Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-27 / 301. szám
1999. december 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Sport 9 A CSAPATKAPITÁNY r Újra a Pini Kaposvár SE feladóját választották meg az év legjobb röplabdázójának Neve: Mészáros Péter. Életkora: Szeptember 13-án múlt 32 éves. Egyesülete: Pini Kaposvár SE. Posztja: Feladó. („1980-ban Tatabányán az általános iskolában kezdtem el röplabdázni, s világéletemben feladó voltam.”) Első emlékezetesebb sikere: Alig egy évnyi röplabdázás után egy országos gyermek-tornán a harmadik helyet szerezték meg. Első mérkőzése a nagyok között: Miután végigjárta a szamárlétrát, 18 évesen lett tagja a Tatabánya nagy csapatának. Első érme: A katonaidejét a Bp. Honvédnél töltötte, amely- lyel az 1986/1987-es bajnoki szezonban bronzérmes lett. („A legendás hírű Kecskeméti RC és az Újpesti Dózsa mögött lettünk harmadikak; abban a csapatban olyan játékosokkal játszhattam együtt, mint például Szabó Kálmán, Hoboth Sándor vagy Wunderlich Gábor. ”) Kaposvári korszaka: 1990-ben került Kaposvárra, s abban a bajnoki szezonban mindjárt ezüstérmes csapat tagja volt. 1993 óta - megszakítás nélkül - ő a csapatkapitány, egyben 32 évével a Pini KSE korelnöke. Sikerei: Az eltelt nem egészen egy évtized alatt a kaposvári együttessel ötször szerzett bajnoki címet (1991/1992; 1992/1993; 1993/1994; 1995/1996 és 1998/1999), míg kétszer második (1990/1991; 1997/1998), egyszer pedig harmadik lett (1995/1996). A Magyar Kupát szintén öt alkalommal hódították el (1991/1992; 1993/1994; 1996/1997; 1997/1998 és 1998/1999), s egy-egy ezüst (1992/1993) és bronzérem is jutott (1995/1996). A ma is pályán lévők közül az egyedüli játékos, aki mind az öt bajnoki címnek és kupagyőzelemnek részese volt. Válogatottság: A '80-as években vagy félszáz alkalommal volt tagja a magyar ifjúsági válogatottnak. 1993-ban mutatkoz(hat)ott be a nagyválogatottban, amelyben eddig 70- szer szerepelt. Egy igazi sportember, aki győzni akar Ha nincs klub, van válogatott Mészáros Péter eddig ötször emelhette büszkén a magasba a bajnoki címért és a Magyar Kupa győzelemért járó díszes trófeát. Egy két alkalommal még szeretné megismételni ezt a mozdulatot Kaposváron - többek között már most 2000-ben is... fotó: lang Róbert Simon Dóra, Mészáros Péter felesége: - Családcentrikus ember, minden szabadidejét velünk tölti. Egyikünk sem az a nagy bulizós alkat, inkább itthon vagyunk Zsófival. Peti egyébként sem szeret eljárni, nem a táncparkett ördöge. Demeter György, a Pini Kaposvár SE mestere: - Olyan ember, aki nap mint nap elképesztő szorgalommal készül az előtte álló feladatokra. Nagyon megbízható; bármikor, bármilyen szituációban maximálisan lehet rá számítani. Mindenféle játékban igazi sportember marad, aki győzni akar - s a legtöbbször nyer is. Zarka Péter, a Pini Kaposvár SE játékosa: - Azon kevés emberek egyike, aki tudja, hogyan kell győzni. Attól függetlenül, hogy már elmúlt 30, bohém gyerek maradt. Ő a csapat legidősebb, legrutinosabb és legkisebb játékosa, s neki van a legélesebb nyelve is. Remek évet zár Mészáros Péter, a Pini Kaposvár SE csapatkapitánya. Az idén immár ötödször hódította el társaival együtt a bajnoki címet és a Magyar Kupát, 1998 után a szakma ismét őt választotta meg az év legjobb röplabdázójának, s megszületett gyermeke, Zsófi.- Évek óta egyszerre öt fronton kell helyt állnia; ott a bajnokság, a Magyar Kupa, az Interliga, a nemzetközi kupaporond és persze a válogatott. Meddig lehet ezt bírni?- Ha az ember odafigyel, akkor sokáig - kezdte Mészáros Péter, a Pini Kaposvár SE korelnöke, egyben csapatkapitánya. - Persze, az évek során megkopnak, elhasználódnak az idegeink. Ráadásul itt Kaposváron állandó stresszben játszunk; nagyok az elvárások - ami egyébként érthető, hiszen mégis csak egy ötszörös bajnok és ötszörös kupagyőztes csapatról van szó -, aminek meg kell felelni. Nem szabad kihagyni, hibázni, mert azt nem fogadja el a közönség.- Két kemény - és sikeres - évtizedet töltött el a röplabda- pályákon. Meddig láthatjuk még?- Szóval vonuljak vissza?- Isten őrizz, hiszen alighanem nagy bajban lenne a csapat.- Úgy érzem, még van bennem pár év - ha csak közbe nem jön egy súlyos sérülés, amely mindennek véget vethet.- És melyik csapatban képzeli el a hátralévő éveit?- Való igaz, hogy a szezon végén lejár a szerződésem. Engem azonban minden - a családom, a barátok - ehhez a városhoz köt.- Legutóbb duplázott a Pini: a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is begyűjtötte. Jövőre is ünnepelhetünk?- Nagyon bízom benne. Ebben a magyar mezőnyben nincs verhetetlen csapat - mi sem vagyunk azok, mint ahogy azt sajnos bizonyítottuk Nyíregyházán és Szegeden -, azaz bármi előfordulhat. Nem igazán úgy jött ösz- sze ez az ősz, ahogy szerettük volna: nem egyszerű pótolni Mészáros Dömötört, és a sérült orosz légiósunk, Szergej Szajfulin is nagyon hiányzott. Az is igaz viszont, hogy mi általában a végére jövünk bele, addigra rázódik össze igazán a társaság.- Úgy tűnik, hogy a drasztikus szabályváltoztatások nem tettek jót a (magyar) röplabdának, sokan elfordultak a sportágtól.- Nagyon sajnálom a nézőket; megfosztottuk őket a két és félórás izgalmas nagy csatáktól, azok minden élményétől. Az új szabályok révén sok mérkőzés 40-50 perc alatt véget ér, s az ötjátszmás összecsapások sem tartanak tovább 70-80 percnél. Ezért pedig nem mindenki fizet 400-500 forintot... Az új szabályok egy olyan játékosnak, mint például a Szergej Szajfulin - aki ízig-vérig profi -, annak jó. Végig keményen kell koncentrálni, nem lehet félvállról venni a meccset. A magyar játékos nem ilyen; neki egészen más a mentalitása. Hiszen régebben mi volt? Annyi baj legyen, ha a hálóba megy a nyitás, majd kivédekezzük az ellenfél támadását. Komoly profi szemlélet kell ahhoz, hogy ezeken a beidegződéseken változtassunk, s ez bizony nem mindenkinek sikerül.- 1998 után 1999-ben is Mészáros Pétert választották meg az év legjobb férfi röplabdázójának. Mekkora elismerést jelent ez Mészáros Péternek?- Nagyot sokat jelent számomra. Mégis csak a szakma döntött, ráadásul feladónak ritkán szokták odaítélni ezt a megtisztelő díjat.- Nemcsak a csapat korelnöke, hanem egyben a legkisebb játékosa is. Nem szokott időnként arról álmodni, hogy milyen jó lenne, ha mondjuk 10-15 centivel magasabbra nőtt volna?- Néha igen, de aztán mindjárt az is beugrik; közel sem biztos, hogy akkor is ilyen fürge, mozgékony lennék. Úgyhogy ez nem kérdés nálam.- Gyermekkorában imádott focizni. Nem bánta meg, hogy pályát módosított?- Anyagilag biztosan jobban jártam volna, ha inkább labdarúgó lesz belőlem, hiszen az alacsonyabb osztályban szereplők is - s most nem akarom őket megbántani - annyit, vagy még többet keresnek, mint mi. Még most is szeretek focizni, de a röplabdának köszönhetően lettem ismert játékos. Jó érzés, hogy az emberek tudják, ki vagyok, megállítanak és megszólítanak az utcán, a boltban.- Szinte mindent elért már, amit egy magyar röplabdázó csak elérhet. Mégis van olyan, ami esetleg nagyon hiányzik, amiről álmodozik?- Mint minden sportolónak, nekem is az olimpia a nagy vágyam. De ugyanakkor azt is jól tudom, hogy reálisan gondolkodva ez elérhetetlen.- Az egykori nagy kaposvári kedvenc, a ma már a világ legjobb csapatai közé tartozó többszörös BEK-győztes olasz Modenában játszó Kántor Sándor egyszer azt mondta: élete nagy vágya, hogy valamikor újra hazai pályán, Kaposváron játsszon a magyar válogatott tagjaként komoly tétmeccset.- Ha a Sanyinak ez a nagy álma, akkor én szeretnék abban a csapatban játszani.- Tavaly megnősült, az idén pedig megszületett gyermeke, Zsófi. Más ember lett Mészáros Péter?- Nem hiszem. Soha nem voltam az a bulizós típus. Most annyi a különbség, hogy egyszerre két remek csajom van. Ők mindenem...- Túl sok időt nem tölthet velük, hiszen szinte állandóan a pályán van; ha nem meccset játszanak, akkor edzenek.- Erre szoktuk mondani: ha nincs klub, van válogatott... Valóban sokszor utazunk és gyakran vagyok távol a családomtól, amikor viszont együtt lehetek velük, azt megpróbálom maximálisan kihasználni.- Az utánpótlás mindenesetre már megvan.- Azt még nem tudom, hogy Zsófiból szintén röplabdázó lesz-e; remélem, nem... Egyébként nincsenek nagy elvárásaim vele szemben: csak olyan szép legyen, mint az anyja, olyan ügyes, mint az apja, s akkor már nem lehet nagy baj. Fenyő Gábor „Azon kevés emberek egyike, aki tudja, hogyan kell győzni” fotó: lang Róbert A királynő foltos ruhája Nagy- és Kisker. ÜZLETLÁNC AKCIÓ Pompadur pezsgők 239.Ft BB pezsgők 289,Ft Kölyök pezsgő 139,Ft Garrone Cherry 1 üt. 589,Ft Vanília likőr 0,5 üt. 429,Ft Szamóca likőr 0,5 lit. 429,Ft Marcipán likőr 0,5 lit. 429,Ft Casanova likőrök 0,5 1 589.Ft Trojka vodka 1 lit. 849,Ft Unicum díszdobozos 0,5 lit. 1499,Ft Napoleon Chateau 0,7 lit. 689,Ft Dréher Pils, Lager sörök 89,Ft PEPSI Cola visszavált. 2 lit. 145,Ft Queen üdítő 3 féle 2,5 lit. 139,Ft Vivát rostos őszibarack 2 lit. 109,Ft Sós ropi 17,Ft Chio földimogyoró 200 gr. 169.Ft Kinder tojás 103,Ft Boci csokoládék 100 gr. 119,Ft Darling kutya konzerv 1200 gr. 199,Ft Áraink az ÁFA-t tartalmazzák! Üzleteink: Kaposváron, Arai benzinkútnál és Zrínyi u. 3., Kaposfő, Kossuth u. 260., Kutas, Petőfi u. 81., Marcali, Dózsa Gy. u. 5., Nagybajom, Fő u. 41. (3S31) A Kaposvári Építők atlétikai szakosztályánál az egykori mondást idézik, miszerint a „kordé elhagyta a szamarat”. Ez alatt azt értik, hogy felnőtt és utánpótlás eredményeik messze meghaladják azt a szintet, amit a kaposvári Arany úti sporttelep számukra biztosít. Ám a kérdés ott vibrál a levegőben: vajon ez a „kordé” meddig haladhat elöl? Ács Lajosné vezetőedzőtől vártunk erre választ. Kaposvár- Az önök egyesülete letette névjegyét Kaposváron éppen úgy, mint országosan. Sőt, határainkon túl is.- Úgy érezzük, klubunknak jelentős szerepe van abban, hogy atlétikában Kaposvár ma a sportág egyik vidéki bázisa. Versenyzőink nevét külföldön is megtanulták. Legjelesebb atlétáink három földrész félszáz városában fordultak meg idén, nekik is köszönhető, hogy Kaposvár nevét egyre több helyen megismerik.- Idei eredményeik újabb sikeres évről tanúskodnak.- Ezt néhány számadattal is alátámaszthatom. Sikerrel szerepeltek atlétáink a Világ és az Európa kupán, az EB-n és az Universiaden. Tizenhárom magyar bajnoki cím került hozzánk, utánpótlásunk tagjai pedig hét diákolimpiái aranyérmet gyűjtöttek. A MASZ hivatalos listáján az Építők 107 ponttal a tizenkilencedik helyet foglalják el a szakosztályok rangsorában.- Kikre épít az Építők?- A felnőttek mezőnyében a „gyengébb nem” az erősebb. Mindenek előtt Csízi Rékát és Jakab Ágnest említem, az előbbinek ötezer méteren, az utóbbinak pedig maratoni távon elért eredményét már a nemzetközi porondon is jegyzik. Mellettük Tóth Mónika, Petrik Éva és Barócsi Heléna is sokszor vitte sikerre színeinket. A fiúknál mindenek előtt Kürtösi Zsolt tízpróba eredménye kívánkozik az élre, Csízivei együtt nem véletlenül tagjai az olimpiai keretnek, amelybe még Jakabnak is van esélye a bekerülésre.- A húzó emberek mögött máris ott sorakozik az ígéretes utánpótlás, ígéretes eredményekkel.- Az ifi mezőnyben a középtávfutó, ötszörös magyar bajnok, ifi EB bronzérmes Bodor Olivér a listavezető, aki nem véletlenül lett az év ifjúsági atlétája. Mellette a diszkoszvető Nagy Ervint korosztály váltása sem zavarta, sikerrel szerepelt az EB csapatban.- A serdülő mezőnyben is van már jegyzett név.- Igen, Gyenesei Judité, akinek nem csak a győzelmei figyelemre méltóak, hanem korosztályában néhány középtávú világszínvonalú időeredménye is. Szakberkekben neki és Bodornak jósolnak nagy jövőt a szakemberek. Ma már egyre több iskola jelenti bázisunkat. Elsősorban Barcsot, Siófokot és Balatonszemest említeném. Sajnos az előrelépésnek korlátái vannak.- Az anyagiakról van szó?- Lényegében igen. Bár élversenyzőink támogatását számos szponzor támogatja, nem is e vonatkozásban szorít a cipő. Hanem hogy az Arany úti sporttelepet már rég kinőtte a kaposvári atlétika. A ma követelményeinek egyre nehezebb megfelelni, már-már a több éves munkánk kerül veszélybe. A téli hónapokban tétlenségre vagyunk kárhozatva, mert nincs fedett létesítményünk. Ekkora előnyt kell adnunk riválisainknak. Csak egyben reménykedhetünk, hogy felsőbb szinten is értékelik törekvéseinket és végre valahára Kaposvár atlétikája is méltó feltételekhez jut. Szeretnénk, ha a sportok királynőjét nem Hamupipőkeként kezelnék Somogybán. Jutási Róbert í