Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-01 / 254. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sportmagazin 1999. november 1., hétfő Kiss mosolygott, Illés nem Siófok FC-Nagykanizsai FC 2-0 (1-0) Új gólcsúcsot állított fel a Siófok FC szombaton délután; az idei bajnoki szezonban először rúgott egy gólnál többet, s ezzel — a 33. perctől ember- hátrányban játszva — magabiztosan győzte le a nagykanizsai együttest. Siófok Ezúttal sem lepték el tömegek a lelátót — a nézőszámot több száz nagykanizsai drukker gyarapította de a kevés sió­foki szurkoló a végén vastapssal köszön­tötte kedvenceit. Időtlen idők óta nem volt erre példa Siófokon. Szó se róla, ez­úttal megszolgálták a fiúk az elismerést. Bozai Gyula edző már a kezdés előtt is azt emlegette, hogy erőben jó a csapata, s most már önbizalom dolgában is kezd magára találni. Ezért aztán optimistán abban bízott, hogy az egymást követő két hazai meccsen akár hat pontot is be- gyűjthetnek. Ebből már három megvan, hiszen a papíron lényegesen jobb újonc­csapatot, a Nagykanizsát a játék minden elemében sikerült felülmúlniuk. A 20. percben Pest Krisztián közeli lö­vését Kovácsevics kapus csak kitenye- relni tudta, balszerencséjére éppen a le- sipuskás kongói Lumvutu elé, aki nem kegyelmezett ezúttal sem (a kupatalál­kozóval együtt már a negyedik gólját szerezte siófoki színekben, s az idény első felében még a kispadra sem fért oda...). A vezetést szerző Siófoknak na­gyon rosszul jött a 33. percben Grósz ki­állítása. A hazai középpályás egy össze­csapás után a partvonalnál bosszúsan felöklelte Crnomarkovicsot — pontosan a partjelző orra előtt, aki az esetet azon­nal jelentette Dubraviczky bírónak, s már villant is a piros lap. Az emberhát­rányban annyit változott a siófokiak hadrendje, hogy az izgő-mozgó, néha ki­ismerhetetlen mozdulatokkal cselező apró Lumvutut Bozai Gyula edző a kö­zéppályára vezényelte. A Balaton-parti együttes lelkesedéssel „tüntette el” számbeli hátrányát; sőt, az 53. percben az előnyt is sikerült növelnie. A csapat- kapitánnyá előlépett, s ezúttal nagyon jól futballozó Sallait ollóba fogták a 16- oson belül, a megítélt 11-est pedig Ko­vács Béla gyilkos erővel vágta a léc alá. A ránézésre félelmetes kanizsai leg­énység (több játékosuk is 190 centi ma­gasra nőtt) ezt követően egy darabig ro­hamozott, majd beletörődött az ered­ménybe. Azzal is kísérleteztek, hogy Bíró kapust harcképtelenné tegyék (a legvégén a kiállítás sorsára jutott váloga­tott kerettag Horváth Gyula egy ízben méterekről szállt bele), ám jött Léder- mayer doktor — aki amúgy fogorvosként praktizál —, s életet lehelt a portásba, aki ezután megfogott még néhány nagy lö­vést. S még a Siófok növelhette volna az előnyét, de Sallai szabadrúgását — meg­csúszott a labda egy vendégvédő fején — a kapufa hárította. Illés Jánosnak különös érzései lehetet­tek; a volt siófoki klubelnök most a Nagykanizsa menedzsereként volt ott a siófoki találkozón. Kiss József jelenlegi elnök a díszpáholyban tőle néhány mé­ternyire mosolygott hamiskásan a baju­sza alatt. Tény: eddig úgy néz ki, bejött az edzőváltása. Bozai Gyula ténykedése alatt mintha kicserélték volna a Siófo­kot... így játszottak Siófok, 2000 néző. V.: Dubraviczky (Cserna, Tamássy). Siófok FC: Bíró — Juhász, Csoknay, Szabadi - Grósz, Kovács B., Pest K., Sal­lai, Hanák — Lumvutu, Pest R. Edző: Bo­zai Gyula. Nagykanizsai FC: Kovácsevics - Far­kas, Kenéz, Kónya - Szőcze, Zahorecz, Agics, Marinkovics, Cmomarkovics - Kerekes, Florváth Gy. Edző: Készéi Fe­renc. Csere: Szőcze helyett Pulai a szünet­ben, Agics helyett Kiss I. az 59., Marin­kovics helyett Kovács L. a 60., Pest R. he­lyett Bédi a 90., Lumvutu helyett Soós a 91. percben. Sárga lap: Juhász a 24., Kovács B. a 44., Agics az 54., Pest R. a 90. percben. Kiállítva: Grósz a 33. percben, Hor­váth Gy. a 92. percben. Szögletarány: 4-5 (3-2). Gólszerző: Lumvutu (a 20. percben), Kovács B. (az 54. percben 11-esből). Bozai Gyula: — Nagy mellénnyel lépett ellenünk pályára a Nagykanizsa, mi pe­dig bátran, agresszívan játszottunk; ezért 10 emberrel is teljesen megérde­melten nyertünk. Amelyik csapat így küzd és játszik, az nem eshet ki! Készéi Ferenc: — A Siófok jól, mi pedig botrányosan játszottunk. Bebizonyoso­dott, hogy a játékerőnkhöz képest túl jól állunk a bajnoki tabellán, így a nálunk gyengébben „muzsikáló” csapatok is meglephetnek bennünket. Fónai Imre Rákóczi-pont a 94. percben Békéscsabai Eló're FC-Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (0-0) A békéscsabai mérkőzésre megje­lent műsorfüzetben Bőzsöny János kijelentette, hogy mindenképpen a pontszerzés reményében kelnek útra a Viharsarokba. Ennek megfele­lően állította össze csapatát, bízva játékosaiban. Békéscsaba A gól (oka) t az ék-párnak kellett volna lőnie. Piri a hétközi edzéseken bizta­tóan mozgott, a fürge Silimonnak pedig a nehézkesebb védők ellenében voltak feladatai. Visszakerült a kezdőcsapatba a sokáig sérült Tóth G. is, akire viszont a középpályán, meg persze a kapuk előtt is számított edzője. Az egyik leg- pengésebb hazai játékost, az irányító Negraut pedig Petróknak kellett követ­nie (még az öltözőbe is...). Nos, hellyel-közzel bejöttek a számí­tások, bár a 87. percig — amikor is a „li­lák” Majchrovics révén szerencsés gólt szereztek — a Rákóczi-támadók nem nagyon abajgatták Fülöp kapust. Nem kapott viszont tüdőgyulladást Balajcza, akinek három bravúros védése mellett végig résen kellett lennie. A hazaiak vezető gólja után ritkán látható hajrát nyitottak a kaposváriak, s a 94. percben Bány bal oldali szögletét követően ha­talmas kavarodásból Petrók tűzte fel a léc alá a labdát, megszerezve ezzel újabb fontos gólját, ami sokat érő pon­tot jelentett csapatának. — Nem biztos, hogy pontosan el tu­dom mesélni, mi is történt — mondta a gólszerző Petrók Viktor. — Bány adta be a labdát, Finta is meg Rajczi is hozzáért. Tulajdonképpen Peti adta a gólpasszt; rálőttem, és szerencsére bement. — Nehéz volt a nagy spílert, Negraut megfogni, akit majdnem teljesen kikap­csolt a játékból? — Igen is, meg nem is. Szerencsére nem sokat futott, de szinte mindig csi­nált valami szabálytalanságot; valahány­szor megkapta vagy elvesztette a labdát, akkor könyökölt például. Novákot is torkon vágta az első félidő végén, de lö­kött, csípett is a rutinos játékos. — Két gólja négy pontot jelentett eddig. Lesznek még hasonlóak? — Csak fontos gólokat fogok lőni — ígérte csibészes mosollyal Petrók Vik­tor... A Kaposvári Rákóczi FC ezzel a dön­tetlennel folytatta jó idegenbeli szerep­lését, ami az elmúlt évek teljesítmé­nyéhez képest határozott előrelépést jelent. Ráadásul Békéscsabán rendre elverték a gárdát, így remélhetőleg lel­kileg is jól jött ez az eredmény. Hát ha még góllövő csatárai is lennének a csa­patnak... így játszottak Békéscsaba, 1000 néző. V.: Szabó J. (Hi­dasi, Tompos). Békéscsabai Előre FC: Fülöp — Ulrich - Czipó S., Kovács, Futaki - Balog, Va- lentényi, Simon - Negrau - Szabados, Majchrovics. Edző: Pásztor József. Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza — Finta, Deme, Novák, Barna — Tóth G., Petrók, Bány, Szabó M. — Piri, Silimon. Edző: Bőzsöny János. Csere: Silimon helyett Jéger az 57., Szabados helyett Fazekas a 72., Kovács helyett Czipó Z. a 78., Tóth G. helyett Tamás a 79., Piri helyett Rajczi a 81., Va- lentényi helyett Pozsár a 83. percben. Sárga lap: Simon a 15., Futaki az 57., Tamás G. a 94. percben. Szögletarány: 8-2 (5-1). Gólszerzők: Majchrovics (a 87. perc­ben), illetve Petrók (a 94. percben). Jók: Futaki, Majchrovics, illetve Ba­lajcza, Deme, Novák, Barna, Petrók. Pásztor József: — Végig stabilan véde­kezett a Rákóczi, de ha jobban odafigye­lünk, akkor nyerhettünk volna. Bőzsöny János: - Szervezetten és lel­kesen játszott a csapatom, megérdemel­tük a pontot. Csorba András Labdarúgó profi liga -11. forduló Tüntettek a Fradi ellen A hétvégi bajnoki forduló­ban Is volt bőven „ese­mény” a pályán kívül; a Kispest-Honvéd FC-Ujpest FC találkozón nemcsak a két ősi rivális, hanem azok szurkolói is megmérkőztek egymással, míg az Üllői úton a Fradi-szurkolók tün­tettek csapatuk csapni­való teljesítménye miatt. Eredmények: Kispest-Honvéd FC- Újpest FC 1-1 (1-1) Budapest, Bozsik-stadion, 4500 néző. V.: Kiss G. Sajnos, inkább a lelátón, mint a pályán történtek az események; a két csapat ve­hemens szurkolótábora ugyanis nemcsak „kóstol­gatta” egymást, hanem össze is csapott a nézőtéren. A ven­dég Újpest FC hiába játszott több mint fél órán át embere­lőnyben, a legnagyobb hely­zeteit is sikerült elpuskáznia, így végül meg kellett elége­dnie az egy ponttal. Gólszerzők: Borgulya (a 41. percben), illetve Kovács Z. (a 10. percben). Kiállítva: Pintér (Kispest- Honvéd FC) az 58. percben. Zalahús-Zalaegerszegi TE FC-MTK Hungária FC 0-0 Zalaegerszeg, 5500 néző. V.: Arany. Az első 45 percben a haza­iak, a második játékrészben pedig az emberelőnyben ját­szó vendég fővárosiak voltak fölényben, akik láthatóan már az AEK Athén elleni idegen­beli visszavágóra készültek. Kiállítva: Szabó II. (Zala­hús-Zalaegerszegi TE FC) az 57. percben. Ferencváros-Lombard FC Tatabánya 0-1 (0-0) Budapest, Üllői úti stadion, 2500 néző. V.: Szabó Zs. A rendkívül alacsony szín­vonalú mérkőzésen — az Üllői úti Fradi-szentélybe mindösz- sze csak 2500-an (!) mentek ki... — teljesen megérdemelt győzelmet aratott az újonc Lombard FC az antifutballt ját­szó Ferencváros ellen. A talál­kozó után mintegy ezer csaló­dott Fradi-hívő tüntetett az Ül­lői úti Fradi-klubház előtt. Gólszerző: Kiss (az 58. percben). Szombathelyi Haladás-Milos VFC­Diósgyőri FC 1-0 (0-0) Szombathely, 1500 néző. V.: Kassai. A második 45 percben nagy(obb) lelkesedéssel és lendülettel játszó szombathe­lyi együttes megérdemelten tartotta otthon mindhárom bajnoki pontot a megfogyat­kozott Diósgyőri FC ellen. Gólszerző: Horváth A. (a 86. percben). Kiállítva: ■ Filipovics (Dió­sgyőri FC) a 65. percben. Szeged LC-Debreceni VSC 0-4 (0-2) Szeged, 4000 néző. V.: Makai. Kiütéses vereséget mért el­lenfelére a Debreceni VSC csapata; érdekesség, hogy a vendégek már a negyedik percben bevették a Szeged kapuját. Gólszerzők: Vadicska (a 4. percben), Szatmári (a 35. percben), Ulveczki (a 83. percben), Siklósi (a 89. perc­ben). Gázszer FC-Dunaferr SE 1-2 (1-1) Székesfehérvár, 4500 néző. V.: Puhl. A több mint egy órán át emberelőnyben játszó duna­újvárosi társaság megérde­melten nyerte a rangadót Székesfehérváron, s így meg­erősítette első helyét a baj­noki táblázaton. Gólszerzők: Lukács (a 40. percben), illetve Tököli 2 (a 15. percben és a 80. percben). Kiállítva: Szalai (Gázszer FC) a 29. percben. Győri ETO FC­Vác FC-Zollner 1-1 (0-0) Győr, 3500 néző. V.: Szarka. A meglehetősen alacsony színvonalú mérkőzésen már- már úgy tűnt, hogy mindhá­rom bajnoki pontot begyűjti a végig mezőnyfölényben ját­szó Győri ETO FC, amikor a lelkes váciak a csereként be­állt Rob révén az utolsó perc­ben egyenlítettek. Gólszerzők: Stark (a 66. percben), illetve Rob (a 90. percben). A Vasas Danubius Ho- tels-Nyírség-Spartacus FC mérkőzést ma este 19 órakor játsszák; a találkozót a Duna TV közvetíti. (Fenyő) A bajnokság állása: 1. DunaferrSE 2. Debreceni VSC 3. Gázszer FC 4. MTK Hungária FC 5. Lombard FC 6. Vasas DH 7. Zalahús-ZTE FC 8. Győri ETO FC 9. Nagykanizsai FC 10. Nyíregyháza 11. Újpest FC 12. Kispest-Honvéd FC 13. Ferencváros 14. Diósgyőri FC 15. Haladás-Milos VFC 16. Szeged LC 17. Siófok FC* 18. Vác FC-Zollner 11 7 3 1 27-10 24 11 6 3 2 17-10 21 11 6 3 2 17-14 21 10 5 4 1 17- 8 19 11 5 4 2 14-13 19 10 6 - 4 15-10 18 11 4 4 3 15- 5 16 11 3 5 3 14- 9 14 11 3 5 3 12-13 14 10 4 2 4 11-15 14 10 3 4 3 16-16 13 11 3 4 4 13-14 13 11 3 3 5 13-11 12 11 2 4 5 10-15 10 11 3 1 7 10-19 10 11 2 3 6 8-26 9 11 3 1 7 7-16 7 11 1 3 7 11-23 6 A *-gal jelölt Siófok FC csapatától 3 büntető­pont levonva. A nyitófordulóból elhalasztott Újpest FC-MTK Hungária FC mérkőzést későbbi időpontban pótolják. Labdarúgó nb i - is. forduló Eredmények: BVSC-Zugló FC-Csepel SC 1-1 (1-1) Budapest, Szőnyi úti stadion, 300 néző. V.: Veres. Gólszerzők: Kovacsics (a 2. percben), illetve Bubcsó (a 23. percben). BKV Előre-Szolnoki MÁV- Neusiedler FC 4-0 (0-0) Budapest, Sport utcai sta­dion, 500 néző. V.: Harsányi. Gólszerzők: Dobi (az 53. percben), Vincze Z. 2 (a 60. percben és a 71. percben), Kocsis (a 75. percben). Tiszaújvárosi FC- Videoton FC 1-4 (0-3) Tiszaújváros, 800 néző. V.: Hajdó. Gólszerzők: Fodor T. (a 12. percben), Waltner (a 16. percben), Horváth Cs. (a 35. percben), Németh T. (az 57. percben), illetve Varga S. (a 79. percben). Matáv SC Sopron- Százhalombattai FC 2-0 (1-0) Sopron, 1200 néző. V.: Juhos. Gólszerzők: Sira (a 24. percben), Tóth M. (a 73. percben). Kiállítva: Tolnai (Százha­lombattai FC) a 39. percben. TFC-Cegléd-Pécsi MFC 2-3 (1-1) Cegléd, 500 néző. V.; Jenei. Gólszerzők: Kolarics (a 30. percben), Kané (a 73. perc­ben), illetve Szabó T. (a 44. percben), Toldi 2 (az 56. percben és a 68. percben). Kiállítva: Földvári (Pécsi MFC) a 82. percben. Tegnap játszották: Érdi Sport-IH. Kerület FC 0-1 (0-0) Hajdúszoboszlói FC- t Kecskeméti FC 0-1 (0-0) Komáromi FC- Dunakeszi VSE 1-1 (0-1) Demecseri FC- Komlói Bányász 0-0 (Fenyő) A bajnokság állása: 1. Videoton FC 2. Matáv SC Sopron 3. BKV Előre 4. Dunakeszi VSE 5. Békéscsabai EFC 6. Kecskeméti FC 7. BVSC-Zugló FC 8. Pécsi MFC 9. Rákóczi FC 10. Hajdúszoboszló 11. Szolnoki MÁV FC 12. TFC-Cegléd 13. Komlói Bányász 14. Ili. Kerület FC 15. Százhalombatta 16. Tiszaújvárosi FC 17. Csepel SC 18. Demecseri FC 19. Komáromi FC 20. Érdi Sport 15 13 2 - 37- 7 41 15 11 2 2 36- 8 35 15 9 3 3 25-12 30 15 8 5 2 27-14 29 15 8 4 3 25-18 28 15 8 1 6 21-19 25 15 7 3 5 27-20 24 15 7 2 6 20-20 23 15 6 5 4 17-18 23 15 6 3 6 22-24 21 15 6 1 8 22-32 19 15 5 3 7 21-23 18 15 5 2 8 20-25 17 14 5 2 7 19-28 17 14 4 3 7 18-21 15 15 4 3 8 15-23 15 15 3 2 10 15-25 11 15 2 4 9 18-31 10 15 2 4 9 18-41 10 15 2 2 11 15-29 8 A III. Kerület FC-Százhalombattai FC mérkő­zést november 10-én, szerdán pótolják. Járjon kosármeccsre a SOMOGYI H A Klíma-Vili Purina KSE minden hazai bajnoki mérkőzésének szünetében KOSÁRDOBÓ VERSENYT HIRDETÜNK Minden mérkőzésen 15 ezer forint értékű ajándék! Jelentkezni csak a mérkőzés napján, a SOMOGYI HÍRLAP-ban megjelent mérkőzés-előzetes mellett található szelvénnyel lehet. A szelvényt a műsorközlőnél kell leadni. Minden mérkőzésen 10 játékos játszhat. Gyűjtsön össze öt különböző szelvényt, amivel - öt mérkőzésre szóló belépőjeggyel vagy a bérlettel együtt - részt vehet az utolsó hazai mérkőzésen rendezendő KARÁCSONYI SZUPER JÁTÉKON ahol a díj már 50 ezer forint értékű lesz. Drukkoljon a SOMOGYI HÍRLAP-pa\ együtt a Klíma-Vili Purina KSE csapatának, játsszon és nyerjen velünk.!

Next

/
Thumbnails
Contents