Somogyi Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000. Január 2. ★ SPORT ★ 13 Koriiety­futás Bár a szervezők megpróbálták ti­tokban tartani, mégis akadt vagy félszáz olyan min­denre elszánt sportember (Meg­szállottak Klubja, figyelem!), akiket nem lehetett eltán­torítani az új évez­red első nagy so­mogyi erőpróbájá­tól, a hagyomá­nyos kaposvári Korhely-futástól. A történeti hűség ked­véért: az új évezredet nyitó kaposvári első- I napi másnapbulit - a hagyományoknak megfelelően - az uraknál Dómján Ti­bor, a hölgyeknél pe­dig Gyenesei Judit nyerte. A Somogy Megyei Atlétikai Szö­vetség ügyvivője, Ács Lajos és felesége - példát állítva a többi­ek előtt - a rájuk jel­lemző nyugodt és ki- I egyensúlyozott tem- 1 póban tették meg a ki I tudja, milyen hosszú 1 távot. Dr. Gyenesei Ist- 1 ván, a Somogy Me- 1 gyei Közgyűlés elnö- 1 ke, a Magyar Olimpiai 1 Bizottság alelnöke és I Rákóczi János, a So- I mogy Megyei Kézi- I labda Szövetség főtit­kára pedig mondhat­ni kéz a kézben gyürkőzött egymás mellett elszántan a ki­lométerekkel. Kívül­ről nem igen lehetett eldönteni, hogy kettő­jük közül valójában ki az üldöző és ki az üldözött, így aztán jobb híján együtt sza­kították át az egyéb­ként nem létező cél­szalagot. Ott volt a mezőnyben a kapos­vári városi sportcsar­nok igazgatója, meg­annyi Balaton-át- úszás hőse, Gundy Ri- chárd is, aki elveit fel­adva ezúttal a me­zőny vége felé tekert, hogy hangyaszorga­lommal mindenkit beterelgessen a célba. Persze, a jól megérde­melt jutalom sem ma­radt el: a résztvevők - tán célzás? - egy-egy dobozka Plusszt- Juniort kaptak, bár számomra örök rej­tély marad, hogy ez­zel mit kezd majd az a tacskó, amely hűsé­gesen követve a gaz­diját teljesítette a tá­vot. (Fenyő) Amiért sokan szeretnek röplabdameccsre járni: Pásztor Attila áttörhetetlen falként magasodik a háló túloldalán fotó: kovács tibor i Sennáért rajongott | I „Minden olyasmi érdekel, ami börrög. Egy egyszerű robogót, 1 Babettát ugyanúgy megnézek, mint egy gyönyörű Ferrarit. 12 éves ■ I voltam, amikor a szüleimtől kaptam egy Jawa Mustangot; azóta | meg vagyok őrülve az autókért és a motorokért. Szeretem az erőt, a I I sebességet. Sok autószerelő barátom van, akiktől rengeteg mindent ■ ellestem. Saját magam szoktam bütykölni a járgányomat; még soha | I egyetlen autómat nem vittem el szervizbe. Szeretem az endurót, a ■ motokrosszt, az off-roadot, de a legjobban a raliért vagyok oda. Ha | ■ lehetne, egy ilyen versenyautót választanék; mondjuk egy Toyota . WRC-vel szívesen „végigdöngetnék” a városban... Szerettem a | _ Forma-l-et is, de amióta nincs Senna, már valahogy nem az igazi. _ I Olyan sportember volt, aki nemcsak nekem hiányzik nagyon; a ver- I ^^enypályán és a magánéletében is tízezreknek adott példát.”- Mészáros Péter, aztán Kántor Sándor, Mészáros Dömötör, Szergej Szajfulin, míg a két center közül az egyik Tomanóczy Tibor, a másik pedig én volnék.- Ha ebből az álomcsapatból ki­emeljük az orosz légiós Szajfulint, helyette pedig betesszük a nyíregy­házi Veres Pétert, máris adott a magyar válogatott.- Nem véletlen...- Szinte mindent elért a Pini KSE csapatával, amit csak lehe­tett. Hiányzik még valami a gyűj­teményéből?- Két dolog is. Az egyik az olim­piai részvétel a válogatottal. A má­sik nagy álmom pedig egy olyan ütőképes csapatot összehozni Ka­posváron, mint például kézilabdá­ban a Fotex, amelynek már a nem­zetközi porondon is komoly hír­neve van. Miután lassan már 30 leszek, így valószínűleg mindkét dolog csak álom marad.- Sokan azt mondják, hogy a drasztikus szabályváltoztatások nem tettek jót a sportágnak.- Nem mi, hanem a nemzetközi szövetség döntött így, amelyet el kellett fogadnunk. Én egyébként nem osztom ezt a véleményt: sze­rintem igenis jót tett a röplabdá­nak, izgalmasabbak lettek a mécs­esek. Persze, ehhez az is kell, hogy két azonos képességű csapat találkozzon egymással. Mert - anélkül, hogy lebecsülném és le­nézném őket - hiába játszunk egy Szolnokkal vagy egy Csepellel, a két együttes között akkora különb­ség van, hogy az ember tudat alatt kienged. Régebben is voltak unal­mas meccsek, most viszont bármi előfordulhat, nem lehet üresjárat. A játékosoknak - és ugyanez igaz a nézőkre is - végig képben kell len­niük, figyelniük kell, ha nem akar­nak semmiről lemaradni.- Sok sportolót zavar, ha a fele­sége, barátnője kimegy miatta a meccsre. Ez kicsit máshogy van a röplabdázóknál.- Szeretem, ha a barátnőm ott van a lelátón; engem inkább meg­nyugtat, semmint idegesítene.- Fogalmazhatunk akár úgy is, hogy a Pini KSE meccsein külön szektort alkot az elbűvölő hölgyko­szorú.- A bajnoki cím után rázódtunk így össze. Nemcsak a mérkőzése­ken vagyunk együtt; most szil­veszterkor is együtt ünnepeltünk például.- A hírek szerint nemcsak a pá­lyán van otthon.- Főleg ilyenkor az ünnepek környékén néha „beköltözők” a konyhába. Persze, nem kell kü­lönleges dolgokra gondolni; a pa­lacsintasütéshez nem kell túl nagy tudomány, s a tejberizst sem lehet elrontani. Egyébként is sze­retem kivenni a részemet a házi­munkából: én szoktam porszívóz­ni, gyakran takarítok, mosogatok, teregetem a ruhákat, és szívesen locsolom otthon a virágokat is. A barátnőm, Edina fodrász, sokszor estig dolgozik; jól esik neki a se­gítség. Fenyő Gábor Süt, főz, takarít, röplabdázik Pontosan egy évtizede, 1990- ben kezdődött a Pini Kapos­vár SE - akkor még Kapos Vo­lán - röplabda-csapatának a sikersztorija. Akkor öt remek játékos - Mészáros Péter Ta­tabányáról, Pásztor Attila Veszprémből, Radó Gyula és Vörös Károly Zalaegerszegről, valamint a litván Richardas Luksys - került Kaposvárra. Közülük a cs.k., Mészáros Pé­ter és Pásztor Attila még ma is (kihagyhatatlan) tagja az immár ötszörös bajnok és ku­pagyőztes társulatnak.- Nem lehet könnyű a bajnokcsa­pat játékosainak az élete, hiszen kimondva kimondatlanul min­denki újabb aranyat vár tőlük; a dobogó második foka már kudarc­nak számít.- Minden sportágra igaz; dicső­ség legyőzni a bajnokot - kezdte Pásztor Attila, a Pini Kaposvár SE 80-szoros válogatott játékosa. - Minden csapat a Kaposvár ellen akar bizonyítani, kettőzött erővel készülnek ellenünk. Nehéz ezzel a tudattal megbirkózni, s még ne­hezebb ezt a szintet folyamatosan tartani. Mégis azt mondom: idén is együtt ünnepelhetünk majd a szurkolóinkkal.- Korábban az volt a jellemző a kaposvári csapatra, hogy több új játékost is igazolt, akiket be kellett építeni. Most viszont csak egyetlen új fiú érkezett.- Én is úgy érzem, hogy kellett volna még erősítenünk, de a baj­noki címet ezzel a csapattal is meg kell szereznünk. Az ősszel voltak apróbb gondok; sokkal len­dületesebb lett volna a csapat játé­ka, ha nem sérül meg Szergej Szajfulin. Számomra kellemes meglepetés, hogy nélküle is így szerepeltünk, s az alapszakasz második helyéről várhatjuk a foly­tatást.- Hosszú évek óta tagja a válo­gatottnak, s fél évet külföldön, Belgiumban is lehúzott. Miben jobbak nálunk a nagy nyugati profi klubok?- Fizikai és taktikai felkészült­ségben nem járnak előttünk, s az edzésmunkánkkal sincs gond. A fejekben, a gondolkodásmódban kell keresni a különbséget. És per­sze van még egy nem elhanyagol­ható tényező, mégpedig az anyagi lehetőségek.- Pásztor Attila azok közé a já­tékosok közé tartozik, akinek a sportpályafutását végig kísérték a sérülések.- Valóban szinte minden bajno­ki szezonban volt valami nyava­lyám - gond volt a lábammal, a derekammal, könnyen megfázok -, de ez nem azt jelenti, hogy a visszavonuláson gondolkodnék. Ha fiatalok ellen játszunk, akkor sem érzem magam öregnek, megy a játék. Úgyhogy legalább 35 éves koromig szeretnék még ezen a szinten röplabdázni.- Rossz emlékeket őriz Belgium­ról. Végleg lemondott a külföldi szereplésről?- Nem. Ha megkeresnek és olyan szerződést kínálnak, akkor lehet róla szó.- Sokszor zúg a lelátón a vas­taps egy-egy parádés Pásztor­blokk után. Mi még az erős fegyve­re?- Úgy gondolom, hogy ütőerő tekintetében sem állok rosszul, csak sajnos nem igazán foglalkoz­tatnak; pedig végig tudnék ütni egy egész meccset. A felugrásos nyitásokban viszont javulnom kellene, s persze fejben is: még jobban odafigyelni a játékra.- Kik a legjobb játékosok Ma­gyarországon?- A feladók közül Mészáros Pé­ter, az ütőjátékosoknál Veres Péter és Szergej Szajfulin, a liberóknál pedig Zarka Péter.- A felsorolásból hiányoznak a centerek.- Azt inkább a szurkolók dönt­sék el.- Hogy fest Pásztor Attila kapos­vári álomcsapata? CENTiRT csináltak a feladóból Neve: Pásztor Attila. Életkora: Március 19-én lesz 29 éves. Egyesülete: Pini Kaposvár SE. Posztja: Center. (1987-ben Veszprémben még feladóként kezdődött a pályafutása - pedig a százkilencven-valahány centijével már akkor sem tartozott éppen a törpék közé -, de megfordult a feladó-átló poszt­ján is. Amikor 1990-ben Kaposvárra került, egy darabig a feladó-átló posztján szerepeltették. 1992 vége felé a Nyíregyháza elleni mérkőzé­sen lépett először pályára centerként, s ott ragadt.) Első emlékezetesebb sikere: Alig egy évnyi röplabdázás után az if­júsági válogatottal megnyerte Tatabányán a Vértes Kupát. Első mérkőzése a nagyok között: 1990 elején lett tagja az NB I „B” csoportban szereplő veszprémi együttesnek, majd nyáron - a nagy cimbora, Kántor Sándor ajánlására - Kaposvárra került. Sikerei: A Pini Kaposvár SE csapatával négyszer lett bajnok (1991/1992, 1992/1993, 1993/1994 és 1998/1999), kétszer második (1990/1991 és 1997/1998), egyszer pedig harmadik (1995/1996). Öt­szörös kupagyőztes (1991/1992, 1993/1994, 1996/1997, 1997/1998 és 1998/1999), egyszer pedig ezüstérmet vehetett át a Magyar Kupában (1992/1993). Válogatottság: Hihetetlenül hangzik, mégis igaz; amikor 1987-ben elkezdett röplabdázni, tulajdonképpen azóta folyamatosan tagja a nemzeti együtteseknek. Az ifjúsági válogatottban 114 mérkőzésen ju­tott szóhoz, míg a nagyválogatottban (eddig) 80 alkalommal szerepelt. Kérjük, hogy a megfejtést borí­tékba téve vagy levelezőlapon küldjék be péntekig a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf.: 31). A borítékra, illetve a levelezőlapra kérjük írják rá: Somogyi Hírlap Va­sárnap Reggel keresztrejtvé­nye. A helyes megfejtést be­küldők között három, 1000 fo­rint értékű könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki. A rejt­vény megfejtését és a nyerte­sek nevét a következő Somo­gyi Hírlap Vasárnap Reggelben közöljük. Múlt heti rejtvényünk he­lyes megfejtése: Úgy látom kolléga, maga újra fizetésemelést akar kérni. 1000 forintos könyvutalványt nyert Tóthné Kimmel Mária kaposvári, Perusza Elemér fonyódi és Matisa Ferencné igali olvasónk. A nyereményt postán küldjük el. Dobogón a lányok Három napon át Tatabánya adott otthont az országos ifjúsági röplabdakupa (hatos) fináléjának, amelyen a BITT Kaposvári Női RC és a Pini Kaposvár SÉ csapata is érdekelt volt. A végeredmény. Leányok: 1. Jászberényi RK, 2. Kecskeméti Női RC, 3. BITT Kaposvári Női RC, 4. Vasas Budai-Tégla, 5. Atlant Angyalföldi DRC, 6. BSE-CSM. Fiúk: 1. Szolnoki Titász RK, 2. Zalaegerszegi RK, 3. Kecskeméti RC, 4. Kazincbarcikai Vegyész RC, 5. Pini Kaposvár SE, 6. Dunaferr SE. (Fenyő) S0M0( r;fl Jini AD Az Axel Springer Magyarország Kft lapja. llRL/ir Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176

Next

/
Thumbnails
Contents