Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. nov. 12., péntek CSURGÓI TÜKÖR A fejlődés mércéje Batthyány-díjas főorvos Évtizedek a város szolgálatában - Több mint szakma: hivatás Dr. Szél Kálmán: A gyógyítás nemcsak szakma, hanem egy életre szóló gyönyörű hivatás fotó: kovács tibor Ellenőrzött kiadások róla a városban, hogy ajtaja mindig nyitva állt a betegek előtt. Éjszaka és ünnepnap fogadta a segítségét kérőket. Dr. Szél Károly 75 évesen már nem praktizál; legföljebb tanácsokat ad. Most a város „sebeit” igyekszik orvosolni, a rendszerváltás óta képviselő. — Hét unokám közül, sajnos, egyik sem lett orvos — mondta a főorvos. — Pedig a gyógyítás nemcsak szakma, hanem gyönyörű hivatás. Igaz, mellette nem jutott elég idő a családomra. Jó, hogy olyan társat rendelt mellém a sors, mint a feleségem. Kufár Róbert — A képviselő-testület kimondta, hogy januárban 15 dolgozóval kezdi a munkát a kincstár, a végleges létszámot azonban április 1-jéig kell megállapítani. Addig pályázatot kell kiírni a kincstár vezetői állására. Az intézményeknél ma 11-en foglalkoznak a gazdasági ügyekkel; a kincstár elvileg öt alkalmazottat vesz át. Kérdéses még, hogy minden helyre találunk-e szakembert. Elkezdtük a személyes beszélgetéseket; arra is kíváncsiak vagyunk, milyen tudással rendelkezik. Novemberben ismét tárgyal róla a képviselő-testület, s csak azután születhet végleges döntés. Nagy Jenő Alapanyaghoz engedély, különleges termékek Óraszíjak cápabőrből Csurgó neve először még a közelmúltban is a híres gimnáziumot idézte föl. A kisvárost csend vette körül. Mára azonban kiderült: akkor is történtek nagy dolgok. Másképpen aligha lett volna a csurgóiak között egyre több országos figyelmet keltő cég. Az egykor műanyag vállfák készítésével startoló Aero Pack már nem csak arról híres, hogy a Malév beszállítója, de arról is: a Complettát gyártó hollandok megbízható partnere. A Napsugár sikereiről beszélni közhelynek hat; szinte mindennap jönnek külföldiek, akik vinnék a termékeit. A Cs- Fa vezetői több százmillió forintos beruházásba kezdtek, s jövőre olyan parkettát gyártanak, amire Nyugat-Európában nagy az igény. A Metallux Kínában hódít környezetvédelmet szolgáló berendezéseivel, a Hegedűs Rt hűtőházából exA harmadik évezred autóiról lesz szó azon a tanácskozáson, melynek holnap a csurgói autószerviz lesz a házigazdája. A Meditor Lapkiadó kft, az Autószaki Baja, Békéscsaba, Debrecen után Csurgóra hívta a szervizek tulajdonosait, és neves szakemberek ismertetik a legújabb diagnosztikai eljárásokat és műszereket. Hét éve nyitotta meg szervizét Csurgón a Nagy és Társa kft három dolgozóval; ma 15 szerelőnek ad munkát. Nagy László tulajdonos szerint 60 kir Vágja ki, "1 mert szüksége i lehet rá! A j SOMOGYI HÍRLAP j hirdetés felvevő helyei I^Csurgón és környékén Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. A takarékszövetkezetek I csurgói, zákányi, berzencei, ■ barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári irodájában j __ ...... „ . p ortálják a gyümölcsöt. S vannak kisvállalkozások is, melyek egyre jobban szeretnének bekerülni az élvonalba. Eredményeik lépcsőfokok a város sikereihez. Mert Csurgó egyre sikeresebb kisváros, még akkor is, ha a türelmetlen várakozók nagyobb lépéseket szeretnének látni. Mert olykor elfelejtik, hogy honnan indultak alig egy évtizede. Egy kisváros mércéje ugyanis csak önmaga lehet: az, hogy mit tud megvalósítani a lehetőségeiből. Szászfalvi László polgármester innovációs és ipari parkról beszél, s a nemzetközi kapcsolatok lehetőségeit vizsgáltatja, s közben szakembereket kérdez, és szakemberekre hallgat, amikor arra keres választ, hogy a jó szeleket ma még kü- lön-külön vitorlájukba fogó zászlóshajókat miként lehetne flottává egyesíteni. Mert csak egy flotta nyerhet ütközetet Csurgóért. S ezt a csatát meg kell nyerniük. Nagy Jenő lométeres körzetből keresik fel őket, még Barcsról, Nagyatádról s Nagykanizsáról is. Munkájuk elismerése, hogy a legjelentősebb szaklap kiadója itt tart fórumot a jövő évezred autóiról. Dr. Nagyszokolyai Iván, a műszaki egyetem gépjárművek tanszékének vezetője és dr. Frank Tibor, a Kandó Kálmán főiskola tanára egyebek között beavatja a résztvevőket a komputeres autók vizsgálatának műszaki lehetőségeibe, s hogy ehhez milyen műszerek kellenek. A fórummal egy- időben kiállítást és bemutatót is szerveznek Csurgón. N. J. Batthyány-Strattmann Lász- ló-díjjal tüntette ki Gógl Árpád egészségügyi miniszter dr. Szél Károlyt 75. születésnapja alkalmából. A belgyógyász főorvos csaknem négy évtizedig tevékenykedett Csurgó szolgálatában. — Sok a hasonlóság a néhai Batthyány-Strattmann László tevékenysége és az én munkám között. A neves orvos sokat tett a betegekért, és munkájában egyetlen emberre biztosan számíthatott: a feleségére — mondta dr. Szél Károly főorvos. — Számomra is biztos A képviselő-testület döntése szerint január 1-jén megkezdi munkáját a csurgói kincstár, ez intézi az ön- kormányzat és intézményeinek gazdasági ügyért. Ezzel átszervezik az intézményeknél a gazdálkodást. Mit vár a város a kincstártól? — erről kérdeztük dr. Kovács Tamásnét, a hivatali apparátust irányító aljegyzőt. — Évről évre százmillió forint körüli működési hiánnyal kell számolni a költségvetés készítésekor. A város érdeke, hogy ezt folyamatosan csökkentse. Ennek a folyamatnak része a kincstár létrehozása is; támasz volt a feleségem; sokáig dolgozott mellettem asz- szisztensként. S úgy érzem: hivatásomat mindig lelkiismeretesen láttam el, hosszú évtizedekig szolgáltam a betegeket. Dr. Szél Károly volt Som első körzeti orvosa, majd a hatvanas évek derekán Csurgóra költözött. Azóta van a kisvárosban belgyógyászati szak- rendelés. Szél Károly néhány év múltán már tucatnyi orvost irányított a város rendelőintézetében. S éjt nappallá téve igyekezett elsajátítani mindent, ami szükséges a gyógyító tevékenységhez. Mesélik viszonylag kisebb létszámmal folytatni áttekinthetőbb gazdálkodást. A kiadások ellenőrizhetővé válnak, s ha kell, a pénzek átcsoportosításával megtakarítások érhetők el. — Hogy fogadták az intézmények vezetői a bejelentést? — Fenntartással és félelemmel. Az intézményvezetők azt mondták, hogy saját alkalmazottaikkal könnyebben tudnak tervezni és dolgozni. Tartanak attól is, hogy „eltűnnek” a pénzeik; pedig ez nem így van: szakszerű működés esetén ilyesmi nem történhet meg. — Ezekben a napokban foglalkoznak a legkényesebb kérdéssel: ki megy és ki marad? Az olasz alapítású Italyst- raps Csurgóra telepített üzeme, ami tavaly még leányvállalat volt, önálló gyáregységként dolgozik. Óraszíjakat gyárt külföldre. Az anyacégtől vásárolja az alapanyagot, és oda adja el a készterméket. — Kilencven dolgozót foglalkoztattunk még egy éve; aztán a gépvásárlás folytán alkalmazottaink száma hatvan alá csökkent. A befektetés révén azonban növelhettük az üzem termelését, és most ismét veszünk föl öt új dolgozót — mondta Kovács Zoltán termelésirányító. — Hetente 15-16 ezer óraszíjat gyártunk. Egy szíjnak az elkészítése legalább Hírek Aszfaltozzák az utcát A Strabag Hungáriával kötött megállapodást a Raksányi Lajos utca aszfaltozására az önkormányzat. A munkákkal még az idén végeznek, (nj) Két diák Bielefeldben Nyolc ország fiataljai között jár gimnáziumba öt hétig a németországi Bielefeldben két csurgói diák. Lipp Edina és Kauker Orsolya, a református gimnázium tanulója itt Euró- pa-ismeretet is tanul, (hj) Gyarapítják a könyvtárt Az adójuk egy százaléka fölött rendelkezők közül sokan jelölték meg a tavalyi adóbevalláskor a csurgói könyvtár támogatását, így 19 455 forinthoz jutott az intézmény. Ebből az összegből is újabb könyveket vásárolnak, (nj) Újabb számítógépek Két új számítógépet vett a Csurgói Református Gimnáziumért alapítvány a diákkönyvtárnak, így az olvasóteremben már három géppel levelezhetnek az interneten. Délután sokszor sorbaállnak itt a diákok; csaknem mindegyiknek van e- mail címe. A Csokonai gimnáziumban 18 gépen folytatnak elektronikus levelezést, (hj) Támogatják a fiatalokat Az ifjúsági önkormányzat választásait a tavasszal tartják a diákok. Akkor választanak új diák polgármestert és képviselő-testületet. Az országban az elsők között alakított gyermek- és ifjúsági önkormányzat munkáját az Ifjúsági és Sportminisztérium is támogatja. Az idén csaknem egymillió forintot kaptak, (nj) Beálló a buszoknak Megkezdték Csurgón a helyi járatú autóbuszok megállóinak a szabványnak megfelelő kialakítását. Most a belvárosban az Eötvös iskola előtt és a Kossuth utca két oldalán végzik ezt a munkát. Jövőre elkészítik az alsoki fordulót; illetve Rákóczi és a Csokonai utcában levő megállókat is. (nj) Eladják a presszót Az OTP- Bank Rt-nek ajánlotta fel megvételre a Korona szálló presszóját a csurgói önkormányzat. A bank itteni fiókja jelenleg a városháza épületének földszintjén van, de a város szeretné, ha onnan kiköltözne, mert a helyén az ügy- félfogadáshoz újabb irodákat akarnak kialakítani, (nj) negyven munkafázisból áll, és egy-hat percet vesz igénybe. Az óraszíjak többsége műbőr és marhabőr, de akad lámabőrből, cápabőrből készült is. A nílusi krokodil és a kajmán bőrének felhasználásához, mivel védett állatok, külön külügyminisztériumi engedély kell. A különleges hüllőbőr szíjak ára egyébként vetekedik egy svájci óra árával. A megrendelők között van a Seiko, a Citizen, sőt a Dior is, amely a cápabőr szíjakat megrendelte. — Tervezzük azt is, hogy megjelenünk a magyar piacon is, saját néven, függetlenül az olasz cégünktől -» mondta Marco Bnsato, a cég megbízott vezetője. (Szélesi) a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999. december hónapra Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az árus árhoz viszonyított kedvezmény név lakcím A borítékra nem kell bélyeget ragasztani! Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11-09001415. egy hónapra 825 Ft 304 Ft Az új évezred autói Modern eszközökkel vizsgálják a szerelők az autókat fotó: kovács tibor