Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-28 / 200. szám

6 14 17 24 35 37 Lángolt az avar Hulladékégetésnek in­dult, a ni a lángok elha­rapóztak tegnap Barcs­nál. Mintegy félezer n égyzet méterre te rj ed t ki az a tűz, melyet megfékezni. Az anyagi kár nem jelentős. A szerencse az erdőjárók mel­lé szegődött az idei vadászsze­zon előestéjén Nagysallérban, ahol tegnap vadásznapot tar­tottak. Reggel az egyik lábodi vadásznak kedvezett Fortuna istenasszonya: vett egy kapa­rós sorsjegyet, s mindjárt nyert 30 ezer forintot. Amúgy tény­leg szerencsések voltak a házi­gazdák, már csak azért is, mert a korábbi évekkel ellen­tétben most nem zuhogott az eső, nem kellett esernyő ah­hoz, hogy ott lehessünk a ha­gyományos Hubertus-misén, majd a 18 új somogyi vadász eskütételén. Szerencsésnek mondhatja magát az a tíz csa­pat is, amely benevezett az el­ső somogyi vadételt készítő versenyre, hiszen sültjeik és főztjeik akkora sikert arattak, hogy egy falatnyit sem hagy­tak belőle a főkóstolók. A Somogyért Egyesület által meghirdetett vetélkedésben a legjobb hidegkonyhai kínála­tot a Lábod Mavad Rt csapata szolgálta fel, míg a melegkony­hai készítmények közül a Sefag Rt zamárdi és szántódi séfekből álló csapatának főzt- jét díjazták a legtöbb ponttal. (Folytatás a harmadik oldalon) I Ifc L­- Mindig az volt mom: megérhessem, hogy a szabadon vá­lasztott magyar képvi­selők bevonulnak az Európa Parlamentbe; most már a célegye­nesben vagyunk, s még szeretnék ott len­ni, habár nyolcvanhét évesen ilyet kimonda­ni már rizikós... - Ezt dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnö­ke mondta tegnap es­te Balatonszárszón, az Együtt Szárszóért- Somogyért egyesület által szervezett civil fórumon. Hozzátette: hazánk még mindig az első helyen áll a csat­lakozásra váró orszá­gok rangsorában. (Folytatás a tizen­negyedik oldalon) Lőtt a polgármester Ezrek látogattak el tegnap Kaposváron a Pipacs utcába, ahol a 250 családos lakóte­lep baráti köre ne­gyedszer rendezte meg az utca nagy napját. A megjelentek előtt Szita Károly pol­gármester üdvözölte, hogy a Pipacs utcaiak nemcsak - amúgy na­gyon helyesen - kér­nek, esetleg követel­nek a várostól, ha­nem tesznek is kör­nyezetük lakhatóbbá tételéért. Ezúttal egy játszóvárral gyarapo­dott a közösség. A ve­télkedők, koncertek programsorozata fu­tóversennyel kezdő­dött. Szita Károly ezt követően a tömeg­oszlatás céljával a le­vegőbe lőtt: igy indí­totta a hagyományos futóversenyt. Előrejelzés Somogy megye térségére Várható időjárás vasárnap estig: Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Balatoni élőszavas tájékoztatás: Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc 06-90-490-015 díja: 180 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc 40 km ló Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Változóan felhős idő várható több- -kevesebb napsü­téssel. Az időn­ként erősebben megnövekvő fel­hőzetből csak ke­vés helyen alakul ki záporeső, néhol esetleg zivatar. Többnyire mérsé­kelt lesz a légmoz­gás. A hőmérsék­let délután 24, 25 fok körül alakul. Két karambol Személygépkocsik ütköztek összeg tegnap Siófokon. A kora délutáni köz­lekedési balesetnek egy sérültje volt, akit fejsérüléssel szállítottak a városi kórházba. A karambol körülményeit a rendőrségi helyszínelők bevonásá­val vizsgálták. Késő délután Kaposvá­ron a Noszlopy és Áchim utcák ke­reszteződésénél történt baleset, melyben szintúgy könnyebb sérülést szenvedtek. FISCHER Fantasztikus repülős LAST MOMENT ajánlatok a FISCHERTŐL szeptemberre és októberre Is! Mallorca már 76.930.- Ft-tól - gyerekeknek csak 49.000.- Ft-tól! Gran Canaria már 76.930.- Ft-tól - gyerekeknek csak 63.000 - Ft-tól I Teletext: MTV1 - 453.0. - Internet: www.flscher.hu . INFORMÁCIÓ: Bp., Teréz krt. 25. Az Oktogonnál Tel.: 374-1060-65-ig hívható 977141901700299035

Next

/
Thumbnails
Contents