Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-04 / 206. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 4., szombat Megyei körkép 3 Előnyben a vasasok 49 megkérdezett vállalkozásból nam akar tanulót foglalkoztatni szívesen foglalkoztatna a jövőben tanulót foglalkozik tanulóképzéssel 30 Művészeti iskola indul Dr. Vörös Tamás megyei főjegyző kiadta az alsófokú művészeti iskola működési engedélyét, így szeptember 6-tól kezdődik a képzés Karúdon. Karád A képviselő-testület korábban módosította a Karád ifjúságának boldogulására közalapítvány alapító okiratát. így lehetőséget teremtett arra, hogy az alapítvány alapfokú művészeti iskolát működtessen. Pajor János, az iskola vezetője elmondta: hétfőn a tanévnyitó után néptánc tagozaton megkezdik az oktatást a művelődési házban. A helyi és környékbeli 100 tanuló, öt évfolyamon és négy osztállyal kezdi az iskolát. K. J. Somogy harminchét középfokú oktatási intézményében tanítanak valamilyen szakmát. Bár a képzés megpróbálja követni a munkaerőpiaci igényeket, ám a keresletkínálatot nehéz összhangba hozni. Megyei körkép Az iskolákhoz érkező jelzések és az iparkamara felmérése szerint is rendkívül nagy az igény a vasipari szakmát végzettek iránt. Gondot csak az okoz, hogy a pályát választók ezzel mit sem törődnek. A kaposvári Rippl-Rónai József Közlekedési Szakképző Iskola olyan szakmákban képezne, melyekre a kamarától és a munkáltatóktól igény érkezett hozzájuk. Az érettségi után szerezhető szakmák közül például a szerszámkészítőt és a gépi forgácsolót megfelelő számú jelentkező hiányában nem tudták beindítani. Az intézmény igazgatója Kiss László szerint pedig ezeken a szakterületeken hosszabb távon munkalehetőséget és jó keresetet biztosítanának a vállalatok. Az érettségi utáni képzésben autószerelő, autóelektronika és elektronikai műszerész szakmában indulhatott most osztály. A 16 évet betöltött, 8 általánossal rendelkezők kétéves szakmai képzéssel esztergályos és szerkezetlakatos területen tehetnek vizsgát. A Nagyatádi Szakképző Iskola négy szakmában hat- száztizennyolc diákkal kezdte meg az új tanévet. Gondjuk hasonló: nagy igény lenne a városban gépi forgácsolókra — egy gépipari cég tizenkét szakmunkást azonnal felvenne, sőt a képzést is támogatná —, kiváló tanműhelyük, képzett tanáraik ellenére sem tudják három éve beindítani a szakot, mert nincs elég jelentkező. Mohári Jenő igazgató az átgondolt megyei irányításban látná a megoldást. A kaposvári iskola felmérése szerint a végzettek het- ven-nyolcvan százaléka elhelyezkedik, húsz-huszonöt százalék továbbtanul: mindinkább fontos a fiataloknak az érettségi megszerzése. Nagyatádon a végzett felszolgálók és kőművesek könnyen találnak munkát maguknak. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara az idei tanévben is megismétli azt a felmérést, melyet az előzőekben végzett a vállalkozók között. Ebben felmérik a vállalkozók szakmunkás- és tanulóigényét, hogy az oktatási intézményeket fontos információhoz juttassák. I. É. Tisztek az iskolapadban 34 taszári tiszt és tiszthelyettes számára kezdődik meg hétfőn a tanulás. A tisztek közül tízen 1000 órás intenzív angol tanfolyamon képezik tovább magukat, a tiszthelyettesek célja az érettségi. Taszár Több tiszthelyettes - már túl a 40. életévén - a magasabb beosztás és rendfokozat reményében ül a padba. A szolAz MDF is Dr. Medgyasszay László szerint Torgyán József nagy lehetőség a mező- gazdaság számára. Az MDF alelnöke, aki az első demokratikus kormány utolsó mezőgazdasági államtitkára volt, ezt tegnap Lengyeltótiban mondta. Lengyeltóti Elhangzott az is: az MDF az adótábla módosításával és a reklámok megadóztatásával 15 milliárd forint plusz forrást talált a családok, és az egészségügy számára. Hasonló lehetőségeket kellene keresni a kisgazdáknak is a mezőgazdaság többlettámogatására. Az MDF somogyi választmánya tegnap Lengyeltótiban, a párt mezőgazdasággal, valamint a külföldiek ingatlan- és termőföld-vásárlásával gálati törvény által előírt képzést csak hárman nem vállalták, de nekik már megvan a szolgálati nyugdíjhoz szükséges idejük. Szolgálati viszonyuk — közös megegyezéssel megszűnt —, ám amíg nem töltik be 50. évüket, nyugdíjuknak az 50 százalékát kapják. Helyükre érettségizetteket, megfelelő szakmai képesítéssel rendelkezőket vesznek fel - mondta Pintér Zoltán ezredes, a Kapos Bázisrepülőtér parancsnoka. agrárpárti kapcsolatos álláspontját mérte meg szakemberek előtt. Herényi Károly ország- gyűlési képviselő, a párt megyei elnöke elmondta: fontos tartják e kérdéseket, s ezekről az MDF-nek ugyanolyan határozott álláspontja van, mint a stratégiai feladatként kezelt családokkal, egészségüggyel és az önkormányzatok támogatásával kapcsolatos kérdésekben. Medgyasszay hangsúlyozta: szakértőik is egyetértenek azzal, hogy a meg- ígértnél több támogatásra lenne szüksége a mezőgazdaságnak, a büdzsé vitájában azonban csak akkor támogatják az igényeket, ha addigra kiderül, milyen plusz forrásokat lehet mozgósítani és az is, hogy pontosan mire akarják ezeket fordítani. Medgyasszay szerint az idei év az utolsó lehetőség a mezőgazdaság megmentésére. (Fábos) Védelemre kötelezettek Októberben megkezdik az általános iskolák nyolcadikos tanulóinak ingyenes és kötelező — hepatitisz B elleni — védőoltását. Az ÁNTSZ Somogy megyei intézetébe a hónap közepén érkezik meg az első két oltásra elegendő, 8900 adag vakcina. KAPOSVáR Dr. Jankovics Judit helyettes megyei tiszti főorvos elmondta: az érintett korcsoport kötelező oltását módszertani levél írja elő. A cél az, hogy még a szexuális pár- kapcsolat megkezdése előtt védetté tegyék őket a nemi, a vér és egyéb testnedvek útján terjedő veszélyes betegség ellen. Tapasztalatok igazolják ugyanis, hogy a fertőzöttek között néhány évtized múltán több a májzsugorban szenvedő és májrákos beteg. Somogybán tavaly 17, az idén húsz fertőző hepatitiszest regisztráltak. Azokat az iskolásokat, akik 1965. június 1-je és 1986. május 30-a között születtek, illetve 1986. június 1-je és augusztus 31-e között beiratkoztak az első osztályba és most nyolcadikosok, az iskolaorvos intézményükben oltja be. Az első oltást októberben, majd hat hónap múlva megismétlik. A védettség azonban nem tart egy életen át, ezért a hepatitisz B fertőzésnek munkahelyükön kitett dolgozóknál nyolcévenként érdemes megismételni. A tizenévesek mellett az egészségügyi dolgozók a legveszélyeztetettebbek, ezért nekik a munkáltató előírja és finanszírozza a védőoltást. Egy hepatitisz B vakcina ára 50 százalékos tb-támogatás- sal mintegy 1500 forint. A védőoltást a fertőzésen átesett és vírushordozó kismamák újszülöttei is térítés- mentesen kapják már a születést követően, s azok is, akiknek környezetében ilyen előfordult. A betegség alattomos, sokan nem is tudják, hogy fertőzöttek, s ezért veszélyesek lehetnek a környezetükre. Várnai Ágnes Sporttalálkozó Ligeten Somogy megyét csaknem hatvanan képviselik a Fo- nyódligeten tegnap kezdődött és vasárnapig tartó országos sporttalálkozón, melyet a munkaügyi központok dolgozóinak szerveztek. A somogyiak több sportágba is beneveztek: kosárlabdáznak, röplabdáznak, asztaliteniszeznek valamint fociznak és sakkoznak, (al) Felújítás Kétmillió forintot nyert Somogyvár önkormányzata a tíz éve zárva tartó művelődési ház felújítására és megnyitására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán. A teljes programra 7,8 milliót kértek, melynek csak a negyedét kapták. Ez az összeg a régi mozi épületének felújítására lesz elég, majd oda költözik a művelődési ház. A berendezés és a működés költségeit más pályázatokból teremtik elő.(csp) Műszaki számadás Az első félévben végzett munkát tekintette át a MTESZ Somogy megyei szervezetének elnöksége. Júniusig 105 rendezvényt tartottak, közülük tíz közhasznú program volt a megyei szervezet támogatásával. Ősszel szerveznek majd alapfokú angol nyelv- oktatást, szakmai konferenciát és fotókiállítást is. Rövidesen bemutatják a szakmai szervezetek belső munkáját is .(hm) Otthonra váró idősek 278- an várnak jelenleg elhelyezésre a megyei önkormányzat szociális intézményeiben, vagyis a férőhelyek a 17,5 százalékára lenne új lakó. A legtöbben a segesdi és a ber- zencei szociális otthonba szeretnének beköltözni, a legtürelmesebb kérelmező 1996-ban adta be az igényét. A kilenc megyei fenntartású intézményben csaknem 1600-an élnek, csupán Ladon nincs várakozás, (ié) Véradás Huszonhét diák kereste fel tegnap a kaposvári véradóállomást a közlekedési szakképző iskolából, s tőlük csaknem 13 liter vért vettek le. Péntektől három napon át az Alpoktól az Adriáig kiállítás helyszínén is lehet vért adni, az első napon huszonkét önkéntes jelentkezett, s mintegy tizenegy liternyi vérrel segítette a véradóállomás, amely három kórházat — Kaposvár, Mosdós, Marcali — lát el a megyében. Ezek egynapi vérszükségletét fedezi a tegnap gyűjtött mennyiség. (ié) J KÉR CSERI PREM HÁROM TÁNC Alacsony m -terheles • Kettős, jól záródó hornyok • Sav-, LÚC3- ÉS U V-ELLENÁLLÓ KL ERESSEN BENNÜNK ET A BNV 1 7-ES ÉS 1 B-AS SZABADTERÜLETÉN 1 999. SZEPTEMBER 1 O. ÉS 1 S. KÖZÖTT! T0NDACH % JAMINA CSORNA GRUPPE G LE IN STÄTTEN ÖSTERREICH JAMINA ~T É: C3 L_ A- ÉT S CSERÉPGYÁRTÓ RT. 5600 Békéscsaba, Orosházi út BB. Tel.: 06-66/44 1-670 Fax: 06-66/44 1-65B Csorna Beled Cserépgyártó Rt. 9300 CSORNA. SOPRONI ÚT 66. Tel.: 06-96/262-1 1 1 Fax: 06-96/26 1-009 VÉLEMÉNYÜNK * Értékes tudás A tudás érték, s aki ennek birtokában van, azt megfelelően értékelik is. A megszerzett ismeret azonban mindig megújításra, bővítésre vár, amit a taszári katonák is tudomásul vesznek. Az amerikaiak jelenléte nap mint nap megerősíthette a tisztekben a nyelvtudás szükségességét, hiszen egyenruhásaink végre világjárók lettek. Az ő kompatibilitásukhoz éppúgy hozzátartozik a nyelvismeret, mint a fegyverismeret. Érvényesülni akarnak, tehát tanulnak. A tiszthelyetteseket a szolgálati törvény parancsolta az iskolapadba, hogy kettő, illetve négy év alatt az érettségiig jussanak. Talán először kissé vonakodvá vállalkoztak a tanulásra, de jó ösztönzőerőnek bizonyult a magasabb beosztás és rendfokozat lehetősége. Csak három korosabb tiszthelyettes állt ellent a nyugdíjat választva. Tanulni pedig egyre inkább szükséges, a sokoldalú szakember a nehéz helyzetben is könnyebben magára talál. Ezt ismerik fel az átképzésre vállalkozó munka- nélküliek, az újabb diploma megszerzésének anyagi terheit is felvállaló értelmiségiek, s a második, harmadik szakmát szerző pályakezdők is. Soha ennyi intézmény nem foglalkozott oktatással, és valószínűleg soha ennyi felnőtt nem ült iskolapadban. Lassan tudomásul vesszük a közhelyként kezelt mondást, hogy egy életen át tanulni kell. Izményi Éva HÍREK