Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-28 / 302. szám
1999. december 28., kedd SOMOGYI HÍRLAP Kaposvár 5 Korcsolyapálya százezrekért Az ünnepek alatt észrevétlenül, szinte pillanatok alatt jégpáncél fedte be a város útjait, járdáit Ennek a korcsolyapályának azonban senki sem örült. A mázlisták” megúszták egy rögtönzött kűrrel, kék-zöld foltokkal a hátsójukon, a kevésbé szerencsések viszont kéz-és lábtöréssel búcsúztatják az óévét. A városkasszának sem tett jót a hirtelen jött zimankó. Szombaton már négy, vasárnap pedig nyolc sószóró járta a város útjait, 24 munkás sózta a járdákat, lépcsőket, gyalogátkelőket. A két nap - a városgazdálkodási rt egyenlege szerint - mintegy 300 ezer forintba került. Alakulóban a Kaposvár-arculat Kaposvár történetének városépítészeti fejezetében kevés évtized van, ami a 90-es évek változásaihoz fogható. A lendületből arra következtetni, hogy a legújabb fejezetnek még messze nincs vége: egy újabb pezsgő évtized néz ki Dél-Du- nántúl regionális társközpontjának. Virányi István, aki negyedik éve elnöke az országos főépítészi kollégiumnak, s így a szakmáját érintő legfajsúlyosabb döntésekből, a jogszabály-előkészítésből is kiveheti a részét, Kaposvár jövőjét a regionalitás szintjén közelíti meg. Elmondta, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése jelentősen befolyásolja a város jövőképét.- Az ipartelepítés mellett Kaposvár arculatát a konferenciaturizmus, az idegenforgalom, a tudományos kutatás és a felsőoktatás fejlesztése alapozhatja meg, ami az egyetemi városi ranggal reális és biztató jövőkép - mondta a főépítész. Virányi István elégedetten szemléli a belváros épülését, miután a foghíjak Kaposvár arculatának megfelelő homlokzatokkal, építészeti megoldásokkal épülnek be. Szeretné meggyőzni a Teleki-Noszlopy átkötőúthoz tervezett háromcsillagos szálloda beruházóját, tervezőjét is, minél inkább alkalmazkodjon a városképhez. Több éve tart a tárgyalássorozat a Kapos Hotel tulajdonosával is. A város szívében szocreál monstrumként magasodó épületen a tulajdonos is változtatni szeretne, ám érthető okból beruházását elsősorban gazdasági megfontolások vezérlik. Ha magastetőt húzna a Kapósra, az funkcionális változást, férőhelybővülést jelentene, ami a többi között garázsépítést is kíván.- A főépítész véleményezi a terveket, ám a döntés a hatóság dolga. De a hivatal is csak akkor kívánhatna meg a beruházótól egy konkrét változtatást, ha mellé tenné ennek anyagi vonzatát mondta Virányi István. A főépítész hangsúlyozta, az építési törvény az emberhez méltó, esztétikus környezet kialakítását fogalmazza meg településépítészeti kívánalomként, az esztétikai értékelés azonban nem kódolható át jogi kategóriává. Kaposvár a következő század elején további jelentős változás elé néz. A belvárosban teret nyernek a sétálóutcák, a Teleki utca északi szakaszát és az Adyt is birtokba vehetik majd az elkövetkező években a gyalogosok. A Kossuth térre is éz a változás vár, itt legfeljebb a tömegközlekedést engedik át. Ezzel, és a Petőfi utca lezárásával tehermentesítik a Bethlen-teret. A főépítész szerint ez lesz a megoldás a mai közlekedési problémákra; a lámpa vagy a körfogalom csak vonzaná a forgalmat.- A belváros építésével párhuzamosan megoldást kell találnunk a volt zárkertek igényére: ha azonban ezeket lakóövezetté nyilvánítanánk, milliárdos Virányi István fotó: török anett közműfejlesztést kellene vállalnia a városnak. A kérdés adott, a választ mihamarabb meg kell találnunk - mondta Virányi István. B. T. Mesélő erdők szerelmese Ötvenöt éve járja a somogyi erdőket dr. Geleta Ferenc. Mindent tud a fákról, növé- * nyékről, állatokról. Ot hívják akkor is, ha ilyen ügyekben igazságügyi szakértőre van szükség. Fakitermelőként kezdte dr. Geleta Ferenc ötvenöt évvel ezelőtt. Aztán erdész lett, majd erdőmérnök, és faipari igazgatóként ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveit azonban nem tölti tétlenül. Igazságügyi orvosszakértőként dolgozik.- Negyvenhárom éve vagyok igazságügyi szakértő - mondta dr. Geleta Ferenc. - Falopásoknál, vadkároknál, erdőtüzeknél kémek szakvéleményt. Szakértői múltam történetét most dolgozom fel egy könyvben. A nyugdíjas erdőmérnök szerelmese az erdőknek. Idén három pályázaton is részt vett munkáival, és mindegyiken nyert. Az Ember az Erdőért Alapítvány pályázatára megírta az „Erdészeti szakemberek és az erdők kapcsolata az 1848- 49-es szabadságharcban” című munkáját, és második helyezést ért el. A Somogy megyei Honismereti Egyesület szintén második díjjal jutalmazta a „Szabadságharc a somogyi erdőkben” című dolgozatot.- Erdő és erdészek nélkül nem tudta volna Noszlopy Gáspár megvívni a maga gerillaharcát Jellasics ellen a somogyi erdőkben - mondta dr. Geleta Ferenc. - Fa kellett az ágyútalpakhoz, a faszénhez, és így a puskaporgyártáshoz is. Kaposváron csinálták a szekeA vártnál is több úszni vágyó kereste fel a fürdőt decemberben, s a két ünnep között is folyamatosan jönnek. Az idén csaknem 180 ezer vendéget fogadtak. Naponta most is 250-300 fürdöző vált jegyet az uszodában, vagyis csaknem kétszer annyi, mint az őszi idényben. Frank József fürdővezető szerint a nyár után a téli hónapokban jön a legtöbb látogató. Ilyenkor több az emberek szabadideje, ráadásul a környező falvakból is sok vendég érkezik. A megyeszékhely közelében fekvő településekről éppúgy, mint a szomszédos megyékből. Több tolnai és baranyai nyugdíjas csoport járt a kaposvári fürdőben, s köztük visszatérő vendégeket is nyü- vántartanak. S az év utolsó napjaiban sem csökken a forDr. Geleta Ferenc reket. Az erdőkben makkoltat- tak, és mézzel édesítettek a katonák. Dr. Geleta Ferencnek mesélnek az erdők: nemcsak a növényeket, állatokat ismerte meg, hanem azokat is, akiknek az erdő nyújt lakóhelyet és megélhetést. így kezdett el foglalkozni a romológiával is. A szekszárdi Romológiai Kutatóintézet 3. Országos Kisebbségi Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatán két dolgozata negyedik helyezést kapott. Az egyik a cigányok hagyományos erdei foglalkozását tárgyalja Somogy megyében, a másik pedig a cigányság növényismeretét.- Az erdőtől elválaszthatatlan a cigányság - mondta dr. Geleta Ferenc. - Amikor az 1700-as években feltűntek a vándorcigányok Somogybán, csak az erdő védte őket. Jobban ismerik az erdei fákat, növényeket, mint bárki más. Ezért ők a legnagyobb gyógynövénygyűjtők ma is. (Szélesi) galom, az idősebbek mellett egyre több fiatal tölt el néhány órát úszással, szaunázással. Az idén egyébként mintegy 41 millió forintos forgalommal számolnak, s legalább 180 ezer vendéget várnak. A legfrissebb összegzés szerint a legfontosabb terveket teljesítik, s már a közelgő új évre készülnek. Egy új tangentort akarnak munkába állítani, amit a víz alatti masszázsnál használnak. S persze tovább folytatják a fejlesztési-karbantartási feladatokat. A fürdővezető tegnap ellenőrizte a legújabb büszkeséget, az ötven méteres medencét. Az építményt időben felkészítették a télre, az oldalfalat megvédi a több tucatnyi úgynevezett fagytest. A hungarocellből készült minitéglák átveszik a jég nyomást. Gondoskodtak a többi szabadtéri medencéről is, s ezzel párhuzamosan a most használt belsőkről. H. M. Kaposvár szinte valameny- nyi szórakozóhelyén, éttermében összeállt már a szilveszteri program. Hol disznóölő show-val, hol erotikus műsorral köszöntik az új évezredet Úgy tűnik: az évezred utolsó szilveszterét senki sem fogja otthon tölteni, legalábbis a kaposváriak közül. A főtéren és környékén éjfélkor tízezres tömegre számítanak, de a legtöbb étteremben, szórakozóhelyen Hogy influenza járvány van- e, arról az illetékesek véleménye is megoszlik. Minden esetre a kaposvári tüdőgondozó folyosóján és várótermében naponta tömegével várakoznak vizsgálatra. Nemcsak a háziorvosi rendelők váróiban van „telt ház” a mostani influenzás időszakban, naponta 60-70 beteget vizsgálnak meg a kaposvári kórház tüdőgondozójában is. Legtöbben a háziorvos javaslatára fordulnak a tüdőgondozó orvosaihoz, sokan azonban nem is kísérleteznek azzal, hogy a háziorvosnál végigvárják a megnyújtott renis minden jegy elkelt már az évezred bulijára. A Panoráma étterem és panzióban például öt napos programmal búcsúztatják az óévet. Szilveszter éjszakáján tűzijáték, műsoros est köved a vacsorát, ami 10 ezer forintba kerül. Akik viszont a 49 ezer 500 forintba kerülő ötnapos programot választják, őket disznóölő-show is várja. A Kapos étteremben két teremben is rendeznek mulatságot. A nagyteremben különleges, sok- fogásos vacsora, az emeleten delési időt: mivel a tüdőgondozóba nem kell beutaló, egyenesen odamennek. De nem járnak több sikerrel ott sem, jócskán kell várakozniuk, míg sorra kerülnek. Ki türelmesen, ki méltatlankodva vár a sorára, hisz naponta zsúfolásig megtelik váró, sőt a folyosó is. Tegnap például még jóval a rendelési idő után is jöttek betegek. Dr. Szabados György főorvos szerint ennek ellenére „csak” az ilyenkor szokásos forgalomról van szó. Október óta tart a „nagyüzem”, az utóbbi hetekben, s különösen most, az ünnepek után valóban nagyon megnőtt a betegforgalom. re valószínűbb, hogy ismerték a terepet, mert csak azokba az irodákba mentek be, ahol lemezszekrény, pénz, értékek voltak. 191 ezer forintot vittek el összesen, valamint egy vado- nat új videokamerát, amelyet nemrég vásárolt a város. A rongálási kár is tetemes. A tettesek ugyanis vandál módon összetörték az összes lemezszekrényt, ajtót. A rácsokat, amehidegtálak, svédasztal lesz a kínálat. Előbbi 9000, utóbbi 5000 forintba kerül. A műsor, tombola, élő zene és bálkirálynő- választás sem maradhat el. A Park diszkóban a Besüák koncertjét és keleti erotikus műsort láthatnak a vendégek. A belépő 2000 forint, amiben az éjféli pezsgő is benne foglaltatik. A MTESZ termeiben is teltház lesz: többféle zene, műsor, ételkülönlegességek várják azokat, akik megváltották belépőjüket, 5000 forintért. J. E. Teltházas rendelők A tüdőgondozó folyosóján rengetegen várakoznak vizsgálatra fotó: lang Róbert Tolvajok a gondnokságon Hogy van-e influenza járvány, azt még nem lehet megállapítani.- Legtöbben, a betegek fele vírusinfekcióval jön hozzánk, magas lázzal, végtagfájdalmakkal járó betegséggel. Sok a légúti hurutos megbetegedés is. A 60-70 beteg közül naponta 8-10 beteget szűrünk ki, akiknél tüdőgyulladás, szövődmények merülnek fel. A súlyosabb eseteket azonnal a mosdósi kórházba küldjük. Dr. Szabados György szerint egyelőre zökkenőmentes a betegellátás, de ha szükséges, behívják a az osztály többi orvosát is. J. E. lyekkel alig két éve az egész épületet körülvették, speciális vágószerszámmal szedték le a betörők. Ez egyébként az idén a harmadik eset, hogy a városgondnokság épületét pakolták ki tolvajok. Először a Desedán egy házat bontottak el, aztán a közmunkások melegedőjét fosztották ki, most pedig az egész irodát. Fagytest a medencében r Életmentők iskolapadban Tucatnyi bevetésen vettek részt az önkéntes életmentők. Mostelméleti foglalkozásra járnak, ahol a legújabb szakmai fortélyokat sajátítják el. Mozgalmas évet zár a Kötél, aminek most 49 tagja van. Az idén négyen csatlakoztak a csoporthoz, többek között ipari alpinista, tűzoltó és számítástechnikus is részt vesz a munkában. Bodó László, az egyesület elnöke tegnap elmondta: fennállásuk óta az idei volt talán a legfontosabb, mivel sikerült munkába állítani egy tűzoltóautót. Egy osztrák társszervezettől kapták a 160 lóerős járművet, ami az utóbbi napokban is többször bizonyított. Árokba csúszott kamiont húzott ki, de jótékony szolgálatot tett több közúti balesetnél. A járműben számos speciális berendezés található, ami a mentést könnyíti meg. A kaposváriakat decemberben több bevetéshez riasztották, a minapi sportcsarnoktűz utómunkálataiban is segédkeztek. A szakember szerint a csapat felkészült, de fontos az elméleti tudás gyarapítása, amit később tudnak kamatoztani. Egyebek mellett az elsősegély- nyújtással kapcsolatos tudnivalókat tekintik át. Ezen kívül gondot fordítanak a rendszeres edzésre is, hiszen a fizikai állóképesség javítása elengedhetetlen. H. M. ________Hírek S zakmai tanácskozás Több mint húsz üzletet kerestek fel a Kisosz munkatársai. A szakmai tanácsadással egybekötött megbeszélésen a legfontosabb jogszabályváltozásról, illetve az adózási tudnivalókról esett szó. Rendszeresen tartanak tanácskozást, ahol szakértők segítik a vállalkozókat a felkészülésben. Most leginkább a jövő évi gazdasági és pénzügyi tudnivalók iránt érdeklődnek a kaposvári kereskedők és vendéglátósok, (hm) Moziműsorok 4, 6, 8: ASTERIX ÉS OBELIX (szinkr.francia) (3390) Kérdezzen: ®316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. A karácsonyi ünnepek alatt ismeretlen tettesek kirámolták a városgondnokság Noszlopy utcai épületét. Az üggyel kapcsolatban Hartner Rudolf átfogó vizsgálatot rendelt el. A tettesek - mint Hartner Rudolf elmondta - szerencsére nem nyúltak a hivatalos papírokhoz, iratokhoz. Viszont egySzínes ezredbúcsúztató