Somogyi Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-14 / 214. szám
1999. szeptember 14., kedd SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép Utcára tették a jegyzőt Titkos szavazással felmentették állásából Far- kasné dr. Szecsődi Erikát, Mernye jegyzőjét. Az indok egészségügyi alkalmatlanság volt. Mernye Fogarasi László mernyei polgármester elmondta: 1996-tól eddig 14 hónapot töltött táppénzen a jegyzőasszony; ebből több mint hatot az idén. Két éve 67 százalékos munkaképességcsökkenést állapították meg nála; igaz, neki kell dönteni arról, hogy él-e a nyugdíj lehetőségével. Folyamatos távollétét azonban tovább már nem tűrhettük. Helyettesként dr. Buzinkai Gyula, Somogygeszti jegyzője látta-látja el a feladatokat. A képviselők 7:3 arányban szavaztak a jegyző menesztése mellett. Farkasné szerint már a napirend megfogalmazása is pontatlan volt. Az ugyanis a jegyzői álláshellyel kapcsolatos döntéshozatalról szólt. - Miért nem úgy fogalmaztak, hogy a jegyző felmentéséről döntenek? Mert akkor jött volna a falu, - hiába terveztek zárt ülést - én nyilvánosát kértem - mondta Farkasné dr. Szecsődi Erika -, azért, hogy mindenki tudja meg, miért is kell mennem. A képviselők öt perc alatt döntöttek az akkor kiosztott előterjesztésről, s természetesen titkosan. Ha valami baj volt velem, miért nem közölték, hiszen sem az önkormányzattól, sem a felügyeleti szervtől egyetlen jelzés nem érkezett. Sőt, egy átfogó vizsgálat jónak minősítette a munkámat. Más, táppénzen lévő közalkalmazottat sem küldenek el rögtön. Különben is bejelentettem, hogy kénytelen vagyok táppénzre menni. Az ügy pikantériája: a jegyzőasszony a legutóbbi választáskor indult a polgármesteri székért. A finisben „kényszerszabadságra” küldték -jóllehet: a köz- igazgatási hivatal is megállapította - jogtalanul. Fogarasi László polgármester tagadja, hogy a két ügynek köze lenne egymáshoz, Farkasné szerint viszont egyértelmű, hogy ez áll felmentése hátterében, hiszen nyílt titok volt, hogy el akarják mozdítani a helyéről. Megtudtuk azt is: a polgármester már hónapokkal ezelőtt azt javasolta: váljanak el közös megegyezéssel, s fel is ajánlott a jegyzőnek bruttó nyolcszázezer forintot, aki ezt nem fogadta el, mondván: nyugdíjasként is szívesen maradna a mer- nyeiek szolgálatában. Erre viszont a polgármester mondott nemet. A jegyzőasszony most hat hónapos, kötelező felmentési idejét tölti. Köz- szolgálati jogviszonya 2000 február 29-én jár le. Addig lakhat szolgálati lakásában. Farkasné dr. Szecsődi Erika úgy véli: ha egy jegyző nem felel meg a polgármester érdekeinek, akkor mennie kell. Eldöntötte: ő is megy - a bírósághoz, mert szerinte egészségügyi alkalmatlanság miatt nem menthették volna fel. Lőrincz Sándor Vége a türelemnek, fizetni kell Elfogyott a türelem. A Július 13-án hatályba lépett módosított szabálysértési törvény bevezetése után egy ideig a rendőrség és a polgármesteri hivatal még elnézte, hogy az új tarifánál kisebb legyen a büntetés, de szeptember 1. után már a felemelt szabálysértési díjakat kell fizetni. Kaposvár Július 13-án lépett hatályba a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag, amelynek részeként a helyszíni bírságok az ötszörösére, a szabálysértési díjak pedig a duplájára emelkedtek. A rendőrség igazgatásrendészeti osztályának hatáskörébe tartozó legalacsonyabb szabálysértési bírság ezer, a legmagasabb százezer forint lett. A helyszíni bírság esetén maximum tízezerrel lesznek szegényebbek az elkövetők.- Átlagban 25 ezer forintot fizettek a kiemelt - 80 százalékban közlekedési - szabály- sértést elkövetők. A kisebb súlyúakért 12-13 ezer forintot - mondta Dr. Sós Kornél rendőrőrnagy. Szabálysértési bírságok alakulása Somogybán Rendőrségi szabálysértés 100 ezer Polgári szabálysértés 100 ezer Helyszíni bírság 10 ezer Módosítás ©lőtt után Módosítás 1999. óvi előtt után átlag Módosítás 1999. évi előtt után átlag A polgármesteri hivatal általános igazgatási irodájába mintegy ezer feljelentés érkezett, többségük tulajdon elleni szabálysértés volt. A lopás, a csalás, a sikkasztás, a jogtalan elsajátítás és csend- háborítás vonja a legtöbb feljelentést maga után.- Ezekben az esetekben is a duplájára emelkedtek a díjak — mondta Dr. Géger László, a kaposvári polgármesteri hivatal főmunkatársa. - A legalacsonyabb összeg most ezer, a legmagasabb pedig százezer forint. A kiszabott büntetés átlagosan hatezer forinttal rövidíti meg az elkövetőket. A büntetés mértékénél figyelembe vesszük a cselekmény súlyát, az elkövető személyi, családi és anyagi viszonyait. Lehet részletben is fizetni, de ha valaki nem fizet, akkor megindítjuk a végrehajtási eljárást - mondta főmunkatárs. Súlyosabb esetben a bíróság elzárásra változtathatja a büntetést. Szellő Gábor Tömörülnek az informatikusok Tegnap megalakult a városi Informatikusok konzultációs testületé. Kaposvár Kilenc város polgármesteri hivatalának informatikusai képviseletével - a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal szervezésében - megalakult a városi informatikusok konzultációs testületé. Legfőbb céljuk a megye közigazgatási informatikai fejlődésének elősegítése, az önkormányzatok informatikai tevékenységének támogatása. Ennek figyelembe vételével feladatuknak tekintik a gyakorlatban felmerült igények alapján szoftverfejlesztések kezdeményezését, ezekhez szakmai háttér biztosítását, valamint kisebb önkormányzatoknak számítástechnikai problémáik megoldását. Első ülésükön a szervezeti kérdések mellett tájékoztatást kaptak a megye informatikai helyzetéről és az önkormányzatokat is érintő fejlesztésekről. Sz. G. HÍREK Több az iskolázott Csökkent a képzetlen regisztrált munkanélküliek száma' Somogybán augusztusban, mintegy 5,5 százalékkal. Ezzel szemben a középiskolát végzetteké 3,5 százalékkal emelkedett, a felsőfokú végzettségűek száma pedig 12 százalékkal, (szg) Szentpáli segélyek Beiskolázási segélyt kaptak Zselicszentpálon a helyi fiatalok. A szétosztott 820 ezer forintból negyvenöt általános iskolás, harminchárom középiskolás részesült 10-10 ezer forintos támogatásban, valamint két főiskolás 30 ezer forintot kapott a polgár- mesteri hivataltól, (szg) Motoros balesete Nem tartotta az előírt követési távolságot az a motoros, aki az előtte szabályosan haladó autónak ütközött Somogyvár mellett a Bres- lia-hegynél. A motoron utazó házaspár férfitagja csuklótöréssel került kórházba. A női utas nyolc napon belül gyógyuló kisebb sérüléseket szenvedett. (szs) Versmondó verseny Goethe születésének 250. évfordulója alkalmából hirdetett német és magyar nyelvű vers- és prózamondó versenyt középiskolások részére a tolna megyei Német Színház, és a Baka István Versmondó Egyesület. A versenyre somogy megyei diákok jelentkezését is várják szeptember 23-ig. (szs) „Kérdezzen - a szocialisták válaszolnak!” ORSZÁG(RESZ)GYULÉS 1999. szeptember 15-én • • Kedves Somogyiak! Az MSZP országgyűlési képviselői párbeszédre hívják Önöket. Találkozzunk a lakossági fórumokon, nyugdíjas találkozókon, beszélgetéseken! SZAKMAI TANÁCSKOZÁSOK Siófok 1000 „Tiszta Balatont!" Esélyek és remények a balatoni térség fejlesztésében (Dél-Balatoni Kulturális Központ) Siófok 1530 Foglalkoztatási kérdések (Koch r.u.9.) Lendvai Ildió, Csizmár Gábor Siófok 1600 Idegenforgalmi tanácskozás (Fogas Étterem) Korózs Lajos, Nemcsók János ESZMECSERE AGRAR SZAKEMBEREKKEL LAKOSSÁGI FÓRUMOK Adánd Balatonszabadi Magyaratád Nagyberény Nyim Ráksi Ságvár Sérsekszőlős Siófok 16“ órától 16“ órától 18“ órától 16“ órától 16“ órától 19“ órától 16“ órától 17“ órától 18“ órától Som 16“ órától Somogyszil 1830 órától Zala 17“ órától Zamárdi 16-án 19“ órától (pártok háza) Burány Sándor, Juhász Gábor (műv. ház) Juhász Ferenc, Vágvölgyi János (műv. ház) Szili Katalin (ifjúsági ház) Csiha Judit (iskola) Fodor Sándor (műv. ház) Pásztohy András (községháza) Baráth Etele, Tóbiás József (községháza) FÍ11Ó Pál Kovács László (Dél-Balatoni Kulturális Központ) (községháza) Hisz György, Tóth András (műv. ház) Suchman Tamás (műv. ház) Baja Ferenc (műv. ház) Francz Rezső Igái 17“ órától Orosz Sándor Kánya 17“ órától Karakas János Kapoly 17“ órától Francz Rezső Karád 16“ órától Vastagh Pál Luila 16“ órától Herbály Imre Nagyberény 16“ órától Szabó Imre Siófok 1530 órától Németh Imre Szorosad 16“ órától Iváncsik Imre Torvaj 16“ órától Géczi József Zamárdi 16“ órától Simon József TALÁLKOZÁS NYUGDÍJASOKKAL Andocs 16“ órától Vojnik Mária, Üszögi-Bleyer Jenő Karád 16“ órától Kristyánné Aknai Erzsébet Nágocs 16“ órától Tóth Károly Patalom 1630 órától Szabó Sándomé (szociális otthon) Siófok 1530 órától Kósáné Kovács Magda, Csákabonyi Balázs Szeretettel várjuk! TALÁLKOZÁS PEDAGÓGUSOKKAL Tab Bábonymegyer 17“ órától 17“ órától Szabó Zoltán Hegyi Gyula MAGYAR SZOCIALISTA PART BESZELGETES AZ EMBEREKKEL A TELEPÜLÉSEK KÖZPONTI HELYEIN Andocs 16“ órától Nikolits István Baiatonendréd 16“ órától Keller László, Nagyiványi Zoltán Bedegkér 16“ órától Hajdú László Bonnya 16“ órától Fritz Péter Fiad 16“ órától Páva Zoltán Gadács 16“ órától Podolák György Iga! 16“ órától Bajor Tibor Kazsok 16“ órától Ábrahám János Kára 16“ órától Csintalan Sándor Kisbárapáti 16“ órától Lamperth Mónika Miklósi 16“ órától Kovács Tibor Nágocs 16“ órától Szanyi Tibor Patalom 16“ órától Pozsgai Balázs, Szilágyi Péter Siójut 16“ órától Antalóczi Attila, Lévai Ferenc Somogyacsa 16“ órától Sáling József Somogydöröcske 16“ órától Avarkeszi Dezső Somogyegres 16“ órától Tompa Sándor Somogymeggyes 16“ órától Bodzás Ferenc Árpád, Mayer Bertalan Szántód 16“ órától Bakonyi Tibor, Wiener György Tab 16“ órától Érsek Zsolt Tengó'd 16“ órától Pál Béla Törökkoppány 16“ órától Szili Sándor, Zuschlag János Zics 16“ órától Jakab Róbertné, Juhászné Lévai Katalin 4