Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
SOMOGYI HÍRLAP VÉLEMÉNYEK Biztosítás biztonság? 1999. október 21., csütörtök Október 1-jén délután Budapestről Kaposvár felé hajtottam az M7-es autópályán. A siófoki leágazó előtt 10 km-rel előzésbe kezdtem egy Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsit, és mögöttem egy Suzuki Swift autó is előzött. (A szembe jövő sávban már felbukkant két kamion). Amikor a Mitsubishi mellé értem, észleltem, hogy a volánnál ülő hölgy felém rántja a kormányt, mert ő is előzni akarta az előtte haladó Opel Astrát, de sem nem nézett hátra, sem az irányjelzőt nem tette ki, s nem is vett engem észre. Mivel a kamionok már nagyon közel voltak, fékezni pedig nem tudtam, mert a Suzuki gyakorlatilag közvetlenül mögöttem jött — velem együtt előzött — félrerántottam a kormányt, hogy az ütközést elkerüljem, s a két kamion között két keréken, a leállósávot átvágva a szembe jövő forgalmi sávon keresztül az árokba hajtottam. Amikor az autó földet ért az árokban (az oldalán állt), megpróbáltam kiszállni, de egyedül nem tudtam. Az egyik szemből jövő pilóta emelt ki az autóból. Kiabált, hogy ő mindent látott, de sem a Mitsubishi, sem a mögöttem lévő Suzuki sofőrje akkor nem állt meg. Az Opel Astra tulajdonosa igen, de amikor látta, hogy túléltem a balesetet, elment. Körülbelül 20 perc múlva a balesetet okozó Mitsubishi vezetője visszajött, és elismerte, hogy ő okozta a balesetet. Ki is töltöttük együtt az Európai Kárbejelentő lapot, majd tanúként aláírt név és cím megadással a kamionsofőr is. Azonnal hívtuk a 112-es segélyszámot, de 2 óráig semmi nem történt. Siófokról érkezett egy főtörzsőrmester, aki miután megnézte a kárbejelentőt, azt mondta, hogy nem ír jegyzőkönyvet, hiszen egyértelmű az eset, mivel a károkozó elismerte a felelősségét. Arra kért, hogy menjek a kórházba, majd hívjam vissza, hogy mi az eredmény. Fel is írta az adataimat és a történet másik szereplőjéét is. Innen indult a kálvária... Autómentőt hívtunk, aki hazahozta az autót Kaposvárra, és elvittük egy karosszérialakatos-műhelybe. Hétfőn elmentem a károkozó biztosítójához - Generáli-Providencia - és benyújtotta a kárbejelentőt. Ők megígérték, hogy a kárszakértő és a fotós kimegy az autóhoz. Ez másnap megtörtént. A gépkocsit totálkárosra vették, mert szerintük 231 ezer forintért nem gazdaságos a javítása. Ezután jött a döbbenet! Elutasították a kárigényemet azzal az indokkal, hogy nincs jogalap (!), ugyanis nem történt ütközés a károkozóval. Hiába ismerte el a hibáját, hiába tanúsítják a szemtanúk az esetet, ez senkit nem ‘érdekel. A Generáli-Providencia azt állítja, hogy a rendőri intézkedés hiányában nem tudja elbírálni a kárigényem jogosságát. Megpróbáltuk megkeresni a helyszínen járt főtörzsőrmestert de nem sikerült. Az ügyvédem olyan válaszokat kapott kollégáitól, hogy „a rendőrség nem találkahely, nem üzenetközpont, hogy üzengessünk”. Ezért október 15-én személyesen mentem a siófoki rendőrségre. A közlekedési osztályon közölték, hogy a kolléga csak vasárnap lesz szolgálatban, ezért menjek vissza akkor. Továbbra sem hagyhattam neki üzenetet. Annyit azért mondtak, hogy írjak egy hivatalos megkeresést és akkor majd együttműködést tanúsítanak az ügyben. Továbbá egy rendelkezés értelmében ha személyi sérülés nem történt, s nem kérünk rendőri intézkedést, akkor nem kötelessége a helyszínen lévő rendőrnek jegyzőkönyvet felvenni. Ennyit a „polgárbarát rendőrségről”. A Generali-Providencia Biztosító pedig az elutasító levelében arra hivatkozik az ütközés hiányán kívül, hogy nem történt rendőri intézkedés, noha a helyszínre érkező rendőrnek tudnia kellett volna, hogy az „ütközés nélküli” balesetekben jegyzőkönyvet kell írni, mert ennek hiányában később nem lehet bizonyítani a kárigény jogosságát. Kérdésem: ha a károkozó elismeri a hibáját, a felelősségét, ha a tanú igazolja az elmondottakat, (egyáltalán miért kellett felírni a tanú adatait a kárbejelentőre, ha meg sem keresték?), ha a rendőr rendben találja a papírokat, akkor még milyen jogalapnak kell lenni ahhoz, hogy a káromat kifizessék? Miért fizetünk kötelező- és casco biztosítást, amikor, ha baj van, a biztosító elhárítja a felelősséget? Közölték velem, hogy két lehetőségem van: vagy belenyugszom a döntésbe, vagy pereskedhetek. Na igen, de én csak a károkozót 13 perelhetem, mert ő áll jogi viszonyban a biztosítóval. Hiába szeretnénk emberi módon - per és harag nélkül - rendezni a dolgokat, nem tehetjük meg. Igaza van a károkozónak is: azért fizeti a kötelező és casco felelősségbiztosítást, hogy ha ilyen baleset történik, akkor rendezzék a kárt. Az eset tanúsága szerint jobb lett volna, ha hagyom, hogy egy 80-110 kilométeres sebességgel összeütközzünk, ezzel tömegkarambolt okozzunk. Vagy ha fékezek, hátulról belém rohan a Suzuki, és a kamionok elé repülünk, s ha valaki meghal vagy súlyos sérülést szenved, akkor biztosan történik rendőri intézkedés, jegyzőkönyvfelvétel, és máris megvan a jogalapom, hogy a káromat kifizessék. Már ugye ha túlélem... De talán ha meghalok, már nem lett volna kinek fizetni... Egy biztos: nem nyugszom bele a kárigény elutasításába, hanem pert indítok. Hogy mikor lesz vége? Nem tudom. De intő például szolgáljon e történet mindenkinek, hogy bármilyen „macerás”, kérjenek rendőri intézkedést már koccanásos baleseteknél is! És nem féltsék az életüket, hagyják, hogy ütközzenek, mert ugye a jogalap a fontos! Trincz Judit Kaposvár, Mikes u. Í4. Letegezték és kitiltották Október 4-én 11 óra tájban Kaposváron a Honvéd utcai Julius Meinl ABC-ben vásároltam 1247 forint értékben több apróságot. Utána a mellette levő Billába mentem vásárolni, ahol 3000 forint felett fizettem. A fizetés után a biztonsági őr a raktárba hívott, és a szomszédban pár perccel korábban vásárolt áru egy részét több mint 400 forint értékben újra kifizettette velem. (A 10 db Teke kekszről elismerték, hogy nem náluk vettem, ugyanis ott más az ára.) Visszamentem az ABC- be, ahonnan átkísértek a Billába, és igazolták állításomat, mégsem adták visz- sza a jogtalanul kifizettetett összeget. Az eljárás nagyon felháborít, főleg a biztonsági őr viselkedése, aki 76 éves létemre letegezett, és kitiltott a boltból. Horváth Mária . Kaposvár, Zárda u. 17. Meddig kell meg sárban taposnunk? A nyár elején új buszvárót kapott Kaposváron a Füredi út laktanyai megállója. Igaz, eddig is volt, de az csak egy nyitott, két lábon álló tető- szerkezet. A régi buszváró sárban állt, és az új is oda került. Az úttest és a buszváró között körülbelül öt négyzetméternyi földterület van, amely esős időben sajnos, sárrá alakul, melyet a buszra várók kénytelenek taposni. Többször kértük már a polgármestert, hogy aszfaltozzák le, de a válasz mindig csak az volt: sajnos, a buszmegállóra nincs pénz, mert új buszkitérőt kellene építeni. Az ott lakók újra kérték, hogy legalább zúzott kővel szórják le a területet, amelyre szintén ugyanaz volt a válasz. Az új buszvárónak így nem nagyon tudunk örülni, mert ha esik az eső, vagy olvad a hó, a Volán-teleptől majdnem az összes csapadékvíz oda folyik, mert a 67-es útnak a laktanyai buszmegállóig nincs megoldva a vízelvezetése. Mióta a polgármester megtagadta kérésünket, azóta épült egy teljesen új buszmegálló körülbelül 200 méterrel arrább, a Sopron utca és a 67-es út kereszteződésében, kitérővel együtt, melyet díszburkolattal láttak el. Úgy látszik, erre volt pénze a városnak, de arra nem, hogy a laktanyai buszmegállót legalább zúzott kővel leterítsék. Vajon meddig kell még a laktanya dolgozóknak, a Pipacs utcaiaknak és a Füredi útiaknak sárban taposniuk? Megjegyzem, egyes buszvezetők nem veszik figyelembe, hogy az új buszváróban állnak, - a buszváró azon oldala, amelyről a buszok érkeznek ugyanis reklám plakáttal van takarva -, ezért már többször nem állt meg a busz, és jó néhány utast otthagytak. Mikor érvényesül a Volánnál a régi jelmondat, hogy mindent az utasokért? Vagy ezt már akkor elfelejtették, amikor ennyire megemelték az útiköltséget? Vagy az utas csak fizessen, a többi nem számít? Tischler Károly Kaposvár, Füredi u. 148. TÁRÓT ÚTMUTATÓ S0RSELEMZES tárót KÁRTYÁVAL HERCZEG KATA SEGÍTSÉGÉVEL © 06-90-230 473 ORVOSI TANÁCSOK Dr. BORSÁNYI VERONIKA pszichiáter főorvos segítségével 1. Álmatlanság 2. Merevedési zavarok 3. Pánikbetegség 4. Emésztési zavarok 5. Depresszió 6. Elmebetegségek <Z> 06-90-230 475 A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60 Ft +áfa _______«xd Sprinyr-Budopesl Kiadói Kft. Audiot»» 1539Bp. Pl: 591 k apcsolási díj Tel.: 488-5615 Ha a falusi emberek a Takarékszövetkezetet választják, akkor abban meg lehet bízni. Mindannyian a szívünkhöz legközelebb állókban bízunk meg igazán Azokban, akikre mindig számíthatunk. Azokban, akik minden szavunkat értik. Azokban, akikkel együtt építhetjük családunk jövőjét.