Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-28 / 226. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1999. szeptember 28., kedd Szilvási József megméretett Első alelnökitől „egyszerű” el­nökségi tag lett Ismét Szilvási Jó­zsef, a SLASZ elnöke. Mégis elé­gedett. Meg Is lehet rá minden oka. Az MLSZ most leköszönt el­nökségi tagjai közül, a volt elnök Kovács Attila mellett egyedüli­ként került be az új testületbe. Kaposvár Miközben beszélgetünk, sűrűn cseng a telefonja, fogadja a gratulá­ciókat. Közben én arra gondolok, hogy éppen e „folyamatosság” okán nincs könnyű helyzetben. Aggá­lyomat vele is megosztom.-Ön napjainkig első alelnökként irányította az előző testületet, mos­tantól kezdve viszont „szürke” tag­ként egy új „gazdát” kell szolgálnia. Miként oldja fel önmagában ezt az ellentmondást?-Szó sincs semmilyen ellentmon­dásról. Én a magyar labdarúgást szolgáltam eddig is és ezután is ezt teszem. Sem elnökségi tagként, sem első alelnökként nem vettem részt a csatározásokban, csak a labdarúgás érdekét tartottam szem előtt. Ez akár elfogult véleménynek is tűn­het, de hát nyilván a közgyűlés is így értékelte munkámat, mert újra választott.-Hány szavazattal kapott újabb bizalmat?- Ezt pontosan nem tudom, de azt igen, hogy három névsor is „futott” a közgyűlés előtt és alatt, melyben a megválasztásra érdemes elnökségi tagok neve szerepelt. Emlékezetem szerint egyedüli voltam, akinek a neve mindhárom listán olvasható volt.-Miután ez a közgyűlés a „múlt el­törlésére” hivatott, minek tulajdo­nítja, hogy ön személyét változatlan bizalom övezte?- Úgy gondolom, figyelembe vet­ték azt a munkát, amit a szétesett és lefejezett MLSZ vezetés tagjaként első alelnökként végeztem.- Dr. Bozóky Imre az előző elnök­ségben lemondott tagságáról, mert nem értett egyet Kovács Attilával. Ön viszont kitartott és mostantól lé­nyegében a volt „ellenzéki” vezetővel kell együttműködnie, úgy, hogy a korábbi elnök is ott ül a közelében?-Ez csak látszólagos ellentmon­dás. Tisztán kell látni, hogy annak a bizonyos Bozóky-Kovács ellentét­nek nem a labdarúgás szakmai kér­dései voltak a mozgató rúgói. Első­sorban megközelítésbeli és mód­szerbeli ellentétek feszültek köztük. Bozóky jogászemberként nagyobb híve volt a sportdiplomáciának.-Ön - mint egykori FIFA bíró - jól ismeri az új elnököt. Ismeri az elveit is? Képes lesz'vele konszenzust te­remteni?-Természetesen jól ismerem és felkészültsége alapján alkalmasnak is tartom a feladat ellátására. Ám az eddigieknél jobban kell törekednie az önállóságra. Én korábban úgy ítéltem meg, hogy őt egy kissé min­dig irányítani kellett. Ennek pedig meg vannak a maga buktatói.- Az ISM-re gondol?- Nem csak arra. Magam is azt vallom, hogy mindenkinek meg kell hallgatni a véleményét és minden­kivel szövetséget kell kötni, aki tenni akar a labdarúgásért. De az MLSZ elnöksége szuverén, szaba­don választott testület, kell, hogy mindenről meg legyen az önállóan kialakított nézete, álláspontja.-Milyen feladatot vár az új veze­tésben?-Miután dr. Bozóky mellett Puhl Sándorral ketten vagyunk egykori játékvezetők, gondolom, hogy ez a vonal elsősorban Sanyit illeti majd meg, én vélhetően majd az amatőr fronton kapok szerepet. Csütörtö­kön lesz az első ülés, ott osztjuk el majd a feladatokat.-Ezek közül mit tart a legsürge­tőbbnek?-Rendezni az anyagi viszonyokat, rendet teremteni a pályákon, visz- szahozni a közönséget és a támadó futballt. Egyenlőre „csak” ennyi. Jutási Róbert * * * Mint ismeretes, az MLSZ sorsfordító közgyűlésének levezető elnöke dr. Vörös Tamás, a SLASZ főtitkára volt. Emlékezve a megelőző közgyűlések hangulatára, kevesen irigyelték ezért a somogyi sportvezetőt. Nos, a közgyűlés - mondhatnánk- zavarta­lanul zajlott le, amiben nagy része volt dr. Vörös Tamás felkészültsé­gének, határozottságának. Az ülést követően az új elnök és elnökségi tagok mellett a SLASZ főtitkára kapta a legtöbb gratulációt. Sokak által már ott megfogalmazódott, hogy hasonló tisztség ellátására máskor is ő kapjon megbízást, (jr) ___________________KÉZILABDA NB II - DÉLNYUGATI CSOPORT Ú joncok találkozója Női mérkőzések: XI. SKRIBENIK kupa nemzetközi röplabpatorna Harmadik a Pini 38. HETI TOTÓ Totónyeremények A Sze­rencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 38. fogadási he­tének nyereményei (a jövede­lemadó levonása után) a kö­vetkezők. 13 plusz egy talála- tos és 13 találatos szelvényt nem találtak. A 12-esek (14 darab) 174 ezer 674, a 11-esek (275 darab) 8892, a 10-esek pedig (2952 darab) egyenként 1381 forintot érnek. Góltotó Az e heti góltotón nem találtak négytalálatos szelvényt. A 17 darab három- találatos szelvény nyeremé­nye egyenként 6849 forint. Totó-kombinációk A 39. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alap­ján készítette húszoszlopos totó-kombinációját. 1.2 x11x1 x121x 1212x 21xx1 2. x 21x11 xx112 12x12 112x2 3. x 1x21 x 211x2 1x221 12x2x 4.1 1x112 121x2 2211x 12x1x 5.x xxlxx x11x1 21x1x 121x1 6.1 x12x2 1x2x1 12xx1 x2111 7.2 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.1 x11xx 11x22 2x21x 2xx21 9.x 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10; 1 221 xx- 11x2x x1211 21x12 11.1 21121 12xx2 21x1x 212xx 12.1 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13.1 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL- INFO Kft (Budapest) készí­tette. Pelikán János Népszerű kosárverseny Egyre népszerűbb a So­mogyi Hírlap kosárdobó versenye, amelyet a Ka­posvári Klíma-Vili Purina SE hazai mérkőzéseinek a szünetében rendeznek. A Paksi Atomerőmű SE el­leni találkozón Puskás Ba­lázs (képünkön) célzott a legjobban, akinek a ju­talma a kaposvári Babilon cipöboltban beváltható 15 ezer forintos vásárlási utalvány fotó: török an ett Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola DSK- Hévíz 27-21 (12-9) Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola DSK: Nyári - Szukics, Boncz (2), Béres (6), Joó (9), Ősz (1), Mün- nich (1). Csere: Fekete, Rup- pert, Kovács A., Mihály, Ne­mes, Kapinya (8). Edző: Göltl János, Tóth Norbert. A somogyi és a zalai újonc­csapat találkozóján az első félidőben a vendég hévíziek 10 percen át képtelenek vol­tak bevenni a hazaiak kapu­ját, így a jól védekező Kapos­vári Közgazdasági Szakkö­zépiskola DSK csapata térhe­tett három gólos előnnyel rö­vid pihenőre. A második já­tékrészben aztán Joó és Ka­pinya átlövés-góljaival egyre nagyobb fölénybe került a kaposvári társaság, amelynek a vége magabiztos hazai győ­zelem lett. Jók: a Kaposvári Közgazda- sági Szakközépiskola DSK csapatának valamennyi játé­kosa, illetve Sulyok, Fodor. Pécsváradi Spartacus- Siófoki VSE 20-21 (11-8) Siófoki VSE: Somogyiné - Báli (2), Kovács (5), Túri (2), Kiss (3), Bálványosi (9), Re- kovszki. Csere: Konczi, Ster- nóczky, Szabó. Edző: Lapos Gábor. Az első játékrészben fel­váltva születtek a gólok. A második félidőt hatalmas lendülettel kezdték a haza­iak, és az 50. percben „elmen­tek” 17-11-re. Ekkor taktikát váltott a vendég Balaton-parti együttes; a hazaiak gólgyáro­sát, Donkót teljesen kikap­csolta a játékból Báli, amely alaposan megzavarta a pécs­váradi csapatot. A tartalékos Siófoki VSE nemcsak ledol­gozta tetemes hátrányát, ha­nem a mérkőzés lefújása előtt öt másodperccel a fiatal Kiss a győzelmet jelentő gólt is megszerezte. A tavalyi ezüstérmes Pécs­váradi Spartacus otthonában korábban még sohasem sike­rült nemhogy győznie, de még döntetlent elérnie sem a siófoki társulatnak; most vé­get ért ez a rossz sorozat, rá­adásul mindkét bajnoki pont a vendég Balaton-parti csa­paté lett. Jók: Bálványosi, Kiss, Báli, Somogyiné. Az ifjúsági mérkőzésen: Pécsváradi Spartacus- Siófoki VSE 20-21 Csurgói NKK-Ferropatent Szekszárd SE II. 26-26 (12-12) Csurgói NKK: Ráskó — Balogh V. (6), Kovács O., Salekovics (2), Ghetu (10), Bódis (2), Foszák (1). Csere: Lakics (2), Jancsi (3), Takács, Kiss. Edző: Vörös Károly. Változatos és izgalmas mérkőzést hozott a két csapat összecsapása. Az NB I-ben szereplő első csapat hat játé­kosával megerősített szek­szárdi együttes ellen nagyon értékes pontot szerzett a vé­gig lelkesen és elszántan ját­szó csurgói gárda. Jók: Ghetu, Balogh, Fo­szák, Salekovics. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgói NKK-Ferropatent Szekszárd SE II. 21-29 Fonyódi Petőfi SE­TamásiKC 17-18 (10-7) Fonyódi Petőfi SE: Sárközi — Vitos (4), Szabó, Szekrényesi (4), Brunner (3), Darvasi (4), Vadászi (2). Csere: Klacz, Murányi, Tomity. Edző: Pécsi Zsolt. Remekül kezdett a Balaton- parti együttes, s az első játék­rész második felében már 10-4-re vezetett. Ezután azon­ban már csak a vendégek talál­tak a kapuba, így a tetemes fo­nyódi előny három gólra apadt az első félidő zárására. A foly­tatásban aztán egymás után hagyta ki a nagyobbnál na­gyobb gólhelyzeteit a Fonyódi Petőfi SE, amelyet könyörtele­nül megtorolt az ellenfele, s ha csak egyeben góllal is, de megnyerte a mérkőzést. Jók: Sárközi, Szekrényesi, Darvasi. Az ifjúsági mérkőzésen: Fonyódi Petőfi SE- Tamási KC 19-24 Férfi mérkőzések: Barcs SC-Kaposvári Gazdász 29-31 (18-15) Barcs SC: Nagy - Bagó (5), Csolcz (12), Petrinovics (2), Radics (6), Túri (1), Tóth (1) . Csere: Feigli, Karvalics (2) , Huszics, Szigecsán. Edző: Pór Gábor. Kaposvári Gazdász: Sza­badi — Magyar (9), Palencsár (7), Varga K. (4), TóthK, Pé­ter (5), Kovács Cs. (1). Csere: Illés, Kovács J. (1), Gyöngyösi (4). Játékosedző: Gyöngyösi Tamás. A találkozó elején villám­rajtot vettek a hazaiak, és 10 perc alatt öt góllal „meglép­tek” a meglehetősen megille- tődötten kezdő Gazdász el­len. Ezután az egyre jobb tá­madójátékot nyújtó, ám to­vábbra is rosszul védekező vendég kaposvári együttes­nek a játékrész zárására sike­rült valamelyest felzárkóznia. Szünet után gyorsan ledol­gozta hátrányát a kaposvári együttes — igaz, ehhez az is kellett, hogy a barcsiak szá­mos helyzetüket és három hétméterest is elhibázzanak —, majd ezután sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat. A hajrában aztán a jobb erőn­léttel rendelkező vendég Gazdász átvette a mérkőzés irányítását, és megérdemel­ten győzött. Jók: Csolcz, Bagó, Radics, illetve Szabadi, Magyar, Gyöngyösi, Péter, Palencsár. Az ifjúsági mérkőzésen: Barcs SC-Kaposvári Gazdász 26-15 Simontornya-Csurgói KK 24-23 (13-13) Csurgói KK: Vártok - Kozma (3), Lőczi (7), Fényi (6), Só- tonyi (2), Csalló (2), Schmi- edl (3). Csere: Kékesi, Pados. Edző: Sótonyi László. Bár a tavalyi ezüstérmes csurgói csapatból nem keve­sebb, mint 11 (!) játékos hi­ányzott, a lelkesen játszó vendég somogyiak mégis meg tudták nehezíteni a dur­ván, nem egyszer kíméletle­nül játszó hazaiak sikerét. A simontornyai „csatában” két csurgói kézilabdázó is súlyos sérülést szenvedett. Jók: Vártok, Lőczi. Az ifjúsági mérkőzésen: Simontornya-Csurgói KK 28-14 Keszthelyi Georgikon DSE- BBSC 26-18 (12-10) BBSC: Káldy - Burán (1), Kretz (2) , Szabó, Fónagy (5), Zeke, Ács. Csere: Pogány, Varga (8), Borbély (1), Papp (1), Katona. Játékosedző: Fó­nagy László. A Balaton-parti rangadón sokáig tartotta a lépést a BBSC a tavaly még NB I „B” csoport­ban szerepelt keszthelyi együttessel; a félidő utolsó perceiben két szerencsés gólt szerzett a Keszthelyi Georgi- kon DSE, így ők várhatták nyugodtabban a folytatást. A második 30 percben a bala- tonboglári csapat sok techni­kai hibákat vétett, ziccereket hibázott — sőt, még hétméte­rest is rontott —, és ez meg­bosszulta magát. A vendég­csapat a gyors leindításokat rendre gólokkal fejezte be, így magabiztos győzelmet aratott. Jó: Varga. Az ifjúsági mérkőzésen: Keszthelyi Georgikon DSE- BBSC 33-20 (14-9) (Fenyő) Négy csapat közül a harma­dik helyen végzett a Pini Kaposvár SE férfi röplabda­együttese a Szlovéniában rendezett hagyományos előkészületi tornán. Maribor Mint arról már beszámoltunk a két napos torna első talál­kozóján a Nafta Bratislava fia­tal gárdáját, 3-0 arányban verték a kaposváriak. Másnap délelőtt az Odbojkarska Zveza Maribor csapata ellen a Koch, Szajfulin, Pásztor, Wang Csi, Dávid, Bánhegyi, Geiger (liberó) összeállítás­ban léptek pályára Demeter György vezetőedző tanítvá­nyai. A hazaiak együttesében bemutatkozott a 207 cm ma­gas, 110 kilós D. Petrovics, a Vojvodina és a jugoszláv vá­logatott 35 éves sztárjáté­kosa. Nagy csata és változatos küzdelem jellemezte a talál­kozót, melyet végül az OZ Maribor csapata 3-2 (25, -19, 23, -18, 13) arányban nyert meg. A rövid ebédszünet után az a Bayernwerk Hotvol- leyklub Wien következett, amelytől az Interliga bécsi mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedtek Mészárosék. Nos, Kaposvári Pince TK- Szekszárd 7:1 (2416:2248) Új pályacsúccsal magabiztos győzelmet aratott az egyre jobb formába lendülő Kapos­vári Pince TK csapata. A pontszerzők: Bognár 425 fa, Hábián 421 fa, Kovili 415 fa, Győrfi 399 fa, Magyar 392 fa, illetve Gyurkovics 395 fa. Balatonlellei Holiday-Szentlőrinc 2:6 (2173:2356) A rutinos vendégcsapat ma­gabiztosan nyert Balatonlel- lén. A pontszerzők: Gazdag 413 a három amerikai röplabdá- zóval felálló „osztrákok” ez­úttal is 3-1-re (22, -18,19, 20) verték a Mészáros, Szajfulin, Pásztor, Wang Csi, Urfi, Ge­lencsér, Geiger (liberó) össze­állítású Pini KSE-t. Az Inter- liga találkozóhoz képest to­vább erősödtek a bécsiek, akik leigazolták az izraeli ál­lampolgárságú Friedmann-1, aki Európa több bajnokságá­ban szerepelve szerzett hír­nevet magának.- Az utolsó előkészületi tornán főleg az Interligában és a Würth kupán kevesebb szerephez jutó röplabdázók- nak adtam játéklehetőséget — mondta a tornát értékelve Demeter György, a Pini Ka­posvár SE vezetőedzője. — Arra voltam kíváncsi, hogy ezek a játékosok mire képe­sek, erre megfelelő választ adott ez a torna. A további találkozókon: Bayernwerk HW-OZ Maribor 3-0, Bayernwerk HW-Nafta Bratislava 3-0, OZ Mari- bor-Nafta Bratislava 3-0. A XI. Skribenik kupa nem­zetközi előkészületi férfi röp- labdatoma végeredménye: 1. Bayernwerk Hotvolleyklub Wien, 2. Odbojkarska Zveza Maribor, 3. Pini Kaposvár SE, 4. Nafta Bratislava. (Kun) fa, Szabó T. 395 fa, illetve Horváth A. 411 fa, Szadai 408 fa, Sipos 402 fa, Horváth Cs. 394 fa. * * * Befejeződött Kaposváron a Pince TK által szervezett 20 dobásos koszorús tarolásos verseny, amelynek a fődíja egy színes televízió volt. A képzeletbeli dobogót a házi­gazda Kaposvári Pince TK té­vézői bérelték ki maguknak; az első helyet - s így a tv-t — Herczeg Árpád szerezte meg, míg mögötte Kovili József lett a második, Fekete István pe­dig a harmadik. (fg) az október 1-3-i budapesti VII. Kung-Fu világbajnokság és nyílt harcművészet!' világkupára A rendezvényre jegyek kaphatók a SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvételi irodájában, Kaposváron a Kontrássy utca 2/a alatt, valamint a lap siófoki szerkesztőségében, j Siófokon a Szabadság tér 2. szám I. emelet 1. számú irodájában, j _____________________Teke nb mi__________________ J ól megy a Pincének Eredmények:

Next

/
Thumbnails
Contents