Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-14 / 214. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. szeptember 14., hétfő Belpolitika 11 Még tart a vizsgálat • • Önkormányzati szigor Az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat rövidesen az Országgyűlés napirendjére kerül. Szembeötlő, hogy némely tekintetben szigorúbb, mint az országgyűlési képviselőkre vonatkozó hasonló jogszabály. A tervezetről dr. Bekényi Józsefet, a belügyi tárca illetékesét kérdeztük.- A helyi viszonyokat ismerve, egy kisebb testületben másképpen hatnak bizonyos dolgok. Egy öttagú „csapatban” például egy házaspár nagyobb erőt képvisel, mint a közel 400 tagú Országgyűlésben. Ezért nem célszerű, ha a képviselőtestület tagjai közeli hozzátartozók.- A közéletben összeférhetetlenségi törvény néven ismert ez a tervezet. E tekintetben is szigorúbbak a szabályozók, mint az ország- gyűlési képviselők esetében?- Mondhatnám igen. Ne legyen önkormányzati képviselő, aki hivatásként felügyeleti szervben dolgozik, és hatáskörébe olyan ügyek is tartoznak, amelyek az adott település életét befolyásolják. Ezentúl azok az intézmény- vezetők, közalkalmazottak, köztisztviselők, akik megbízásukat a képviselőtestülettől kapják, nem lehetnek ön- kormányzati képviselők. Tehát sem a helyi orvos, sem az iskolaigazgató vagy helyettese nem választható. Jogos érvek sorolhatók fel amellett, hogy ezzel a közszereplést vállaló helyi értelmiséget zárjuk ki a település vezetőségéből, ám az ellenérv szerint óhatatlan, hogy az illető a saját intézményének védelmében jelentős előnyöket harcoljon ki, ami egyébként érthető!- Gazdasági összeférhetetlenségről is szól a törvény?- Sok önkormányzat bizonyos kötelező feladatait vállalkozási szerződés keretében láttatja el. Ezek és az ön- kormányzat által alapított vállalatok, gazdasági társaságok meghatározó tisztségviselői lennének kizárva ebből a körből, mert ők önmaguknak szavazhatnának meg munkákat. Újdonság az is, hogy a helyi médiák, lapkiadók, lap- terjesztők vezetői sem választhatók. Koós Tamás Elveszett milliárdok Olyan, a gazdasági bizottságon belüli albizottság felállítását tervezi Latorcai János, a bizottság elnöke, amely kivizsgálná, hogyan keletkezett 70 milliárd forint hiány a Magyar Nemzeti Bank bécsi leányvállalatánál, a CW Banknál. Még tart a fegyelmi vizsgálat Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park felfüggesztett igazgatójának ügyében, annyi viszont megállapítható, hogy eddig nem került elő dokumentáció az ingyenesen művelésbe adott 10 ezer hektárnyi földterület hasznáról - jelentette be hétfőn Vass Nándor, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára. A zöldtárca képviselője elmondta: a fegyelmi eljárás alapjául egy állampolgári levél szolgált, amelyet augusztus közepén kapott meg a Környezetvédelmi Minisztérium. A levélhez mellékelt számítás szerint az elmaradt haszon értéke mintegy egymilli- árd forint. A helyszíni tájékozódás alapján a miniszter szeptember elsején találkozóra hívta a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóját, amelyen Aradi Csaba nem tudott részt venni. Ezt követően rendelkezett úgy, hogy a közigazgatási államtitkár fegyelmi vizsgálatot indítson ellene. A számítást nem ellenőrizték, de a bejelentés alapján indokoltnak Ha Csapody Miklós MDF- es honatya javaslata megnyeri a képviselők többségének tetszését, akkor a történelmi címek-rangok tulajdonosai törvényesen használhatják nevük előtt a báró, a gróf vagy a herceg megjelölést is. A főnemesi címek engedélyezéséről a névhasználat kérdésében amúgy is illetékes Belügyminisztérium döntene a kérelmező által benyújtott Igazolások, kutyabőrök alapján. Az 1947. évi IV. törvény törölte el a nemesi címek használatát, bár szankcióval nem fenyegette azt, aki ennek ellenére így írta le nevét. A Magyar Történelmi Családok Egyesülete mégis úgy gondolta, hogy kezdeményezi: törvény biztosítsa a nemesi hagyományokkal rendelkező családok le- származottainak, hogy teljes nevüket - címmel együtt - használhassák. Kezdeményezésüknek megnyerték Csapody Miklóst, aki egyelőre csupán saját frakciója támogatását tudhatja maga mögött. A képviselő elmondta: nem kíván koalíciós feszültséget kelteni kezdeményezésével, és azzal is tisztában van, hogy a költségvetési viták közepette, látszott elrendelni a fegyelmi vizsgálatot. Aradi Csaba szeptember 2-án személyesen vette át a fegyelmi eljárás kezdeményezéséről szóló határozatot „közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettség vétkes megsértése miatt” indoklással. Az államtitkár elmondta: eddig nem találtak dokumentációkat arra, hogy a parknak ingyenesen használatba adott 10 ezer hektárnyi földterületet miként hasznosította. A nemzeti park késve készítette el a természetvédelmi értékek a megóvását garantáló, a föld- használóknak szóló kezelési szabályzatot. A térségben mintegy 200 vadásztársaság működik, de a vadásztatási bevételekről sem találtak adatokat a nyilvántartásban, csak egyetlen vadásztársaság fizetett be egymillió forint körüli összeget. Az erdőgazdálkodási szerződéseket rendben találták. Az ügyben szerdán fejeződik be a vizsgálat, újabb információkkal akkor szolgál majd a minisztérium. A helyettes államtitkár végezetül közölte: a vizsgálat elrendelése kötelessége volt a miniszternek, a zsúfolt őszi program során nem a nemesi rangok visszaállítása áll majd a képviselői viták középpontjában. Először azt szeretné felmérni, melyik párt állna kezdeményezése mellé, s a reagálások alapján dönti majd el, hivatalossá teszi-e az 1947-es törvény megváltoztatását célzó javaslatát vagy nem. Az első ellenzők egyike Túri-Kovács Béla kisgazda képviselő, aki egyelőre csupán a saját nevében utasítja el az ötletet. „Nem időszerű, egyben történelmietlen a kezdeményezés”, fogalmazott. Véleménye szerint a nemesi címek használatának megengedése megosztaná a társadalmat, az amúgy is jelen lévő urbánusnépi ellentétet egy születési előjogon alapuló feszültség is tetézné. Magyarországon túl sokáig volt jelen a feudális maradvány, amelynek kárát az ország nagyon is megszenvedte. A mai, magát polgárinak valló kormánynak aligha a nemesi címek, rangok visszaállításával kellene foglalkoznia. Szerinte a névviselés engedélyezése amúgy is kivihetetlen, oktalan, értelmetlen hisztériát váltana ki egyesekből, s ez csupán az ősök kutatásával foglalkozók számláját gyarapítaná. Horváth Magdolna Surányi György, a jegybank elnöke még áprilisban tájékoztatta a gazdasági bizottságot a CW Banknál bekövetkezett 70 milliárd forintos hiányról. Mivel akkor Surányi nem tudott a részletekre válaszolni, megállapodtak, hogy a későbbiekben az MNB felügyelő-bizottsága ad átfogó tájékoztatást. Latorcai János lapunknak elmondta: a felmerült kérdésekre annak ellenére nem kaptak választ, hogy az MNB a nyár folyamán megküldte Dr. Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató-helyettes főorvosa lapunknak elmondta, hogy mindkét oltást az iskolaorvosi hálózat adja be térítésmentesen a gyermekeknek. A vakcinák kötelezőek, mivel nemcsak az egyén, hanem a közösség érdeke is, hogy ne legyen járvány. Bár vannak, akik az oltások megtiltására bíztató röpiratokkal „fertőzik” a szülőket, a főorvos szerint a lakosság többsége tisztában van a védőoltások éves jelentését, amely a CW Bankkal kapcsolatos vizsgálatot is tartalmazza. Mégsem világos, hogy mekkora veszteség keletkezett pontosan, mekkora céltartalék-állománnyal rendelkezett a CW Bank. Latorcai tisztázni szeretné azt is, hogy a jegybank miért csakAavalyi jelentésében tért ki először kereskedelmi bankjainak gazdálkodására, arra, hogy mennyi veszteséget okoztak az MNB-nek, holott erre a törvény szerint 1991-től jelentőségével. Szerencsére nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nem szembesültek nagyobb járványokkal, például a Magyarországon régebben pusztító tömeges gyermekbénulás áldozataival. Az idei tanév legfőbb újdonsága a hepatitis-B vírus elleni oltás, amelyre azért Van szüksége a 14 éves korosztálynak, hogy a szexuális élet megkezdése előtt védelmet kapjon egy rendkívül súlyos következményekkel járó, nemi úton terjedő betegkötelezve volt. A jegybank osztalékot fizet a költségvetés számára, ami viszont tavaly elmaradt az előirányzat mögött - tette hozzá a gazdasági bizottság elnöke. Az albizottság felállítását Orbán Viktor miniszterelnök is szorgalmazza, aki szerint nagyon erős a gyanú, hogy a Hom- kabinet bankkonszolidációkat fedezett a hiányzó 70 milliárd forintból, az MNB kereskedelmi bankjainál keletkezett veszteségeket ezzel pótolták. A jegybank elnökének tanácsadója szerint nincs összefüggés a két évvel ezelőtti adósságcsere és a nemzeti bank bécsi leányvállalatának konszolidációja között. (sts) séggel szemben. Ez a vírus vér és testváladék útján terjed, és krónikus májgyulladást okozhat, amiből rákos elváltozás is kialakulhat. A hepatitis-B elleni vakcinát 3 részletben adják be a gyermekek karjába. Az iskolaorvosok előzőleg mindenkit megvizsgálnak, mert betegeket nem olthatnak. Részükre később pótoltást szerveznek. Az alkalmazott vakcina régóta bevált készítmény, amelynek szövődményeitől a járványügyi szakemberek nem tartanak. Ha a szülők az enyhébb duzzanaton, kisebb fájdalmon vagy a hőemelkedésen kívül mégis súlyosabb tüneteket fedeznek fel gyermekükön, forduljanak orvoshoz. (Németh) Hírek A miniszter álma Olyan országban szeretnénk élni, amelyben a polgárok érezhetik, hogy az állam értük dolgozik, ezért a közigazgatás fontos kérdés a magyar kormány számára - mondta Stumpf István az Államigazgatási Főiskola ünnepélyes tanévnyitóján hétfőn. A kancelláriaminiszter ünnepi beszédében kiemelte: az állam- igazgatás szilárd alapjainak megteremtése az ország egyik legégetőbb feladata. Nem hullarablók A Magyar- országi Praktizáló Orvosok Szövetsége közgyűlésének állásfoglalása szerint a háziorvosi praxisok működtetését sodorja veszélybe, és a betegellátás színvonalát ronthatja, hogy az OEP - a gyógyszerkassza túllépése miatt - az év utolsó negyedében elvonja a teljesítményük után járó díjazás 10 százalékát. Kollai Balázs elnök közölte azt is, hogy a közgyűlés ízléstelennek minősítette a háziorvosok „hullarablóként” való beállítását. Perben, haragban Reméljük, hogy még az idén helyreállítható a KDNP törvényes működése - jelentette ki Szakolczai György, a „Munkaközösség a Kereszténydemokrata Néppárt törvényességéért” nevű szervezet főtitkára. Mint mondta, az 1996- ban és 1997-ben történt szabálytalanságok miatt legalább két tucat per indult a KDNP ellen. A jogerőre emelkedett ítéletek közül eddig egyikben sem a pártnak adott igazat a bíróság. Frankfurti vásár A volt keleti tömb országai közül elsőként Magyarország a frankfurti könyvvásár díszvendége - hangsúlyozta hétfőn Szegedy-Maszák Mihály irodalomtudós, miniszteri biztos. Az idén 51. alkalommal megrendezendő szemle a világ legnagyobb és legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye, tavaly a látogatók száma elérte a 300 ezret. Az október 13. és 18. közötti kiállítást magyar részről Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg. Nincs összefüggés A Postabank Rt szerint Kovács Lajosnak, a Postabank pécsi területi igazgatósága volt ügyvezető igazgatójának tavaszi távozása nem állt összefüggésben a kedvezményes kamatozású hitelek nyújtásával, amelyet a Postabank belső vizsgálatának megállapítása szerint jogszerűen nyújtott. Bárók, hercegek, grófok r Uj védőoltások az iskolákban Az idei tanévben az általános iskola hatodik és nyolcadik osztályosai első ízben kapnak új típusú védőoltásokat a tanintézetben. A kisebbek karjába a kanyaró, a mumpsz és a rubeóla ellen injekcióznak kombinált „emlékeztető” vakcinát. Míg a nagyobbakat a veszélyes hepatitis-B vírussal szemben védik. ____________________________ Visszaszámlálás A kormány Y2k cselekvési programja A 2000-es dátumváltás miatti problémahalmaz (amelyet az angol szakirodalom Y2k azaz Year 2 kilo feladatnak nevez) a társadalmak minden szférájában és szinte ugyanazon időtartamban vezethet működési zavarhoz. Ebből kiindulva hozott létre a magyar kormány is cselekvési programot. Ahogy közeledünk az ezredfordulóhoz, úgy válik egyre szélesebb körben ismertté, hogy jó néhány informatikai rendszer nem képes feldolgozni a következő század dátumadatait. Ennek alapvető oka az, hogy takarékossági megfontolásokból annak idején az év adatának tárolására csak az utolsó két számot használták a dátumban. Ez a számítógépeknél kétértelműséghez vezet, hiszen nem tudni, melyik századot kell figyelembe venni. Kevéssé közismert azonban a probléma kiterjedtsége és annak következményei - mutat rá a kormányzat cselekvési programja. A modem társadalmakban az információtechnológiának már meghatározó szerepe van a szolgáltatásokban, a pénzügyi rendszerekben, az iparban, gyakorlatilag az élet minden területén. A magánszektorban az informatikai hiba komoly bajokat okozhat, ha gyártási, termelési folyamataik a „pontos idejű” megrendelésekre épülnek, s azokat számítógépes automata programok vezérlik. A bankoknál és más pénzintézeteknél ma már mindenütt számítógépek dolgozzák fel a személyzeti, fizetési és számlázási adatokat. A tranzakciók többsége dátumfüggő, az időadatok hibás feldolgozása pénzügyi, jogi következményekkel járhat, sőt csődbe vihet vállalatokat. A közigazgatásban is nagy mértékű az informatika alkalmazása. A dátum-feldolgozási probléma minden olyan berendezésben, készülékben megjelenhet, amelybe mikroprocesszorokat építettek be. (A skála széles: mobiltelefon, videokamera, pénztárgép, bélyegzőóra, tűzjelző, riasztó, széf, bankkártyaleolvasó, stb.) Minthogy a kormány kötelessége a társadalom és a gazdaság működőképességének fenntartása, a kabinet 5 fejezetből álló, mindenre kiterjedő cselekvési programot dolgozott ki, nevesítve a feladatokat és a megvalósításért felelős intézményeket, illetve személyeket.- Jó jel a rosszullét- A család asztala- Száll a Gólya fészkére- Élhetnénk hosszabban