Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-22 / 272. szám
1999. november 22., hétfő SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Befejezetlen programok Összeszámolni is nehéz lenne, hogy az elmúlt években hány felmérés kezdődött, mennyi tanfolyamot indítottak Phare támogatással, ez okból mennyien érkeztek hozzánk nyugatról, s mennyien utaztak tőlünk tanulmányutakra. A programok többsége ígéretesnek indult, ám egyszer azt is össze kellene számolni, hogy mennyi valósult meg belőlük. Tartok tőle, hogy nem túl sok. Érkeztek hozzánk például nyugdíjas francia gazdasági vezetők, akik felmérték, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, s mondták, hogy amivel érdemes lenne foglalkozni, ahhoz nagyon sok pénz kellene. Aztán elmentek, s maradt minden a régiben. Készültek számítógépes modellezéssel megalapozott tervek a hulladék elhelyezésére, csak éppen a hulladéktárolót nem látni. Újabban az energia racionalizálásra indítottak programot, aminek az lenne a lényege, hogy felmérjék, mennyivel több energiát fogyasztunk az elvárhatónál. Szerveztek is tanfolyamokat, adtak hozzá számítógépeket, dolgoztak rajta sokan, ám máris tudni lehet, hogy az egészből nem lesz semmi, mert sok pénz kellene az energiatakarékos megoldásokhoz, az elavult rendszerek cseréjéhez. Ezt pedig már senki sem ad hozzá! Hogy sok mindent lehetne másképpen csinálni azt tudtuk eddig is, magunktól is. Hogy nem sikerült rajta változtatni azt a gazdasági helyzetünk magyarázza. Gyanítom, ezt tudják azok is, akik a segélyprogramokat kitalálták. A Phare megszűnik, jön a Sapard. ígéretes kilátásokkal. A kérdés csak az, hogy a sok jó ötletből mi valósul meg? Talán most pénz is lesz hozzá. Nagy Jenő Kapcsolatok civil fóruma Közszemlére tették a rendezési terv módosított változatait Utat nyitnak az M7-re A bogiári polgármesteri hivatalban közszemlére tették az általános rendezési terv módosított változatait. Mikulásig várják a bogiáriak véleményét a x tervekről, amelyeket dr. Stadler József városi főépítész készített. BALATONBOGLÁR Az új jogszabályok mellett a tulajdonviszonyok változása és a piaci igények teszik szükségessé a jövőterv újragondolását. Az Árpád utcában, a művelődési ház melletti parkoló beépíthető lesz a ház mögötti intézményi temet egy részével együtt. A Mátyás király utcában a közlekedés okoz gondot: az óvoda miatt nagy a kétirányú forga- om, viszont az út túl szűk. Az utcát a terv szerint a kisiskolánál kinyitnák a Szabadság utca felé, és egyirányúsí- tanák a forgalmát. Ez olcsóbb lenne, mintha az úttestet szélesítenék. Ugyancsak a közlekedési lehetőségeket javítják, ha a Halász utcát kinyitják a 7- es útra, s így a Nyárfa utca is megközelíthetőbb lesz. A Sa- voy szálló új tulajdonosai végre kedvük szerint beépíthetik az ingatlanukat, amint a testület elfogadta az ÁRT módosítását. Erre valószínűleg még az idén sor kerül. Szőlőskislakon az Ifjúság utcai sportterület egy részét felszabadítják, és falusias lakóövezetet alakítanak ki. G. M. Duplázott a hótakaró Több, mint száz sérülést láttak el a baleseti osztályokon fotó: lang Róbert Civiliáda elnevezésű kétnapos rendezvényen vett részt öt somogyi civil szervezet, ahol szakmai megbeszéléseken vettek részt. Az utazást a Regionális Civil Szolgáltató Központ és a Társadalmi Egyesülések Szövetsége szervezte. Budapest — Negyedszer vettünk részt ezen az eseményen, ahonnan most is értékes tapasztalatokkal tértünk haza. — mondta Bánkuti Gyöngyi, a TESZ elnöke. — Új kapcsolatokat szereztünk, pályázatokkal ismerHatszázezer embert érint hazánkban a cukorbetegség. A gyógyszeres és inzulinos kezelés mellett a diétára kell a legtöbb figyelmet fordítani, hangzott el a Cukorbetegek Világnapjának megyei rendezvényén. Kaposvár — A gyógyszeres és inzulinos gyógykezelés mellett a legnehezebb feladat a helyes diéta kialakítása. — mondta Rencz Brigitta dietetikus. — A szervezet a helytelen táplálkozás miatti a vércukor ingadozásoktól könnyen tönkremehet. Figyelni kell a szénhidrátokra és a zsírszegény, rostokban gazdag táplálkozásra. kedtünk meg és képet kaptunk az országban működő társ- szervezetek munkájáról. Ezen kívül a brit és holland nagykövetség, valamint olasz szervezetek képviselőivel is találkoztunk, akiktől tájékoztatást kaptunk az európai-uniós civil helyzetről. Á rendezvényen közel száz civil szervezet képviseltette magát. Megyénkből a Bányai Panoráma Egyesület, Vesebetegek Somogyi Egyesülete, a Mesztegnyői Hagyományőrző és Honismereti Egyesület, valamint az utazást szervező TESZ és Civil ház utazott a rendezvényre. (Szellő) Ferkáné Pellérdi Zsuzsa, a Cukorbetegek Kaposvári Egyesületének vezetője Frede- rick Bantingról, az inzulin felfedezőjéről emlékezett meg, aki a gyógyszer felfedezésével sok millió ember életét mentette meg. Majd dr. Deák László, a belgyógyászati osztály diabetológus-belgyógyász adjunktusa egy nemrégiben felfedezett inzulintollat mutatott be, melyet az Egyesült Államokban fejlesztettek ki. Dr. Halmos Ferenc az érsebészeti osztály főorvosa a diabétesz szövődményeire hívta fel a figyelmet, melyek a szem, az idegek károsítása mellett a lábbetegségeket és súlyos érrendszeri megbetegedéseket okozhatnak. (Szellő) (Folytatás az 1. oldalról) Volt olyan település — például Patalom — ahová a busz nem is tudott eljutni. Kaposváron a helyi autóbuszok minimális késéssel érkeztek meg a megállókba, csak a meredekebb útszakaszon kellett kapaszkodniuk. A gyalogosok is csúszkáltak, de sok esetben ez igen fájdalmas volt. Csak a megye- székhelyen közel száz köny- nyű sérültet — ficamokat, zú- zódásokat, enyhébb csontrepedéseket — láttak el, húsz esetben azonban műtétre is szükség volt a súlyos törések miatt. Az orvosok azt tanácsolják, hogy aki bizonytalan, inkább maradjon otthon. A több koccanás mellett egy komolyabb baleset történt Mernyeszentmiklós határában, aminek fő oka a helytelenül megválasztott sebesség volt. A csúszós, jégbordás úton egy Balatonlelle irányából érkező teherautó hirtelen átvágott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A vétlen kocsi vezetője súlyos orrcsonttörést szenvedett. A fák is meghajoltak a természet erői előtt. Legalább ötvenszer riasztották a tűzoltókat a megyében az elmúlt napokban a megye több településére is, hogy kivágják a veszélyessé vált fákat. A rárakódott hó nagy súlya alatt a faágak ugyanis letörtek és és ahol erre nem figyeltek komoly károkat okoztak a parkoló autókban, kerítésekben és háztetőkben. Sürgősen kell a vasutasoknak is cselekedniük, mert még százötven-száznyolcva- nezer tonna kukorica vár szállításra decemberben és januárban. A MÁV tegnap harmincöt vasúti kocsit állított készenlétbe. A berakodást reggel kezdték, és az éjszaka folyamán is folyamatosan indultak a szerelvények. A sietségre azért is szükség van, mert ha a nyitott vagonokba behulló csapadék elolvad, a víz hatására megindul a csírázás, ami minőségromláshoz vezet, és ez komoly károkat okoz. — Ezt szeretnénk elkerülni. Folyamatosan tisztítjuk a váltók környékét a zavartalan közlekedés érdekében. — mondta Schiszler László, állomásfőnök. — Késések a személyszállításban is előfordulhatnak, de reménykedünk, hogy eláll a havazás és a kukorica is és az utasok is időben eljutnak az úticéljukhoz. Erre egyelőre kevés az esély, a meteorológus szerint jobb, ha magukban bíznak a hóeltakarítók, mert az égiek egyelőre másként gondolják... Szellő Gábor HÍREK Fejlesztés pályázatokból Kétszázezer forintot nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskola kaposvári tagozata a Sorosalapítvány pályázatán, melyet a kézikönyvtár állományának frissítésére fordítanak. Ezen kívül a könyvtár hatszázezer forintot nyert a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatán, melyből a pécsi központi könyvtárhoz való számítógépes csatlakozást valósítják meg. (szg) Zenés műsor Siófokon „Kettőnk titka” címmel láthatták az érdeklődők Bencze Ilona színésznő és Kovács István színművész műsorát Siófokon, a Teátrum kávéház pódiumán a Dél-Balatoni Kulturális Központ szervezésében. A mintegy ötvenfős hallgatóságnak a két neves előadóművész vidám, zenés műsort adott elő. (szg) Nem volt gázszünet Nem okozott fennakadást a zavartalan gázszolgáltatásban a havazás. Kisebb problémák huszonkét esetben ugyan voltak, de a Kögáz szakemberei minden alkalommal elhárították a hibát. A hidegre való tekintettel egyébként elmaradt a tegnap délutánra tervezett gázszünet, tehát települések nem maradták gáz és fűtés nélkül, (szg) Vésel alma Hollandiába A holland mezőgazdasági miniszter is somogyi almát eszik. A zöldség-gyümölcs terméktanács felkérésére a magyar mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium ajándékaként egy konténer mosolygós gyümölcs került Hollandiába. Az almát a Lénia Trade almáskertjében szüretelték. Elmaradt előadások A többsincs királyfi című mesejátékot adták elő a veszprémi Petőfi Színház vendégművészei a Siófokon, Dél-Balatoni kulturális központban a népes, mintegy négyszáz fős hallgatóságnak, akik a környékbeli iskolákból érkeztek. Az három előadásra tervezett vendégszereplés két fellépése és a központban a hétvégére tervezett többi kulturális programok a váratlan havazás miatt elmaradtak, (szg) Nyugdíjas-est Barcson Zenés családi estet rendeztek a Móricz Zsigmond Művelődési Központban Barcson. A rendezvényen a városi nyugdíjasklub mintegy nyolcvan tagját Gyurokovics Tibor, a barcsi zeneiskola tanára szórakoztatta előadásával, (szg) A 30 centi hó nem rekord Közel harminc centi vastag hóréteg hullott Somogyra a hétvégén, ami rengeteg, de a meteorológus szerint nem rekord. Ahogy az időpont és a hőmérséklet sem. — Mínusz huszonnyolc fok volt a leghidegebb novemberben amire emlékszem — mondta Vajkai Zoltán a Kapos Bázisrepülőtér meteorológusa. — A legnagyobb mennyiségű hó, ami egyszerre lezúdult a megyére, az ötven centi vastag volt, és esett már hó november 13-án is. A tizenkilenc évvel ezelőtti, április 4-i havazás jóval váratlanabb volt, mint egy november végi. A meteorológus szerint további csapadék várható. A hét első napján délelőtt havazásra, délután pedig havasesőre lehet számítani. Várhatóan keddig még 10-15 centiméter hó hullik. A hőmérséklet nulla fok körül várható a hét elején napközben, éjjel pedig mínusz 3-5 fokra hűl le. Diéta az egészségért A munkahelyteremtést támogatják, nem a munkanélkülieket A faluhoz kötik a cégeket Májustól kevesebb pénz használhatnak fel az ön- kormányzatok a munka- nélküliek foglalkoztatására, kevesebb család juthat majd jövedelemhez. Az önkormányzatoknak maguknak is részt kell vállalniuk a munkahelyek megőrzésében, újak létrehozásában. Lábodon ezt teszik. LÁBOD Bár a hivatalos statisztika és a helyiek számítása eltér egymástól, abban megegyeznek, hogy 20 százalék körüli a munkanélküliségi ráta Lábodon, s ez a megyei átlagnál lényegesen magasabb. Lassú István polgármester szerint amíg korábban arra számítottak, hogy a nagyatádi ipari park megvalósulása segít a környékbeli településeken, ma már látható, hogy nem fogja teljesen megoldani problémáikat. A kistelepüléseknek elsősorban azért kell tenniük, hogy a meglévő munkahelyeket megőrizzék, illetve nagy kedvezményekkel támogassák újak létrehozását. A községben a Danubio Sport Kft-nek, amely egyebek között horgászzsinórokat és kelléket csomagol ingyen adtak telket, megépítettek 220 méter vízvezetéket, s lehetőséget biztosítottak a gázvezetékre való csatlakozáshoz. Ugyanakkor három éves helyi adókedvezményt ígértek, hogy új csarnokot építsen, s ezzel hosszabb távra rendezkedhessen be. A polgármester szerint ezzel a tizenöt munkást foglalkoztató céget a településhez köthették. Hasonló megoldásokat kell találni újabb munkahelyek teremtésére. Már csak azért is, mert májustól megváltozik a munkanélküliek foglalkoztatásának rendszere. Eddig évente 5-6 millió forintot remélhettek a munkaügyi központtól különböző pályázatokkal. Jövőre 1,4-2 millió forint jut csak a munkanélküliek foglalkoztatására. Kevesebb ember, kevesebb jövedelemhez jut, ami újabb feszültségek forrása lehet. N. J. Gyermekek joga a jövőhöz A gyermekjogok egyetemes nyilatkozatának tíz éves évfordulóján A jövő a gyermeké óímmel rendezték meg szombaton a I. megyei ifjúsági találkozót Kaposvár Sokan nem érkeztek meg a nagy hó miatt, az elhangzottak tanulságát azonban így is sok diák, pedagógus vihette haza útravalóként. A találkozó megnyitóján Szita Károly, a megyeszékhely első embere annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a diákságnak meg kell tanulnia az érdekérvényesítés, a demokratizmus működését, s így talán a jövő kaposvári polgármestere is a jelenlévők közül kerülhet ki. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a jogok megismerésére buzdított, s úgy ítélte meg, hogy ennek a kötelességtudat kialakításában is fontos szerepe lehet. A megyei pedagógiai intézet tanuló tanácsadó szolgálata által szervezett tanácskozáson dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF magyar nemzeti bizottságának igazgatója elmondta, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát 1949-ben fogadták el az ENSZ tagállamai, s tíz évvel később a gyermekjogok nyilatkozata is megszületett. A gyermeki jogok egyezményére 1989-ig kellett várni. Azóta ez a legszélesebb körben elfogadott dokumentummá vált, a világ parlamentjei közül csak az amerikai és a Szomáliái nem ratifikálta. A jogok megvalósulásáról Magyarország tavaly készített először jelentést. A szakértők szerint a parlament a törvényhozásban jelentős eredményt ért el a gyermekvédelmi törvénnyel, ám a kormánynak többet kell tennie a gyermekjogok megismertetése a számlázástól, társadalmi rangtól független esélyegyenlőség érdekében. Minden gyermeknek joga van ugyanis az egészségügyi alapellátáshoz, az alapfokú oktatáshoz, s a döntésekben való részvételhez. A találkozón dr. Gábor Kálmán, az Oktatáskutató Intézet csoportvezetője az évtized fiatalokat érintő kihívásairól beszélt, majd az iskolák számoltak be a diákjogok érvényesüléséről. B. T.