Somogyi Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-09 / 261. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. november 9., kedd Belpolitika 7 Ujjlenyomatbank Kisebbség a T. Házban A kormánynak kétévente be kell számolnia a parla­ment előtt a kisebbségek helyzetéről. Az 1997 február­jától 1999 februárjáig terjedő időszak bemutatását Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára terjesztette elő a Házban. Jövő év márciusában lép hatályba a bűnügyi nyil­vántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló új törvény. A változá­sokról kérdeztük Balajcza Tibornét, a Belügyminisz­térium főosztályvezetőjét.- A bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatoknak nemcsak pontosnak, naprakésznek kell lenniük, hanem köny- nyen, gyorsan hozzáférhető- nek is.- Eddig milyen nyilvántar­tás állt a hatóságok rendelke­zésére?- A büntetések nyilvántar­tása volt érvényben. Ezt ter­mészetesen megtartja a tör­vény. Bevezeti azonban a büntetési eljárás alatt állók - vagyis a gyanúsítottak és a vádlottak -, valamint a kény­szerintézkedés alatt állók - azaz az előzetes letartóztatot­tak - külön nyilvántartását is. A negyedik az ujj- és tenyér­lenyomatok, az ötödik a DNS-nyilvántartás. Végül a hatósági erkölcsi bizonyít­vány azért került be ebbe a törvénybe, mert annak adata­it a bűnelkövetők nyilvántar­tása alapján állítják majd ki. A nyugati emigrációban élő magyar állampolgárok akár a mérleg nyelvét is képez­hetik, amennyiben szavaza­ti jogot kapnak, és azzal él­nek is. Az alkotmányossági aggályok mellett leginkább a szavazás technikai kivite­lezése okozhat gondot. Kanadai útján a miniszterel­nök szót emelt a külföldön élő magyar állampolgárok szava­zati jogáért. A választójogi tör­vény módosítása már az An- tall-kormány idején is foglal­koztatta a politikusokat, ám hamar elfelejtődött. Feltehető­en azért, mert könnyű meg­ígérni, de nagyon nehéz meg­valósítani - vélekedik Takács Albert alkotmányjogász. Az Államigazgatási Főiskola taná­ra szerint a külföldön élő ma­gyar állampolgárok szavazati jogának gyakorlati megvalósí­tása hazánk uniós csatlakozá­sa után válik égetővé. Akkor, amikor hazánk polgárai töme­gesen vállalnak majd külföld­- Mennyi ideig őrzik meg a nyilvántartás adatait?- A tettesek nyilvántartási ideje a bűnügytől függ. A leg­súlyosabb elítéltek, a szándé­kos bűncselekmények elkö­vetőinek adatait a büntetés letöltése után még húsz évig tárolják..- Aki a nyilvántartásban szerepel, nem is kaphat erköl­csi bizonyítványt?- Erkölcsi bizonyítvány többnyire munkahely meg­szerzéséhez kell. Ezért a ki­adását nem tagadjuk meg, de ha valaki szerepel a bűnügyi nyilvántartás valamelyik ka­tegóriájában, azt a bizonyít­ványban feltüntetik. így a munkára jelentkezőről tiszta képet kap leendő munkaadó­ja. Ha valaki gondatlanságból elkövetett autóbaleset miatt ült, szabadulása után még le­het jó könyvelő.- Meddig érvényes az erköl­csi bizonyítvány?- A törvény szerint három hónapig, ha sajátos esetben azt valamilyen rendelkezés másképpen elő nem írja. Van­nak olyan munkahelyek, ahol nagy elővigyázatosságra kell törekedni, ott akár két hét is lehet a lejárat ideje, (koós) ön munkát. De akár előbb, akár később szánja el magát a politika e kérdés rendezésére, mindenképpen komoly tech­nikai aggályokkal kell szembe­nézni - mondja Takács Albert. Attól ugyanis, hogy valaki magyar állampolgár, még nem bizonyos, hogy van szavazati joga. Itthon a választói név­jegyzékben sorolják fel mind­azokat, akik választhatók, és választók. Nyilvántartják ugyanis azokat a személyeket, akik valamilyen okból időlege­sen akadályozva vannak e jo­guk gyakorlásában. Például nem szavazhatnak az elmebe­tegek, a börtönbüntetésüket töltők, vagy a jogerős bírósági végzéssel e joguktól megfosz­tottak. Az imént felsorolt kizá­ró okokat a külföldön élőkkel kapcsolatosan is nyilván kelle­ne tartani valakinek. Ezen túl kérdés az is, miként és hol ad­hatnák le szavazatukat a kül­földön élők. Ausztriában pél­dául ismert a levélszavazás. CHorváth) A beszámoló rámutat, hogy az 1990. évi népszámlálás alkal­mával 232 751 fő vállalta nem­zeti, etnikai kisebbségi hova­tartozását, közülük több mint 140 ezren cigányok voltak. Igen nagy azonban az eltérés a becsült és a bevallott adatok között. A kisebbségi szerveze­tek saját becsléseit összeadva körülbelül 850 ezer-1 millió ci­gány, német, szlovák, horvát, román, lengyel, ruszin, szerb, szlovén, bolgár, görög, örmény és ukrán nemzetiségű honfitár­A konzervatív pártokhoz húzó dunavarsányi fórum szeretné elérni, hogy a magyar állam fennállásának ezredik évfordu­lója alkalmából az ország min­den településén legalább egy közterület vagy intézmény vi­selje Szent István nevét. Felhí­Pulai Miklós, a Magyar Bank- szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a mun­káltatók legkésőbb december 27-ig juttassák el átutalási igényeiket a bankokhoz, mert csak így jelenik meg a pénz december 29-ig dolgo­zóik számláján. A pénzinté­zeteknél ugyanis december 30-tól január 3-ig szünnapok lesznek. Egyébiránt minden év végi záráskor több bank­szünnap szokott lenni, tehát ez nem különleges esemény. Az automaták természetesen sunk van. A legnagyobb létszá­mú kisebbség, a cigányság helyzete sok tekintetben speci­ális. Gondjaik elsősorban nem nyelvi, kulturális jellegűek - meghatározóbbak a szociális, foglalkoztatási, szakképzési, oktatási problémák. Az állam­titkár expozéjában kiemelte, hogy bevált a kisebbségi önkor­mányzati rendszer, 1998-ban 65 százalékkal több ilyen ön- kormányzat alakult, mint négy évvel korábban. A leglényege­sebb hiányosságnak azt jelölte vásukkal a „mulasztásban lévő” falvakat kívánják megcélozni, így saját házuk táján is szétnéz­tek már. A felhívást kézhez ka­pó tizenkilenc megyei önkor­mányzattól sok pozitív válasz érkezett. Főleg polgármesterek és helyi képviselők jelezték te­ezeken a napokon is működ­nek majd. Egyes bankfiókok, főleg, amelyek üzletházak­ban működnek, vélhetően szintén nyitva tartanak. A te­lefonos ügyintézés is a nor­mál menetrend szerint törté­nik. A bankoknál hármas védel­mi rendszert fejlesztettek ki a „nem várt események” keze­lésére. Vagyis: a számla- egyenlegeket papíron is veze­tik, így legrosszabb esetben lekérhetőek a pillanatnyi adatok. Nemzetközileg meg, hogy még mindig nem si­került megoldani a kisebbségek parlamenti képviseletét. A hoz­zászólók elfogadhatónak tar­tották a beszámolót, bár a valóságot sötétebbnek látják. A legtöbben rámutattak, hogy e népcsoport társadalmi felemel­kedése mindannyiunk érdeke. Napirend előtt szó volt a miniszterelnök egy kijelen­téséről miszerint válsághely­zetben, NATO-felkérés esetén, Magyarország megfontolná atomfegyver telepítését. Martonyi János külügyminisz­ter kijelentette: az ország érde­keinek alapos megfontolása után célszerű lenne levenni a témát a belpolitikai csaták na­pirendjéről. S. Á. lefonon, hogy egy-egy utcát, te­ret, iskolát szívesen nevezné­nek el első Árpád-házi kirá­lyunkról. A Belügyminisztéri­umból származó információnk szerint a képviselő-testületek szabadon dönthetnek a módo­sításokról, még akkor is, ha az átkeresztelés költségei zömmel az érintett területen élőket, illet­ve az ott céget működtetőket terheli. Elég a bélyegző- és névtábla cserére gondolunk. Takács Mariann egyébként nagyon jó minősí­tést kaptak a magyar pénzin­tézetek felkészülésüket ille­tően. A Malév és az LRI is túl van a munka nehezén - jelentette be Orbán József, az LRI 2000. év projectigazgatója. A Feri­hegyi repülőteret egyébként úgy is vizsgálták, hogy lekap­csolták a külső energiaforrás­okról, elzárták a külvilágtól. Az eredmény meglehetősen biztató, hiszen saját üzem­anyag-állomásuk 6 napi mű­ködést biztosít, míg akkumu­látorról 210 percig működ­hetnek zavartalanul. Ez szin­tén kiemelkedő teljesítmény. A Malév-járatok jelentős ré­szét törölték a kritikus idő­szakban, illetve korábbra tet­ték. Szalóky Eszter Hírek Az államelnök is aggódik. A közélet hangnemének fo­kozódó eldurvulása a köztár­sasági elnököt is aggasztja - derül ki abból a levélből, amelyet Göncz Árpád inté­zett a Civil Fórum hétfőn Bu­dapesten ülésező szervezete­ihez. Az elnök ezzel arra a levélre reagált, amellyel a Ci­vil Fórum korábban hozzá, valamint a kormányhoz, a parlamenti pártokhoz, a mé­diumokhoz és a magyar köz­élet szereplőihez fordult. A Civil Fórum a szélsőséges hangoktól való elhatároló­dásra hívta fel a figyelmet. Létminimumon. A közszol­gálat nyugdíjasainak csak­nem kétharmada a létmini­mum határán él, napi megél­hetési gondokkal küszködik - hangsúlyozta Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttmű­ködési Fórumának (SZÉF) el­nöke a szövetségnek az idő­sek nemzetközi éve alkalmá­ból rendezett ünnepségén. Frakciófegyelem. Az év hátralévő részében kötelező lesz a 'kisgazda képviselők számára a jelenlét a plenáris üléseken, a kivételes esetek­től eltekintve - jelentette be hétfőn Bánk Attila, az FKGP- frakcióvezetője.a költségve­tés elfogadásához szükséges kormánytöbbség „törékeny és kicsi” voltárautalva. EU-támogatás. Az Európai Unió a Phare-programból jö­vőre társadalmi, gazdasági kohéziós célokat is támogat, évente 30 millió euró érték­ben - közölte Lünk Tamás, a földművelésügyi tárca Terü­letfejlesztési Phare-program- irányító Iroda igazgatóhelyet­tese hétfőn Budapesten. Az új, kohéziós program kereté­ben vállalkozásfejlesztésre, ipari szerkezet-átalakításra, infrastrukturális jellegű beru­házásokra, valamint képzé­sekre a vállalatok közvetlenül is támogatást szerezhetnek. Elhunyt Lőkös Zoltán. Éle­tének 75. évében, súlyos betegség után tegnap Budapes­ten meghalt a magyar újság­írás jeles személyisége. Lőkös Zoltán szegedi hírlapíróként indult, majd több országos na­pilapnak volt alapítója, főszer­kesztője. 1963-ban Rózsa Fe- renc-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiske- resztjével tüntették ki. Szavazás levélben Egy falu egy Szent István utca Könnyen lehet, hogy január elsejétől ugrásszerűen megszaporodik az államalapító királyunk nevét viselő utcák, terek, közintézmények száma. A Dunavarsányi Nemzeti Fórumtól származó ötletre, illetve az önkor­mányzatoknak elküldött felhívásra állítólag máris sok pozitív visszajelzés érkezett. VISSZASZAMLALAS Elzárva a külvilágtól - próbaképpen Pénzintézeteink, valamint a Malév és a légi forgalom irányításáért felelős LRI is felkészült az évszámváltásra - jelentették be az elmúlt napokban. A szakemberek szerint védelmi rendszereik állják a próbatételeket. Ugyanakkor mindkét szakma számol azzal a lehetőség­gel is, hogy esetleg közbejön valami nem várt probléma. A nyugati országrészben mért adatok szerint a népsze­rűségi lista élén nincs változás, az első három helyet Göncz Árpád, Kovács László és Demszky Gábor foglalja el. Szokatlanul nagy Horn Gyula szimpátiaindexének növeke­dése: 9 ponttal kapott többet, mint a múlt hónapban. Orbán Viktor és Kövér László ezúttal 4-4 pontot szerzett, s ezzel a miniszterelnök két hellyel fel­jebb lépve megerősítette pozí­cióját a lista első harmadában. Rajtuk kívül két kormánypárti és egy ellenzéki politikus ért el említhető, pozitív eredményt: Balsai István (MDF), Bánk At­tila (FKGP), illetve Kiss Péter (MSZP) 3-3 ponttal, s egyaránt 4 hellyel javította pozícióját. A hónap „vesztese” Pintér Sándor belügyminiszter, aki 5 pontot vesztett, és a lista utolsó előtti helyére csúszott. Stumpf István kancellária-miniszter 5 hellyel, Chikán Attila gazdasá­gi miniszter pedig 9 hellyel csúszott vissza a nyugti ország­rész népszerűségi listáján. Az utolsó helyet Csurka István, a MIÉP elnöke foglalja el. Politikusok népszerűségi listája A Szonda Ipsos októberi felmérése Göncz Kovács Demszky Martonyi Dávid Horn Orbán Magyar Kuncze Szili Járai Balsai Bánk Áder Kiss Szabó Szájer Kövér Stumpf Boross Chikán Deutsch Torgyán Pintér Csurka Árpád László Gábor János Ibolya Gyula Viktor Bálint Gábor Katalin Zsigmond István Attila János Péter János József László István Péter Attila Tamás József Sándor István 1 [] • 0 népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) ismertség (%) a nyugati országrészben országosan a nyugati országrészben országosan Az adatfelvétel ideje: 1999. október 9-19. Módja: személyes, kérdőíves csoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy képviselik; közülük 302 a nyugati országrész lakója. Alapsokaság: rokonszenvet jelez. A-4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem 18 éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű magyar jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a kor- megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents