Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-22 / 247. szám

14 ★ MOZAIK ★ 1999. október 24. — A szüleim nagyon két­ségbe estek amikor állandóan tökrészegen állítottam haza. Az egészségemet is megviselte az italozás: kétszer voltam a pia miatt kórházban, egyszer három hétig feküdtem a bel­gyógyászaton. Az orvosok fi­gyelmeztettek, hogy fejezzem be, mert ebbe fogok belepusz­tulni. Három hónappal később a második kórházi kezelés után ismerkedtem meg a jelen­legi élettársammal, aki nélkül lehet hogy már a föld alatt len­nék. Öt éve vagyunk együtt boldogan és a szüleim is meg­nyugodtak. Nemsokára össze fogunk házasodni, nagyon szeretnék gyerekeket. Ma már más ember vagyok, úgy érzem újjászülettem. Keczeli Ágnes szociológus régóta foglalkozik a kocsma­jelenségekkel és a hozzájuk szorosan kapcsolódó alkoho­lizmussal. — A kocsma mindig is a kis­csoportok „kikapcsolódásá­nak” színtere volt, több társa­dalmi réteg megtalálható ben­ne. Egyfajta spontán szervező­dés, amelyben mindenkinek megvan az identitása. A kocs- mázásnak évszázados hagyo­mányai vannak. Két igény vi­szi oda az embereket. Az egyik a szabadságvágy: kisza­badulni az összes kötöttség­ből. Egy olyan helyre kerülnek ott, ahol senki nem vár tőlük semmit, megszűnik a teljesít­ménykényszer. A másik a kommunikáció vágya: a helyi társadalomról itt lehet infor­mációkat szerezni, ez a „kul­turális,, élet színtere, egyfajta információs iroda. A szakértők nem tesznek különbséget a falvak és a váro­sok között. Mindkettőben mű­ködik a kocsma intézménye, ami az egész napos ivászat színhelye. — A reggeli ivászatnak bio­lógiai oka van. A szesz köny- nyen felszívódik, a korán kelő­ket úgymond felébreszti és el­A mondás szerint az alko­hol öl, butít és nyomorba dönt. Áldozatait évtizedek alatt édesgeti magához, leggyakoribb előfordulási helye a kocsmák világa. Reggel fél hat. A sarki presszó tele van munkába igyekvő em­berekkel, akik kávéval, cigaret­tával és felessel kezdik a napot. A 46 éves István huszonkét éve reggel hatra jár dolgozni. — Minden reggel bejövök, mielőtt felszállnék a buszra. Egy kávé és két féldeci pálinka a reggeli adag. Ezzel kezdem a napot, másként egyszerűen nem tudok egész nap a mun­kára koncentrálni. Napközben már nem iszom, de esténként ha megjövök a munkából, ak­kor a haverokkal legurítunk pár fröccsöt. Egész nap dolgo­zom, mint egy állat, esténként kell a kikapcsolódás... Tizenkét órával később is­mét telt a ház az ivóban. Az idősebbek beszélgetnek és isz­nak, a fiatalabbak kártyáznak vagy biliárdoznak. — Esténként majdnem min­dig lejövök a kocsmába és álta­lában zárásig maradok. — me­séli a tizenkilenc éves Sza­bolcs. — Ide jár az összes have­rom, innen indulunk hétvégén diszkóba. Ritkán iszom, in­kább pénteken veszünk ma­gukhoz egy kis „bátorságot”. Van jó néhány játékautomata, gyakran ezekkel ütjük el az időt. Attila tizenhat éves kora óta dolgozik segédmunkásként építkezéseken. A harminckét éves fiatalembernek mindösz- sze nyolc általánost sikerült összehozni: a szakmunkáskép­zőből a második tanévben ma­radt ki. Egy ideig munkanélkü­liként tengődött, majd amikor a segély elfogyott, alkalmi mun­kából kereste a kenyérre valót. Pontosabban: az italra valót. Szabadidejében a kocsmák ál­landó vendége volt. Évekig a sárga földig leitta magát. lazítja. Az esti ivás egyfajta megtisztulás, bemegy az em­ber kocsmába, megiszik egy­két fröccsöt vagy sört és haza­megy, szintén ellazulva. Ezek a „szerencsés” esetek. Az ivó­helyek mindennapos vendégei a masszív alkoholisták. A szociológus szerint az al­koholizmusnak biológiai és társadalmi okai is vannak. A családi háttér, autokrata szü­lők és a kilátástalanság érzése, jövőtől való bizonytalanság, túl nagy felelősség, egy megol­datlan probléma mind hozzá­járul. Aki már alkoholfüggő lett, az az utolsó fillérjét is el­issza. Sokan azért nem tudják, hogy alkoholisták, mert meg­van a pénzük az italra, nem éreztek olyat, hogy nem jut­hatnak hozzá egy pohárhoz. A kocsmába minden társa­dalmi réteg ellátogat. A fiata­lok, az idősek, a férfiak, és gyakran a nők is a pohár fene­kére néznek az ivókban. — A fiatalok kifejezetten a társaság miatt keresik az ilyes­fajta műintézményeket. Náluk sokkal nagyobb igény van a spontán társaságokra. Napja­inkban az alkohol mellett őket több hasonlóan súlyos veszély fenyegeti, például a kábítósze­rek és a szerencsejáték. A nők aránya a kocsmában nagyon alacsony. A férfiak között sok­kal több a kocsmai alkoholis­ta. Az ivó számukra egy mó­kuskerék, nagyon nehezen tudnak szabadulni belőle. A törzsvendégek nem kikapcso­lódni járnak egy ivóba, hanem a feszültséget kiengedni. Ha hosszú időn keresztül ez törté­nik, akkor azt veszi észre, hogy alkoholista lett, aki ak­kor lépett a gyógyulás útjára, aki elismeri, hogy ő alkohol- függő. A teljes absztinenciáig ugyan hosszú és rögös az út, ami próbára teszi az embert, de ezzel meg kell küzdeni, kü­lönben előbb-utóbb belerok­kan. Szellő Gábor lArnmmt] nem úszhat a Nem túl barátságos találko­zások helyszíne volt a na­pokban az öreglaki Baráti­hegy. A Délviép embere bi­zony elragadtatta magát: nem értette hogyan állhat a munkagép elé egy idős asz- szony, amikor határidős fel­adatot kell megoldania. Mégpedig újabb műtárgyat építeni a víztorony mellé, mert a vízvezeték hálózatot átállítják a lengyeltóti kis­térségi rendszerre. Ekkor jön egy helybéli és leállítja a munkát. No, erre azt mondta neki, ha nem megy odébb, belekerülhet a betongyűrűk mellé a gödörbe! Aztán csak lejjebb vette a hang­ját, mert kiderült, hogy a hely­béli telkén akar építeni. Most a DRV és a Délviépszakemberei azon igyekeznek, hogy megold­ják ezt a tulajdoni kérdést és a nyomásszabályozó is elkészül­jön október 30-ra. Ráadásul ad­dig nem kezdhetik a munkát, amíg nincsenek a tulajdonon belül. Azt mondhatnánk, hogy egy baráthegyi kis család kény­szerhelyzetbe hozott két nagy céget. Azt is hozzátehetnénk, hogy valaki egyéni érdekeit he­lyezi a közösségi elébe. Nem így van. A tulajdont tisztelni kell, akármekkora. Borbély Lajosné azt mondja, addig nem mehetnek a földjük­re, amíg meg nem fizetik az árát. Ugyanis még a víztorony területének ügye sem rendező­dött, pedig három éve ott áll a kukoricaföldjük szélén. Akkor az öreglaki önkormányzattal ab­ban állapodtak meg, hogy 65 ezer forintba kerül a 139 négy­zetméteres terület, de cserébe a falu bevezeti a családhoz a veze­tékes vizet. Ez meg is történt. Maradt tehát 20 ezer forintnyi különbözet, amit 1996 óta nem rendeztek. Horváth Endre pol­gármester szerint azért nem, mert a család meggondolta ma­gát és többet kért. Dr. Neszményi Zsolt jegyző ezt megerősítette: azzal érveltek Borbélyék - a hivatalhoz írt le­velükben -, hogy a víztorony fel­állításával olyan L alakú terület szakadt ki a szántóföldből, ami megnehezíti a művelést. A csa­lád azt kérte, hogy vegyék meg az egész útmenti négyzet alakú részt. Az árban azonban nem tudtak megegyezni és annyiban hagyták. Borbélyék most min­denesetre ezt az elmaradt 20 ezer forintot kérik a 139 négy­zetméternyi földért, persze most már az összegyűlt kama­tokkal. Ezért van tehát a magán- területükön az önkormányzati tulajdonú víztorony. Ez úgy tű­nik nem zavart különösebben senkit egészen mostanáig, amíg nem kezdtek volna az újabb műtárgy építésébe. A héten felgyorsultak az ese­mények. A földmérő kimérte a szükséges területet, ami 441 négyzetméter. Ebben benne van az önkormányzatnak korábban félig-meddig eladott 139 négy­zetméter is. A kimért terület árá­ban kellene megegyezni. Bor­bély Lajosné állítja, hogy jóval kevesebbet kér, mint amennyit egy megkérdezett szakértő is re­álisnak tart. A potenciális vevők viszont sokallják. A tulajdoni lapra végül is az önkormányzat kerül, de a jegyző tájékoztatása szerint a Délviép anyagilag segít a kártalanításban. Állítólag egy kisajátítási eljárás, ha mindenki egyetért, legalább 78 nap. Ezt kellene belegyömöszölni egy jó megegyezéssel a kivitelezés ok­tóber végi határidejébe, hogy folyjon a víz a rendszeren, de a tulajdon sem ússzon el (Gáldonyi) A SOMOGYORSZÁG NEVET KAPTA AZ EGYESÜLET ELSŐ SAIÁT VÁSÁRLÁSÚ GÉPE Türelem repülőt terem Három év türelmének — ahogy a repülősök mondták: szenvedésének — gyümöl­cse az a vitorlázó repülő­gép, ami tegnap ünnepélyes keretek közt Somogyország névre kereszteltek. A Császár Károly Sportrepülő Egyesület tagjai három éven át nem, vagy csak igen ritkán hasz­nálhatták repterüket Kaposúj- lakon. Ez idő alatt ugyanis IFOR, majd SFOR katonák vették birto­kukba. Mindezért később kárté­rítést fizettek az egyesületnek, amiből — természetesen — egy új repülőgépet vásároltak. — Mivel ez a sportág támoga­tást nem kap, megpróbáljuk ma­gunk megteremteni a szükséges anyagi eszközöket — mondta Fentős Károly, az egyesület elnö­ke. — Nyitunk az idegenforga­lom felé, szeretnénk külföldie­ket fogadni és oktatrii, amihez több és jobb gépre van szükség. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a „fájdalomdíjból” — egy repülő­gépet veszünk. A vitorlázógép 4,2 millió fo­rintba került, és ez az egyesület első olyan gépe, amit saját ma­A kis vitorlázógép is kapott a pezsgőből guk vásároltak. A repülősök úgy érezték, ezt az eseményt feledhe­tetlenné kell tenniük, ezért dön­töttek: az új jövevény nem csak lajstromszámot, de nevet is kap. A névválasztásnál nem sokat gondolkodtak: az „elsőszülött” kapja a „atyja” a megye nevét, ahol élnek. A határok átjárhatósága a le­vegőben érződik leginkább, az­FOTÓ: LANG RÓBERT zal a szabadsággal együtt, amit a repülés élménye jelent. De eb­ben a határtalanságban mindig lesz egy biztos pont, ahova ha­zatérhetnek, és ez Somogyor­szág. Dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke helyesel­te ezen szavakkal a névválasz­tást, majd a koccintás előtt a gé­pet is meglocsolták egy kis pezs­gővel. Varga Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents