Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

12. oldal - SOMOGYI HÍRLAP K R Ó N I K A 2000. Január 12., szerda Kalendárium Ma január 12-e, szerda van „A realitáshoz való ragaszkodás a legnagyobb ellensége az emberi boldogulásnak!” Névnapjukon köszöntjük Ernő nevű olvasóinkat. A Nap ma: 7.29 órakor kél, és 16.15 órakor nyugszik. A Hold ma: 10.34 órakor kél, és 22.13 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Zsolt 39. Mk 1,29-39. Ref.: Jób 11. Mk 6,6-11. Ev.: Jn 3,22-30. Mk 2,23-28. LPét 4,1-11. Mk 12,28-37. - Ernő. Német eredetű név, jel.: elszánt, komoly. Védőszent: Szent Ernestus római vértanú, akinek csak a nevét ismerjük. - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Tatjána vértanúnő. Mai évfordulóink 120 éve született a Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban Lengyel Menyhért író. Különösen drámái arattak nagy sikereket, már az első, A nagy fejedelem is kedvező visszhangra talált, A hálás utókor című műve pedig érett művésszé avatta. Legnépszerűbb darabja a Taifun, amely szinte mindig műsoron van valamelyik magyar színházban, csakúgy mint másik halhatatlan műve, a Bartók Béla zenéjével készült A csodálatos mandarin. A harmincas évek végén, sikerei csúcsán Amerikába ment, ahol egyike lett a legsikeresebb hollywoo­di filmíróknak. A leghíresebb rendezőkkel dolgozott együtt, Greta Garbónak írt szövegeket, de a balmazújvárosi parasztgyerek sosem tanult meg angolul. Sőt egyetlen nyelven sem, tolmács útján érin­tkezett mindenkivel. Ennek ellenére megbecsült művész volt, ő azonban kilencven évesen elhatározta, hogy hazajön, mert Amerikában nem lehet rendesen kártyázni. 1974-ben, 94 évesen érkezett haza, beadta állampolgársági kérelmét. Megkapta, s két napra rá békével a lelkében meghalt. 55 éve hunyt el Molnár Farkas Ferenc építész, festő és grafikus. Pécsett született, de a híres weimari Bauhausban tanult, Walter Gropius tanítványa volt. Az 1923-as első Bauhaus-kiállításon tűnt fel egy vörös kockaház tervével, s hazatérése után konstruktivista stílusú házakat kezdett építeni, nagy sikerrel. Épületei a funkciona- lista építészet kimagaslóan értékes magyar alkotásai. Sokat tett a modern művészetek hazai elfogadtatásáért, ő volt a modern építészek nemzetközi szervezetének magyarországi képviselője. 335 éve hunyt el Pierre Fermat francia fizikus és matematikus. A valószínűség számítás egyik úttörőjeként tartják számon,. Boldog születésnapot! 45 éves Kirstie Alley amerikai színésznő. A Star Trek második részében kapta első valamirevaló szerepét, s akkor figyeltek fel sajá­tos humorára. Azóta jórészt vígjátékokban játszik, s igen szép sik­ereket arat, híres filmje a Nicsak, ki beszél itt?, a Házinyúlra nem lövünk, a Kitúrlak, az Őrültek háza, az Álarcosbál, az Agyament Harry, a Szegény embert az Amish húzza és a Bel-Air hercege. De drámai karakterformáló képességét is megcsillantotta már, amint arról például a pár hónapja az egyik magyar tévécsatornán vetített Észak és Dél című filmsorozatban a hazai nézők is megbizonyosod­hattak. Egyébként az utóbbi időben inkább botrányos válásával, semmint szerepeivel került a lapok címoldalára. Nyertek az Az év somogyi emberének Var­ga Lászlót, a kaposvári Szent Imre Plébánia plébánosát vá­lasztották olvasóink. Köszönjük mindenkinek, aki segített ben­nünket a döntésben, és elküldte szavazatát. A szavazók között kisorsoltuk az ajándékokat. En­nek alapján egy Samsung színes tévét nyert Varga József, Ságvár, olvasók is dr. Szilády Á. u. 6., robotgépet Puska Erzsébet, Kaposvár, Bú­zavirág u. 39. II. e. 18. és Monos­tori Péterné, Csurgó, Ady E. u. 8/3., kenyérpirítót Péter Nor­bert, Babócsa, Szabadság tér 2. és Kovács István, Öreglak, Fő u. 48/a. sz. alatti olvasónk. Az ajándékok átadásáról gon­doskodunk. ■ Kovács Valéria üvegfestő alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Kaposváron a Helyőrségi klubban. Az alkotó 85 szebbnél szebb üvegképét, festett dísztárgyait mutatja be a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett kiállításon, amelyet dr. Klujber László, Kaposvár kulturális igazgatója ajánlott az érdeklődők figyelmébe. fotó: törők «kett Öt évet kapott a gyilkos gyermek Atyai pofonokra kés szúrásokkal válaszolt Kaposvár Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek tegnap a Somogy Megyei Bíróság dr. Halász Etelka bűntetőta- nácsa azt a fiatalkorú bala- tonkeresztúri fiút, aki több késszúrással megölte apját. A rendezett anyagi körülmények között élő családban már több­ször veszekedett apa és fia a 17 éves diák rossz tanulmányi ered­ménye miatt. Az amúgy is feszült viszony napról napra egyre rosz- szabbá vált. 1999. június 17-én, a vádlott hazatért az iskolából, s ek­kor tudta meg édesapja, hogy gyermeke ,két tárgyból bukásra áll. Megpofozta fiát, aki apját meglökte. A férfi a nappali ülő­garnitúrájára esett. A fiatalember azonban nem elégedett meg eny- nyivel: felkapott egy 14 centi pen­gehosszúságú konyhakést és há­romszor az édesapja nyakába döfte. Ezután a gyilkos gyermek - miután eldugta a kést - édesany­jának telefonált, hogy „valaki” le­szúrta az apját. A haza érkező anya azonnal hívta a mentőket, ám azok kiérkezése előtt a sértett vérveszteség miatt meghalt. A fiatalkorú vádlott az eljárás későbbi szakában bevallotta tet­tét. Az elmeorvosi szakvélemény szerint a fiatalembernél pszichi­átriai elváltozás nem tapasztalha­tó, semmilyen kóros állapotban nem szenved, ám személyiségfej­lődése káros irányba halad. A Somogy Megyei Bíróság dr. Halász Etelka büntetőtanácsa a balatonkeresztúri fiatalembert emberölés bűntettének elköveté­se miatt öt év fiatalkorúak börtö­nében eltöltendő börtönbüntetés­re ítélte és öt évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védő­je enyhítésért fellebbezett. Jog­erős ítéletet a Legfelsőbb Bíró- ság hoz majd. __________itamásd P ap a vádlottak padján Békéscsaba Békéscsabán tegnap meg­kezdődött egy munkanél­küli lelkipásztor pere. A volt plébánost az ügyész mintegy hatvanmillió forint ér­tékre elkövetett csalással, sik­kasztással, s a számviteli tör­vény megsértésével vádolja. A vádlott csak abban érezte fele­lősnek magát, hogy plébánosi tevékenysége, gazdálkodása, vállalkozásai során nem tartot­ta be a számviteli előírásokat. A vádirat szerint a pap több mil­lió forinttal károsította meg egy­házközségét, huszonötmillió forinttal azt a magánszemélyt, aki fedezetül adta egy banki kölcsönügylethez a pénzét, s to­vábbi 35 millió forinttal pedig az egyházközségnek kölcsönt adó több mint negyven em­bert. A volt plébános a vissza­adott iskola rendbe tételére, működtetésére s az egyházi közreműködéssel létrehozott vállalkozás (olajütő) megerősí­tésére olyan kölcsönöket vett föl, amelyeket azért nem tudott visszafizetni, mert az utóbbi vállalkozás nem hozta meg a várt hasznot. Az eljárás a napokban folytatódik. _______■ Ta rka sorok Kettesben Kovács tizedes hallgatja Tóth őr­mester szemrehányását.- Bejelentés érkezett, hogy ön tegnap éjjel részegen jött be a laktanyába a dzsippel, és ami­kor az őrség kérdőre vonta, még magának állt feljebb. Mit tud er­ről mondani?- így történt, uram, de meg kell jegyeznem, hogy nem egye­dül voltam.- Kivel volt?- Önnel, uram. A trükk- A feleséged szó nélkül fel- varr minden hiányzó gombot?- Igen - büszkélkedik a má­sik. - Igaz, kezdetben cselhez kellett folyamodnom. Elmesél­tem neki, hogy a mulatóban két táncosnő is rám akaszkodott, mi­vel a kabátomról hiányzott két gomb, és ezért az hitték, hogy nőtlen vagyok. Hotelban A kisváros szállodájának recepci­ójához egyszerre lép oda a férfi és a nő. Mindkettő szobát kér, de már csak egy van, az is kétágyas. Nincs mit tenni, a két idegen kö­zösen veszi ki a szobát. A nő ko­rán lefekszik, és aludni próbál. A férfi még sokáig olvas, bizo­nyos idő után megszólal a nő:- Ha úgysem alszik, legyen szíves, hozzon egy kis vizet!- Szóval, azt játsszuk, hogy házasok vagyunk?- Igen!- Akkor, szívem, nyomás, ki az ágyból, és igyál, ha szomjas vagy! Kocsmában- Miért hunyod le ivás közben mindig a szemedet?- Mert az orvos megtiltotta, hogy a pohár fenekére nézzek! Csiky Gergely Színház 14.30: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ SMPI V. sz. bérlet. 19.00: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ Cso­konai bérlet. (384p Képviselői fogadóóra Dr. Lamperth Mónika ország- gyűlési képviselő (MSZP) 2000. január 13-án (csütörtökön) 15 órától 17 óráig fogadóórát tart az országgyűlési képviselői irodá­ban - Kaposvár, Szent Imre u. 14.11/16. szám alatt. Szeretettel várja az érdeklődőket. A Citroen Autósiskola következő tanfo­lyama jan. 17-én indul. Különleges ked­vezmények. Tel.: 82/312-034. (4689) Az Autóközlekedési Tanintézet tanfo­lyamokat indít 2000. január hónapban az alábbi kategóriákban: SMKP, A, B, C, E. Diákkedvezmény és részletfizetési lehetőség. Érdeklődni Kaposvár, Ber­zsenyi u. 9. Tel.: 82/321-356. (4788) Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a járulékbevallásokkal kapcsolatos ügy­intézés, 2000. január 13-tól Igazgatósá­gunkon (Kaposvár, Béke u. 28. sz.) tör­ténik. APEH Somogy Megyei Igazgató­sága Kaposvár. (4800) Különböző kedvezményes, rövid és hosszú távú finanszírozási lehetőségek 1-10 évig, akár több millió Ft-ig. Érdeklődjön irodánkban: Kaposvár, Irányi D: u. 2. Nyitva tartás: H-P: 9-16.30 óráig. Tel.: 82/410-113 A JO VÁLASZTÁS: RPA! Könyv a könyvtártörténetről Kaposvár Emlékezés és vallomás címmel a Megyei és Városi Könyvtár kiadásában je­lent meg Szita Ferenc köte­te. Az egykori könyvtár- igazgató az 1949-92 közötti időszakot vette nagyító alá, és a somogyi könyvtárhá­lózat kiépítéséről és fejlő­déséről értekezik. A szerző majd negyven évet egy munkahelyen töltött, s ezalatt az idő alatt az egész megyét megis­merte. Apró falvak kis tékáját épp­úgy látogatta, mint a városi könyv­tárakat, és nemcsak szakmai kap­csolatokat épített, hanem tartós barátságokat is. Szerencsére nem igazolódott be a hajdani, egyéb­ként segítőkész csoportvezető jós­lata, aki azt mondta a második hét után: az új kollega „nem eszik meg egy küó sót a könyvtárban”. Szita Ferenc kötete nemcsak a könyvtárosoknak szolgál rengeteg érdekes adattal. A somogyi műve­lődéstörténet iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. Azt is megtudhatjuk: 1949 szeptemberé­ben Kaposfő 200, Csorna 110, Fo­nó 180, Lad 186 kötetet kapott. Ezek a számok is a korabeli könyvtártelepítés lendületét iga­zolják. A kiszállított könyveket egyébként az úgynevezett nép­könyvtári típusszekrényekben, vagy régi ruhásszekrényekben tá­rolták. Hol volt akkor még a szá­mítógép, a CD-rom, az internet? A falusi ember nem is vágyott erre - sok helyen most is meglennének nélkülük -, de az új könyvek illata és a szépirodalom lázba hozta őket. Szita Ferenc járási, városi könyvtárakat vesz sorba, a kultú­ra, a művelődés színhelyeit mutat­ja be, hiszen a könyvtár - leg­alábbis ott, ahol még futja rá, s ér­deklődő közönség is van - az író­olvasó találkozók, irodalmi és ze­nei estek, kiállítások gyakori szín­helye. Az pedig, hogy miként lesz a gyermekből olvasó diák, majd felnőtt, a szülőkön kívül a könyv­tárosoktól is függ. Róluk is meg­emlékezik a szerző, mint ahogy a már elhunyt barátok, pályatársak - Bolevácz József, Fiola Pál, Kellner Bemát, Bánki Gyula, dr. Kerekes András, Peüérdi Gyula, Kovács Já­nos, Turbék Károly, Nagy Károly - alakját is megeleveníti. Varga Rá bért, a Megyei és Városi Könyvtár jelenlegi igazgatója írt utószót a könyvtártörténeti olvasókönyv­höz, amelyet az idősebb korosz­tály némi nosztalgiával lapozhat. A fiatalabbak pedig okulásul, hogy az előttük állók hogyan gon­dolkodtak, milyen jövőképük volt, s az álmokból mit váltottak valóra. ____________________________ILőwwcq K ereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár, izzó u. Tel./Fax.: 82/312-312 82/428-171 Épületvillamossági nasv^ésMkiskereskedelem Kedvező árakon, megújult környezetben, kibővített áruválasztékkal várjuk a gyártókat, kivitelezőket, viszonteladókat Kaposváron az Izzó utcában. Akciós termékek: OSRAM fénycsövek és izzók MCu 1,5 mm2 Vezetékek Várjuk régi és új partnereinket. Nyitva tartás: H-P 7.30-16.30 Sz. 8-12 (4857) Cl Ilin T A n Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: OR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, A U\j ll. H f/l / j/\ I VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Pos­tacím: 7401 Kaposvár PL: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528-110. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hát­oldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 875.- Ft, negyedévre 2625.- Ft, félévre 5250.- Ft, egy évre 10 500 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents