Somogyi Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-13 / 239. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. október 13., szerda Verseny a minőségi gyógyításért Felmondtak az orvosoknak Felmondtak a házi-, a gyermek-, és a fogorvosoknak Fonyódon. A kamara jogszerűnek, de etikátlannak minősítette a város döntését. A képviselők ugyanis azt akarják, hogy versenyezzenek a minőségi gyógyításért. Fonyód Dr. Fodor Miklós miniszteri biztos kezdeményezte tegnap azt a találkozót, amelyen sikerült néhány félreértést tisztázni, de nem közeledtek az álláspontok. Az önkormányzat kitart két éve meghatározott céljai mellett. Ekkor hozta létre az Egészség- ügyi Kht-t, amelynek feladatai között az alapellátás - házi-, gyermek-, és fogorvos - is szerepelt, csak nem hajtották végre. Egészen idén júniusig, amikor felmondtak az orvosoknak. Francsics Zoltán polgármester elmondta, hogy többszöri egyeztetés után döntöttek így, mert nem tudtak megegyezni az új szerződésekben. Azért integrálják az alapellátást is a tóit felügyelete alá, mert így látszik garantálhatónak a minőség ellenőrzése, és a rendelők is egy épületben működnek. Semmi akadály a praxisok privatizációjának, Fonyód tehát a kormányzati elképzeléseket valósítja meg, mondta a polgármester. Dr. Kéki Kálmán, a megyei orvosikamara elnöke etikátlannak minősítette a felmondást, mert létbizonytalanságba sodort öt orvost. Ezt mondta a miniszteri biztos is. Dr. Johann-Georg Dús szakértő azt kifogásolta, hogy külső szervezetek befolyásolni kívánják az önkormányzat döntését. Azt senki sem vitatta, hogy a testület döntése jogszerű volt és több egyeztetés előzte meg. Ami a vita mögött látszik, az a pénz: a kht és a vállalkozó orvosok nem tudnak megegyezni a költségek megosztásában. A kamara kilátásba helyezte: arra szólítja« fel az orvosokat, hogy ne pályázzanak Fonyódra. G. M. Balatonföldvár és Marcali követei a spanyol tengerparton A paradicsom meghódítása (Munkatársunk telefonjelentése Barcelonából) A paradicsom meghódítása. Ezzel a világhírű filmslágerrel köszöntötte tegnap a barcelonaiakat főterükön a balatonföldvári Ránki György zeneiskola Kapus János által dirigált fúvósegyüttese. Barcelona Kolumbusz Kristóf ezen a napon indult el 1492-ben a barcelonai kikötőből, fölfedezni Amerikát. A marcali Hájas Béla szervezte a magyar kulturális hetet Spanyolország Katalónia tartományában, és sikerrel vendégszerepeit a marcali Calypso vegyeskar is. Salouban, a Barcelonától mintegy 100 kilométerre délre eső városban az együttesek nagyszerű körülmények között készülhetnek a fellépésekre. Az amúgy tízezer lakosú település homokos strandjain egyébként ezekben a napokban is olyan sok a vendég, mint a boldog emlékezetű hetvenes években a Ba- laton-parton. Közülük toborozták menetzenével hálás közönségüket a fúvósok, akik megjárták már a kisrégió székhelyét, Tarrabonát is, amit egykor Augustus római császár a világ fővárosának jelölt ki. Amíg a földváriak az utcákon, tereken, addig a marcali énekesek főként templomi koncerteken arattak elismerést; ott, ahol egykor Nyugat és Kelet, Európa és Afrika, a kereszténység és az iszlám kultúrája találkozott. — Én nem spanyol vagyok, hanem katalán — mondják az ország második legnagyobb tartományának lakói akik Somogy megye követeit kitüntető barátsággal fogadták. A mostani hangos siker lehetőséget jelent más Somogy megyei együtteseknek is. A házigazdák roppant kedvezményes áron látják most vendégül őket: napi egy fellépéssel fizetnek. Szórakozás ez a turistáknak, akiket emellett a szép táj és település s az is vonz, hogy olcsóbbak a szolgáltatások és ajándéktárgyak, mint a Balaton mellett. Hájas Béla elmondta: hasonló módon kíván attrakciókat szervezni Észak- Somogyba. (Czene) HÍREK Targoncavezetők lesznek Tizenhat tabi és környékbeli állástalannak indítottak két hónapos targoncavezetői tanfolyamot. A pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ szervezésében, a munkaügyi központ tabi ki- rendeltségének segítségével indított képző és átképző kurzuson szakmunkás-bizonyítványt adó targoncavezetői és gépkezelői képesítést szerezhetnek a hallgatók. A 250 órás képzés december 21-én vizsgával zárul, (kj) Fúvóssiker Pécsen rendezték meg az országos trombitaverseny dél-dunántúli selejtezőjét. Marcaliból Kovács Balázs, akit Török Ferenc készített fel, s a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola három tanulója. Bagarus Tamást Bo- gáthy Gábor készítette fel a versenyre, Tóth Pétert és Kollár Róbertét pedig Bogáthy József, akinek mindkét tanítványát dicséretben részesítette a zsűri. (Is) Költözik a hivatal Hamarosan új helyre költözhet a szentgáloskéri-somodori körjegyzőség. Az eddig helyet adó kastély, állaga az elmúlt években leromlott. A szent- gáloskéri önkormányzat ezért most felújítja régi épületét, és a korábbi orvosi rendelő két helyiségét a körjegyzőség rendelkezésére bocsátja. A belső festés, a vizesblokk és a villanyvezeték cseréje megközelítőleg egymillió forintba kerül.(szs) Biciklis balesete Álló tehergépkocsiba rohant Nagyatádon egy biciklis a tegnap délutáni órákban. A két keréken száguldozó férfi ittas állapotban próbálta megkerülni a teherautót. Sikertelenül. (szs) Gyerekeket fenyegetett Fa dőlt tegnap délelőtt, a tanítási idő alatt a balatonbog- lári általános iskola épületére. A gyerekeket veszélyeztető fát a helyi tűzoltók távolították el. (szs) Pannon Pan nyeremény Háztartási szeletelőgépet nyert a Pannon Pan Rt nyereményakcióján Cséri Istvánná, gyékényesi lakos. Az év végéig tartó címkegyűjtő akcióban a kenyerekről ösz- szegyűjtött tíz darab Suzuki címkével lehet részt venni. Novemberben egy háztartási robotgépet, decemberben pedig egy mosogatógépet lehet nyerni a sorsoláson. Akik mind a három hónapban összegyűjtik a tíz címkét, akár Suzukit is nyerhetnek. Információk a kábítószerről - első kézből Drogbuszon „utaztak” Tegnap Marcaliban állt meg a Drogbusz, amit a Drogprevenciós Alapítvány működtet, és az országot járva orvosok és volt kábítószeresek segítségével hívja fel a figyelmet az ajzószerek veszélyeire. Marcali A Drogbuszon most a marcali fiatalság „utazhatott” egy kört, igaz, ez az utazás jóval veszélytelenebb, mint az a bizonyos mámoros. A busz ugyanis éppen azért járja az ország városait, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerek okozta veszélyekre. A buszt a Marcali Családokért Közalapítvány hívta a városba, a költségeit Ifjúsági és Sportminisztérium fizette, a programokat pedig a rendőrség és a családgondozási központ szakemberei szervezték. A buszon videofilmek segítségével ismerkedhettek meg az érdeklődők a drogokkal, pontosabban azok hatásmechanizmusával, élettani hatásaival, és következményeivel. A videó mellett „élőben” is tanácsot kaphattak az érdeklődők. A buszon orvosok, szociális munkások számoltak be tapasztalataikról, sőt, egy igazi szakértő is elmondta a véleményét a drogról: egy volt kábítószer-élvező fiatal, aki sikeresen vett részt az elvonókúrán mondta el saját tapasztalatait. A résztvevők szerint, aki mindezt meghallgatta, még a kíváncsis- kodástól is elment a kedve. A drog a héten még egyszer téma lesz Marcaliban: a tegnapi buszozás után szombaton drog- és alkoholmentes diszkóba várják a fiatalokat. A bulit ezúttal a rendőrök szervezik, a belépőket és egy üdítőt pedig a Marcali Családokért Közalapítvány fizeti. devizaalapú befektetés forintért! AZ ÉRTÉKÁLLÓ A ZÜRICH Csoport 125 éves nemzetközi tőkepiaci és vagyonkezelési tapasztalataira, a QUAESTOR magyar- országi forgalmazói hálózatára és alapkezelési ismereteire támaszkodva a magyarországi pénzpiaci kockázatoktól független, devizaalapú, de forintért vásárolható befektetési formát kínálunk önnek a magyar piacon. Váltson Zürich Deviza Alap Befektetési Jegyet FORINTÉRT, mert biztonságos • nemzetközi tapasztalatok igazolják • bármekkora összeget elhelyezhet és felvehet az alapból, pénzét nem kell határozott időre lekötnie • adókedvezményt vehet igénybe a befektetési állomány után • költségkímélő'! A befektetési jegyek a QUAESTOR Értékpapír Rt. fiókhálózatában jegyezhetők és vásárolhatók meg, valamint válthatók vissza naponta: Hívjon bennünket vagy látogassa meg WEB oldalunkat! www.quaestor.hu 1054 Budapest, Báthori u. 4. Tel.: 302-5010 • 1138 Budapest, Váci út 178. Tel.: 239-3725 • 4025 Debrecen, Kossuth u. 2. Tel.: 52/430-740 • 3300 Eger, Szent J. u. 11. Tel.: 36/428-410 • 3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 1. Tel.: 37/301-072 • 9021 Győr, Jedlik Ányos u. 9. Tel.: 96/324- 324 • 7400 Kaposvár, Ezredév u. 1/a Tel.: 82/321-300 • 6000 Kecskemét, Dobó krt. 3-11. Tel.: 76/416-504 • 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 1-3. Tel.: 46/349-218 • 7621 Pécs, Jókai u. 2. Tel.: 72/224-049 • 9400 Sopron, Erzsébet u. 6.1. em. Tel.: 99/326-921 • 6720 Szeged, Kölcsey u. 11. Tel.: 62/ 424-565 • 8000 Székesfehérvár, Táncsics M. u. 5. Tel.: 22/310-123 • 9700 Szombathely, Szent Márton u. 29. Tel.: 94/343-743 • 8200 Veszprém, Rákóczi u. 7. Tel.: 88/420- 298 • 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 62-64. Tel.: 92/346-386 QILÍST0R ZÜRICH Ezer illegális videokazettát foglalt le a rendőrség Kód kontra hamisítók A kód sem védi meg a kazettákat az illegális másolástól fotó: lang Róbert A videózás hőskorában, valamikor a kilencvenes évek elején, szinte minden család vásárolt képmagnót, melyhez minden sarkon lehetett üres, vagy másolt kazettát vásárolni. Napjainkra az illegális másolás és terjesztés visszaszorult, de nem szűnt meg. Megyei körkép — A másolásvédelem nagyon visszaszorította az illegális kereskedelmet. — mondta Kovács István videoműszerész. — Emellett szerintem a videózás újdonsága is elmúlt, a családok manapság csak kölcsönzik a filmeket, de nem másolják le. A gyári kazettákat különböző védjegyekkel látják el, valamint a videogyártókkal együttműködve kidolgoztak egy kazettakódolási módszert. A rendszer működik, bár a feketepiacon lehet hozzá de- kódert kapni potom hatezer forintért, tette hozzá a szakember. A kódolást egyébként a régi típusú képmagnókkal meg lehet kerülni, mivel azokba még nem építették be az egységes kódrendszert. A rendőrség ebben az évben mintegy ezer kazettát foglalt le illegális másolóktól, ami az elmúlt évekhez képest igen csekély mennyiség. — A falusi vásárokon még előfordulnak hamis kazetták, de a nagyobb piacokról már eltűntek az illegális árusok. — mondta Fekete József őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője. — Három esetben foglaltunk le ebben az évben illegálisan másolt videokazettákat. Ezekben az ügyekben szerzői jogok megsértése miatt indítottunk eljárást, az elkövető akár két év szabadságvesztést is kaphat. A rendőrség két videokazetta-kölcsönzőnél talált hamis kazettákat. Az egyik esetben ötven kazettát foglaltak le, mintegy harmincezer forint értékben. Egy másik elkövetőtől pedig már háromszáz kazettát kobzott el a hatóság. A harmadik esetben egy lakásban működtetett engedély nélküli kölcsönző került a hatóság látókörébe, ahonnan 550 kazettát szállítottak a rendőrkapitányságra. A kár milliós nagyság- rendű. Szellő Gábor Sebészorvosok találkozója A városi kórház sebészeti osztálya szervezésében második alkalommal rendezték meg a Magyar Sebésztársaság dél-dunántúli csoporttalálkozóját Nagyatádon. Nagyatád A tudományos ülésen közel százötvenen vettek részt, akiket Ormai István polgár- mester és dr. Novotny ■ Zita kórházigazgató köszöntött. Baranya, Tolna és Somogy megye sebészorvosai cserélték ki ez alkalommal tapasztalataikat. A felkért előadók között voltak dr. Kalmár Nagy Károly, dr. Kocsis Béla, prof.dr. Losonczy Hajnal és prof.dr. Kiss Tibor a szakma országosan is elismert szakemberei, akik a szervátültetésekről, érsebészeti és lapa- raszkópos eljárásokról és a sebészetben történő gondolkodásváltásról adtak tájékoztatást. A továbbiakban a résztvevők többek között az endoszkópos és plasztikai műtétekről valamint ér-és sérvbetegségekről hallgattak meg előadásokat. (Németh)