Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. december 1., szerda Sport 7 Bodor az év atlétája Most még lehet javítani Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Albacomp-UPC 73-79 (37-34) Sikereihez méltó kitüntetésben részesült Bodor Olivér, a Kaposvári Építők ismert futója. Idei eredményei alapján az „Év Ifjúsági Atlétája” címet kapta. Budapest A Thermál Hotel Héliában rendezték meg az idei — évzárónak is tekinthető — atlétabált, melynek keretében az év legjobbjait köszöntötték és részesítették elismerésben. A díjazottak között volt Bodor Olivér is, aki a fenti kitüntető címet nyerte el. Bodor az idei ifjúsági Európa-bajnokságon tízezer méteren harmadik helyével nemzetközileg is jegyzett teljesítményt nyújtott. Freier Balázs tanítványa bizonyára elsősorban e kontinens szerepléssel érdemelte ki a Magyar Atlétikai Szövetség elismerését, de természetesen nem csak ezzel. Az Építők versenyzője ugyanis öt egyéni magyar bajnoki címet is szerzett, melyeket kitűnő adottságai mellett céltudatosságával, nagyszerű edzésmunkájával ért el. Bodor Olivér tehát meghálálta fő szponzorainak (Pannon Pan Rt, OTP Rt Somogy megyei Igazgatósága) támogatását, hisz azoknak jelentős szerepe volt abban, hogy az EB előtti edzőtáborozáson részt vehetett. Ám Bodornak még mindig nem fejeződött be az idei versenyéve. December 10-én még egyszer „ringbe” kell szállnia. A szlovéniai Ve- lenjében rajtol a mezei-futó Európa Bajnokságon. Őt ismerve bízhatunk benne, hogy ezen a Bodor Olivér fotó: ung Róbert nagy megméretésen is a "hagyományoknak” megfelelően fog szerepelni. (Jutási) A bajnok és kupagyőztes Albacomp-UPC csapatát látta vendégül előkészületi mérkőzésen tegnap este a városi sportcsarnokban a Kaposvári Klíma- Vili Purina SÉ „A” csoportos együttese. Kaposvár A vendégeknél Halm és Gémes a válogatott mérkőzése, míg a hazaiaknál Slone sérülés miatt nem lépett pályára. A szünetig felváltva vezetettek a csapatok. A folytatásban a kaposváriak eladott labdáiból rendre pontokkal végződő, gyors támadásokat vezetett a székesfehérvári gárda. Karrier visszatérése után felzárkóztak Magyar András tanítványai, de fordítani már nem tudtak. A két csapat, a 73-79-es eredménnyel záruló rendes játékidő után még kétszer öt percet játszott. A kaposváriak ma Baján lépnek pályára előkészületi találkozón. Mivel a szlovén, illetve horvát meghívók lemondták az edzőtáborozási lehetőséget, ezért a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE csapata vasárnaptól szerdáig Tiszaúj- városban készül a decemberi bajnoki találkozókra. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Csabai, Nagy L. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze (6), Kamer (8), Góbi (5), Orosz (20), Madison (17). Csere: Baumgartner (2), Nyilas (13/3), Szájer (-), Beck (2), Ágfalvi (-). Vezetőedző: Magyar András. Albacomp-UPC: McClendon (16), Shannon (28/6), Lapov (16), Boros (8), Varga R. (2). Csere: Bocsa (-), Matus (3/3), Godena (6). Vezetőedző: Farkas Sándor. Az eredmény alakulása: 5. perc: (10-8), 9. perc: (24-19), 14. perc: (26-23), 16. perc: (29-31), 23. perc: (37-40), 27. perc: (41-54), 34. perc: (58-65), 39. perc: (73-75). Jók: Madison, Orosz, Nyilas illetve McClendon, Shannon, Lapov. (Kun) Sportiskolás sikerek A fiú kosárlabda országos serdülő kupa újabb fordulóiban két győzelmet aratott Székesfehérváron a Kaposvári Sportiskola, felemás eredményekkel folytatta szereplését a Marcali VSZSE UK csapata. Hasonlóképp szerepelt Kecskeméten a Siókosár UK együttese is. Eredmények: Kaposvári Sportiskola- Marcali VSZSE UK 79-67 (45-20) Legjobb dobók: Pöttendi (24), Kecskés (14), Bogdán (12), Ungvári (10), illetve Vörös (24/15), Kiss V. (11). Kaposvári Sportiskola- Albacomp-UPC 87-70 (51-34) Legjobb kaposvári dobók: Bogdán (21/6), Ungvári (20/3) Teller (10/3). Marcali VSZSE UK- Veszprém 72-30 (44-16) Legjobb marcali dobók: Vörös (18/3), Kiss V. (13), Kiss K. (12/12), Varga B. (12). Miklósi Kék Rókák- Siókosár UK 45-93 (23-55) Legjobb siófoki dobók: Fehér (18), Gábossy (14), Kumli (14). Atomerőmű SE-Siókosár UK 79-76 (29-35, 72-72) Legjobb siófoki dobók: Fehér (18), Gábossy (14), Kumli (13), Csikár (10). (Kun) További eredmények: Fehérvár-Albacomp 25-89 Veszprém-Kanizsa 23-77 Kanizsa KK-Fehérvár 52-26 Törékeny jégen A Nagyatád öt győzelmével, négy döntetlennel és hat vereséggel a tizedik helyen zárta az őszi idényt. Az együttes menet közben váltott trénert, a hatodik fordulóban Horváth Lajosnak a Rákóczi korábbi edzőjének kezébe került a kormánypálca. Vele értékeltük az őszi idényt. NAGYATÁD- A tizenötödik helyen három ponttal vette át mostani együttesét, ehhez viszonyítva lemérhető az előrelépés. — Nehéz időszakot vészeltünk át, mert menet közben, az ismerkedés mellett az eredményességen túl fizikálisán is rendbe kellett tenni a csapatot és szerkezeti átalakítást is kellett eszközölni. — Mi okozta a legnagyobb gondot? — A nyáron nagy vérátömlesztés történt a keretben. Heten távoztak, öten érkeztek és négyen az ifi keretből jöttek föl. Ám mint kiderült, tíznél többen nem voltak képesek megfelelni a követelménynek, ami a kilencedik hely elérését jelentette. Ráadásul Merkl tartós sérülése miatt alig egy csapatra valóan játszottuk végig az őszt. — Bizonyára volt ami elnyerte tetszését. — Az, hogy az a tíz stabil ember hétről hétre hozta magát, nem voltak nagy forma hanyatlások, sárga miatt csak egy kiesőnk akadt és a sérülések sem tizedeltek bennünket. Ám ez így együtt szerencsés véletlennek nevezhető, lényegében egy hajló jégen korcsolyáztunk. — Igazából otthon harapott azNFC. — Ritka jó sorozatunk volt otthon, nem hinném, hogy van rajtunk kívül még csapat, amelyik hazai pályán nem kapott gólt miközben tizenhármat rúgott. — Idegenben viszont csak a nagyberki győzelem hozott pontokat. — Igen, mert sokakkal ellentétben ez a csapat a hazai pályán alkalmazható pozíciós játékban otthonos és az idegenben célszerű kontra támadás a gyengéje. — Kik voltak az őszi húzóemberek? — A Rákócziból érkező It- vás, a negyedik ikszhez közelgő Szigeti, a dinamikusan fejlődő Horváth valamint Kulcsár. — Tudomásunk szerint a klubbal kötött megállapodása most lejár. Marad? Távozik? — Még erről nem tárgyaltunk. Megismerkedem a vezetők további elképzelésével és ha hosszabbítást ajánlanak, lesz kikötésem. — Például. — A csapat megerősítése. Négy-öt játékosra lenne szükségünk az első kilenc közé jutáshoz. A jelenlegi kerettel nem látom ezt biztosítottnak, ezért a nevemet sem adnám szívesen hozzá. (Jutási) Fiú kosárlabda országos serdülő kupa Visszavágtak az osztrákok Hagebau Voleyballteam Tirol-Pini Kaposvár SE 3-1 (-22, 22, 15, 21) Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a férfi röplabda Interligában a Pinl Kaposvár SE csapata. Mészárosék ma 11 órakor már Pozsonyban a VKP Nafta Bratislava ellen lépnek pályára. Innsbruck — Az első szettben pontos, szép játékkal leptük meg ellenfelünket — mondta tegnap Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőedzője. — A játszma végére kicsit kiengedtek játékosaim, így a hazaiak némiképp csökkenteni tudták a különbséget. A folytatásban egyenlő erők küzdelmét láthatta a publikum. A végjátékban 20-20-as állásnál, két egyértelműen téves játékvezetői ítélet eldöntötte a szett sorsát. Harmadik játékrészben még érződött a történtek hatása. A negyedik szettet jobban a tiroliak és ezzel nyerni tudtak. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, amennyiben győzünk, akár az Interliga megnyerésére is lett volna esélyünk. Pozsonyban mindenképp nyerni szeretnénk, hiszen az ezüstéremről nem mondtunk le. így játszottak Innsbruck, 500 néző. Hagebau Volleyballteam Tirol: Hanik, Mellitzer, Ga- van, Kronthaler, Hadrava, Kubala. Csere: Hupfauf (liberó). Edző: dr. Zdenek Hanik. Pini Kaposvár SE: Mészáros, Urfi, Pásztor, Wang Csi, Geiger, Gelencsér. Csere: Zarka (liberó), Koch, Bánhegyi, Dávid. Vezetőedző: Demeter György. Jók: Hanik, Hadrava, Kubala, Gavan, illetve Gelencsér, Zarka. (Kun) ÜK m MAGYAR Államkincstár i Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3-4, Telefon: (82)419-411 (pénztári orak: hétfőtői-péntekig 08-12.30 óráig) Ritkán adatik meg, hogy közvetlen forrásból jussunk hozzá értékeinkhez. A Magyar Államkincstár fiókjaiban mindenkor közvetlenül a kibocsátótól vásárolhat állampapírt. Magyar állampapírok közvetlen forrásból, teljes körű állami garanciával. Már bankkártya-elfogadással is! Szolgáltatásaink: Állampapírjegyzés, -visszaváltás (Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás, korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása (Magyar Államkötvény, Diszkont Kincstárjegy) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára. MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR SOMOGY MEGYEI FIÓK Labdarúgó nb iii - dráva csoport Nincs béke Egymást jelentették föl az MLSZ-nél a siófoki labdarúgók és klubelnökük. Kiss József elmondta: a jelenleg érvényes szerződések szerint már egyetlen Játékosnak sem fizet. Siófok — Jogászokkal konzultáltam, s beadtunk egy keresetet az MLSZ-be; ebben azt kérjük, hogy a szövetség állapítsa meg a játékosok szerződésszegését — mondta tegnap Kiss József, a Siófok FC elnöke. — A sztrájkkal jelentős anyagi és erkölcsi kárt okoztak a kft-nek. Több millió forintos szponzori szerződéstől estünk el a magatartásuk miatt. Az elnök hozzátette: megüzente, hogy a nap bármelyik órájában várja Veszprémbe tárgyalni a labdarúgókat. Akik aláírják a szerződésmódosítást (mely jelentős fizeté- csökkentést jelentene számukra), az számíthat arra, hogy pénzhez jut a jövőben. A benzinpénzüket egyébként most is kifizeti Kiss József Veszprémig és vissza. Ezzel egyidőben a fizetésükre és prémiumukra váró siófoki játékosok is'feljelentették a kft-t szerződésszegés címen. (Fónai) Asztalnál a pingpongosok A Statisztika asztalitenisz csarnoka volt helyszíne a kétnapos újonc húszak fiú ranglistaversenyének, melyre a korcsoport hazai mezőnyének legjobb húsz versenyzője mellé, további öt tehetséges fiatalt is meghívtak. Budapest Köztük volt Kovács Márton, a Kaposplast pingpongozója is. Ötös csoportokból körmérkőzések után jutottak tovább a legjobbak. Á kaposvári fiatal az első csoportból öt győzelemmel és két vereséggel került be a legjobb tizenhat közé, ahol újabb három győzelemmel és két vesztes mérkőzéssel folytatta. Ezzel a sorozattal a tizenharmadik helyen végzett és csak rosszabb szett arányán múlott a még jobb helyezés. Ám ennek ellenére tizenkettővel gyarapította ranglista pontjai számát. Kovács Márton szereplésével megerősítette helyét az újoncok hazai élmezőnyében, továbbra is a korosztály legjobb asztaliteniszezői között tartják számon. (jr) I i I