Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-01 / 203. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 1., szerda Sport 9 ___________________________________Nike Budapest félmaraton H áromezren neveztek A Budapest Sportiroda Kelet-Közép Európa legnépesebb félmaratoni futóversenyét, a Nike Budapest Félmaratont rendezi meg vasárnap. Az eseményre eddig több, mint harmincán jelentkeztek Somogy megyéből. Budapest Az 1996-ban önállóvá vált verseny az egyik legnépszerűbb hazai tömegsport viadal. Abban az évben 1768, tavaly már 2703 amatőr futó ért célba. A Nike Budapest Félmaraton immár nemzetközivé vált, idén — augusztus 30-ig — már 31 ország 250 külföldi futója — a tavalyi létszám duplája — jelentkezett. Természetesen a hazai amatőrök érdeklődése sem csökkent. A verseny előtt egy héttel már 2700-an adták le a nevezésüket, így az indulók száma először haladja meg a bűvös 3000 főt. A magyar indulók 55 százaléka érkezik vidékről. A hölgyek aránya 22 százalék. Somogy megyéből már több, mint 30-an jelentkeztek a versenyre, köztük a 67 éves, tabi Fiaskó. Sándor, aki szintén vállalkozik a 21 km teljesítésére. Az esemény népszerűségét növeli, hogy egyben Senior Magyar Bajnokság, Rendőr Országos Bajnokság és Magyar Honvédség Országos Bajnoksága. A verseny útvonala Budapest legszebb részén vezet. A Városligetből indul fél 10-kor, majd az Andrássy úton, a Lánchídon, a budai és pesti rakparton halad, érinti a Margitszigetet, a Váci és Dózsa György úton tér vissza a ligetbe. A táv pontosan 21095,5 méter, melyet az AIMS/IAAF szakemberei hitelesítettek. Az időmérés a hagyományoknak megfelelően — idén is — a cipőfűzőre helyezett chippel történik, de újdonságként a chip most a 10. kilométeres részidőt is méri. A legjobbak — 1-6. helyezett nő és férfi — összdíja 500 ezer forint, valamint négyszázezer forint értékű Nike felszerelés. A legjobb hazai futók időbonusban is részesülnek, az elért teljesítményüknek megfelelően. A versenyen a profik és amatőrök részére kiosztásra kerülő díjak és ajándékok értéke megközelíti a 10 millió forintot. A hazai futók ismét kiemelkedő eredményeket érhetnek el, hiszen remek ellenfeleik lesznek. Az utolsó percben jelezte részvételét a Japán Atlétikai Szövetség 16 fős küldöttsége. Valamennyi résztvevő hivatalos műsorfüzetet, emblémázott pólót és befutócso- mogot kap, valamint a célba érés után díjmentesen veheti igénybe a Széchenyi Fürdő öltözőit és nagymedencéjét. Rajtolnak a Rókaűzők Kaposvárról Pécsre futnak a váltók A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdasági Karának Hallgatói Önkormányzati Testületé szeptember 24-26-a között Rókaűzők néven egy országos szintű váltófutóversenyt rendez. PÉCS A nem mindennapi erőpróba Kaposvár és Pécs között kerül megrendezésre. A távot az ország egész területéről érkező tizenkét fős (8 fiú és 4 lány) csapatok fogják teljesíteni. A Rókaűzők viadala testvérrendezvénye — az Eger-Miskolc távot átfogó, igen népszerű — Szarvasűzők elnevezésű versenynek. A Rókaűzők résztvevői a Zselic és a Mecsek legszebb, vadregényes tájain futnak majd. Az eddigi Rókaűzőkkel ellentétben a mostani erőpróba távjai sokkalta embert próbálóbbak, mint ahogy azt eddig a jelentkezők megszokhatták. A viadal utáni egyetemi találkozónak Pécs városa ad otthont. Minden induló pólót, illetve bögrét kap ajándékba. A szervezők a JPTE Közgazdaságtudományi karán szeptember 3-ig várják a rátermett és tettre kész fiatalok jelentkezését, akik kihívásnak tekinthetik a táv teljesítését. (Kun) ______HÉTKÖZI AJÁNLATUNK S zázhalombattán a Rákóczi FC SZERDA Kosárlabda Labdarúgás NB 1 (ötödik forduló): Százha- lombatta-Kaposvári Rákóczi FC. Százhalombatta, 16.30 óra. V.: Molnár (dr. Szabó P„ Kovács Z.). CSÜTÖRTÖK Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Bé- lafa-Öreglaki FC-Somogyvár. Öreglak, labdarúgó-pálya, 18 óra. Férfi kosárlabda Magyar Kupa, selejtezők. Marcali VSZSE-Ferro-Coop Kaposvári Gazdász SE. Marcali városi sportcsarnok 19.30 óra. Tenisz Kapos-Volán Scania kupa nemzetközi veterán tenisz- verseny. Kaposvár, Iszák utcai teniszcentrum. Mérkőzések: 14 órától. Kategóriák: Női 55, 60, 65 év. Férfi 60, 65, 70, 75 év. (kz) ________Labdarugó nb i - 5. forduló___________ N égy nap, két akadály Kemény hete lesz a Rákóczinak. Ma Százhalombattára látogat, szombaton pedig a Matáv Sopront fogadja. Egy pillantás a tabellára és kiderül, kikkel kell e két találkozón farkasszemet néznie Barnáéknak. Kaposvár A mezőny eddigi négy veretlenje között van e két leendő ellenfél is. A Százhalombatta vasárnapi érdi győzelme után a negyedik helyen állva várja a Rákóczit. A vendéglátó két 1-1-es döntetlennel nyitott — otthon a Komárom ellen, majd Hajdúszoboszlón. Ezután viszont belelendülve két góllal verték a Ceglédet, majd legutóbb következett az említett érdi három gólos sikerük. Bőzsöny János, a Rákóczi 'edzője szemtanúja volt ez utóbbi mérkőzésnek. — Természetesen elsősorban a battaiakra voltam kíváncsi és nem lepett meg a győzelmük. Tudtam, hogy egy rutinos, kiegyensúlyozott csapatuk van, néhány jó képességű játékossal. Védelmükben a ruBőzsöny János fotó: lang Róbert tinos Sztanóval, középen a volt budafoki Reichenbachal, elöl a két gólerős Károlyival egységes gárdát képeznek. Természetesen felmértem a gyenge pontjaikat is, most azon töröm a fejemet, hogy milyen összetételben küld- jem pályára csapatomat. Az edző nem kertelt, kimondta, hogy e két mérkőzésen ellenfelüknek van nagyobb esélye a győzelemre, ám talán éppen övéi esélytelensége csikar ki csapatából olyan teljesítményt, amivel pontot, netán pontokat lehetne fogni. A kaposváriaknál a kiállított Mekszre még e héten további pihenő vár, miként a lábát fájlaló Kövesre is. A Szolnok elleni győzelem a zöld fehéreknél kissé oldotta ugyan a feszültséget, ám maga a Szolnok elleni összteljesítmény egyáltalán nem ad okot nagyobb optimizmusra. Hogy csak a három pont megszerzésével volt elégedett a szakvezető, jelzi, hogy a győzelem ellenére egy-két poszton változást tervez. Novák „pontos” góljával visszajátszotta magát a kezdő csapatba, ő Tóth Balázst váltja föl. Várhatóan Piri is a kispadra kerül és az ő helyén az edző a most igazolt Silimont küldi pályára Jéger ék-társaként, aki vasárnap marcali „vendégmunkásként” gólt szerzett az NB Il-es csapatban. A várható kezdő csapat: Balajcza-Finta, Deme, Novák, Barna-Tamás, Tóth G., Bány, Szabó-Jéger, Sili- mon. Csereként Házi, Tóth B., Rajczi, Szintai és Piri tart a többiekkel. (Jutási) Szabadi újra itthon Bizonyára sokan emlékeznek még a szurkolók közül a Ferencváros illetve a Vasas egykori labdarúgójára, Szabadi Lászlóra. A 80-as években gyakran tapsolt a lelátó népe egy-egy megmozdulása, parádés gólja után. Közel 240 NB l-es mérkőzésen lépett pályára, s mintegy hatvan góllal járult hozzá klubcsapatai eredményes szerepléséhez. Aztán, csak úgy mint mások, ő is külföldön, Belgiumban majd Németországban próbált szerencsét. CSOKONYAVISONTA — 1989 nyarán szerződtem Belgiumba, ahol két évig játszottam — mondta Szabadi. — Erre az időszakra vagyok a legbüszkébb, a második szezon kitűnően sikerült, mert az Aalst együttese 31 év után került fel újra az első osztályba. S az edzőnket Fazekas Lászlónak hívták. Nyolc éve élek feleségemmel és két gyermekemmel Németországban. Itt alacsonyabb osztályú csapatokban szerepeltem. Tavaly 37 évesen befejeztem az aktív játékot - ugyan az öregfiúk bajnokságában játszott -, aztán mégis újra kezdtem. Hívtak a Tegernheim csapatához és úgy döntöttem, hogy az év végéig még folytatom. Az is nagyon fontos tényező, hogy anyagilag sem járok rosszul. Főállásban a BMW autógyárában dolgozom, s hetente két edzésünk van. Három fordulón vagyunk túl a hatodosztályú bajnokságban, egy-egy győzelem, döntetlen, vereség a mérlegünk. A magyar NB III-nak megfelelő osztályban kergetem a labdát. Ugyanis Németországban már tíz osztályban rendeznek bajnokságot. Szabadi László tájékozott labdarúgásunkkal kapcsolatban. A Sport Bild című újságban rendszeresen olvassa az eredményeket. — Volt csapataimat fokozott figyelemmel kísérem. Örülök a Vasas remek kezdésének, s remélem, hogy a Fradi is mielőbb talpra áll. De elsősorban a Bundesliga meccseket nézem. Du- naustaufban élünk, közel Re- gensburghoz és Münchenhez is. A fiam, Milán, aki focizik is, nagy Bayern szurkoló. Számomra nagyon szimpatikus a Hertha BSC, már csak a két mgyar játékosa miatt is. Évente egyszer, nyáron hazajön Csokonyavisontára Szabadi László egy-két hétre. — Nekem is jól esik, hogy ennyi év után sem felejtettek el és felismernek az utcán. Innen indultam, itt nevelkedtem, itt él az édesanyám, aztán a bátyám, néhány barátom. Amikor így összejövünk, az biztos, hogy a dicső évek újra és újra szóba kerülnek. Nyolc éve élem a németországi nyugodt életet, az emberi és anyagi értékek sokkal stabilabbak, mint Magyarországon. Végleg itt telepedtünk le, de én magyar vagyok és az is maradok örökké. (Gamos) KÖRZETI BAJNOKSÁGOK Vendégsiker Kálmáncsán Kaposvári körzet I. osztály. Az őszi harmadik forduló eredményei: Kiskorpád-Somogyjád 0-2, Igal-Jákó 4-3, Gölle-Somogyaszaló 3-0, He- tes-Mernye 3-0, Felsőmocso- lád-Mezőcsokonya 5-1, Fonó-Baté-Patalom 7-1, So- mogyfajsz-Taszár 0-3. Az élcsoport állása: 1. Fel- sőmocsolád (9 pont), 2., Gölle (9 pont), 3. Hetes (7 pont), 4. Taszár (7 pont), 5. Mezőcsokonya (6 pont). Kaposvári körzet II. osztály. Az őszi harmadik forduló eredményei: Kaposmérő-So- mogygeszti 4-1, Kazsok- Szentgáloskér 2-1, Somo- dor-Somogyszil 1-0, Bod- rog-Ráksi 2-2, Zimány-Bárd- udvarnok 3-1, Hedrehely- Osztopán 2-5, Kaposfüredi VSC II.-Alsóbogát 1-0. Az élcsoport állása: 1. Somodor (9 pont), 2. Osztopán (7 pont), 3. Kazsok (7 pont), 4. Kaposfüredi Vállalkozók SC II. (7 pont). Marcali körzet Az őszi első forduló eredményei: Balatonberény-Orda- csehi 0-0, Tapsony-Szlősgyö- rök 5-0, Mesztegnyő-Somogy- vár-Vityapuszta 1-4, Somogy- vámos-Böhönye 0-3. A Bala- tonfenyves-Marcali VSC találkozót később játsszák. Dél-somogyi körzet I. osztály. Az őszi első forduló eredményei: Iharosberény-Görgeteg 0- 0, Mike-Vízvár 7-3, Ber- zence-Somogyudvarhely 0-0. Dél-somogyi körzet II. osztály. Az őszi első forduló eredményei: Darány-Gyékényes 1- 3, Porrog-Bakháza 3-0, Po- tony-Szabás 1-5, Kálmán- csa-Háromfa 0-9, Béla- vár-Bolhás 6-1. Az élcsoport állása: 1. Háromfa (3 pont), 2. Bélavár (3 pont), 3. Bolhás (3 pont), 4. Porrog. Nagybajomi körzet Öregfiúk bajnokság Az őszi második-harmadik forduló eredményei: Kaposvári Rákóczi Öregfiúk-Nagy- bajomi Öregfiúk 5-0, Nagybajomi Öregfiúk-Taszári öreg- fiúk 5-2, Iharosberényi Öreg- fiúk-HPH Tapsonyi Óregfiúk 3-2, Kaposvári Rákóczi Őreg- fiúk-Iharosberényi Öregfiúk 9-1, Lábodi Öregfiúk-Taszári Öregfiúk 2-1. (kz)