Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-24 / 223. szám
1999. szeptember 24., péntek SOMOGYI HÍRLAP Kaposvár HÍREK Határidő előtt Vélhetően egy évvel a határidő előtt átadják a Teleki utcai út- és közműberuházást. Erről tegnap tárgyalt Budapesten Szita Károly polgármester Budapesten Szabó Jánossal, az OTP Ingatlan Rt vezérigazgatójával. Mint azt már megírtuk, a beruházás során 2023 négyzetméternyi terület az OTP Ingatlan Rt tulajdonába került. Ennek ellenértékeként a társaság 70 millió forint értékű út- és közműfejlesztést vállalt, és a parkolási gondok enyhítésére 110 parkolót épít. (Ij) Öt köbméternyi víz gyűlt fel az egyik Malom utcai épületben, amit a tűzoltók szivattyúztak ki. Átvilágított közművelődést A közművelődési tanács szerint koncepciótlan előterjesztés készült a város közművelődésének szabályozására. Egyebek mellett ezt tartalmazza az az állásfoglalás, melyet tegnap juttatott el lapunkhoz a tanács elnöke, Horváth László Árpád. Az állásfoglalás leszögezi, kaposvári közművelődési rendelet-tervezetében a civil kezdeményezéseket, az alulról szerveződő igényeket és öntevékeny csoportokat kellő súllyal kell kezelni a fennálló szakágazati, szervezeti és működési struktúra átalakításában. Az előterjesztés azonban - fogalmaz a vitairat - nélkülözi azt az igényfelmérést, amit a helyi lakosság körében kellene elvégezni ahhoz, hogy a közművelődési igények, szükségletek tapint- hatóak legyenek. A közművelődés szereplőinek egyenrangúságából kell kiindulni, ezért a tanács hibásnak tartja azt a szemléletmódot, amely egyoldalúan és szinte kizárólag a meglévő, elavult szervezeti struktúrát kívánja előnyben részesíteni. A majdan meghatározott feladatokat pályázati-szelekciós rendszerrel kell megvalósítani. Fontos elem a tanácsi állásfoglalásban, hogy a város közművelődését az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra közötti munka- megosztással képzeli el, szemben a hagyományos felépítménnyel. A törvény a közművelődéshez való jogot közérdekként, az ezt közvetítő tevékenységeket közcélként fogalmazza meg, s ebben az összefüggésben az Együd művelődési ház egyfajta „kulturális inkubátorházként” működhetne a tanács minap megfogalmazott véleménye szerint. A javaslatait 8 pontban összegző dokumentumban olvasható: szükség volna a „tárgykörben értendő feladatok, szervezetek, intézmények és politikák, érdekeltségek és folyamatok átvilágítására” a szféra demokratizálódásához, piacképessé válásához. Fontos lenne a tervezet nyílt szakmai és lakossági vitája, amint a feladatokhoz rendelt pénzek, szervezetek nevesítése is, emeli ki a dokumentum. B. T. Haladék a parkolóháznak A Privát Centrum üzlet- központ építése sokak szerint a város egyik legnagyobb „pech-soro- zata”. Most nemcsak hogy az építkezés nem halad, úgy tűnik, még a környéken tervezett parkolóház építése is veszélybe kerülhet emiatt. A belvárosban autóval közlekedni nem egyszerű, parkolót találni pedig sokszor szinte lehetetlen. Nem kevés vita forrása volt már ez, több összefüggésben is — a parkolómegváltási díjtól az autók elszállításáig. Úgy tűnt: végleges és mindenki számára elfogadható megoldás lesz egy hatalmas parkolóház felépítése, a belváros szívében, a Szarvas üzletház mögötti területen. Az önkormányzat már az építőket kereste a beruházáshoz, a felhívásra két pályázat érkezett. A feltételeknek az egyik munka felelt meg, melyet a szakértői bizottság minden szempontból elfogadhatónak talált. Miután azonban a Privát Centrum építése leállt, ez a pályázó sem látta már olyan biztosnak a terveit. A területen ugyanis az üzletházat építő Dóm Részvénytársaságnak kellett volna kiépíteni az utakat, közműveket is, erre azonban most már nem tud garanciát adni. A város végül úgy döntött: eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot, s ha az üzletház körüli viták tisztázódnak, újra napirendre tűzik a parkolóház építését is. J. E. Felhasználói ismereteket sajátítanak el Engedélyre hajtanak Egy év alatt harmincán szereztek nemzetközi számítógéphasználói jogosítványt (ECDL) a Nosz- lopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában. Csaknem hetven számítógépes szakember viszont vizsgamentességgel kapta meg az engedélyt. A közgazdasági szakközépiskolában tavaly november óta vizsgáztatnak, miután megfeleltek a szigorú akkreditációs követelményeknek. A jogosítvány megszerzése hét lépcsőből álló vizsgasorozat, ami alapszintű informatikai tudnivalókon alapul. Az érdeklődők széleskörű felhasználói ismereteket sajátítanak el: egyebek mellett a szövegszerkesztés és az Internet használatot. A hét vizsga után a jogosítvány koordinátora, a Neumann János Társaság adja ki az engedélyt. Márkus Lajos informatikai tanár elmondta: központilag kiadott tervezet szerint tanfolyamokat is szerveznek. A hallgatók nagy teljesítményű gépeken, korszerű körülmények között tanulnak. A vizsga előtt nem kötelező tanfolyamra járni, bárki leteheti a vizsgát. Fontos, hogy megfelelő előképzettsége legyen. Szellő Gábor Utazás a világ körül Népszerű a vándorkiállítás a diákok körében FOTÓ: TÖRÖK ANETT Ne csak nézz, hanem láss is - ez a mottója a kaposvári Katolikus Gimnázium aulájában rendezett fotó- kiállításnak. A tárlat anyaga azt igazolja, hogy az ember keresi a szépet, a harmóniát a természetben is. Járjon a békeidőket idéző Abbáziában, a Los An- geles-i felhőkarcolók árnyékában vagy a brazíliai Cu- korsüveg-hegy lábainál. A Magyar Művelődési Intézet hirdette a pályázatot, s „utaztatja” a kollekciót, amelyben Időutazás Rómában címmel is található egy összeállítás. Kilenc, tizenkét-tizenkilenc éves diák töltött el néhány napot Rómában, s régi felvételekkel párhuzamosan mutatják be a várost. A világ látnivalóira hívják fel a figyelmet az alkotók. Köztük a különdíjas kaposvári Szentiványi Árpád és To- perczer István, valamint a Badacsonyt és a Desedát megfotózó Milodánovics Ágnes. A pályázat idén is él; december 10-ig lehet eljuttatni a fotókat a rendezőknek. L. S. Óriási tuja vásár a ZÖLDFOK KERTÉSZETNÉL! ♦ 1,0-1,5 m sövénytuja 1000 Ft helyett 650 Ft Kaphatók még:- különleges örökzöldek, díszcserjék és sziklakért növények nagy választékban. Zöldfok Kertészet Kaposvár, Mátyás király u. 1. Nyitva: hétfőtó'l-péntekig 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig Tel.: 82/312-238 Játékos alapozás a kicsiknek A Rákóczi iskolában mozgásfejlesztő eszközök segítik az elsősöket Kaposváron két általános iskolában indult szeptembertől fejlesztő osztály azoknak az elsősöknek, akiknek a nevelési tanácsadó kislétszámú közösséget és egyéni módszert ajánlott. A városi közgyűlés négy iskola közötti választás lehetőségét adta meg a kaposvári szülőknek — tudtuk meg Tóth Lajos oktatási irodavezetőtől. A beérkezett igények szerint végül kettőben kezdhették el a fejlesztő programot. A Kinizsi Lakótelepi Általános Iskolában a 12 gyerek külön birodalmat kapott játékszobával. Két új pedagógust vettek fel, akik fejlesztő, gyógypedagógiai végzettséggel is rendelkeznek. Máténé Németh Márta egy tévhit eloszlatásával kezdi a bemutatkozást. — Ezeknek a gyerekeknek nincs különösebb bajuk, normál értelmi képességűek, csak játékosabbak, mozgékonyabbak társaiknál, a hagyományos osztályban nem kapnának elég figyelmet. Itt ugyanazokat az ismereteket sajátítják el, mint kortársaik, ám más a tempó, több idő jut a gyakorlásra, erősebb alapokat kap az írástanítás, nagy szerepe van a készségfejlesztésnek. A kétéves előkészítés után hagyományos közösségben folytathatják a harmadik osztályt. A játékszobában logikai és fejlesztő játékok sorakoznak a polcokon, a logopédus munkáját hatalmas tükör segíti. Az órák csak 30-35 percesek, gyakran nyílik lehetőség a mozgásra, a lazításra. Pétemé Mráv Nikoletta a képességfejlesztés szolgálatába állítja a zenét, a mozgást, a kézművességet. Úgy tartja, sokkal könnyebb FOTO: LANG ROBERT megoldani a feladatokat, ha azokat játékos formában kapják a gyerekek. Némelyik kis tanítványa már látni, hogy a figyelmes alapozás után a következő évet hagyományos közösségben folytathatja. Á II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola speciálisan kialakított tantermébe mintegy 300 ezer forintért vásároltak mozgásfejlesztő eszközöket. Kulcsámé G. Ibolya igazgató elmondta, hogy náluk is szabad kezet kapott a pedagógus az egyéni módszer megválasztásában, s az iskola saját költségvetéséből pszichológus szakembert is hív a gyerekekhez. Bíznak abban, hogy a 13 kisdiákot sikerül megkímélniük a későbbi magatartászavarhoz vezető állandó kudarcoktól, a sikertelenségtől, a tanulási nehézségtől, az egyre gyakoribb diszlexiától. (Izményi) Bosszúálló kéregető Mindennapos jelenség mostanában az utcán, üzletekben a kéregető koldus. Főleg pénzt kérnek, ritkábban valami élelmet. Az gyakran előfordul, hogy hiába kunyerálnak - az emberek többsége már fenntartással viseltetik a kéregetőkkel szemben. De hogy ezért bosszút is álljanak... A cseri városrészben ez történt a minap. Egy kenyeret, péksüteményeket árusító kis üzletben megjelent egy középkorú nő - a környékbeliek is, a rendőrök is jól ismerik már. Szívszaggató hangon kenyeret kért. Telejajveszékelte a környéket azzal, hogy ő milyen „elesett állapotban van”. Áz eladó szívét ez nem igazán lágyította meg. Megérzése jónak bizonyult: a legyengült, elesett nő - miután látta, hogy hiába kunyerál - hirtelen nagyon erős lett, és dühében a kis üzlet ablakait beverte. Dühében még azt is alig vette észre, hogy magát is összevagdalta az üvegcserepekkel. Végül a mentők vitték el a helyszínről. A rendőrségen garázdaság vétségéért kell felelnie tettéért. A garázdaság egyébként nem tartozik a leggyakoribb bűncselekmények közé Kaposváron, évente legfeljebb hatvan-hetven ilyen ügye van a városi rendőrkapitányságnak. Vállalkozókat vizsgáltak Súlyos vétséget nem, ám több apró hiányosságot találtak a kézműves kamara munkatársai. 40 olyan kaposvári vállalkozót kerestek fel, ahol tanulóképzéssel foglalkoznak.- Fontos, hogy a tanulók korszerű körülmények között sajátítsák el a szakma alapjait — mondta tegnap Rohtmer János, a kézműveskamara szakképzési és továbbképzési vezetője. Kaposváron 12 szakma képviselőit ellenőrizték, a legtöbb fodrász és kozmetikus volt. Emellett számos péket, cukrászt, autószerelőt, vízvezetékszerelőt, fényképészt, illetve asztalost is felkerestek. Úgy tapasztalták: a legtöbb helyen megfelelő felszerelést használtak, a vállalkozók időben gondoskodtak az elavult gépek pótlásáról. Több helyen viszont hiányosan vezették a munkanaplót, illetve a munkaruházattal kapcsolatos előírásokat kezelték „rugalmasan”. Minden esetet kivizsgáltak, s a felmérés tapasztalatait most összegzik H. M. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 428-003 - Szeretném tudni, ha ötven százalékos rokkant nyugdíjas vagyok, akkor dolgozhatok-e? Csapóné dr. Tóth Margit, a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság főosztályvezetője: - Aki ötven százalékos nyugdíjas, az megváltozott munkaképességű dolgozónak minősül. Az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket egészségügyi minisztériumi rendelet szabályozza. A rokkantsági nyugdíjasokra vonatkozó szabályok szerint folytathat kereső tevékenységet. Ha az olvasó bővebb felvilágosítást szeretne, keresse fel személyesen ügyfélszolgálatunkat. Kérdezzen: *0“ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, telefonszámukat. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: fél 6, 8 és fél 11: STAR WARS 1. RÉSZ - BALJÓS ÁRNYAK (szinkr.amerikai)