Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-22 / 247. szám
1999. október 24. ★ KÖZELRŐL * 3 Somogyi „zsarugate”: vádiéból vádlott Kiss Csaba, dr. Dági Endre, Horváth Zoltán és Frankberger Ferenc a sajtótájékoztatón fotó: lang Róbert Csongrád és Borsod után Somogy sem maradt ki a „zsarugate” ügyekből. Egy volt siófoki rendőrtiszt úgy döntött: kitálal. Kiss Tamás százados nem olaj-ügyekről hanem saját zsebre dolgozó korrupt rendőrökről beszél, és ezzel olajat öntött a tűzre. Védelmi pénzeket szedő kollégái - állítása szerint — kezükben tartották a fekete- valuta-piacot és az éjszakai életet a Balaton déli partján. Dr. Dégi Endre ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint mostanában óriási az „igény” a rendőrséget vádoló, elmarasztaló információkra: Sueromte nem csoda, hogy a testülettől különböző okok miatt eltávozott - vagy elbocsátott - emberek vélt vagy valós sérelmeiket orvosolandó óriási késztetést éreznek arra, hogy volt munkahelyüket bemocskolják. Ők meghallgatásra találnak, nyilvánosságot kapnak. Valószínű - vélte az ezredes - mindenhol akad ember, aki hajlandó ilyen nyilatkozat megtételére, hogy nem éppen szerencsés aktív pályafutását a közvéleménnyel átértékelje. Márpedig Kiss Tamás - állítják rendőr felettesei - nem volt éppen „szerencsés” és nem is volt a legtehetségesebb. Viszont sértődő a kritikák miatt. És igencsak megsértődhetett, mert nagyon kiborította azt a bizonyos éjjeli edényt. Elmondása szerint néhány kollégája saját zsebre dolgozott, a vádak fogolyszökte- téstől a védelmi pénzek szedéséig, a valutázástól a lányfuttató vállalkozásokig sok mindenről szóltak. Összesen tizennyolc ügyet sorolt fel a volt rendőrtiszt és két másik „tanú” is csatlakozott a „bizonyításhoz”: Jakabfi Magdolna és Somogyi Ilona. Kiss Tamás - állítása szerint - nemcsak hogy jelentette az eseteket, még a titkosszolgálatokkal való együttműködést is vállalta, hogy bizonyítsa kollégái bűnösségét. Hiába: valamennyi megvádolt személyt tisztázták a nyomozások, sőt az ügyek a legfelsőbb igazságszolgáltatási fórumokat is megjárták. Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. Maradt hát a sajtó nyilvánossága... A megvádolt rendőrök - mondják - 1996 óta tűrik a meghurcoltatást, a vizsgálatokat. Eddig hallgattak, várták, hogy az eljárások lezáruljanak. Most ők is beszélnek. Hogyan fest az ügy az ő szemszögükből? Kiss Csaba őrnagy, a fonyódi és Horváth Zoltán őrnagy a siófoki bűnügyi osztály vezetője egy sértett ember bosszújának tekinti a történteket. Kiss Csaba - mint elmondta - a fonyódi rendőrkapitányság megalakulása, 1992 decembere óta ismeri Kiss Tamást. A százados - volt főnökei szerint - a kapitányság legjobban képzett, legtehetségesebb nyomozójának tartotta magát, ennek azonban a gyakorlatban semmi bizonyítékát nem adta: munkájában sorozatosan tapasztaltak szakmai hiányosságokat. A bírálatot, figyelmeztetést viszont túlzottan önérzetesen fogadta, ellenséget látott mindenkiben. Az utolsó csepp a pohárban egy 1994-es ügy volt. Balatonlellén „elásva”, konzerválva, de későbbi használatra éltévé találtak az ott lakók egy Toyota személy- gépkocsit. Furcsa egybeesés volt ez azzal, hogy amikor Kiss Tamás korábban Egerben dolgozott, több hónapra fel volt függesztve csalás bűntett alapos gyanúja miatt, mert feljelentést tett, hogy ellopták a Toyotáját. A nyomozás során azonban olyan adatok merültek fel, hogy a bűn- cselekmény nem történt meg, Kiss Tamás a biztosítótól jelentős összeg felvételére használta fel ezt a hamis bejelentést. Az akkori kapitányságvezető ezt az információt a megfelelő helyre továbbította, Kiss Tamás ellen a Heves Megyei Főügyészség nyomozóhivatala nyomozás tovább folytatását rendelte el. A nyomozást végül megszüntették, de ettől kezdve elszabadult a pokol.- Kiss Tamás 1996-ban „sérelmei” miatt úgy döntött, hogy elmegy a kapitányságról: Siófokra adta be az áthelyezési kérelmét - mondta Kiss Csaba. - Ez nem volt elég: kollégákat próbált rábírni, segítsék különböző koholt bizonyítékok alapján besározni főnökeit. 1997-től folyamatosan a kaposvári nyomozóhivatal foglalkozott az ügyeinkkel, mintegy másfél évi, mindenre kiterjedő és alapos nyomozás után tavaly megszüntették valamennyi ügyet, bűn- cselekmény hiányában. Siófokon sem örvendett túl nagy népszerűségnek Kiss Tamás. Horváth Zoltán, ottani főnöke elmondta: munkájában a parancsnoki revíziót végző kolléga olyan hiányosságokat fedezett fel - és olyan bejelentések érkeztek a kihallgatott tanúktól is - hogy előadóként nem tesz meg mindent vizsgálat során az igazság kiderítéséért. A feltárt hiányosságok, illetve visszaélések gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek ellene. Kiss Tamásnak mégis sikerült két tanút maga mellé állítania, rendőrségnek erre is van magyarázata: Somogyi Ilona többrendbeli üzletszerű kerítés, Jakabfi Magdolna zsarolás, lopás, lőszerrel való visszaélés miatt került a rendőrség látókörébe. Kiss Tamás - állítják a rendőrök - a terhelő vallomásokért cserébe kedvezményeket ígért nekik. Mindez azonban - mondják a rendőrség vezetői - már nem lényeges. Az ügyeket lezárták. Már csak egyetlen lezáratlan akta van, mégpedig Kiss Tamásé, akit hamis váddal, bűnpártolással, hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és magánokirat-hamisítással vádolnak. (Jakab) Üt az új évezredbe Tízmilliárd forint értékben tizenhét kilométeres északi elkerülő út építése kezdődik a napokban Kaposváron. A beruházás első, 4,8 kilométeres szakaszának alapkövét tegnap a Deseda-tó közelében tették le, ahol millenniumi kilátó is épül.- Nemcsak az elkerülőút, hanem a keleti és nyugati országrészt összekötő M9-es gyors- forgalmi autóút alapkövét tesz- szük most le - mondta Manninger Jenő, a közlekedési minisztérium politikai államtitkára. - Az út tehát nemcsak tehermentesíti Kaposvár belvárosát, de a leendő déli autópálya révén bekapcsolja az ország közúti vérkeringésébe is. Út az új évezredbe. Szita Károly polgármester fogalmazott így, amikor a beruházás jelentőségéhez illő szavakat keresett. Kiemelte, régi vágya teljesül a kaposváriaknak, akik a 61-es és a 67-es utak átmenő szakasza mentén élnek. Jaczó Győző, a közútkezelő kht somogyi igazgatója az előkészítésről elmondta, a tenderben nyolc pályázó versengett, s végül a Strabag Rt és a Mélyépítő Budapest Kft konzorciuma nyert nem egész 3 milliárdos ajánlattal. Pusztainé Patczai Margit, a Strabag igazgatója arról beszélt, határidőre és első osztályú munkával építik meg az első szakaszt, s egy felüljárót és egy aluljárót is építenek. A mintegy 10 milliárdos beruházásból Kaposvár 150 millió forintot vállalt a területfejlesztési tanács támogatása révén, a többi állami költségvetési támogatás. A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel kérdésére Manninger Jenő az M7-es autópálya korszerűsítéséről elmondta, hogy nincs ugyan a felújítás kezdete kitűzve, de várhatóan 2000. első hónapjaiban megkezdődik a munka a hidak felújításával, s ezt követi a pálya rekonstrukciója. Az M7-es továbbépítése továbbra is 2001-ben várható az Aliga-Zamárdi szakaszon, hangzott el az alapkőletételt követő sajtótájékoztatón. B. T. Nagy bmére emlékeztek Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál emlékeztek tegnap a kaposváriak az 1956-os forralom áldozataira, a szabadságáért harcoló magyarság hőseire. A Kaposvár szülöttéről elnevezett parkban katonai tiszteletadás mellett rótták le kegyeletüket az emlékezők. A Déryné társulat irodalmi műsora után dr Ozsváth Ferenc mondott ünnepi beszédet. A megye- székhely alpolgármestere arról beszélt, hogy az 1956-ban történt események nem egyforma mértékben érintettek mindenkit, és sokféle lehetett a 13 nagy nap alatt történtek megítélése is, ám abban a forradalmi tömeg mindfen tagja megegyezett, hogy a szabadságáért küzdöttek valamennyien. Az október 23-át követő események áldozatai, szent meggyőződéséért a halált választó Nagy Imre emlékére koszorút helyeztek el a város, a megye és a közigazgatási hivatal vezetői, az ország- gyűlési képviselők, az amerikai hadsereg tisztjei, a honvédség, a rendőrség, a pártok, társadalmi és civil szervezetek tagjai, köztük az 1956-os forradalom somogyi túlélői. A megemlékezés, élénk rendőri jelenlét mellett, rendzavarás nélkül zajlott. A szomszédos kopjafáknál magukat nemzeti érzelműeknek nevező fiatalok békében elhelyezték a maguk koszorúját, s egyenruhájukkal, kopaszságukkal némi feltűnést keltve csendben, rendben elvonultak. B. T. Egy a hagyaték, sok az örökös Dr. Lamperth Mónika, dr. Orosz Sándor, Ormos Mária akadémikus és Kovács László Amíg le nem higgad a magyar társadalmi össz- közvélemény magáról az 56- os forradalomról, addig valószínűleg Nagy Imre sem lesz ott szilárdan a magyar történelem lapjain, ahová egyszer bizonyosan eljut. A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel kérdésére ezt Ormos Mária akadémikus, történész mondta, aki a Nagy Imre emlékülésen tartott előadást pénteken. Az MSZP által szervezett kaposvári eseményen Kovács László pártelnök és dr. Lamperth Mónika alelnök, valamint a mártír miniszterelnök unokája Jánosi Katalin és Jánosi Ferenc is részt vett. Ormos Mária szerint „Nagy Imre végeredményben szerencsés ember volt, mert megadatott neki az igazság. És szerencsés a magyar nép, mert oly sok elnyomott nemzet körében egyedül neki adatott meg egy Nagy Imre.” Az akadémikust arról kérdeztük, elfoglalta-e már méltó helyét a közgondolkodásban 1956?- Nem nagyon tudja elfoglalni, miután politikai tekintetben nagyon sokfajta a mérlegelés, az értékelés körülötte. Nemcsak - sőt, talán nem is elsősorban - Nagy Imre személyét illetően, hanem egyáltalán az 56- os magyarországi forradalmat illetően. Csakhogy a kettő nem választható el egymástól. De gondoljunk csak arra, hogy mennyi vita vette körül 1848-49-et is évtizedeken ke- I resztül. De a demokrácia, a pluralitás körülményei között olyan nagyon nem is lehet azon csodálkozni, hogy van egyfajta kisajátítási hajlam.- Ez a törekvés mintha alább hagyott volna mára, mintha a Nagy Imre öröksége egyre méltóbb helyre kerülne.- Egyet értek, biztos vagyok benne, hogy ez így történik. Csakhogy ahhoz képest nagyon rövid az idő (56-hoz képest már nem lenne), amikortól erről egyáltalán igazat lehet szólni. B. T.