Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-16 / 242. szám

1999. október 17. ★ LABDARÚGÁS ★ 11 Váczi Zoltán legemlékezetesebb botrányai Mi lett a Telekért ggűjtött pénzzel? Horgász, de nem halvérű Váczi Zoltánt fél sze­zon alatt rúgták ki a Vasasból, majd Kis­pestről, így a játékos most a nyugisabbnak vélt izraeli bajnokság­ba pályázik. Elutazá­sa előtt azonban még dunakeszi pecatörzs- helyén mesélt botrá­nyairól. A Békéscsabáról „Huszonkét évesen kerültem Debrecenből a Viharsarok­ba, és ott több évig is dobo­góesélyes csapatban játsz­hattam. Mivel jöttek az ered­mények, úgy gondoltam, ki­csit lazítok, így edzés helyett horgászni jártam. Ez Pász­tornak (az akkori békéscsa­bai edző - a szerk.) termé­szetesen nem tetszett, ezért összejött egy kis botrány. De, kérdem én, nem fért be­le az a kis pecázás? Hisz úgyis nyertük a meccseket. Még a játékostársak sem szóltak érte. Más kérdés, hogy hiába szólnak, elvégre a vezetők kiálltak mellettem. Szerintük belefért.” kákra, nem tudtunk kijönni egymással. A végén már csak úgy beszéltünk egymással, hogy bunkó paraszt, meg kapd be a f...om.” A Komora-ügyről „Nagyon kedveltem Imi bácsit, de ezzel így volt szinte az egész csapat. Biztos, hogy nem ő nyúlta le Bárányos pénzét. Láttam rengeteg iratot, hiszek neki. A me­nedzser, Pintér már inkább elővehető, bár szerintem jogilag nem, csak emberi­leg vétkes.” Az italról „Másfél doboz cigi megy el egy pihenőna­pon, de edzések alatt azért jóval keveseb­bet szívok. Négy éve csak kólát iszom, bár korábban sűrűn csúszott le más is. Napon­ta egy liter whisky, vagy más tömény, de szigorúan csak a meccsek után. Részegen például még sosem fociztam.” Kun Zoltán Királyi vereseg Megégett a magyar duó Münchenben Gábor három A Bundesliga 8. fordulójának rangadójára a Hertha repülővel érkezett Münchenbe. Király Gábornak és Dárdai Pálnak a gépen és a kezdő­csapatban is helyet szorítottak. Ám örömük csak a reptérig tartott (Bayern München- Hertha 3-1).- Már a 15. percben két gólos hátrányba ke­rültünk - kezdte értékelését Király Gábor. - De ezután is volt tartás a csapatban. Sajna védhető gólokat kaptam. Ezenkívül egy Effenberg- és egy Matthaus-szabadrúgás- nál kellett igazán nyújtóznom.- Dárdai hogy játszott?- Jól, de elég nehéz dolga volt. A Bayern egy góllal feltétlenül jobb, ám ha előbb kap­csolunk, fordíthattunk volna... (szabó) További eredmények: Hamburg­Freiburg 2-0, W. Bremen-1860 München 1- 3, Rostock-Frankfurt 3-1, Duisburg- 1 Kaiserslautern 2-2. I Az élcsoport: 1. Dortmund 19, 2. Ham- f burg 17 (19-9), 3. Leverkusen 17 (15-8). A Kispestről „Azért kellett eljönnöm, mert nyíltan kiáll­tam Komora mellett. Ez az edzéskésés meg durvaság csak fal, az igazi ok, hogy Resze­li nem szeretett engem. Félt tőlem, hiszen volt szavam a csapaton belül. Amikor meg­tudtam, hogy ő lesz a főnök, már fogtam a fejem, mert hallottam róla híreket. Csak annyit mondok, a focisták Győrben Gö­rénynek hívták. Nem is cáfolt rá a plety­A fradista hátvédért (balra) csak négyen áldoztak pénzt Leesett az ingatlan ára. Egy ferenc­városi Telek mindösz- sze 25 ezer fo­rintot ér. S azt is négy ember dobta össze. Hogy mi köze ennek a sporthoz? Nos, az átiga­zolási időszak végén Szálé Lász­ló egy felhívást tett közzé, misze­rint a fradistáknak vissza kell vá­sárolniuk Telek Andrást. Több helyről is hallhattuk, szépen gyűlik a pénz, ám Manci eköz­ben Dunakeszire igazolt. így fe­leslegessé vált a kalapozás. Mint Kecskés Lászlótól, az FTC gazdasági igazgatójától megtudtuk, mindössze négy drukker összesen huszonötezer forintot áldozott a játékosvásár­lásra. Az újsütetű befektetők a napokban kapják meg a levelet, amelyben nyilatkozhatnak arról, hogy mi legyen a pénzük sorsa. Visszakérik, avagy az újjáalakult Fradisták a Fradiért Alapítvány számlájára utalják át. Persze a zöld-fehéreknél akad egy na­gyobb létszá­mú, mintegy hatezer fős társaság is, amelynek még mindig a klubnál kama- i . tozik a Wl \ pénze. • Tudniil­lik ennyien vettek jegyet elővételben az idén százesztendős egyesület nagy gá­lájára, amely úgy tűnik, elmarad. Takács Tibor, a Fradi-tekések főszponzora majd kétezer belépő birtokosa. Látva a klubvezetés szerencsétlenkedését maga kez­dett ellenfelet keresni. És talált is. A kétszeres világbajnok Uruguay gárdáját. A dél-amerikai szövet­ség elnöke örömmel vette a jó fél évvel ezelőtti felkérést. A hatezer jegytulajdonos közül Kecskés úr elmondása szerint néhányan vál­tották csak vissza a belépőjüket. Ez pedig világviszonylatban is jó. Mint ahogy a Fradi bevétele is. Mintegy húszmillió forint. A sem­miért. A Fradi számláján kama­tozik... Schiller Zsolt A Vasasról „Most is imádom a Vasast, nagyon sokat köszönhetek a klubnak. Az év játékosa le­hettem, Gelleivel pedig apa-fiú viszonyban voltam. Nyilván nem örültem annak, hogy Komjáti váltja, de én nem akartam balhét. Komjáti viszont tekintélyt akart szerezni akár azon az áron is, hogy engem elzavar. Jött ez az edzésügy, amikor Aranyossal mindkettőnket megbüntettek. Tán még jogos is volt a pénzlevonás, de az már nem, hogy a Gellei-éra alatti keresetem­ből fizettették ki velem. Az új bajnokság­ban szerzett prémiumokból nyugodtan levonhatták volna, de Komjáti biztosra ment, tudta, hogy ebbe úgysem nyug­szom bele. így könnyen megszabadult tő­lem. Pedig ha lllovszky Rudi bácsinak még van beleszólása az ügybe, biztos, hogy maradhatok. Sajnos Gelleivel együtt ő is háttérbe szorult.” Legendás esetek A legújabb ügy kapcsán nem célunk az összes jelentő­sebb hazai futballbalhé fel­elevenítése, ám azért feltét­lenül érdemes néhány esetet kiragadni a közelmúltból, hogy lássuk: konfliktusos fic­kók eddig is voltak, s feltéte­lezhető, ezután is lesznek. Verebes József A Mágus tán első útja kapitányi kinevezése után az NDK-ba vezetett. A csapatot a Vörös Október Ruhagyár (VOR) magdeburgi egysé­ge által gyártott öltönyökben virftó fogadóbi­zottság várta, szőnyeg, feszengő mozgal­miak, miegyéb. Az hangulatba alaposan be­lerondított Verebes, minthogy klottgatyában és strandpapucsban libbent a teljesen meg- döbbent öltönyösök elé._________________ Mészáros Bubu Ferenc Többször előfordult, hogy a bajnokság köz­ben el-eltűnt néhány napra. Ilyenkora komp­lett Vasas kereste, hasztalanult. Détári Lajos A másik nagy eltűnő. Miután a Népstadion­ban levertük a brazilokat (3-0), három napig egymást váltva kereste Mezey kapitány, illet­ve Komora Imre, aki akkoriban az edzője, sőt az apósa volt. Nem találták. Törőcsik András Miután az argentin világbajnokság nyitó­meccsén, a hazaiak elleni legendás mérkő­zésen kiállították, az indulatosságáról közis­mert Kutas István MLSZ-elnökkel konfrontá­lódott. Állítólag már az öltözőben majdnem nekiment a felindult elnök, akit Törő mele­gebb égtájra küldött ___________________ M ezey György A szakember egyik megfejthetetlen döntése volt, amikora linzi edzőtáborba, majd onnan egyenesen a mexikói vb-re utazó keretet szállító buszról leszállíttatta Nyilasi Tibort. Tieber és Várady A két focista nem feltétlenül volt ítélőképes­sége teljes birtokában, amikor a cigányt a Balatonba vezették, s ott húzatták el a nótá­jukat. Ámbátor egyesek szerint Várady ott sem volt, jóllehet, később mégis a nevével híresült el az ügy. Mészöly Kálmán A Szőke Szikla a Zalaegerszeg edzőjeként el­érte, hogy csapata bent maradt az NB l-ben - mellesleg később bírósági ítélet rögzítette a bundázás tényét -, a csapat és vezetősége Mészöly budapesti vendéglőjében ünnepelte a frenetikus sikert. Az elöljárók aztán Mészöly vezényletével kimásztak a tetőre, és pezs­gőspalackokkal bombázták az úttestet. Más­nap viszont Mészöly szívfájdalom nélkül le­számlázta a klubnak a karton pezsgőt. a lehetőségek vonalán! boiiyimnak a nrvas alapdíjas: a 488-5603.. Is elonsznmun Fiúknak: 06 90 230-717 A hívási iíja Fti-áta/peite-'ő/öO Ft*áfa a. ceiMi.uuai£<un mvöatis » i>, 28, 62, 53-aö körzetekből,raalótolofonról, nyilvános utcai «.észül ékre! l.k Éjjel-nappal hivnaió! Audi fityfingw-Óp. Kft. Audioiext Telj*##-1! Ha szépülni akarsz, keresd a Barbara Stúdiót- fodrászat- kozmetika- manikűr, pedikűr- testmasszázs -turbószolárium- mélymelegterápiás fogyasztás Bp., V. kér. Alkotmány u. 19. Tel.: 353-33-76 06 (30) 907-2833 Sporthírek • Sporthírek • Sporthírek • Sporthírek • Sporthírek Csollány ezüstérmes gyűrűn Torna - A tegnap befejeződött, Kínában rendezett tornász-világba j nokságon Csollány Szilveszter gyűrűn ezüstérmet szerzett. Sima Keszi-siker Labdarúgás - Az NB 1. 13. fordulójá­ban: Békéscsaba-Érd 1-0, Tiszaújváros- Dunakeszi 0-3, Matáv Sopron-Komló 2-0, Százhalombatta-Szolnok 2-0, Cegléd-Ka- posvári Rákóczi FC 3-1. Az állás: 1. Vi­deoton 34 pont, 2. Matáv'Sopron 29, 3. Dunakeszi 25. Angol bajnokság, 11. forduló: Arsenal-Everton 4-1, Coventry-New­castle United 4-1, Derby-Tottenham 0-1, Leeds-Sheffield W. 2-0, Leicester- Southampton 2-1, Liverpool-Chelsea 1-0, Manchester United-Watford 4-1, Wimbledon-Bradford 3-2. Az élcsoport: 1. Leeds 25 pont 2. Manchester United 24, 3. Arsenal 22. Francia bajnokság: Olympique Marseiile-Lyon 0-1. A Honvéd beleszaladt... Kosárlabda - Bajnoki mérkőzések, férfiak: ZTE-Honvéd 112-70, Deb- recen-Körmend 69-70, Falco-Soproni Ászok 84-54, Pécs-Albacomp 67-59, Atomerőmű-Szolnok 62-52. Nők: Ikarus-Kodolányi-DKSK 43-91, Szek- szárd-Cofinec-Petőfi Nyomda 63-65, BSE-OSC 84-41, Soproni Postás- Szolnok 86-50. McDonald’s Open, elődöntők: San Antonio Spurs (amerikai)-Varese Roosters (olasz) 96-86, Vasco da Gama (brazil)-Zalgiris Kaunas (litván) 92-86. Fradi-Szpari: közte húsz Kézilabda - Bajnoki mérkőzések, nők: Herz-FTC-Bp. Spartacus 43-23, Vác-Alcoa 27-30. Férfiak: Elektromos-Ózd 27-18, Kis- kőrös-Pestszentlőrinc 31-24. Bátorfiék sikere Asztalitenisz - ITTF Pro Tour ver­senysorozat, német nemzetközi baj­nokság, páros: Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina-Csen Csing, Hszü Csing (taj­vaniak) 2-1. Férfiak, egyéni: Pázsy Ferenc-Seffen Fetzner (német) 1-3. A Kiss-Büki duó a bajnok Autósport - A 32. nemzetközi Mol- Mecsek Rallye végeredménye: 1. Kiss Ferenc, Büki Ernő (Mol Rallye Team, Subaru Impreza) 1:06:48 óra, 2. ifj. Tóth János, Tóth Imre (Toyota Rallye Team, Toyota Corolla) 1:07:11, 3. Szeleczky, Penderik (Cross-Box AMSE, Ford Escort) 1:07:54. Az abszolút magyar bajnokság végeredménye: 1. Kiss Ferenc, Büki Ernő 2. ifj. Tóth János, Tóth Imre 3. Hényel Gyula, Tóth Vilmos. Szögre akaszthatja a csukát?

Next

/
Thumbnails
Contents