Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-25 / 248. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP Marcali Tükör 1999. október 25., hétfő Egyre különlegesebb utóneveket kapnak a marcali kisbabák Szárnyaló szülőfantáziák Mária vagy Vivien? Az apróságok nem tehetnek róla, ha a szüleik fantáziája elszabadul A hátralévő két hónapban még 44 gyereknek kell születni Marcaliban ahhoz, hogy annyival gyarapodjon a város lakossága mint tavaly. Az idén eddig 64 marcali újszülött jött a világra. A lányok és fiúk versenye eddig döntetlenre áll. A szülők között - nevek tekintetében - pedig a Vivien és a Dávid vezet. Az esetek többségében egy életre szól. Vagyis módosíttatni jóval bonyolultabb, mint az eredetihez hozzájutni és még pénzbe is kerül. Igaz Marcaliban még nem is volt rá példa. Arra, hogy valaki saját magának válasszon, valamilyen okból új keresztnevet. A szülők az idén a Vivien és a Dávid keresztnevek mellett döntöttek legtöbbször Marcaliban. Az előbbit hét kislány, az utóbbit öt kisfiú kapta. A leánynevek közül az Eszter és a Rebeka neveket voltak még népszerűek, a fiús szülőknek pedig a Patrik és a Richárd volt a kedvencük. » A népességnyilvántartás adatai alapján leánynevek tekintetében fantá- ziadúsabbak a családok és az sem riasztja őket vissza, ha a név idegen hangzású. Ilyenek közül Marcaliban az Aida, a Loretta és a Leila a legkedveltebbek, de Ajándék névre keresztelt kislány is lakik Marcaliban. A kisfiúknál ritkábban fordul elő, hogy olyan nevet kapnak, amelyik alig szerepel az anyakönyvekben ennek ellenére két fiúnévhez kellett a nyelvtudományi intézet engedélyét kérni Marcaliban. Azóta Roccó és Benito nevű lakosa is van a városnak. Jóllehet a kisbabák egyre különlegesebb keresztneveket kapnak, Marcali teljes lakosságát alapul véve a hagyományos utónevek dominálnak. Az országos statisztikának megfelelően Marcaliban is még mindig Istvánok, Lászlók, Máriák és Erzsébetek laknak a legtöbben, bár a nevek versenyében a különlegességek is feljövőben vannak. Az azonban majdnem biztos Marcaliban még sokáig a Horváth-ok lesznek a legtöbben, előnyük ugyanis majdnem behozhatatlan, esélyük legfeljebb csak a Kovácsoknak lehet. 11 millió fejlesztésre A marcali önkormányzat 3 pályázata szerepelt sikerrel a területfejlesztési tanács őszi fordulójában. A Noszlopy utcai gondozóház bővítéséhez hét millió forintot, a városrészek kul- túrházainak felújítására két millió forintot nyert a város. A marcali gimnázium tető- szerkezetének felújításához igényelt összeget nem kapta meg Marcali, de a térség egyik közös pályázata sikeresen szerepelt. 32 település területfejlesztési koncepciójának kidolgozásához kapott a térség 2,7 millió forintot. Marcali környékéről még hat település pályázatát támogatta a tanács. Programajánló A városi könyvtárban az Ezredvég irodalmi folyóirattal ismerkedhetnek mag a marcali olvasók október 26-án kedden. A téka vendége lesz Simor András főszerkesztő, Talár András olvasószerkesztő és a folyóirat főmunkatársa Baranyi Ferenc. Holnaptól minden kedden és csütörtökön ismét Teaház a Kulturális Központ melletti kisházban. Játékesttel, klubmozival péntek esténként zsíroskenyér vagy giccspartival várják a fiatalságot a szervezők. A Bernáth Galériában novemberben Sántha Imre, marcali alkotó mutatkozik be. A szobrok mellett a művész festményeivel is megismerkedhetnek. A kiállítást dr. Frányó Zoltán nyitja meg november negyedikén. A Marcali Családokért Közalapítvány november 13-án szombaton a kulturális központban jótékonysági bált szervez. A bevételt a hátrányos helyzetben élő gyerekek karácsonyi megajándékozására fordítják. A bál védnöke dr. Sütő László polgár- mester. A zenét és a hangulatot a balatonfenyvesi Hangász zenekar biztosítja. Jegyeket a Családgondozási Központ telefonszámán lehet rendelni. Lengyel József-relikviák Alekszandrovba Börtönt épít a múzeum Néhány hete Marcaliban járt az alekszandrovi múzeum igazgatója. Azért érkezett a városba, hogy az egykori Lengyel József múzeumból, a marcali születésű író hagyatékából kölcsönkérjen egy alekszandrovi kiállításhoz. A tervek szerint ezt az anyagot jövőre a hely- történeti múzeumban is bemutatják. Lengyel József két évig élt Alekszandrovban száműzetésben. Az ottaniak csak néhány éve tudták meg, hogy az egykori száműzött író volt. Azóta már kiállítást is rendeztek munkásságának tiszteletére. A legújabb tárlatot novemberben nyitják majd meg a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben, ahol már a marcali múzeumban őrzött emlékek is helyet kapnak.- Azt tervezzük, hogy ezt az anyagot a jövő év tavaszán Marcaliban is bemutatjuk - mondta Karancz Gábor, a helytörténeti múzeum igazgatója. - Az állandó kiállítás ötmillió forintba került, ezért az intézmény az idén csak civil szervezeteknek tudott bemutatkozási lehetőséget adni. Jövőre már szeretnénk rendszeresen kiállításokat szervezni és nagyobb életet vinni a falak közé. Igaz panaszra nincs okunk, hiszen az új kiállításnak komoly szakmai és a vendégkönyv tanúsága szerint közönség sikere van. A Mesterek és műhelyek című, januárba átadott kiállítást több mint kétezren látták eddig. A múlt század és a századelő hangulatáért, iparosaiért az a korosztály is gyakran megfordult a múzeumban, amelyik korábban csak ritkán, mivel sokaknak a gyermek és fiatalkorát idézik a berendezett életképek. Persze az új tárlatot is iskolások látogatták. Éppen ezért jövőre is elsősorban őket várják majd. Karancz Gábor olyan játszóházzal összekötött kiállításokat tervez, amelyek nem csak a múzeumban adnak feladatot, hanem azt követően is gondolkodásra, „kutatásra” késztetik a fiatal korosztályt. Nem csak az ő érdeklődésükre számít az a nagyszabású vállalkozás, ami szintén a jövő év feladata lesz. Amennyiben az anyagi forrásokat elő tudja teremteni az intézmény, felújítják a múzeum emeletén meglévő eredeti börtöncellákat. Ezeknek helyén is börtön állt egykor. A jelenlegi épület tervei pedig 1851-ben készültek el. A régen volt állapotok visz- szaállításával együtt az akkori kor börtönkörülményeit, büntetési szokásait, a pandúrok, csendőrök és a legelső marcali rendőrök életét és munkáját is szeretnék a látogatók elé vinni sok eredeti dokumentum és emlék segítségével. Az hogy mi valósul meg a nagyra törő tervekből decemberben derül ki. Akkor dől el a marcali millenniumi ünneplés mellett mekkora anyagi ereje marad a városnak a kultúra jövő évi támogatására. Leéghet a Holdon vásárolt hétvégi háza? Ne aggódjon, ennek a valószínűsége igen csekély. Azonbán érdemes utána számolnia, hogy mekkora kár érné vállalkozását valamely betörés vagy tűzkár következtében. Ebben az esztendőben is nagyon sokszor érte betörésből származó kár a kis- és középvállalkozókat. Több olyan eset is volt, amikor egész raktárkészletek, irodák váltak a tűz martalékává. Ön gondolt már arra, hogy valamely természeti csapás következtében, betörés vagy egy pusztító tűz miatt esetleg hosszú időre megbénul a vállalkozása? Miért kockáztatna? A Hungária Biztosító felmérést készített arról, hogy melyek a kisvállalkozások körében leggyakrabban előforduló kárfajták. A "dobogós" kockázatokról tájékoztatjuk Önt három héten keresztül, az elemi károk után most ....... ........ .a betöréses lopásról és a tűzkárokról. A felmérés tapasztalatai szerint ez a két kártípus csaknem minden megyében a kisvállalkozásokat sújtó három leggyakoribb kárfajta között van. A kisvállalkozók a tűz pusztításától legalább annyira tartanak, mint a betöréses lopástól. Ezt elsősorban azzal indokolják, hogy a tűz rendszerint mindent felemésztő kárt okoz, ami egyszerű javítással nem, csupán teljes pótlással állítható helyre, s ez általában rendkívüli megterhelést jelent a vállalkozásoknak. A kárstatisztikákból pedig az derül ki, hogy a betöréses lopás és a tűzkár közül az előbbi egy árnyalatnyival jobban a kereskedőket és a szolgáltatókat, míg a pusztító lángok inkább termelőüzemeket és az irodai vállalkozásokat fenyegetik. Gondoljon a legrosszabbra, és válassza a legjobb megoldást! A Hungária Biztosító a világ több mint 60 országában jelenlévő Allianz Csoport tagjaként a legkorszerűbb biztosítási megoldással áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére. Értékarányos díjú termékei révén biztosítási védelmet nyújt a vállalkozások biztonságát veszélyeztető kockázatok, a tűz, az elemi csapások, a betöréses lopás okozta károkkal szemben. Mindezek mellett a vállalkozók általános felelősségbiztosítási és munkáltatói felelősségbiztosítási védelemre is bizton számíthatnak a piacvezető biztosítótársaságnál. Ha Ön sem akar kockáztatni, további információért hívja munkatársunkat a 82/415-355-ös számon! (X) Az AGROTECHNIKA RT értesíti tisztelt vásárlóit, hogy RAKTÁRA a Jutái útról ÚJ helyre költözött: Címünk: Kaposvár, Buzsáki u. 48. Tel.: 82/317-010, 421-824 KÖgÍ Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság Értesítjük Tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy vezeték rákötési munkálatok miatt 1999. október 26-án (kedden) 12.00-17.00 óráig Kaposváron, a Tüskevári városrész Gyékényes-Fonyód vasútvonal által határolt területén gázszünetet tartunk • A gászszünet miatt kérjük Fogyasztóink szíves megértését! (22301) KÖGÁZ Rt Kaposvári Régió Hirdetőink A MARCALI TÜKÖR legközelebb november 29-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP bán Hirdetőink megrendeléseit még előző nap is várjuk. Bérbe adott intézmények A marcali önkormányzat, elsősorban takarékossági megfontolásból átalakítja intézményrendszerét. A város képviselőtestülete októberi ülésén, elsőn lépésként, két intézmény bérbeadásáról és ezzel együtt több mint negyven önkormányzati dolgozó sorsáról döntött. A gyerekélelmezési központ és a sportcsarnok üzemeltetésének lehetőségét az eddigi intézményvezetők egyhangú szavazással, pályázat útján nyerték el. A dolgozók közül 13-nak végkielégítést fizet a város, a többiek a korábbi feladatukat látják el. A végleges formába öntött bérleti-szerződés november 30-ig készül el és öt évre szól. Az intézményvezetőkből lett bérlőket terveikről kérdeztük? Aranygaluska helyett rablóhús Gelencsér Róbert felsőfokú kereskedelmi végzettségét idáig a vendéglátóiparban kamatoztatta legtöbbet. Az utóbbi 11 évet a gyermekélelmezésben töltötte. 1993-ig a Gyék élelmezésvezető jeként, majd intézményvezetőként dolgozott. Ezért jól tudja: a gyerekek legjobban az aranygaluskát szeretik, amiből most a mggppltozQtt körülmények között sem ígér többet mint eddig. Talán nem előrelátás: kedvenc étele a rablóhús...- A gyermekélelmezésnek szigorú szabályai vannak, amin változtatni alapjaiban nem igen lehet és nem is kell - mondta. - Persze lehet álmodozni több zöldségről, palacsintáról és sorolhatnám a gyerekélelmezésről szóló és régóta tartó vita érveit. Ehhez azonban korszerűbb konyhai körülmények és több pénz kellene és bizonyára akkor sem felelne meg mindenkinek, hiszen 1700 embernek főzünk. A gyerekek ellátása tehát nem változik, hiszen nem is változhat. Az új feltételek között azonTágabbra nyílik a csarnokajtó- A csarnok alapvető funkciója az iskolai testnevelés segítése és a város csapatainak kiszolgálása - mondta Kiss László. - Éppen ezért eléggé meg van kötve a kezünk. Fantáziánk ugyanis csak az iskolai testnevelés órák és a délutáni, esü edzések után lehet. Szeretnénk rugalmasabb nyitvatartási renddel több lehetőséget adni a sportolásra akár kora reggel, akár késő estébe nyúlóan, a nyári időszakban pedig még több csapatot vendégül látni edzőtáborok alkalmával. Azon is gondolkozunk, hogy nem sportcélú rendezvényeknek is otthont adunk alkalmanként, ennek azonban még alaposan végig kell gondolni a körülményeit, mivel a terem borítása nagyon sérülékeny. A város lakói szempontjából pozitív változásnak értékelem az üzemeltetés körülményeinek változását, hiszen. így rugalmasabban tudunk a sportolók és egyéni igények rendelkezésére állni, mint intézményként. Kiss László eredetileg testnevelő. A városi sportcsarnokot működése óta, 1993-tól irányítja. Az ő nevéhez fűződik a Szabadidősport Egyesület megalakítása és a jelenleg első osztályú nemzeti bajnokságban szereplő kézilabdacsapat felépítése is. Az NB Il-es győzelemig a csapat edzőjeként dolgozott. Öt éve tagja a város képviselőtestületének. A sportok közül a kézi és a kosárlabdát kedveh legjobban. Ezúttal „nála van a labda" és ezzel élni is szeretne. bán vannak új elképzelések elsősorban a felnőttek étkeztetéséből szeretnénk jobban kivenni a részünket a városban, másrészt a rendezvényszervezés területén tudunk így többet és rugalmasabban dolgozni. A tervek szerint a jövőben nem csak az éttermet akarjuk többet kiadni, a konyhai kapacitásunkat is szeretnénk jobban kihasználni. A családi kö en tartott legalább 10 fős rendezvényekre is vállalnánk szervírozást, hideg és melegkonyhában egyaránt.-4