Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-09 / 236. szám
14 ★ MOZAIK ★ 1999. október 10. Azt követően, hogy az 1880-as években a kaposvári Sétatéren felépült az ú] nyári színkör - korabeli elnevezéssel: az „aréna” a város színházi élete Somogyi Károly színigazgató irányítása alá került. Az aréna ugyanis Jórészt az ő pénzén készült, s az ügyes direktor ennek fejében kizárólagos jogot szerzett arra, hogy több évig egyedül az ő társulata tarthasson előadásokat Kaposváron. A pusztakovácsi születésű, Somogyhoz tehát nemcsak nevével kötődő színigazgatónak azonban már a következő évad végén, 1889 szeptemberében tapasztalnia kellett, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretné. A közönség nemigen törődött a szerződéssel, amely Somogyit Kaposvárhoz, pontosabban Kaposvárt Somogyihoz kötötte, és egyre gyérebb számban látogatta a színházat. Nem volt rossz a társulat, jó volt a műsor is, hiányzott viszont a változatosság. „Éveken keresztül mindig ugyanazon alakokat látni a színpadon - írta az egyik helyi újság - nem éppen ingerlő élvezet, különösen midőn a színész és főleg a színésznő is alá van vetve a természet azon törvényének, hogy évek múlva az is megöregszik, aki hivatásánál fogva kénytelen volna mindig szépet és fiatalt mutatni - legalább a színpadon.’’ A kritikusok úgy vélekedtek: új arcokra van szükség. Somogyi Károly színigazgató megfogadta a tanácsot: még azon az őszön meghívta, két kaposvári vendégjátékra az ország első tragikáját, a pesti Nemzeti Színház tagját, Jászai Marit! A művészi ereje teljében levő, 39 éves színésznő éppen 110 esztendeje, 1889. október 5-én, a reggeli vonattal érkezett Kaposvárra, s aznap este (szombat volt) mindjárt fel is lépett a színkörben. Schiller drámáját, a Stuart Máriát tűzték műsorra. Jászai Mari játszotta a címszerepet; a skót királynő alakját először alig több mint egy éve, 1888. szeptember 14-én formálta meg a Nemzeti Színházban, emlékezetes sikerrel. A kaposvári közönség „kiváló érdeklődésének jeléül” a jegyek legnagyobb része már a délelőtti órákban elfogyott, a ház zsúfolásig megtelt; erre az alkalomra vidékről is számos színházrajongó látogatott be a megyeszékhelyre. Jászai Marit megjelenésekor zajos taps és egy hatalmas koszorú fogadta. Aztán megkezdődött az előadás. Miután a túlbuzgó súgót elcsitította, Jászai Mari ajkairól „elragadólag omlott... a gyönyörű dikció megáradt folyama”. A szemtanúk beszámolója szerint „mint a ragyogó hold a csillagok között, állott társai sorában. Igazi fejedelmi hölgy! Különösen elragadó és fenséges volt az erdei jelenetben, midőn a görnyedő alázat helyett emelkedett fővel, gúnya és haragja ostorával vágja a gőgös Erzsébet arcába a keserű vádjait..." Utolsó jelentében, amikor a vérpadra készült, a közönség hölgytagjain valóságosan „erőt vett a zokogás". Tomboló lelkesedéssel tapsolták meg minden jelenetét, s az előadás végén négyszer is visszahívták a színpadra. Másnap Grillparzer tragédiája, a Média került színre Kaposváron. Jászai Mari ezúttal is a címszerepben lépett fel; ugyanúgy, mint két évvel azelőtt, 1887 őszén, amikor az osztrák drámaíró darabját először mutatták be a Nemzeti Színházban. A művésznő végig zsúfolt ház előtt játszott Kaposváron, a siker és az ünneplés vasárnap még meg is haladta az első előadásét. A kortárs tudósító elragadtatásában eleinte nem is talált szavakat, amikor jellemezni akarta Jászai Mari játékát - helyesebben talált, de nem a sajátjait. „Szó bennakad, hang fennakad, lehellet megszegik” - idézte Aranyt, s csak miután magához tért, tette hozzá: „Magasztalnunk kellene őt (mármint Jászai Marit) - ha tudnák - egekig!... A görög világ bűbájos, őserejű Médiája idetévedt hozzánk, kisszerű, gyarló emberek közé. Lebűvöl, megdermeszt, zokogásra indít... ” A hálás kaposvári közönség egy óriási babér- koszorúval búcsúzott a nagy színésznőtől, aki a vasárnap éjjeli vonattal utazott vissza Budapestre. Somogyi Károly szín- igazgató pedig új meglepetéseken törhette a fejét. Nagy Zoltán f rSzarkavártól"! Afrikáig ba. Nagyon furcsa volt, mert Afrikában több a hely, nem kicsinyesek az emberek. Természetes volt, ha megérkezett egy utazó, szállással, étellel-itallal kínálták. így volt ez a mi házunkban is. — Hogyan talált vissza Magyar- országra? — Papíron belga állampolgár vagyok, de a gyökereim itt vannak. Kaposúj lakon a Szarkavárban voltam otthon. A magyar állampolgárságomat sosem vették el, tehát két állampolgárságom van. Amikor 25 év után először jöttem vissza egy kereskedelmi missziót vezettem. Nem tudtam találkozom-e ismerősökkel, de az emberek megmaradtak, a barátságok élnek. — Mivel foglalkozik most? — 1985-ben, 65 évesen mentem nyugdíjba, azóta több munkám van mint azelőtt. Egyetemre kezdtem járni. Most is grafológiát, ornitológiát, nemzetközi kapcsolatokat tanulok. Amikor Közép-Euró- páról volt szó az egyetemen, sokat szóltam közbe. Aztán a tanár megkért, hogy legközelebb én tartsam az előadást. — Milyennek látja ma Magyar- országot? — Látom, hogy sok változás történt. Bizonyos dolgokat nehezen értek, ami egy kicsit zavar. Amikor megjött a nagy áttörés mindenki üdvözölte a demokráciát. Az emberek azt hitték, hogy egy-két éven belül ugyanolyan nívón lesznek mint a nyugati államok. Nem csoda, hogy nagy volt a csalódás. Az élelmes fiatalok minél gyorsabban minél több pénzt akarnak szerezni és gyakran becsapják a külföldi partnert. Igyekeztem több külföldi befektetőt hozni. Az volt a véleményük, hogy Magyarország nagyon szimpatikus, de amikor pontos költségvetést kérnek az üzleti partnerüktől, nincs megfelelő válasz. Emiatt visszariadnak a befektetők. A becsületesség viszont jó ajánlólevél. Lassabban kell pénzt keresni. Gáldonyi Magdolna teni. Van köztük egy-két rekorder is. — Hogyan szeretett bele Afrikába?- Amikor el kellett hagynunk Magyarországot sok helyen próbálkoztunk, és Belgiumból jött leghamarabb a jelzés. Én 1946-ban visszajöttem, mert azt gondoltam, hogy miután sosem foglalkoztam politikával, maradhatok. A határon letartóztattak. A nevem, a címem miatt, mert apám fődelegátus volt a trianoni béketárgyalásokon. A szentgothárdi börtönből Budapestre tartó vonatról megszöktem. Nem volt itt remény az emberi életre, nem élhettem volna egyenrangú polgárként. Belgiumban viszont nem kaptam munkát. Nem nézték jószemmel akkor a magyarokat. Azt mondták, ha dolgozni akar, menjen Afrikába. Ott jött meg a szerelem. Fényképezőgép és puska mindig volt velem, bármerre jártam. Egy belga kávéfeldolgozót vezettem és sok országban megfordultam. Megéltem három ország függetlenségét, egy ideig a burundi mezőgazdasági miniszter vadászati tanácsadója is voltam. A fiaim Nairobiban jártak iskolába, amikor a továbbtanulásra került sor, visszajöttem EurópáI Somssich Pongrác, aki húsz évig élt a fekete kontinensen, Balatonlellének ajándékozta értéI kes afrikai trófea gyűjteményét. Személyes emlékeinek talált otthont a nemesi család leszármazottja, aki most Belgiumban él. I Egyetemre jár és segít, ahol tud. Erdélyből hazafelé tartva találkoztunk a Balaton parton. Egy művéI szettörténész társaságában nézett körül ott, hogy eljutottak-e a korábbi küldemények azokhoz, akiI ket igyekeznek felkarolni. — A nyolcvanas éveimben vagyok már: gondolkoznom kell azon is, hogy mi történik akkor, I amikor végleg a túlsó partra lépek - mondta. - Húsz éves afrikai tartózkodáson eredménye ez a gyűjI temény, nem szeretném ha elkallódna. A húsz év Afrika szívében címmel magyarul megjelent könyvem fogadtatása győzött meg róla, I hogy van érdeklődés iránta.- A vadászati szenvedélyem nagybátyámhoz, Széchenyi ZsigI mondhoz hasonlóan nem azt jelentette, hogy sokat kell ölni. A szenvedély számomra az volt, I hogy a természetben lenni és egy- egy kiváló trófeát megszerezni. Minden vadfajtából igyekeztem egy-egy legjobb trófeát összegyűjSzántóföldön bíráskodik Torma Sándor franciaországi világ- versenyen vett részt. Érdekes „sportágban” indult a megyei agrárkamara tanácsosa: a szántóversenyen egyetlen magyar bíróként pontozta az indulókat.- Harminc ország 59 versenyzője vett részt a megmérettetésen - mondta Torma Sándor. Pomacle- ban rendezték meg a seregszemlét, ahol a legjobb szakemberek mérték össze ügyességüket. Szigorú szabályok írják elő a versenyzők dolgát, s mint a sportversenyeken, a bírók minden mozdulatot feszülten figyeltek. Tucatnyi szempont alapján pontoztak, s ezek közül különösen fontos az egyenletes szántás, illetve a csatlakozás. Ezúttal ketten jutottak Franciaországba: egy bólyi és egy jászkiséri versenyző. S hogy mi az izgalmas egy szántóversenyen? Alapkövetelmény a pontos munka, szinte „centizve” szántják fel a földet. Aprólékosan dolgoznak, s persze az időre is figyelnek. No, meg a közelben lévő pontozókra. A verseny fontos ho- zadéka, hogy az indulók új technikát is elsajátítanak, amit később felhasználhatnak. A hazai pontozó szakma egyébként „különlegességként” tartja nyilván a somogyi szakembert. Rajta kívül csupán egy gödöllői férfi agrárvégzettségű, a többség gépészmérnök. (Harsányi) í
