Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-20 / 245. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. október 20., szerda Belpolitika 9 Kirakatpolitika folyik A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nem lehet partner abban a lát­szat-érdekegyeztetésben, amely az utóbbi fél évben zajlik. Álláspontját a szak- szervezeti tömörülés a Szövetségi Tanácsülésen fejtette ki, ahol tegnap a jövő évi bértárgyalásokon képviselendő közös állás­pontról is megállapodtak. Az utóbbi egy évben a szociális partnerek csupán asszisztálhat­tak a kormányzati diktátumok­hoz, ugyanis ez idő alatt a mun­kaadók, de akár a munkaválla­lók egyetlen javaslatát sem fo­gadta el a kormányoldal - nyi­latkozta lapunknak Wittich Ta­más, az MSZOSZ alelnöke, aki szerint a nyilvános bájolgásnak nincs értelme, az MSZOSZ csak érdemi tárgyalásokra hajlandó. A Szövetségi Tanács áttekin­tette és értékelte a társadalmi párbeszéd új, féléves tapaszta­latait. Megállapítása szerint az új rendszer működése ered­ménytelen volt, hiszen párbe­szédről csak ott lehet szó, ahol valamennyi fél érveit figyelem­be véve, azokat mérlegelve születnek döntések. A szak- szervezeti szövetségnek nem sikerült elérni az évközi mini­málbér-emelést, a foglalkozta­tási törvény módosításával kapcsolatos elképzeléseik is süket fülekre találtak, mint ahogy a munka törvénykönyve és az adótörvények módosítása során sem vette a kormány fi­gyelembe egyetlen javaslatukat sem - sorolta az alelnök az ér­dekegyeztetés új rendszerének negatívumait. Ennek ellenére az MSZOSZ nem rúgja fel a kormánnyal kötött megállapo­dását, de a munkavállalók ér­dekében a jövőben együtt kí­ván működni a többi szakszer­vezeti szövetséggel. Együttes erővel szeretnék rávenni a kor­mányt arra, hogy a jövőben a megállapodás szándékával ve­gyen részt az érdekegyezteté­seken. Készek arra, hogy a nyomásgyakorlás eszközeit is összehangolja a többi érdekvé­delmi szervezettel. Ez Wittich Tamás elmondása alapján annyit jelenthet, hogy a nem­zetközi szervezeteket tájékoz­tatják a hazai érdekegyeztetés gyakorlatáról, esetleg az alel­nök által nem pontosított „más” eszközöket is igénybe vesznek. Az MSZOSZ miha­marabb tárgyalásokat kezde­ményez a munkáltatói szer­vezetekkel a jövő évi bérmeg­állapodások előkészítése ér­dekében. A szakszervezeti szövetség sem a költségvetési törvényjavaslatban, sem pe­dig az adórendszer parlament előtt lévő változatában nem lát garanciát a munkavállalók által elvárt reálbéremelésre. A Szövetségi Tanács a kor­mány által tervezett, 25 000 forintos minimálbér helyett 27 000 forintot ajánl. Ez az összeg 3,5 százalékos reál­értéknövekedésnek felelne meg Horváth Magdolna I Sok képviselő derülátónak tartja a kormány inflációs várakozásait Vezérszónokok a költségvetésről FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Az ország jövő évi költség­vetéséről tegnap a pártok vezérszónokai fejtették ki véleményüket a parlament ben. A kormány tervezetét balról az MSZP, jobbról a MIÉP támadta a legheve­sebben. A Fidesz, az FKGP és az MDF képviselőcso­portja jelezte: igennel fog­nak szavazni. Domokos László (Fidesz) rá­mutatott, hogy a magyar gaz­daságot a versenyképesség ja­vulása, a kiegyensúlyozott és dinamikus fejlődés jellemzi, aminek hatására a munkanél­küliség jelentősen csökkent. Az érdem a magyar gazdaság szereplőié, a munkavállaló­ként és fogyasztóként egy­aránt megjelenő családoké, a vállalkozóké és minden tevé­keny polgáré. A kormány jö­vőre egyszerre akarja biztosí­tani a gazdasági növekedést és javítani a családok életszínvo­nalát. A gazdasági növekmény egyik felét ezért az egyik, míg a másik felét a másik célra for­dítják. A családok fogyasztása 2000-ben átlagosan 3 száza­lékkal haladja meg az ez évit. Kovács László (MSZP) sze­rint a jövő évi költségvetés semmivel nem lesz jobb, mint az idei, ezért továbbra is vesz­tesek lesznek a nyugdíjasok, a kisjövedelműek, a szegényebb családok, és „az embereken megtakarított pénzt az állam magára költi, ahogy ez tekin­télyuralmi rendszerekben szo­kás”. Van azonban remény, folytatta Kovács, hiszen ez a kormány már legfeljebb csak két ehhez hasonló költségve­tést tud benyújtani. Burányi Sándor (MSZP) a szocialisták alternatív költség- vetését mutatta be. 138 milli­árd forintot, amit többlet-adó­bevételekből, illetve az ÁPV Rt.-re és a kormányzati kiadá­sokra tervezett összeg csök­kentéséből nyernének, többle­tet juttatnának az agrárium- nak, az egészségügynek, az önkormányzatoknak, a nyug­díjasoknak és az oktatásnak. Kuncze Gábor (SZDSZ) kifo­gásolta, hogy nincs összhang a törvényjavaslat szöveges indo­kolása, a számszerű előirány­zatok és a csatolt számítási anyagok számadatai között. A költségvetés általános jellem­zője szerinte a központosítás és a kézi vezérlésre való átté­rés a gátlástalanságot és a pa­zarlást szolgálja, az összegek ugyanis korlátok nélkül átcso­portosíthatók, megfosztva a parlamentet a beleszólás jogá­tól. Kuncze több más felszóla­Költségvetési vita - üres ülésterein lóval egyetemben úgy vélte, hogy a kormány által tervezett 6 százalékos infláció nem reá­lis, az valójában 8-9 százalé­kos lesz. Ezáltal téves a reáljö­vedelmek és a reálnyugdíjak alakulásának számítása is. Medgyasszay László (MDF) is „kicsit optimistának” tartot­ta a kormány alacsony infláci­ós várakozását. Határozottan kiállt az önkormányzatok jö­vőbeni függetlensége mellett (mint mondta, ez politikai kér­dés), és ezért a jövőben feltét­lenül újragondolandónak tar­totta a személyi jövedelemadó helyben maradó részéről ho­zott kormányzati döntést. Megnyugtatta a nyugdíjaso­kat, hogy a nyolcszázalékos nyugdíjemelés a hatszázalé­kos inflációhoz van méretez­ve, de ha esetleg az infláció en­nél magasabb lenne, akkor év közben a nyugdíjakat is meg­emelik - pótlólag. Ez azt jelen­ti, hogy a nyugdíjak reálértéké­nek növekedése mindenkép­pen biztosítva van. Med­gyasszay súlyos kritikát fogal­mazott meg azzal kapcsolat­ban, hogy nem történt előrelé­pés az egészségügyi rendszer átalakítása terén. Rozgonyi Ernő (MIÉP) lát­szólag nem is a költségvetésről beszélt, hanem annak ürü­gyén az elmúlt húsz év gazda­ságpolitikáját ostorozta. A tár­gyalt témához ez csak azért volt kapcsolható, mert a képvi­selő szerint az Orbán-kor- mány egyáltalán nem változta­tott elődjei politikáján, kriti­kátlanul aláveti magát a mone- tarista terrornak. A költségve­tés pontosan olyan - folytatta Rozgonyi -, amilyennek egy gyarmatosító hatalom előírta, pedig a MIÉP azt remélte, hogy a fiatal csapat el mer és el tud indulni a nemzeti érdekek érvényesítésének rögös útján. A vezérszónokokat követő­en az azonnali kérdések sorát megnyitó Filló Pál (MSZP) a kormány által a köztisztvise­lőknek és a közalkalmazottak­nak ígért 8,25 százalékos bér­emelés garanciáiról érdeklő­dött, azt emelve ki, hogy a ki­számítható jövőt és a nagyobb anyagi megbecsülést ígérő ka­binet csak öt százalékot fedez ezen összegből, a többit az ön- kormányzatoknak kell - java­részt elbocsátásokból - állni­uk. Járai Zsigmond pénzügy- miniszter visszautasította az emelés mértékének megkér­dőjelezését: mint mondta, eb­ben a körben a bérek legalább 8,25 százalékkal, de esetleg ennél többel is nőhetnek. Hoz­zátette, az ez évre tervezett 13,3 százalék helyett a szférá­ban az első kilenc hónap során több mint 18 százalékkal nőt­tek a bérek. Szólt arról is, hogy a közalkalmazottak száma túl­ságosan magas, ezért három- százalékos leépítéssel és ösz- szességében 10,2 százalékos béremelkedéssel számolnak jövőre a közszférában. Vígh Ilona (Fidesz) arról ér­deklődött a belügyminiszter­től, hogy hogyan keletkeztek az olajügyek és kik érdekeltek az ezeket elősegítő állapotok fenntartásában. Kontrát Károly, a tárca poli­tikai államtitkára kiemelte, úgy tűnik, valakik igyekeznek a társadalomban meglévő fe­szültségeket a rendőrségre ter­helni. Hozzátette, hogy a mi­nisztérium megnyugvással ve­szi tudomásul az ORFK által tett maffiaellenes lépéseket és- a kabinethez hasonlóan - tá­mogatja a felállítandó vizsgá­lóbizottság létrehozását. Keller László és Tóth Károly (MSZP) Pintér Sándor szerepe kapcsán fordult a kormányfő­höz, azt hangoztatva: noha közérdek a rendőrségbe vetett és az utóbbi időben megingott bizalom helyreállítása, számos ügy vizsgálata során merül fel- országos rendőrfőkapitány­ként, vállalkozóként vagy bel­ügyminiszterként - a jelenleg ez utóbbi tisztet betöltő politi­kus neve. Válaszában Kövér László polgári titkosszolgála­tokat felügyelő miniszter el­mondta: a Rendvédelmi Szer­vek Védelmi Szolgálata kivizs­gálta ezeket az ügyeket. Ünnepeink Az október 23-ai állami ünnep­ségek sorozata október 22-én délután, a Műegyetemen kez­dődik, ahol nagygyűléssel tisz­telegnek a forradalmi esemé­nyeket elindító egyetemi ifjú­ság emléke előtt - közölte ked­den a Miniszterelnöki Hivatal. A nagygyűlést követően indul a hagyományos fáklyás menet a Bem térre az egyetem elől. Este a Bem téren a közjogi méltóságok mellett koszorúz­nak a parlamenti pártok, a ha­táron túli magyar pártok, az ’56-os szervezetek és a társa­dalmi szervezetek képviselői. A koszorúzás után elindítják a fáklyalángot a Kossuth téri em­lékműhöz, ahol aztán este nyolc órakor Deutsch Tamás ifjúsági miniszter lobbantja fel a Forradalom Lángját. Hírek Orbán Viktor miniszterelnök az olajhamisítási ügyekben vizsgálati anyag összeállításá­ra kérte fel a pénzügyminisz­tert, valamint a belügyminisz­tert - közölte a Miniszterelnö­ki Hivatal Kommunikációs Ál­lamtitkársága kedden. A két miniszter a hét végéig köteles tájékoztatást adni az olajsző­kítéssel kapcsolatos, 1991-től napjainkig lefolytatott vala­mennyi eljárásról, s a bírósági döntések végrehajtásáról. MSZP-aggály. Az MSZP par­lamenti frakciója szakmailag, pénzügyileg és jogilag egyfor­mán irreálisnak és aggályos­nak tartja a munkanélkülie­ket ellátó rendszer megvál­toztatásáról szóló kormányja­vaslatot - összegezte Kiss Pé­ter a képviselőcsoport véle­ményét kedden, Budapesten.. Nincs döntés. Katona Kál­mán még nem döntött Kru-pan- ics Sándornak, a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatójának lemondásáról - közölte Müller Mihály, a közlekedési tárca saj­tófőnöke kedden. A tárca illeté­kese arra reagált, hogy több na­pilap is hírt adott a posta első emberének távozásáról. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság (7400 Kaposvár, Honvéd u. 5. Tel.: 82/319-948, adószámunk: 19201876-1-14) ezúton teszi közzé, hogy személyi jövedelemadó 1%-ából 1998-ban befolyt 136 587 Ft összeget irodalmi estek, könyvbemutatók, tró-olvasó találkozók megrendezésére fordította. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felajánlásukkal támogatták egyesületünket. Segítségükre továbbra is számítunk. «issoi Az etika önálló tantárgy lehet az iskolákban Nevelési esélyek az ezredfordulón Továbbra is meg kell tartani annak lehetőségét, hogy az iskolák önálló tárgyként oktassák az etikát, vagy ha úgy döntenek, tanítását más tárgyakba integráltan valósítsák meg - jelentette ki Pokomi Zoltán oktatási miniszter az „Egyén és közösség - a nevelés esélyei az ezredfordulón” címmel Budapesten megrendezett konferencián. A tanácskozáson, amelyre im­már negyedik alkalommal ke­rült sort, a közoktatási intéz­mények vezetői, fenntartói és a szülők tekintették át az egyén és a közösség ezredfor­dulós problémáit. A miniszter megnyitójában kiemelte, hogy egyes iskolák­ban már ma is önálló tárgy­ként oktatják az etikát. Pokomi Zoltán az elkövetke­zendő időszak feladataként az eddigi tapasztalatok összegzé­sét, illetve az etika oktatása során alkalmazott módszerek tárházának bővítését nevezte meg. Beszédében rámutatott: az elmúlt években e téren már kialakult tartalmi és módszertani sokszínűség fenntartása a legfontosabb cél. A tárca vezetője ugyanak­kor problémaként említette, hogy a pedagógus-tovább­képzés nem tartott lépést ez­zel, a módszertan terén ta­pasztalt sokszínűséggel. így a minisztérium még ebben az évben programot indít útjára, amelynek a pedagógus-to­vábbképzés, a másoddiplo­más-képzés, illetve az etika­oktatás intézményes formájá­nak megteremtése a célja. Pokomi örömtelinek nevezte azt a tendenciát, mi szerint az iskolák közül egyre több tart­ja fontosnak az etika tanítá­sát. Az etika oktatásával fog­lalkozó szakmai bizottság in­dokoltnak nevezte az önálló tantárgyként történő okta­tást, s várhatóan az általános iskolák hetedik, illetve a kö­zépfokú oktatási intézmé­nyek harmadik évfolyamá­ban javasolja majd az etika tantárgy bevezetését. 100 %-os portugál tulajdonban levő, pénzügyi szolgáltatás területén 20 éves európai tapasztalattal rendelkező cégünk országos hálózatának fejlesztéséhez alvállalkozó(ka)t keres. Ön is részese lehet sikeres üzleti tevékenységünknek, ha a következő elvárásoknak megfelel: • helyi piaci ismeret, • saját iroda, • értékesítés indításához minimális tőke, • értékesítési tapasztalat, • erkölcsi feddhetetlenség. Amit kínálunk: • szakmai és anyagi segítség az indításhoz, • folyamatos képzés és tréningek Önnek és munkatársainak • versenyképes jövedelem. Pályázatát írásban az alábbi címre várjuk: Poligrupo Kft. 1065 Budapest, Hajós utca 3. 1365 Budapest, Pf.: 722, Fax: 268-0202, e-mail: poligrupo@mail.datanet.hu Telefon: 322-9494, 268-0204, ____________342-1783______ A jövő pilótái. A Pikier Emmi Csecsemő- és Gyermekott­hon javára szervezett repülőtéri látogatást a British Airways légitársaság, amelynek keretében nemcsak ado­mányát adta át az árvaház részére, hanem a gyermekeket is megismertette a repülőgépek legizgalmasabb részeivel, köztük a parancsnoki fülkével fotó: feb/kallus György A whiskys rabolni fog A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság bejelentette: a teg­nap délutánig beérkezett, részleges szakértői vélemé­nyek alapján azt feltételezi, hogy a hétfő esti OTP-rab- lást a „whiskys rabló” néven elhíresült, szökésben lévő Ambrus Attila követte el. A korábbi hírekkel ellentétben Ambrus nem 4, hanem 10 millió forinttal távozott. Dézsi Mihály szóvivő elmond­ta: a helyszínen talált vérmin­ták szakértői vizsgálata, az OTP-fiókban készült videofel­vétel és az elhangzott tanúval­lomások nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy feltéte­lezhetően Ambrus Attila követ­te el a rablást. Dézsi leszögez­te: a rendőrség azt állítja, hogy a tettes nagy valószínűséggel orvosi kezelésre szoruló sérü­léseket szenvedett. Arra azon­ban nem tudtak pontosan vála­szolni, hogy az elkövető testé­nek mely részén sérült meg.- Természetesen még hétfőn felvettük a kapcsolatot a Buda­pest környéki kórházakkal és a mentőszolgálattal is, de kedd estig nem érkezett jelzés - fo­galmazott a szóvivő. Dézsi Mi­hály szólt arról, hogy bár még továbbra sincsenek szakértői vélemények a július 29-ei, XXIII. kerületi Grassalkovich úti OTP-rablás elkövetőjéről, a nyomozók szerint nagy való­színűséggel azt is Ambrus Atti­la követte el. A fővárosban rendkívül nagy volt kedden a rendőrségi készültség, amiből szakértők arra következtettek, hogy a rendőrség a sérült rabló nyomába ért. Megszigorították a Romániába irányuló határ­forgalom ellenőrzését is. Magyar György, a whiskys ügyvédje a FEB-nek elmondta: védence egy pólóra írt 29-es számmal jelezte neki, hogy ha­marosan rabolni fog, s tettét „a korrupt rendőrség” bosszantá­sának szánja. Az ügyvéd sze­rint Ambrus nem ember ellen használt fegyvert. Úgy véli: a rendőrség részéről felelőtlen­ség volt, hogy belőtt az üve­gen át, s nem a rablót találták el; szerinte a vér a biztonsági őr orrából származik.

Next

/
Thumbnails
Contents