Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-03 / 282. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. december 3., péntek Megyei körkép 3 Kisvárosok a fővárosban A Kisvárosok Érdekszövetségének elnökét és somogyi alelnökét, dr. Sütő Lászlót fogadta tegnap hivatalában Pintér Sándor belügyminiszter. A kisvárosok követei a vidéki települések közös gondjait ismertették, de a megoldások esetleges lehetőségeit is vázolták a miniszternek. A legérin- tettebbek arra kérték a legilletékesebbet, hogy az önkormányzati törvények módosításakor keressenek megoldást a különböző településnagyságok hatáskörének és feladatainak elkülönítésére és részesítsék kiemelt támogatásban azokat a városokat, amelyek térségi feladatokat önként vagy kényszerűségből egyedül látnak el. F. E. Gázt kaphat 18 falu Elfogadták azt a tervezetet, amely a Kögáz rt jövő évi fejlesztéseit tartalmazza. E szerint a megye gázhálózatára tizennyolc újabb település kapcsolódik kétezerben. Megyei körkép A Kögáz rt vezetősége elfogadta a fejlesztési tervezetet - mondta Gombkötő Ervin, a Kögáz rt lakossági marketing osztályának vezetője.- A tervek szerint gázvezetéket kap Somogymeggyes és még a környékén lévő kilenc település, egyebek közt Karád, Nágocs, Kánya, Andocs is. A másik nagy csomópont Inke lesz, ahol két másik falu mellett Iharosberény és Pogány- szentpéter is földgázt kap majd. Ezen kívül Nikla, Csömend, Szőkedencs környéke is bekapcsolódik a gázhálózatba kétezerben. Egyelőre nem biztos, de elképzelhető, hogy az év második felében Tapsonyra és környékére is eljutnak a gázosok. A beruházások egyszerre indulnak a megye ösz- szes pontján. A munkákhoz azonban csak akkor kezdenek hozzá, ha az érintett települések önkormányzat elfogadta a fejlesztési terveket.- Ha a tervekkel egyetértenek, lakossági fórumot hívunk össze minden faluban - mondta az osztályvezető. - A gáz. bevezetésének költségét 60 százalékban a Kögáz rt állja. A maradék azonban még így is sokaknak túl nagy teher. Ezért szinte minden településen, a helyi viszonyoknak megfelelően, egyedi megoldást kell keresnünk arra, hogyan tudják a lakók - esetleg részletekben - kifizetni a gázbekötést. Megkeressük a környék nagyobb fogyasztóit és a bankokat is a segítségért. A módszer eddig bevált, tervbe vett fejlesztést még sohasem kellett visszamondanunk a lakók fizetésképtelensége miatt. Ha sikerül kétezerben hozzákezdünk még Somogybabod, Visz, Igái és Ráksi gázvezetékének kiépítéshez is - hangsúlyozta Gombkötő Ervin. Virághalmy Sarolta Támogatott gazdák Két éve van lehetőség arra, hogy a fiatal mezőgazdasági vállalkozók vissza nem térítendő támogatást kapjanak az agrártárcától. Somogybán megnőtt a pályázati kedv, s a tavalyihoz képest kétszer annyian próbálkoztak. A 34 vállalkozó közül 11 nyertes az idén, s további 6 jövőre jut pénzhez. Megyei Körkép Stefler Pétertől, a megyei FM- hivatal munkatársától megtudtuk: ez a támogatási forma az eurokonform családi vállalkozásokat segíti, azzal a céllal, hogy megerősítse a kis- és középgazdaságokat. A pályázható összeg a beruházás, valamint a vásárolt eszközök és berendezések értékének harminc százaléka, maximum 15 millió forint volt. A nyerteseknek pedig a felvett hitel után nyolcvan százalékos kamattámogatás is jár. Somogybán 1,2 millió és 14,9 millió forint közötti összegeket nyertek el a fiatal agrárvállalkozók. Egyebek között növénytermesztésre, terménytároló-, sertésistálló- és fejőház-építésre, gép- és földvásárlásra, pincészet és almaültetvény kialakítására kaptak pénzt. Az agrártárca és az FM-hivatal munkatársai egyébként a napokban ellenőrzik a nyertes vállalkozókat, hogy megvalósultak-e a támogatott beruházások. A nyertesek között akad néhány, aki még nem mutatta be a számlákat, s így a pénz is késik. A pályázók vállalhatták, hogy megszerzik a szakirányú középfokú végzettséget. Megtudtuk: jövőre is megmarad ez a támogatási forma. (Lőrincz) Agrárjövő a falvakban Biztonság 3,5 milliárdért Sokba kerül, de szükség volt a fejlesztésre fotó: kovács tibor Az utóbbi egy-két évben csökkent az Európai Unió és a magyar mezőgazdaság közötti technológiai szakadék. Azokat a műszaki beruházásokat kell felgyorsítani, amelyek megfelelnek a brüsszeli előírásoknak - mondta tegnap este Tabon dr. Mucsi Imre, az FVM helyettes államtitkára. Tab Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő (FKGP) kezdeményezte mezőgazdasági fórumon mintegy százan vettek részt. Dr. Mucsi Imre a növénytermesztési és az állattenyésztési ágazat alakulásáról szólva azt mondta: a legelőre alapozott állattartást kell meghonosítani, amely a húshasznú és a hústípusú szarvasmarhák mellett a juhra és a kecskeállományra is kiterjed. A mezőgazdaság rendelkezésére álló 260 milliárdos termelési támogatással nem elégedett, bár hozzátette: a tárca összes kerete meghaladja a 300 milli- árdot. A tárca reorganizációs programja előtérbe helyezi az eladósodott gazdálkodók hiteleinek átütemezését, illetve a családi gazdaságok megerősödésére számít, hogy 5-6 év múlva megfelelő versenytársak lehessenek. A gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkező területeken pedig megmarad a támogatás lehetősége, de a vidék és a régió szempontjait kell előtérbe helyezni. (Krutek) Tegnap óta egy új, három és félmilliárd forint értékű transzformátorállomás garantálja a Dél-Dunántúl biztonságos áramellátását. A beruházás három évig tartott, eredményeképpen pedig megvalósult az a nemzetközi mércével is elismerésre méltó tény, miszerint egy elem meghibásodása nem zavarhatja meg a fogyasztók ellátását. Kaposvár Több mint húsz éve, 1978-ban épült meg Toponáron az a transzformátor alállomás, ami a paksi atomerőműben előállított áramot szállította a déldunántúli régióba. Az akkori beruházás egyszerűsített műszaki megoldásokkal valósult meg, amit az azóta megnövekedett fogyasztói igények, valamint az ellátásbiztonság nemzetközi elvárásai egyaránt túlhaladtak. Ezért Ötmillió forinttal több, 62 millió jut jövőre Nagykor pádnak. Az intézmények fenntartásához elég lesz a jövő évi költségvetés tervezett összege, de beruházásokra nem igazán futja. Nagykorpád Több nagyszabású tervvel is rendelkezik Nagykorpád ön- kormányzata, ám a rendelkezésükre álló anyagi források határt szabnak a képviselők fantáziájának. A település a millennium évében a történelmi hagyományait, emlékeit mindenképpen szükség volt a fejlesztésre, és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Rt vezetése úgy döntött: nem a régit bővítik, hanem egy teljesen új, a jövő évezredben is modernnek számító alál- lomást létesítenek. Mint azt Fazekas Péter az MVM Rt létesítési igazgatója elmondta, 1996-ban a terep- rendezéssel kezdődtek a munkálatok, egy év múlva már álltak a felépítmények és ez év nyarán megkezdődhetett a próbaüzem. Ez végig teljesen hibamentesen zajlott, így aztán a tegnapi ünnepélyes átadáson a tervező Erőterv Rt, a kivitelező Ovit Rt képviselője egyaránt azt jelenthette, hogy a létesítmény teljesen elkészült. Somogyi István, az Ovit Rt létesítési igazgatója elmondta: az építés és szerelés munkálatai során több, Magyarországon korábban nem alkalmazott technológiát is használtak, ennek ellenére a szeretné feleleveníteni: jövőre készül el Nagykorpád címere és zászlaja, s emellett a polgár- mesteri hivatal a község határában álló honfoglalás kori várdomb régészeti feltárását is meg akarja szervezni.- Felvettük a kapcsolatot Magyar Kálmán régésszel, és a Sefag lábodi erdészete is támogatja a gondolatot - mondta Gulyás István jegyző. - A terveink között szerepel a református templom emléktáblájának kicserélése, és a temetőben a honvédsírok felújítása. A három programra összesen 467 ezer forint támogatást kértünk, kivitelezés alatt egyetlen üzemzavar sem következett be. A végeredmény pedig egy olyan, digitális védelmi rendszerrel ellátott alállomás, amely képes együttműködni a régebbi és a legújabb rendszerekkel egyaránt. Nagyváradi István az alállomás vezetője is igen boldogan vette át a beruházóktól az ilyenkor elmaradhatatlan - áramszünet esetén szükséges - petróleumlámpát, mert mint mondta, soha nem lesz szükség rá. Hiszen a beruházás célja éppen az volt, hogy megvalósuljon az Európában már elengedhetetlen „n-1 elv” azaz a rendszer egy elemének meghibásodása még nem veszélyezteti az ellátás biztonságát. Ennek pedig az új alállomás eleget tesz, így a régióban 700 ezer áramfogyasztó dupla biztonságban érezheti magát: a paksi áram a Dédász elosztóihoz biztosan eljut. Varga Ottó a többit mi állnánk, illetve közhasznú munkásokat alkalmaznánk. Járdaépítésre is pályázik a település: hamarosan elkészül a közlekedési és vízügyi minisztériumhoz benyújtott pályázat szövege. A legfontosabb feladat ugyanakkor a szennyvízcsatornázás. A megközelítőleg négy milliárdos beruházás 18 település csatornázási gondjait oldaná meg.- A lakosságnak a költségek hét százalékát kellene állnia, a többit pályázatokból teremtenénk elő - mondta Gulyás István. Szélesi Sándor Hírek Hármas karambol Két autó is felborult abban a súlyos közúti balesetben, amely tegnap hajnalban történt az M7-es 97- es kilométer-szelvényében. Éjjel egy óra előtt egy bala- tonvilágosi lakos haladt Peugeot személygépkocsijával Budapest felé, amikor feltehetően figyelmetlen vezetés miatt nekiütközött az előtte haladó Ford Transitnak. Az ütközés után nekicsapódott a menetirány szerint bal oldalon szemből érkező teherautó oldalának; a Ford és a Peugeot is felborult. A balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérülje volt. (bt) Gépet vizsgáltak Javában tart a mezőgazdasági repülőgépek téli ellenőrzése a kaposújlaki Autó-Rep Kft-nél. Most négy gépet vizsgálnak a szakemberek. Az elektromos berendezéseket, a géptörzset, a szárnyakat és a motort is ellenőrzik, a munka átlagosan 3- 4 hétig tart. Eközben további négy repülő vár vizsgálatra, így a jövő márciusig van munkája a kilenc dolgozót foglalkoztató vállalkozásnak, (hm) Traktorral ütközött Nemesdéd és Nemesvid között traktorral ütközött egy Opel személygépkocsi tegnap este. A balesetnek nem volt súlyos sérültje, a műszaki mentés során a tűzoltók hárították el a további balesetveszélyt; áramtalánították a járművet és megakadályozták az üzemanyag-szivárgást, (bt) 2,3 milliós lopás Ruhaneműt, illatszert, vegyi árut és tisztálkodó szert tulajdonítottak el ismeretlen tettesek a minap egy marcali üzletből. A kár 2,3 millió forint. A rendőrség lopás alapos gyanújával indított nyomozást, (bt) Értekeztek Körzeti ápolónőknek tartottak értekezletet tegnap az ÁNTSZ városi intézetében. A legfontosabb téma az egészségügyi ellátás során elkapható fertőző betegségek megelőzése volt, amelyről Zengő Gáborné, a megyei ÁNTSZ kórházhigiénés felügyelője beszélt. Bartalné Juhász Anikó tartott ismertetőt a felnőtteket érintő inkontinen- ciával kapcsolatban, és a tb- támogatások várható változásairól is szólt. Az idei év ellenőrzéseinek tapasztalatáról Fentős Károlyné városi vezető ápolónő szólt. A legnagyobb probléma még mindig az ápolónők leterheltségéből adódik. Napi négy óra adminisztráció mellett az egyedül dolgozó körzeti ápolónőknek kevés idejük marad a beteglátogatásra. (szs) Elkészült a SOMOGYI HÍRLAP 2000. évi kalendáriuma. Ezt ingyen kapják meg decemberben azok, akik januárra előfizetik a OMOG YI HÍR L/ -ot. A sok színes, érdekes írást, hasznos tudnivalót és rejtvényeket tartalmazó kalendárium egy újabb ok, hogy VELÜNK VÁLTSON ÉVEZREDET! MEGRENDELŐLEVÉL A ELŐFIZETÉSÉRE Megrendelő neve:.................................................................................... Címe: ...................................................................................................... A fenti címre 875 Ft havidij befizetésével 2000. január hónapra megrendelem a -ot Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7401 Kaposvár, Pf.: 31, vagy hívjon bennünket telefonon: 82/423-213 (A borítékra nem kell bélyeget ragasztani) Takarékoskodnak és pályáznak