Somogyi Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-14 / 291. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP Gazdaság 1999. december 14., kedd Székesfehérvári Sztrájk- és krízisalapot hoznak létre a kereskedők kötvények Nagyobb értékű fejlesztéseinek megvalósítására hatszáz millió forint értékű kötvényt bocsát ki Székesfehérvár önkormányzata. Warvasovszky Tihamér polgár- mester elmondta: a kibocsátásra, forrásainak, a központi elvonások miatti beszűkülése következtében kényszerült a város. A Intelnél kedvezőbb forrásból finanszírozzák a városi szennyvíztisztító telep bővítését. A munkálatok befejezésére 2001- ben százhúsz millió forintot kénytelenek fordítani. A 2004. évi visszafizetésre szóló értékpapírokat még az idén kibocsátják, s a város közgyűlésének döntése értelmében zárt körben - cégeknek, intézményeknek fölajánlva - tervezik értékesíteni. Kétéves az alapítvány A két éve létrehozott Nyitott Szakképzésért Közalapítvány eddig mintegy másfél milliárd forintot fordított képzésre és a távoktatás támogatására - jelentette be Juhász Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn Budapesten. A szervezet 1999- es tevékenységét összegző kiadvány szerint a nyitott szakképzés lényege, hogy a résztvevők az ismereteket önállóan - nyomtatványok, audio- és videokazetták, számítógépes adathordozók segítségével - sajátítják el. Szabó István, az alapítvány igazgatója szerint az egyéni képzés rugalmasságot biztosít a tanulóknak, ugyanakkor a munkájuk mellett részt vehetnek a képzési programokban is. A szervezet pályázatok útján nyújt támogatást: a témaköröket a kuratórium minden évben szakértők bevonásával határozza meg. Az idén egyebek mellett az uniós csatlakozás, a nyelvoktatás, a gépészet, az informatika és az idegenforgalom témakörökben írtak ki pályázatot. A jelentkezőknek a költségek egy részét maguknak kell állniuk. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 407,44 Cseh korona 7,09 Euró 254,18 Német márka 129,96 Osztrák Schilling 18,47 Lengyel zloty 60,38 Svájci frank 158,73 Szlovák korona 6,01 USA dollár 251,09 Béremelést sürgetnek A kereskedelemben dolgozó fizikai állomány bére messze alulmúlja az átlagot, még a textil, illetve a mezőgazdasági ágazatban dolgozók is többet keresnek - hangzott el tegnap a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének kaposvári tanácskozásán. Mátraházi István, a KASZ al- elnöke lapunk kérdésére elmondta: a hazai kereskedelemben csaknem 140-150 ezer fizikai dolgozót tartanak nyilván. Az idei bruttó bérnövekedés 14,5 százalék volt, s az átlagkereset így is alig 40 ezer forint. A rendkívül alacsony keresetek mellett nagy gondot jelentenek a nehéz munkakörülmények, illetve az elmaradt kifizetések. A dolgozók manapság is gyakran panaszkodnak, hogy nem kapták meg a túlmunkáért járó pénzt. A szakszervezet következetesen kiáll a dolgozók érdekében, kiemelt feladatnak tartja a béremelést, különösen fontos az alacsony keresetűek hathatós támogatása. Jövőre átfogó béremelést szorgalmaznak, s legalább 27 ezer forintos minimálbért javasoltak. Kulcsár László, a KASZ megyei titkára azt mondta: jelentős eltérés tapasztalható a somogyi kereskedelmi cégeknél. A Balaton-parti egységekben viszonylag jobban keresnek a dolgozók, miközben az aprófalvas Belső-Somogyban elképesztően alacsony a jövedelem. Számos boltban bruttó 25-28 ezer forint kap a fizikai állomány, ráadásul sok helyen a munkanélküliség fenyegeti a dolgozókat. A multik megtelepedésével változott a helyzet, de a nagy cégeknél sem fizetik túl a dolgozókat, mindezt számos statisztikai is alátámasztja, akárcsak azt, hogy a nemzetgazdaság többi szereplőihez képest rendkívül keveset keresnek. A tegnapi megbeszélésen - többek között - szó esett a segélyezési és a biztosítási rendszerről, a leltárfelelősségről, illetve a balesetbiztosítási rendszer kiterjesztéséről és somogyi kezdeményezésre javaslatot tettek a KASZ sztrájk- és krízisalapjának létrehozására és feltöltésére. H. M. Több forrás a gazdáknak A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a GDP 15 százalékát adja, ezért az agrárium nélkül nem képzelhető el a nemzet- gazdaság növekedése - hangsúlyozta tegnap egy szakmai tanácskozáson Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az agrártárca képviselője a továbbiakban elmondta: az ágazat jövő évi stratégiája alapvetően nem változik, a gazdasági körülmények módosulása miatt azonban több helyen kiigazításra kerül. Ezek a módosítások a mezőgazdaságból élők érdekeit szolgálják azzal a céllal, hogy a gazdák jövőre minél több forráshoz jussanak. Erre nagy szükség van, mivel az elmúlt években mintegy 1000 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. A jövő évi szabályozó rendszerről szólva Tamás Károly el- r mondta: az agrártárca a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodókat hektáronként 3000 forinttal kívánja támogatni, a szőlő-, a gyümölcs- és a kertészeti ágazatban gazdálkodók pedig normatív alapon hektáronként 15 ezer forint állami hozzájárulásra számíthatnak. A kedvezőtlen helyi adottságú térségekben mintegy 3- 400 ezer hektár legelőt szeretnének államilag támogatni. A fiatal agrárszakemberek jövőre is számíthatnak a agrárkormányzat segítségére, és nem változik az új típusú szövetkezetek támogatása sem. A szövetkezők továbbra is igényt tarthatnak a forgóeszköz-fel- töltésre szánt 30 százalékos, vissza nem térítendő állami támogatásra, illetve hitelfelvétel esetén 40 százalékos kamattámogatásra. Az eddigi tapasztalatok azonban azt jelzik - mutatott rá az államtitkár -, hogy szigorítani kell az állami pénzek kiadását, illetve felhasználásuk ellenőrzését. A tárca képviselője bejelentette: a 25 százalékos gépvásárlási hozzájárulás, hitel esetén pedig a 40 százalékos kamattámogatás jövőre is megmarad, változni fog viszont az állami hozzájárulás mértéke. A szakminisztérium ugyanis jövőre elsősorban a kisebb és olcsóbb gépbeszerzéseket kívánja ösztönözni. - ug Átfogó fejlesztési terv A miniszter beszámolt arról, hogy a Gazdasági Kabinet megtárgyalta a magyar gazdaság 2000-2006 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervét, s azt a további tervezés alapjaként elfogadta - mondta Chikán Attila gazdasági miniszter a Gazdasági Kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón. Az Átfogó Fejlesztési Terv a gazdasági szerkezet további építése mellett az infrastruktúra, a környezetvédelem, valamint az életminőség fejlesztése érdekében végrehajtandó feladatokra is kitér. A tárca előterjesztése szerint az terv öszszes költsége 10 ezer milliárd forint, amelynek mintegy 40 százalékát a központi költségvetésből finanszíroznák, a fennmaradó részt pedig magántőkéből és az EU különböző alapjaiból. Az előterjesztés szerint a program hét év alatt négyezer milliárdos központi költségvetési támogatást igényel, ami évente a GDP-vel azonos arányban nőne. A tárca számításai szerint jövőre az uniós támogatás a GDP 0,9 százalékát teszi ki, az időszak végére minimum megduplázódik, de akár a GDP négy százalékát is elérheti. A miniszter elmondta: nincs tudomása arról, hogy megállapodás született volna az import- követő gázárakról. Hozzátette: a sajtó félreértelmezte szavait, ő ugyanis nem azt mondta néhány napja, hogy mindenképpen meg kell állapodni decemberben, hanem azt, hogy erre akkor van szükség, ha január elsejével be akarják vezetni az új árképzési szisztémát. Chikán Attila elmondta azt is: az Oktatási Minisztérium képviselőjének kérésére a Gazdasági Kabinet nem vette napirendjére az OMFB fejlesztési stratégiáját. Mint ismeretes, az OMFB a kormány- átalakítás során január 1-jétől az oktatási tárca hatáskörébe kerül. Sertésfelvásárlási árak 49. hét I. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 211,99 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 215,99 2, szövetkezeti átlagár: 216,21 3. egyéni vállalkozói átlagár: 199,82 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 210,76 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 215,31 2. szövetkezeti átlagár: 217,59 3. egyéni vállalkozói átlagár: 198,39 III. Régiónkénti átlagárak: 1. É-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 213 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, J ász-N agykun-Szolnok): 215 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 203 4. Központ (Budapest, Pest megye): 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, 215 Veszprém, Fejér): 220 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 212 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 218 IV. Készítmények átlagárai: 1. párizsi: 344 2. műbeles virsli: 391 3. lecsókolbász: 360 4. parasztkolbász: 898 5. szárazkolbász: 1519 6. füstölt csemegeszalonna: 468 7. csomagolt zsír: 167 IV. Egyéb információk: E: 278,81 U: 266,94 R: 255,93 FORRÁS: HÚSCÉH A BUX ALAKULÁSA XII. 713-IG Részvénvárfolvamok 8145,2p '8219,8'* B.chem: 8 740 Ft t Matáv: 1 653 Ft \ 8139,18 Mól: 5 210 Ft t i OTP: 13 820 Ft t Rába: 2 385 Ft * Richter: 14 405 Ft * Z.kerámia: 1 690 Ft * 7921,8__ ——*»7942,16 Kedd Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Nyitóár: 8230,85 NaDi érték Minimumár: 8101,98 Maximumár: 8298,41 A mezőgazdaságiak is tüntetnek Miután a szeptemberi agrárbéke-megállapodás fölborulni látszik, a Mezőgazdasági Dolgozók Országos Demonstrációs Bizottsága december 16-i budapesti ülésén a tüntetés helyéről, idejéről és módjáról dönt. Karsai József battonyai gazdálkodó, a bizottság elnöke elmondotta: az ülést a MOSZ székházában csütörtökön tartják meg. A tervezett megmozdulást kiváltó közvetlen okként Karsai József az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén történteket említette. A parlamenti bizottság kisgazdapárti tagjai vagy nem mentek el az ülésre, vagy tartózkodtak a szavazástól, így a bizottság nem fogadta el az ott előterjesztett, a miniszter által szeptember 15-én aláírt reorganizációs programot.- mondta Karsai József battonyai gazdálkodó - A 250 milliárd forint agrárhitel visz- szafizetését megkönnyítő intézkedés 55 milliárd forintot juttatna e célra. A demonstrációs bizottság budapesti ülését az Országgyűlésnek a mezőgazdaságot érintő hételeji költségvetési szavazása után tartják meg. Az OTP Bank felkészült a dátumváltásra Az OTP Bank és pénzintézeti csoportja elvégezte a 2000. évhez kapcsolódó dátumváltás-kezelési feladatokat - mondta a hitel- intézet tegnapi sajtótájékoztatóján Braun Péter vezérigazgató-helyettes Budapest Az 1997-ben megkezdett hároméves program keretében országosan körülbelül 12.500 hardver és 2000 szoftver vizsgálatát végeztünk el. Az OTP Bank mintegy másfél milliárd forintot fordított a számítás- technikai rendszerek teljes átvizsgálására. Az OTP Bank által kibocsátott kártyák esetében is elvégeztük a számítástechnikai rendszer tesztelését. Mind a Visa, mind a Europay nemzetközi kártyatársaság kiadta a tanúsítványt, hogy az OTP Bank számítástechnikai rendszere ''2000. év biztos". A vezérigazgató-helyettes arról is szólt, hogy a hároméves munka eredményeként szeptember 30-ától már valamennyi számítástechnikai eszköz a 2000. év követelményeinek megfelelően működik a banknál. Emellett az OTP Bank sikeresen részt vett azokban a bankközi tesztelésekben is, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Giro Elszámolás-forgalmi Rt. vezetésével hajtottak végre a magyarországi pénzintézetek. a dátumváltástól függetlenül is végeztek azonban fejlesztéseket. Nyereséges háziorvosi praxisok Várhatóan a jövő év folyamán az egészségbiztosító bevezet egy új érdekeltségi rendszert a háziorvosi praxisok finanszírozásában. Ennek lényege az lenne, hogy gyógyszer-támogatási keretéből az orvos nyereségként könyvelheti el a megtakarítást. Dr. Lampé Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója elmondta: januártól számíthatnak a családorvosok arra, hogy fokozottan figyelik a gyógyszerfelírási szokásokat. Valamikor az év folyamán kezdődik el az új rendszer bevezetése, amelynek modellkísérletei jó eredményeket ígérnek. Eddig kilenc pályázó, 185 ezer lakos háziorvosa vett részt a rendszer kipróbálásában. A tervek szerint hamarosan háromszáz praxist vonnak be a takarékosságra ösztönző elszámoltatásba. A családorvosok kijelölését a Magyar Orvosi Kamarára bízzák. Az országos vényellenőrzés keretein belül a 300 praxist megkülönböztetett figyelemmel monitor- izálják. Ha a doktornak sikerül megspórolnia valamit a tb-kassza ráosztott keretén belül, akkor a megtakarítást saját praxisának fejlesztésére fordíthatja. Hogy mekkora keretből gazdálkodhatnak majd az orvosok? Erre vonatkozóan dr. Lampé Zsolt még nem tudott pontos számokat közölni. Egyelőre az elosztás elvein dolgoznak a szakemberek. A körzet betegeire fejkvótát határoznak meg. Figyelembe veszik azt, hogy az ország melyik földrajzi területén van a rendelő, s hogy milyen összetételű a betegkör. Abban az esetben, ha az orvos nem tud spórolni, sőt túllépi a keretét, akkor semmiféle retorzió nem éri. Az új rendszerrel csupán ösztönözni, s nem büntetni kívánnak. A szakemberek nem titkolt szándéka az, hogy az OEP valamiképp felvegye a versenyt a gyógyszergyárak anyagi ösztönzésével. Úgy szeretnének megtakarítást elérni, hogy a betegeknek lehetőleg ne írjanak fel feleslegesen drága és túlzott mennyiségű gyógyszert. Dr. Lampé Zsolt szerint jelenleg az antibiotikum-fogyasztás adatai tükrözik a legtöbb pazarlást. Ugyanakkor például a magas vérnyomás kezelésében van lehetőség arra, hogy az orvosok az azonos hatású készítmények garmadájából a beteg és a tb pénztárcáját leginkább kímélő készítményt válasszák. Németh Zsuzsa