek egy beteg csecsemő iránt, akit állítólag azért nem vitt haza az édesanyja a kórházból, mert további ápolásra volt szüksége. Egy mostoha nagymama nevelt lányának - aki közben eltűnt valahova - gyermekét, a vér szerinti nagyszülők pedig unokájukat keresték imigyen a kórházban. Ugyanakkor jelentkezett annak a településnek a védőnője is, ahol a nagyszülők élnek, azzal, hogy eltűnt egy csecsemő. A talált gyermek édesanyját nevelő néni a késő délutáni órákban személyesen jelentkezett az osztályon. Elmondta milyen ruhái voltak a picinek és látatlanban a testi jellemzőit is felsorolta. Megtekintve felismerte unokáját, akit édesanyjával együtt meg is nevezett. Mindez azonban ahhoz még nem elég, hogy a nagymamák megkaphassák a kicsit, ez további bizonyítási eljárást igényel. így aztán Levente Márk továbbis sorsa ma még bizonytalan várnai ágnes _________Hírek_________ B uszmegállót építenek Elkészültek a szóládi fa szerkezetű buszmegállók tervei, amelyeket a jó idő beköszöntével saját kivitelezésben épít a helyi önkormányzat. A műszaki osztályvezető tervei alapján elkészülő esztétikus buszmegállók a régi, műanyag szerkezetűek helyett kerülnek kihelyezésre a település különböző pontjaira, (tz) Terminált loptak Valamivel több mint százezer forint értékű Motorola Amper RLL típusú terminált tulajdonítottak el ismeretlen tettesek Bárdudvarnokon egy ingatlan területéről. Az értékes műszer a Matáv tulajdonában volt. Patcán pedig egy ház ablakát betörve, műszaki cikkeket és ékszert lopott el egy ugyancsak ismeretlen tettes, (vá) Vaklárma Két napja a mentőket, tegnap a tűzoltókat riasztotta valalti mobiltelefonról, hogy Somogygesztiben a Petőfi u. 50 sz. alatt egy lakóház ég. A két kocsival kivonuló mentők tüzet nem találtak. Égett viszont Marcaliban egy mellék- épület, a benne tárolt szalmával. A kár - a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően csak tízezer forint, (szá) Tegnap tizenegy óra után riasztották a rendőröket egy siófoki balesethez. Egy Budapest felé közlekedő személygépkocsi vezetője előzésbe kezdett, megcsúszott és a szembe jövő Isuzu kisteherautónak vágódott. A személygépkocsi vezetőjét- aki súlyos gerinc és koponytörést szenvedett- a tűzoltók szabadították ki az autóból, (szá) FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. TELEFON:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. TELEFON:(82) 565-940 Érvényes: 2000. január 15-től BETÉTI KAMATOK ekötési idő Éves kamat, 1M Ft lelett (%) (EBKM) hét 7,000 (7,10 !-3 hét 9,500 9,63-2 hó 11,500 (fi ,66' I hó 11,250 11,41 1 hó 11,250 11,41 2 hó 10,500 (10,65 :olyószámla 3,00 (3,08 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MR 10 M Ft felett etétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM-2 hó 11,500 (11,66) 11,625 (11,79) 11,750 (11,91) !hó 11,500 11,66 11,625 11,79 11,750 11,91 í hó 11,250 (11.41) 11,375 11,53 11,500 11,66 2 hó 10,500 (10,65) 10,625 (10,77) 10,750 (10,90j ejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. )\B Classic Magánszámla 1IB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic Svos kamatai: éves kamat (%) EBKM ‘-100 E Ft-ig 3,500 3,61/3,60 00 E Ft—500 E Ft 6,000 6,26/6,22 00 E Ft felett 10,500 11,18/11,08 ÍIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) ivos kamatai: éves kamat (%) EBKM-50 E Ft-ig 3,500 3,61 0 E Ft—500 E Ft 8,500 8,97 00 E Ft felett 12,500 13,44 t KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére nin. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 11,800 11,96 6 hónap 11,500 11,66 2 hónap 10,800 10,95 ejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. ;iNCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 11,500 11,50 3 hó 11,800 11,80 6 hó 11,500 11,50 2 hó 10,800 10,80 Az EHM kamatai az éves kamattal megeayezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE Érvényes: 2000. január 15-től Éves kamat (%) oiyószámlahitel 22,50 etétörző hitel 18,50 ombardhitel 19,50 igatlanfedezetes hitel 21,50 Éves kamat (%) IUF prime rate 15,500 C1B^0640 242242 A BANCA COMMERCIALS fTAUANA-CSOPORT TAGJA Lekötési idő 1 hét 2-3 hét 1-2 hó 3 hó 6 hó 12 hó Folyószámla Két hónap alatt nagyot nő 12,75% kamat február 20-áig!