Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. november 12., péntek Megyei körkép 3 Millenniumi álmok A Millennium ünnepére a somogyi települések többségében is megkezdődött a tervezgetés. Ötletekben nincs hiány, a vágyaknak legfeljebb az anyagi lehetőségek szabnak gátat. Mindenki szépíteni, gazdagítani akar. Megyei körkép Három hete jelent meg a fo- nyódi önkormányzat felhívása, mely ezer fa ültetésére szólítja az ország önkormányzatait és civil szervezeteit, s máris 6700 fa elültetésére érkezett hozzájuk felajánlás. A színes programok sorozata 2000. január elsején indul, s a kiállításokból, a tudományos konferenciákból, országos találkozókból, színjátszó előadásokból minden hónapra jut valami. Maradandó terveket is dédelget a fonyódi önkormányzat — tudtuk meg Francsics Zoltán polgármestertől —, ám ezek egy része pályázati döntéstől függ. A város 3,5 millió forintja mellé 6,5 millióra lenne szükség a szabadtéri néprajzi múzeumhoz, ugyanennyi a középkori pa- lánkvár felújításához, s a saját erőn felül ötmillió a hely- történeti múzeum kialakításához. A Várhegyen felállítandó apostoli keresztre beadott pályázatuk sikeres volt, már csak az alkotás pontos helyét kell kijelölni. Marcaliban is rendkívül gazdag rendezvénytervvel készülnek: zenei táborok, festmény-, grafikai-, ötvös- és tűzzománc kiállítások, előadássorozatok és honismereti programok váltják egymást a két év alatt. Au- guszt Bálint kulturális főta- - nácsos azt mondta: az előkészítés idén mintegy kétmillió forintot kíván, a megvalósítás költségvetése tízmilliós. Pályázaton próbálnak támogatást kapni. Csokonyavisonta meghívója az Internetre is felkerült: a település a világ minden tájáról várja az elszármazottakat a jövő év július elsején. A hírre Ausztráliától Kanadáig sokan jelentkeztek Csík László polgár- mesternél, aki a napokban ismerteti meg a helybéliekkel a virágosítási programot, hogy az ezredfordulóra megszépüljön a falu. Jövőre szállodát, a faluban tornatermet terveznek. Az 1900 lakosú Karád az egykori országzászló újjáépítését fontolgatja, s a falu tulajdonába került Vikár László Karádon gyűjtött népdalait könyvként szeretnék közkinccsé tenni. Nagy ajándék lenne, ha cél- támogatást kapnának az életveszélyessé vált Gárdonyi utcai iskola felújítására, és ha jövőre megkezdődne a gázberuházás. Zsalakó Ernő polgármester Baté falumonográfiájának megjelentetését tervezi. Kellene egy játszótér, melynek helye már van, csak pénz nincs hozzá, akárcsak a 3 éve elkezdett sportpályához. Ez utóbbi végső munkáira benyújtott pályázatukat elutasították. Bíznak abban: a millenniumi évben jobbak lesznek a lehetőségek, gazdagabb a költségvetés. (Izményi) Praxisjog perpatvarral Az alapellátásban dolgozó orvosok és az önkormányzatok éles vitáját válthatja ki az a törvénytervezet, melyet a kormány sürgősséggel tárt az országgyűlés elé, s amelynek révén január lsétől ingyen a házi- és gyermek-háziorvosoknak adnák a praxisjogot. Megyei körkép Ez az érdekellentét az oka annak is, hogy az alapellátás magánosítása immár egy éve húzódik. A legtöbb vitát az ellátási kötelezettség, a tulajdonjog és a praxis áthagyo- mányozásának jogából fakad. Ez ugyanis eddig az önkormányzatokat illette meg, s mint azt Forintos László bárdudvarnoki polgármester megerősítette: ezeket a jogokat — a lakosság biztonságos egészségügyi ellátása érdekében — nem is kívánják feladni. Szerinte már az is sok, amiről eddig le kellett mondaniuk. A polgármester úgy látja jónak, ha a továbbiakban is az önkormányzat joga marad arról dönteni: ki lássa el a betegeket és akadályoztatása, netán halála esetén ki álljon helyt a praxisban. Dr. Antal László, kaposfői háziorvos, a Falusi Háziorvosok Országos Szövetségének képviseletében úgy véli: már az is vita tárgya lehet, hogy a BM, illetve az ÁNTSZ és az orvoskamara adja-e át a praxisjogot. A háziorvosok — az említett vitás kérdések miatt — a szakmától várják ezt. A praxisjog egyébként nemcsak a befektetett, és hosszú évek során fölhalmozott szellemi értéket, hanem szoftvert és ingó infrastruktúrát, azaz vagyonjogot jelent, amit az orvosok adott esetben át is átörökíthetnek. Ennek birtoklása biztosítaná számukra a függetlenséget, jogbiztonságot, ami alapja lehet a későbbi teljes körű, egyenlő eséllyel történő privatizációnak. Attól azonban egyelőre elzárkóznak, hogy a zömében — Somogybán mintegy 80 százalékban — korszerűtlen épületek tulajdon, illetve kezelői jogát is megkapják. Félnek, hogy a patikaprivatizáció mintájára, a későbbiekben az ÁNTSZ olyan kötelezettségeket ír elő számukra, melynek megfelelő tőke híján nem tudnak eleget tenni. Az ellátási kötelezettséget és a személyi jogot azonban ők szeretnék birtokolni. Dr. Antal László - aki háziorvosként települése polgármestere is — úgy véli, ebben, a háziorvosok számára kívánatos rendszerben nyitott kérdés marad a készenléti és ügyeleti szolgálatok ellátása. Ha ugyanis az önkormányzat már nem kötelezheti őket erre a feladatra, félő, hogy nem lesz ki vállalja a többlet terheket. Várnai Ágnes HÍREK Ördögi teaest Ördög Ottó, az HBO televíziós csatorna Mennyi?! 30 című műsorának humoristája adott elő humorestet a tanítóképző főiskola kollégiumában. A Sándor György partnereként ismertté vált abszurd nevettető ezúttal a zsúfolásig megtelt teaházban aratott sikert különleges nyelvezetű humorával. (tz) Ajándék a Vöröskereszttől A nagyatádi Vöröskereszt jelenleg is aktív nyugdíjas munkatársainak szerveztek ajándékműsort tegnap a nagyatádi művelődési ház nagytermébe. A mintegy 300 meghívott a kaposvári Német István Általános Iskola mozgásszínházának és a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium vegyeskarának műsorát élvezhette. A szünetben az egészségmegőrzésről szóló előadásban a háztartási balesetek elkerüléséről hallhattak az idősek, (tz) Atádi kiállítók Budapesten Három nagyatádi képeslapgyűjtő vesz részt a fővárosban ma nyíló I. Budapesti Országos Képeslapgyűjtő kiállításon. Mayer József, Sasvári Tiborné és Steriner Jó- zsefné a Mabeosz székházában öt témában több mint ezer képeslapot mutat be az érdeklődőknek, (ni) Veszélyes fák kivágása Veszélyessé vált fákat távolítottak el a csurgói és a siófoki tűzoltók tegnap a csurgói Rózsa utcából és a balato- nendrédi általános iskola udvaráról. A faeltávolításokra azért volt szükség, mert az csapadékos időjárás megdöntötte őket. (tz) Nagyító alatt a taxik Az ellenőrzött taxik több mint a felénél találtak szabálytalanságot. A fogyasztóvédelmi felügyelőség, az Apeh és más szervek tíz hónapon át tesztelték a taxikat. Megyei körkép Első ízben tartottak folyamatos, összehangolt ellenőrzést a taxisoknál. Az eljárás két részből állt. Az egyikben fölfedték kilétüket, s a droszto- kon álló kocsikat ellenőrizték, máskor azonban utasként ültek be a gyanútlan taxis mellé. A várakozó kocsiknál megvizsgálták: van-e egyáltalán taxióra, tarifatáblázat, taxisigazolvány a műszerfalon. A rendőrség és a közlekedési felügyelet emberei a kocsi műszaki állapotát, zöld kártyáját ellenőrizték. Lebuktak, akik nem hitelesített órával jártak, s az ellenőrök büntették azt is, aki az utazás végeztével elfelejtett nyugtát adni. Száz kaposvári és hetven siófoki taxis közül ötvenkettőt ellenőriztek. S harmincnál találtak egy, de inkább több szabálytalanságot. A kiszabható legnagyobb büntetés harmincezer forint, de ennyit egyre sem róttak. Tizenötezer forintra büntettek négy taxist — ők vagy számlát felejtettek el adni, vagy nem volt zöld kártyájuk. Egy esetben a taxisnak nem volt szabályos munkaszerződése sem. Az ellenőrök havonta kétszer vették sorra a taxikat. Azokat az autókat, ahol korábban hibát találtak, újra megvizsgálták. A Balaton-parton több volt a szabályszegés. (Virághalmy) ELoz/üV a ST-elLetKeí! A komputer szelleme távozott a hipermarketekből, helyette visszatértek az árutól roskadó sorok. Ráadásul sosem látott, alacsony árakkal igyekszünk feledtetni eddigi kellemetlenségeiket. VALÓRA VÁLT ARCSODAK Amodent fogkrém 100 ml 149 Ft Sunlicht mosogató 500 ml 149 Ft Organics sampon 299 Ft Tesco mosópor 5,4 kg 799 Ft Tesco gazdaságos tejföl 500 g 89 Ft Tchibo kávé 1 kg 999 Ft Nesquik kakaóitalpor 800 g 369 Ft Kanizsai sör 0,5 liter 59 Ft+ü friss pulyka felsőcomb, csontos 1 kg 359 Ft burgonya 1 kg 23 Ft Vénusz étolaj 1 liter 219 Ft műbeles virsli 1 kg j*. Akciónk a készlet erejéig érvén vés