Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-06 / 284. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP Krónika 1999. december 6., hétfő Kalendárium Ma december 6-a, hétfő van. „Az író, ha szándéka tiszta, előbb célt ér...” (Jósika Miklós) Névnapjukon köszöntjük Miklós nevű olvasóinkat. A nap ma: 7.17 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik. A hold ma: - órakor kél, és 15.27 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: .íz 35,1-10. Lk 5,17-26. Ref.: Náh 2. Gál 3,6-14. Ev.: Zsid 6,9-12. Ézs 43,1-7. Őrt.: II.Tim 2,20-26. Lk 19,37-44. Miklós. Görög eredetű név, jel.: néplegyőző. - A róm.kat., szórt, és a gör.kat. naptárban Szent Miklós (+ 350), a kis-ázsiai Myra városának a püspöke. Kevés hiteles adatot tudjunk róla, annál több legenda keletkezett személye körül. Ezek közül a legismertebb az, amely szerint, amikor megtudta, hogy szomszédja nyomorúságban nyilvános házba akarja adni lányait, éjnek idején a nyitott ablakon egy erszény pénzt dobott be hozzájuk, így a három lány tisztességgel férjhez mehetett. Egyéb hasonló, emberszeretetről tanúskodó jócselekedeteinek az emlékére ajándékozzák meg nevében ma is a gyerekeket. - A zsinagógái naptárban hanukka III. napja. Mai évfordulóink 165 éve született Mechwart András gépészmérnök. Híres találmánya a kéregöntésű, rovátkolt hengerekkel dolgozó hengerszék, amely új korszakot nyitott a malomiparban. Ezen kívül több találmánya is ismert, amelyek közül kiemelkedik a gőz-, illetve petróleumüzemű szántógép, amely ekevas helyett forgómozgást végző maróvasakkal működött. Boldog születésnapot 70 éves Alain Tanner svájci filmrendező. Rövidfilmekkel kezdte pályafutását, első játáékfilmjét éppen harminc éve, 1969-ben forgatta. Azóta sok híres filmet készített, hazánkban is ismert a Charles élve vagy halva, A szalamandra, a Senki földje, a Rose Hill asszonya és a Duna Tv-ben tegnap este vetített A fehér városban című filmje. Tekintélyes művész, mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy pár éve a strasbourgi filmfesztiválon külön bemutató sorozatot rendeztek alkotásaiból. Nemcsak munkássága ismert nálunk, személyesen is járt hazánkban: hat éve ő volt a díszvendége a budapesti svájci filmhétnek, amelyen egyébként a Lady M. naplója című filmjét vetítettékSomogy ezer éve Emlékkönyv a hősöknek A dokumentum emlékkönyv kifejező borítólapja Ismét megrendezi a nagy sikerű honismereti-helytörténeti vetélkedőt Simon József történelem tanár vezetésével a kutasi Révkomáromi József általános iskola. Kutas Nemcsak a gyerekek történeti, néprajzi és régészeti tudáspróbáján át elevenedik meg azonban Somogy ezer éve: hamarosan egy helyismereti könyv is készül a megyéről. A megyei pedagógiai intézet kiadásában megjelenő könyvet azzal a szándékkal írják neves szakemberek, hogy kiegészítő tankönyvként minden felsős általános iskolás Szabó István és Koltai Lajos személyében magyar filmművészek is vannak az Európai Filmdíj idei nyertesei között, akiknek személyéről szombaton este döntött a berlini zsűri. A német főváros Schiller színházában megtartott gálaest közönsége a legjobb forgató- könyvért járó díj nyerteseként tapsolhatott Szabó Istvánnak és Israel Horowitznak, akik a Sunshine című filmért kapták az Európai Filmdíjat. Ugyanennek az alkotásnak, valamint a Die Legende vom Ozeanpianisten című filmnek a fényképezéséért Koltai Lajos nyerte a legjobb operatőrnek járó filmdíjat. Az idei év legjobb európai filmjének a spanyol Pedro Almodóvar Todo megkaphassa jövőre. Ehhez persze nem lesz elég a tervezett ezer darab, ezért a többlet példányok költségeihez most gyűjtik össze a támogatást. A rinyamenti területfejlesztési társulás 30 ezer forint támogatást nyújtott eddig a könyvre és 20 ezer forintot a honismereti vetélkedőre, amelyre már beérkeztek az első nevezések. Négy fős általános iskolai csapatok jelentkezhetnek az egész éven át tartó versenyre, amelynek öt fordulóján írásbeli feladatokat kapnak a tanulók. A levelező vetélkedőn szereplő legjobb tíz iskola csapata élőben is összeméri tudását 2000 májusában, hogy felidézzék Somogy történelmét. B.M. sobre mi madre című alkotását találta a zsűri. Ebben a filmben nyújtott alakításával Cecília Roth nyerte a legjobb filmszínésznő díját, míg a legjobb férfi színésznek járó Európai Filmdíjat a brit Ralph Fiennes kapta a Sunshine című filmben játszott szerepéért. A dokumentumfilmek Prix Arte díját a német Wim Wenders nyerte a Buena Vista Social Club című filmjével. A rövidfilmek kategóriájában az olasz Enrico Verra nyert Bienvenuto a San Salvario című alkotásával. A legjobb nem európai filmnek a zsűri az amerikai Straight Storyt találta, amelyet David Lynch rendezett. Az európai filmkritikusok FIPRESCI díját Otar Joszeliani Adieu, plancher des vaches című filmjének ítélte a bizottság. Béke poraikra... címmel jelent meg dokumentum-emlékkönyv a II. világháborúban a keleti hadműveletek során elesett hősök tiszteletére. Göncz Árpád államfő a fővédnöke, Szita Károly polgármester a védnöke a háromkötetesre tervezett sorozatnak, melynek első részét holnap Budapesten mutatják be a közönségnek. A témakör legavatottabb kutatóinak tollából, eddig feldolgozatlan dokumentumok alapján készült el a Béke poraikra... emlékkönyv első része. A csaknem 800 oldalas kötetben 308 haditemető ismertetése található térképvázlatokkal, katonák leveleivel, haláleseti jegyzőkönyv-részletekkel, eredeti fényképekkel, művészi grafikákkal. A könyvben 28 ezer magyar katona és munkaszolgálatos személyi adatai, haláluk körülményei és eltemetésük helye is szerepel. A II. világháború 54 évvel ezelőtt befejeződött, mégsem zárult le teljesen. Az utókor adósságát, az emlékezés, a végtisztesség kötelmét nap nap után érezzük. Amint az ekevas is gyakorta szántja ki a földből a háborút idéző fel nem robbant gránátokat, úgy a családi beszélgetések is gyakorta tépik föl a sebeket: merre nyughatnak őseink, szeretteink? Mi lett velük? A most megjelent hiánypótló mű sokaknak választ ad kérdéseikre. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében - ahol holnap 10.30-kor a kötet bemutatója kezdődik - az elmúlt év tavaszán olyan páratlan értékű második világháborús dokumentumok kerülnek napvilágra, melyek feldolgozását követően viszonylag tiszta képet lehetett kapni a keleti hadszíntéren létesített magyar katonatemetőkről. A könyv előszavának szerzője dr. Szakály Sándor kandidátus- hadtörténész, írója és szerkesztője dr. Bús János kandidátus, levéltáros-muzeológus, társszerzője dr. Szabó Péter kandidátus, hadtörténész. A második kötet a történelmi Magyar- ország területének, a harmadik a nyugati hadszíntér eseményeinek feldolgozását tartalmazza majd. B. T. Tarka sorok Diétán Az áruházban a férfi több csomag tűt vásárol.- Uraságod varrni tanul? - kérdi az elárusítónő a vevőtől- Ugyan, hova gondol? Szögnyelő vagyok, csak most az orvos szigorú diétát rendelt. Rendelőben- Maga dohányzik?- Nem, doktor úr, inkább innék valamit, ha lehet. Gond van Az orvos fogja a beteg csuklóját, fejcsóválva hallgatja az óráját, aztán megszólal:- Hm, ez érdekes. Most vagy a beteg halt meg, vagy az órám nem jár. Nehéz nap Az ügyeletí sebész megkérdi az asszisztensnőt:- Nehéz napunk lesz ma?- Van két könnyebb eset: egy országúti karambol sérültje, aztán egy üzemi baleset áldozata. A legnehezebb dolgunk azzal a férfival lesz, aki a feleségének megtagadta a mosogatást. 48. Heti Lottó Ötös lottó A nyerőszámok: 4, 27, 36, 63, 78 Jokerszám: 508209 Hatos lottó A nyerőszámok: 2,10,15,16, 22, 29 Pótszám: 6 Kovácsoltvas Csiky Gergely Színház 19.00: ROKONOK Somlay bérlet. 22.30: A BALKON Bérletszünet. (198) A KING a Ford Tamás autósiskola tanfolyama nov. 9-én indul Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-130. (147) A DÉDÁSZ Rt. Nagyatádi Üzemvezetősége értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy karbantartási munkák miatt 1999. 11. 09-én áramszünet lesz Nagyatádon 7,00-13,00 óráig, amely érinti a Szabadság tér, Honvéd köz, Szabadság, Honvéd (Ady közig), Rinya utcákat, ill. az egész gyümölcsös területét: illetve 12,00- 16,00 óráig amely érinti az Erkel, Bartók, Kodály, Petőfi, Rákóczi, Szigetvári, Béke utcákat és a Zagrada dűlőt valamint a Kiszely garázssort. Megértésüket köszönjük: DÉDÁSZ Rt. (484) A DÉDÁSZ Rt. értesíti a lakosságot, hogy Kaposvár, Arany J. téren kisfeszültségű földkábelt és közvilágítási lámpaoszlopokat épített. Az elkészült vezetékeket feszültség alá helyezte. Kaposvár, Ady E. u. 12-14. sz. épület udvarában és az épület előtt 20 kV-os kábelvezetéket, transzformátor állomást és kisfeszültségű kábelvezetéket építettetett. Az elkészült vezetékeket a folyamatos villamosenergia ellátás érdekében az építés során feszültség alá helyeztük. A vezetékek véletlen érintés ellen eltakarással, ill. burkolással védettek. A vezetékek csupasz vezetőinek szándékos érintése tilos és életveszélyes! (772) Csúszé . utct Idén újra beköszöntött az ősz, az utakat látási viszonyok között is segítenek a nemsokára nyirkos köd. bo és jég bontja, jobb tájékozódásban. Az ülesiutesnek költi énkor senki sem mozdul ki szívesen. szűnhetvén hosszasan elgondolkozik de ha mégis mennünk kell, legsziveseb- majd azon, miiven indokkal tölthetne el ben magunkkal vinnénk otthonunk ke- meg nehanv percet kedvenc Corollajanv elmet, meleget es biztonságát. Egv va- han. Ha a ködös, havas teli utakon is donatuj Tovota Corolla most ezt kínaija szeretne otthonos kernelemben es hizOnnek'. A fokozott biztonságról a Tovo■ tonsagban erezni magat, látogasson el tak kiváló menettulajdonsagai mellett egv Tovota márkakereskedőhöz, es erdekmost Dunlop teli gumik gondoskodnak: a lodjön akciónkról.' heepitett ködlámpák' meg a legrosszabb . . . EURO ... i..ou, ......«0, Bízhat a jelben • K0T0 AUTÓHÁZ KFT KAPOSVÁR TEL.: 06-82-529-530 »TOYOTA BALATON SÁGVÁR TEL.: 06-30-869-775 • Európai filmdíj a magyar rendezőknek C/lÁ/f /A/^VT UJDT A D Az Axel Springer-Magvarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KEF1CZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL kJ U1V1 Uljll nU\Lj/Ar JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, KURUCZ FERENC, VARGA OTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: P0RDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS Telefon:(82)311-506, fax: (82)313-949. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1999-ben egy hónapra 825 Ft. 2000-ben 1 hónapra 875.- Ft, negyedévre 2625.- Ft, félévre 5250.- Ft, egy évre 10.500.- Ft. Árus terjesztését a PANNONHÍR Hírtapkereskedelmi Rt végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkban kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.