Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-29 / 278. szám

SOMOGYI HÍRLAP Riport 1999. november 29. hétfő r Göncz Árpáddal Dél-Amerikában (2.) Indián-ösvényen port jelentős ré­szét is, amely évek óta egyre csök­kent. Magyaror­szág elsősorban hallisztet és hal­törzset vett ebben a dél-amerikai or­szágban. A mosta­ni államfői látoga­tás azt célozta, hogy megváltoz­zék ez a csökkenő ütem, javuljon, erősödjön a két or­szág kapcsolata. A Göncz Árpáddal együtt utazó üzlet­emberek sokféle Göncz Árpád, a Magyar köztársa­ság elnöke november 17-21. kö­zött hivatalos látogatást tett a Perui Köztársaságba. Az indián kultúra nyomaival először véletlenül találkoztam. Limában egy szépen gondozott park közepén áll az agyagpiramis. Kétezer évig rejtette tit­kait, s csak az utóbbi években kezd­ték el vallatni: elő is került sok érde­kes lelet. Többek között használati tárgyak, sírok, benne múmiák, és tu­dósítás a temetkezési szokásokról, néhány kétezer éves tárgy, és ugyan­csak kétezer esztendős kukoricacső. Az agyag itt ma is általános építési anyag: nem mossa szét az eső. Azt mondják, elmúlt már harminc éve, hogy kiadós eső hullott Limában. Az­óta csak köd szitál, meg a levegő pá­ratartalma jelent utánpótlást. No és természetesen a patakok, folyók, amelyek az Andokból sietnek az óce­án felé. Lima az esőhiány ellenére is tiszta város. Naphosszat söprik az ut­cákat, takarítanak a parkokban, az egész ettől lesz olyan takaros. Az eső­hiány ellenére is üde a zöld, virágoz­nak a fák és a bokrok, s az ember azt hiszi, hogy ez a természetes. Pedig hát nem az. Autóba ültünk, hogy körülnéz­zünk a városon kívül. A pán-amerikai autópálya, amely Alaszkából indul és a Tűzföldig tart - tehát tulajdonkép­pen a Déli sarkig -, hamar kifut a zöld­ből. Hatalmas homokdűnék és ho­mokhegyek szegélyezik az utat. Le­hangoló, szürke a táj. A szürke ho­mok azonban - csakhamar kiderül - megint csak kincseket rejt. Az inkák építette templomokat, szent helyeket. Föltárásuk nemrég kezdődött el. Van út - amelyen a spanyol hódítók értek erre a tájra -, amelynek egyik felén még ott az évszázadok rakta homok, a másikon pedig az agyagkockák, amelyeket spanyol csizmák koptat­tak. Á távolban pedig ott az óceán. Az egyik oldalon. A másikon pedig téglá­val, megint csak agyagtéglával elkerí­tett épületek. A szegénynegyedek. Itt nincs semmi, ami a luxust, a komfor­tot szolgálná. Azt, hogy miből élnek az emberek, csak találgatni lehet. Li­mában alacsony, az ország többi terü­letén viszont rendkívül magas, 42 százalékos a munkanélküliség. Alberto Fujimori kormánya 9 éve lé­pett hivatalba, s akkor rendkívül ke­mény gazdasági intézkedéseket lép­tettek életbe. Ennek következtében 1993-ra Peru behozta gazdasági le­maradását. Amikor az elnököt 1995-ben újra választották, gazdasági programjának folytatására is felhatal­mazást kapott. Újult erővel tett lépé­seket a gazdasági növekedés megszi­lárdítása, a külföldi tőke vonzásának megteremtése és az export ösztönzé­se érdekében. Szigorú költségvetési és monetáris politikát folytatott, s el­érte, hogy 1997-ben már 7,3 százalé­kos volt a gazdasági növekedés, a ko­rábbi vágtató infláció pedig a legala­csonyabb mértékűre szorult vissza. Peru gazdag ország. Elsősorban természeti kincsei miatt az, másod­sorban az óceán miatt, amely áldás és átok. Átok azért, mert itt húzódik Pe­ru partjainál a humbolt áramlat, ez a hideg vizű folyam az óceánba, amely­nek számlájára írható, hogy csapadék itt szinte soha nem keletkezik. De ugyanennek az áramlatnak köszön­hető, hogy halban rendkívül gazdag az óceánnak ez a része. így aztán a halászok mindig bő zsákmánnyal tér­nek haza, s a hal adja a magyar im­lehetőséget talál­tak, s csak remélni lehet, hogy a lehe­tőségekből üzlet is lesz. Szóval a homok itt irdatlan meny- nyiségű, és rettenetesen mély. A gon­dok is, amelyeket a homokba épült falvaknak kell megoldani. Ehhez nem elég az erő, leleményre is szükség van. Leleménnyel pedig az tud gaz­dálkodni, aki ismeri a természet titka­it. Ők az őslakók, az indiánok. A világ nyolcadik csodájaként tartják szá­mon Machu Picchut, az indián tele­pülést, amelyre a huszadik századvé­gi közlekedési lehetőségekkel is csak körülményesen lehet eljutni. A repü­lőgép először fölviszi az utast Cuscoba, a régi fővárosba, amely ta­lán a világ egyik legmagasabban fek­vő települése. Aki nem szokta meg a magaslati ritka levegőt, hamar kap itt légszomjat. Az indiánok pedig vígan élnek ebben a ritka levegőben. Azt mondják, biológiailag is alkalmaz­kodtak hozzá. A kopár, vöröses he­gyek karéjába épült város repülőteré­re azt követően te­szi le az utast a gép, hogy hófödte hatezer méteres csúcsok mellett vi­szi el. Aztán újabb utazás következik vagy helikopterrel vagy vonattal a kö­rülbelül ezer mé­terrel alacsonyab­ban fekvő telepü­lésre, amelynek az indiánok egysze­rűen csak ezt a ne­vet adták, hogy Melegvíz. Onnan aztán autóbusz vi­szi föl a csodák he­lyére, Machu Picchura. Van, aki állítja: ez a hegyte­tő energiaközpont is. Az utóbbi években végzett műsze­res csillagászati vizsgálatok pedig be­bizonyították, hogy ezelőtt 1400 év­vel az indiánok jóval többet tudtak az ég jelenségeiről, mint a ma átlagem­bere. Van itt olyan kő, amelyik a tava­szi nap-éj egyenlőség idején éppen a napsugárnak szegül. Csak azt nem tudták sokáig, hogy miért hajlik el a kő. Aztán megmérték a hajlásszöget: 13 fok. Pontosan annyi, amennyire az Egyenlítőtől van ez a hely. A ter­mészet őrizte meg ezt az indián falut, amelyből rég kihaltak az indiánok, s amelyet soha sehol nem említettek meg. A falu titka - magyarázzák a mostaniak - az volt, hogy az indiánok a spanyol hódítók elől ide föl mene­kítették a lányokat. S hogy rá ne talál­janak, soha senkinek nem említették. Aztán benőtte a trópusi lián. És elfe­lejtette mindenki. Ä század huszas éveiben az amerikai Yale egyetem egyik indián kultúrával foglalkozó hallgatója járta ezt a tájat, s véletlenül egy kikandikáló épületszegélyt pillan­tott meg. Izgatta a dolog, fölment, s megtalálta Machu Picchut. Ma aki te­heti, elzarándokol ide, hogy érezze, amit az indiánok is éreztek, hogy itt van legközelebb a mindenható, a vi­lág ura, és lenézve a végtelen mély­ségbe, ahonnan Dél-Amerika legna­gyobb folyója, az Amazonasz ered. Itt, a hegyek között borzasztóan apró­nak tűnik és jelentéktelennek az em­ber, és rendkívül nagynak és erősnek a természet. Itt fönt pirító a nap, és hatalmas a tömeg. Van, aki egyszerűen a földre fekszik, hogy energiát gyűjtsön ma­gába, más leül a kőre, és álmélkodik, hogy kezdetleges technológiával ho­gyan lehetett ilyen nagy darabokat idehozni és ilyen szellemes építési megoldásokat keresni. Vagy csak egy­szerűen nézi a tájat, a távoli kéklő he­gyeket és gondolkodik. Nincs ember, akit meg ne érintene a látvány. Az egyik kollegám leült egy kőre, s azt mondta: nem mozdulok innen, amíg vissza nem kell menni. És nézett meg gyönyörködött. Aztán visszafelé in­dult a szerpentinen az autóbusz. Az első kanyar után az út szélén ott áll egy indián és integet. Aztán a harma­dik kanyarban újra ott áll ugyanaz az indián és integet. S így megy ez egé­szen a Melegvízig. Ott fölszáll a busz­ra, és baksisért tartja a kezét. Miköz­ben fizetjük a látványt, a kérdésre ke­ressük a választ, hogy Cuscoban - amely ezer kilométerre van a tenger­parttól - hogyan ettek minden nap friss halat az indiánok. Megkérdez­tem egy autóbuszsofőrt, hogy meny­nyi idő alatt lehet feljutni ebbe a cso­daszép városba. Azt mondta, Limából az út oda-vissza két és fél napig tart. Az autóbuszvezető aligha ismerheti az indián ösvényeket. Az indiánok viszont a mai ember csavaros gondolataival nem foglal­koznak. Peruban ma nincsenek elkü­lönült indián települések. De vannak indiánok, akik őrzik a múltat, szoká­sukban és öltözködésükben egy­aránt. A ma civilizációjához adnak az ősi művészet kincseiből sok-sok ér­téket. Itt fönt, a hegyekben terelgetik a lámacsordát, s készítik szőréből a szebbnél szebb ruhákat. Aztán - mint akinek mindenből sok jut - bőven ki­terítik akármelyik kőre vagy útmenti bokorra, és árulják az idegennek. Az eukaliptuszok és a pálmafák alatt to­vább él az indián kultúra. És gazda­gítja a mai ember ismereteit. Itt fönt, háromezer méterrel a tenger szintje fölött értem meg újra igazán a kér­dést, amelyet a perui újságíró a limai elnöki palotában tett föl: milyen pe­rui kulturális kincsek vannak Ma­gyarországon? Az aggódás érződött ezekben a mondatokban. Kercza Imre Cusco, a 3200 magasságban épült, ritka levegőjű város Indiánlepcsőn Göncz Árpád államfő és felesege (ülve) Lámák és indiánok A világ nyolcadik csodája: Machu Pichu Egymás kezét fogva

Next

/
Thumbnails
Contents