Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
1999. december 1., szerda SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 9 Nincs becsülete a munkának Amikor tanulmányoztam az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot és a sorok között megértettem a törvénymódosítás célját, megerősödött bennem, hogy a polgári kormánykoalíció fel merte vállalni azt, amit a két megelőző kormány nem tett meg. Ha ez a törvénymódosítás elfogadásra kerül, az országban táp sadalmi megbékélést jelent a kényszervállalkozók, munkavállalók, az állampolgár között - mondta tegnap a T. Házban Barkóczy Gellért ország- gyűlési képviselő (FKGP). A mostani törvények között nincs a munkának becsülete - hangsúlyozta a parlamentben Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő FKGP). - Sok esetben jobban jár a munkanélküli járulékos, mint az aktív dolgozó. Megkapja az önkormányzattól a pénzt, a nyugdíj 80-90 százalékát és még mellette elmegy egy-két nap dolgozni. Máris ott tart, mint aki 8 órát dolgozik, plusz 2 órát utazik, fizeti az utazási költséget, és minden nap helytáll a munkahelyén. Irritálja a tisztességes munkás embereket, s a kényszervállalkozókat a munkanélkül szerzett jövedelem-szerzés. A képviselő szerint a törvénymódosítás tökéletesen biztosítja a munkanélküliek foglalkoztatását. A közmunka megszervezése az önkormányzatok kötelezettsége. A munka szinte minden településen az utcán kínálkozik. A munkanélküli családja is megnyugszik azzal, hogy valamit tesz a pénzéért. Igenis van lehetősége a nőknek is munkát találni. A törvénymódosítás foglalkozik a magasabb képzettségű munkanélküli járadékosokkal is ott egy kategóriával magasabb szakképzettségűnek is el kell fogadni az alacsonyabb szintű végzettséget igénylő munkát is. Foglalkozik a javaslat a fogyatékosokkal is és megállapítja, hogy ha a szükséges, támogatások odaítélésénél egyéni elbírálás szerint kell eljárni. Az egyes munkaügyi- és szociális törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a költségvetési bizottság megtárgyalta és 17 igen, 12 nem és 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés plenáris ülésén általános vitára alkalmasnak találta. Interpelláció a BB privatizációról A borvidék bukása Herényi Károly ország- gyűlési képviselő (MDF) a BB privatizációja miatt interpellált. Olyan rossz a szerződés, hogy szinte tehetetlen a kormány. Vállalkozás segítő programok és új szövetkezés a megoldás a borvidék megmentésére. Budapest-Boglár Nincs értelme visszafelé tekinteni, a megoldást kell keresni, nyilatkozta a Somogyi Hírlapnak Herényi Károly országgyűlési képviselő, aki tegnap a BB privatizáció miatt interpellált a parlamentben. Dr. Bogár László politikai államtitkár egyetértett a képviselővel abban, hogy mintapéldája a rossz privatizációs szerződésnek a BB magánosítása. Nem szolgálta sem a dolgozók, sem a borvidék, sem egy magyar termék márkájának megőrzését. Vajon kinek az érdekeit képviselte az előző kormány a privatizációs és szindikátusi szerződés megkötésekor? - kérdezte. Semmilyen társadalmi érdek nem gátolta a tulajdonost, hogy üzlet- politikáját megvalósítsa, - mondta. Herényi Károly szóvá tette azt is, hogy a borvidék legnépszerűbb terméke a Balaton bor BB márkajelzés nélkül került forgalomba az európai piacon. Holott a cég 2010-ig vállalta a márkanév megőrzését. A cég intézkedései azonban ellentmondanak ennek. Az államtitka válaszában bejelentette, hogy az ÁPV Rt vizsgálja a BB privatizációjának folyamatát. A kormányban ugyan meg van az akarat az okozott károk enyhítésére, de nagyon szűk a cselekvési lehetősége, mert a szerződés alapján nem tudja számon kérni a külföldi befektetőt. A villányi borvidékhez hasonlóan a kis tételben gyártott minőségi borkészítésben látja a délbalatoni borvidék jövőjét, amelyet vállalkozást segítő programokkal támogatnak. A képviselő az agrártárca támogatását is kérte az ültetvényesek új típusú szövetkezeteinek megalakításában. G. M. Az ellenzék bírálta a törvényjavaslatot Segély helyett esélyt adnak A munkanélküli-ellátások megváltoztatásával már hetek óta foglalkozik a tömegtájékoztatás. A kormány a jogszabályi paragrafusokba foglalt elképzeléseit tegnap terjesztette az Országgyűlés elé. Budapest Harrach Péter szociális és családügyi miniszter expozéjában elmondta, hogy segély helyett esélyt, munkát szeretnének adni az embereknek. A munkanélküli-járadék az eddigi 360 nap helyett csak 270 napig fog járni, ha azonban az első hat hónapban képzést, átképzést kezd meg valaki, akkor az időtartam meghosszabbodhat. A járadék mellett ezentúl nem lehet kereső tevékenységet folytatni, illetve akinek van munkája, az nem lesz jogosult munkanélküli-ellátásra. Jövő év május elsejétől megszűnik a jövedelempótló támogatás. Aki nem tudott elhelyezkedni és már nem jogosult munkanélküli-járadék- ra, annak az önkormányzathoz kell fordulnia szociális segélyért, amit azonban csak akkor kaphat meg, ha legalább 30 napig közhasznú munkát végez. Ez a 30 nap a helyi lehetőségek függvényében lehet hosszabb idő is. A változtatástól azt várja a kormány, hogy a munkahelyüket elvesztett embereket munkahelykeresésre ösztönözze, és egyre kevesebben legyenek olyanok, akiknek - ahogyan egy fideszes képviselő fogalmazott - „szándékukban sincs a kezüket megemelni, a kocsma előtt várják a pénzes postást”. A kormánypárti képviselők egyetértettek a javaslattal, mert szerintük az önkormányzatok már régen igényelték, hogy jobban belelássanak a segélyezési ügyekbe, és hogy a segély fejében közmunkát igényelhessenek. A szocialista és szabaddemokrata képviselők viszont felháborítónak, megalázónak, szegényellenesnek, cigányellenesnek tartották a törvényjavaslatot, ami szerintük abból a téves felfogásból indul ki, hogy minden munkanélküli lusta, munkakerülő és nem akar dolgozni. Kifogásolták, hogy a tervezet nem veszi figyelembe a térségi és települési különbözőségeket, az önkormányzatok felkészületlenségét. Figyelmeztettek: olcsóbb kifizetni a szociális segélyt, mint később úrrá lenni a minden bizonnyal erősbödő megélhetési bűnözésen. (Simonfy) A MATÁV, Magyarország | vezető távközlési szolgáltatójának s közleménye | Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy Görgeteg, Hedrehely, Hencse, Homokszentgyörgy, Kálmáncsa, Kőkút, Mike, Lad, Lábod, Patosfa, Rinyabesenyő, Rinyakovácsi, Rinyaszentkirály, Szülök, Tarany, Visnye települések területén 1999. december 2-án 22.00 órától december 3-án 05.30 óráig a (82) 448 000 - (82) 449 999 (82) 450 000 - (82) 456 999 Egymás közt (82) 467 000 - (82) 467 999 (82) 481 000 - (82) 483 999 (82) 487 000 - (82) 488 999 számmezőkbe eső távbeszélőállomások működése szünetel. Az üzemszünet oka: a MATÁV hálózatkorszerűsítési munkálatokat végez. Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük. 1 Sí a. 900 I 1800 MHz Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 bruttó 37 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson T10s bruttó 19 500 Ft 900 11800 MHz Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Nokia ' 3210 £ bruttó 24 500 Ft Pannon GSM előfizetés most 2000 darab bruttó 20 forintos SMS-sel! A bemutatott készülékeken kívül nálunk már bruttó 12 000 forinttól is telefonhoz juthat! Akciónk meglévő és új előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. Ajánlatunk 1999. december 1-től 2000. január 1-ig. illetve a készlet erejéig tart. és új előfizetőknek kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. *A 2000 db kedvezményes SMS 2000. január I. és december 31. között használható fel. Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A részleteket és további készülékajánlatainkat megismerheti területi képviseleteinken (Siófok, Fő u. 176.; Kaposvár, Fő u. 16.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu PANNON