Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-28 / 200. szám

SOMOGYI HÍRLAP Gazdaság 1999. augusztus 28., szombat 8 Nőttek az adóbevételek A*httíóság hatékonyabban teljesítette feladatát ÉÍEIt \ A tervezettnél nagyobb személyi jövedelemadó és társasági adó bevételhez jutott a központi költség- vetés 1998-ban a Pénzügy­minisztérium végleges adatai szerint. Személyi jövedelemadóból 7,6 szá­zalékkal, társasági adóból 10,7 százalékkal több folyt be a büdzsébe. Az 1998. évre vonatkozó költ­ségvetés 610,1 milliárd forint államháztartási szintű szemé­lyi jövedelemadó bevétellel számolt, a ténylegesen befolyt , összeg viszont 656,7 milliárd forint volt, amely a 687,1 milli­árd forintnyi bruttó befizetés és a 30,4 milliárd forintos ki­utalás egyenlegéből adódott. A túlteljesítés a PM álláspontja szerint két tényezőre vezethe­tő vissza. Az előirányzat készí­tésekor számítotthoz képest magasabb lett az adóköteles lakossági jövedelmek nagysá­ga, illetve nőtt az úgynevezett elkülönülten adózó - például az osztalékjövedelem - és az öt éven túl eladott ingatlanból származó jövedelem. Említés­re érdemes még, hogy a költ­ségvetés a személyi jövedelem- adónál az adóhatóság beszedé­si tevékenységének javulása cí­mén 5 milliárd forint többletbe­vételt tűzött ki célul, a teljesítés ennek több mint kétszerese, 11,7 milliárd forint lett. A gazdálkodó szervezetek társasági adójának előirányza­ta 180 milliárd forint volt, ténylegesen 199,2 milliárd fo­rint folyt be. Az egyenleg a 225,3 milliárd forintos befize­tés és a 26,1 milliárd forintnyi kiutalás különbözetéből adó­dott. Az előirányzat túlteljesí­tésében mindkét tényező sze­repet játszott, hiszen a befize­tések 17,2 milliárddal múlták felül a tervezettet, míg a kiuta­lások 2 milliárd forinttal elma­radtak a prognoszüzálttól. Az 1998. évről 240,5 ezer gazdálkodó szervezet nyúj­tott be társasági adóbevallást, amely közel 4 százalékkal haladja meg az előző évit. A társasági adóbevallások ada­tai szerint a kettős és egysze­res könyvvezetésű gazdálko­dó szervezetek adózás előtti eredménye 1997-ről 1998-ra 31,5 százalékkal, 1037,8 mil­liárd forintra emelkedett. (sts) A tőzsdei adatok értelmezése A Budapesti Értéktőzsde leg­fontosabb papírjainak árfo­lyamából kialakított indexe, a BUX, az egyik nap - au­gusztus 10-én - 7000 pont alá esett, s egy másik nap, augusztus 13-án ismét 7000 fölé nőtt. Mi történhetett nem egészen három nap alatt az országban, ami in­dokolhatná az ingadozást? Ha utánanézünk, akkor sem országosan, sem az adott vállalatoknál nem tör­tént és nem derült ki semmi, ami akár a felfelé, akár a le­felé irányuló mozgást indo­kolta volna. Ellenkezőleg! Amikor éppen a bűvös (?) 7000 alá süllyedt az index, akkor javult az üzletembe­rek úgynevezett bizalmi in­dexe, nőttek a rendelésállo­mányok s a háztartások is pozitívan ítélték meg kilátá­saikat. Vannak persze ne­gyedévenként olyan tőzsdei „fekete napok”, amelyeken mondjuk az ország fizetési mérlegének, költségvetés­ének alakulásáról, illetve a vállalati mérlegekről kerül­nek nyilvánosságra adatok. De a kedvezőtlen nemzetkö­zi politikai és gazdasági helyzetben a legjobb hazai számok sem bizonyulnak árfelhajtó erőnek. Ebből az következik, hogy a BÉT részvényszekciójá­ban, ahol nagyobb részt kül­földiek adnak-vesznek papí­rokat, az a meghatározó erő, hogy mi történik a világ nagy tőzsdéin. Tehát nem elsősorban az játszik szere­pet, hogy a magyar piac ta­szítja, vagy vonzza-e a be­fektetőket, hanem az, hogy a befektetők rábukkannak-e egyebütt a mienkénél von­zóbb, azaz hasonló bizton­ság mellett nagyobb hoza­mot adó kihelyezési lehető­ségre, vagy sem. Milyen következtetést vonjon le ebből a kisbefekte­tő? Azt, hogy aki részvényt vesz, tekintse azt hosszú le­járatú befektetésnek, s ne próbálja a tőzsdei mozgáso­kat sűrűn követni, s talán a nem profi invesztornak ér­demesebb a részvényeket is tartalmazó befektetési ala­pokba helyezni felesleges pénzét, mintsem egyedi részvényekkel kockáztatni. Bácskai Tamás Háborús fékezőerő Miközben a szállítási ágazatba tartozó vállal­kozások ugyanakkora tö­megű árut szállítottak idén az első félévben, mint tavaly, az ágazat árutonna-kilométerben kifejezett teljesítménye 3 százalékkal csökkent - derül ki a KSH pénteki gyorstájékoztatójából. A közúton szállított áruk mennyisége az ágazaton kí­vüli vállalkozások teljesít­ményét is figyelembe véve 6 százalékkal csökkent. A nemzetközi közúti gépjár­műforgalom némileg vissza­esett, miközben a távolsági személyszállítás forgalma 2 százalékkal nőtt. A balkáni háború miatt csökkent a vasúti, a vízi és a csővezetékes szállítás telje­sítménye, amit azonban részben ellensúlyozott a belföldi közúti áruszállítás. A háború következtében a vasúti szállításban több mint 13 százalékkal, a vízi szállításban 41 százalékkal csökkent az árutonna-kilo­méterben számított teljesít­mény. A szállítási ágazatba tarto­zó vállalkozások részesedé­se a közúton szállított áruk tömegéből 53, az árutonna­kilométerből 71 százalékot tett ki. A távolsági személy- szállítást a tavalyi adatok­hoz képest 5,6 millióval töb­ben, összesen 361 millióan vették igénybe. Az ország személygépkocsi-állománya június végén 2,3 millió dara­bot tett ki, ez 58 ezerrel több, mint az előző év vé­gén. A tehergépkocsik szá­ma 12 ezer darabbal nőtt, június végén 324 ezret tar­tottak nyilván. Átlagéletko­ruk 9,8 év. Padlón a napraforgó Hírek Magasabb deficit? A Pénzügyminisztériumban nem kommentálták azt a sajtóértesülést, amely sze­rint az államháztartás hiá­nya az idén a bruttó hazai termék 4,2 százalékát teszi ki az eredetileg tervezett 4 százalékkal szemben. Az in­formáció abból az előter­jesztésből származna, ame­lyet a Pénzügyminisztérium a hírek szerint a kormány­nak készített. Versenyképesség. A 2000- ben életbe lépő új felsőokta­tási struktúra sikere az in­formatikai szakembereken is múlik - mutatott rá Pálinkás József pénteken az Informa­tika a felsőoktatásban ’99 cí­mű konferencián. Az Oktatá­si Minisztérium politikai ál­lamtitkára az információhoz jutást a versenyképesség lygíoptOSákl? eszközének nevezte. Malév-részvények. Az Álla­mi Privatizáció és Vagyonke­zelő Rt. (ÁPV Rt.) birtokába kerül várhatóan már a jövő héten az Air Invest Kft. 'tu­lajdonában lévő, 35 százalé­kos tulajdoni arányt képvi­selő Malév-részvénycsomag - jelentette be pénteken az ÁPV Rt. sajtóosztálya. Már öt helyen! ENTIAN ÁRFOLYAM vétel eladás német márka 126,80 129,80 olasz líra 128,00 131,00 osztrák Schilling 18,00 18,40 amerikai dollár 237,00 243,00 horvát kuna 32,00 34,50 Kaposvár, Dózsa Gy. u.11„ Zárda o. 12.,? Fő u. 14., Ady E. u. 8„ Irányi D. u. 9. s Somogybán több helyen a napraforgó termés hetven százaléka is elveszhet az idén. A vihar okozta káro­kat most tetézi a frissen szárított növényt azonnal megtámadó gombás fertő­zés okozta veszteség is. A törökkoppányi -szorosadi termelőszövetkezetnek 15 mil­lió forint kárt okozott a vihar. A jobbára csíkos fajtát termelő gazdaságban egy nap alatt a fe­le ment tönkre a termésnek. — Ötszáz hektáron terme­lünk napraforgót. — mondta Matesz Pál, a szövetkezet el­nöke — Ebből 400 hektár a csí­kos napraforgó, 100 hektár pe­dig olaj alapanyag. Az előbbi­ben keletkezett nagyobb kár. A vihar következtében ötven szá­zaléka a földre került. Sajnos pont az elpusztult fajtának ma­gasabb az ára a piacon. — A viharkáron kívül a kü­lönböző gomba okozta szár- és nyakbetegségek okoznak vesz­teségeket. — mondta Tóth Ist­ván a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazga­tója — A regionnal való szárítás után a növény annyira kiszá­rad, hogy a legkisebb nedves­séget is könnyen magába szív­ja. A már gyakorlatilag élette­len növényen rohamosan el­szaporodnak a gombák, főleg a fehér és a szürke penész. A nö­vény rothadni kezd, és ha ez a . folyamat a virágnyakra is kiter­jed, a napraforgó tányérok hul­lani kezdenek. A betegség el­terjedése esetén még segít ha száraz szeles időjárás követi az esőket, de ilyen sajnos sem ta­valy sem idén nem volt. — Az idén igen gyenge ter­més várható napraforgóból, át­lagosan 1,5 tonna hektáron­ként. - mondta Kiss Jenő a me­gyei FM hivatal munkatársa. Megpróbáljuk a betakarítást előre hozni, hogy a penészese- dést megakadályozzuk. Sok helyen azonban még május­ban is vetettek napraforgót, így ez a módszer nem mindenhol használható. — Most kezdtük el a leszámí­tást. — mondta Dani Károly, a nagybajomi Tsz növényvédel­mi szakembere — Háromszáz hektáron termelünk, főleg Iregi csíkos napraforgót. Ennek ára jobb, azonban keveset terem és érzékenyebb a gombákra. Idén a vihar is okozott károkat a táblákban, de a talaj fertő- zöttsége nagyobb veszélyt je­lent. (Virághalmy) Szerbián át Görögországba A délszláv háború vissza­vetette, veszélyessé tette a görögországi utakat. Az utazási Irodák kerülővel, Románián-Bulgárián ke­resztül utaztattak. Ez meg­növelte a menetidőt és a költségeket. A görög utak iránti kereslet jelentősen visszaesett az év jcözepére, hiszen az emberek pem vállalták a 35-40 órás p^kat. Július közepétől az utazási irodák zöme úgy ítél­te meg a helyzetet, hogy Szer- biapfjceresztül is elindítják a nyajgjjn vágyókat. Németh József (ptazási iroda tulajdo­nos szgjjint biztonságos ez az útvonal. Kis-Jugoszláviában az autópályáról néhány he­lyen ugyan bombázások nyo­mai miatt elterelik a forgal­mat, de a rendőrök korrekt módon segítik a közlekedést. Semmiféle inzultus nem éri a járatokat. A menetidő nagy mértékben csökkent, hiszen 24-25 óra alatt a görög tenger­partra érnek. Egyéni autósoknak azt java­solják , hogy ne induljanak el, vagy menjenek a busz után. Üzemanyagot az állat, ku­taknál a határon vásárolt bónra adnak, így a benzin li­terje másfél márka. Az autó­pálya mellett azonban a la­kosság is árul benzint, kólás üvegből, marmon kannából. Az eredete meglehetősen bi­zonytalan és nagyon drága. Nagyon kevés iroda ame­lyik nem vállalja a Szerbián keresztüli utaztatást, ők in­kább Brindiziben behajóz­nak, és így jutnak le Görögor­szágba. Szarka Ágnes Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Burgonya 25-50 60 50 Káposzta 50-60 60-65 50 Paprika 120-160 100-140 150 Paradicsom 80-90 170-220 100 Uborka 70-150 100 100 Zöldség 100-200 100-140 100 Tojás 10-13 12-15 10-12 Sampinyon 320 360 320 Hagyma 80 75 70 Karaláb 50/db 40/db 40 Karfiol 200­180 Kelkáposzta 80 85 75 Banán 190 200-220 190 Alma 80-120 100-140 100 Körte 60-120 210-300 100 Fokhagyma 300 280 260 Őszibarack 150-160 160-190 170 Mák 600 700 600 Szilva 80-120 70-100 70 Főzőtök 30/kg 40 30 Kukorica 15/db 20 20 Görögdinnye 35-40 35 35 Szőlő 100-200 200 100 Elkerülhető leépítés A Gazdasági Minisztérium a nyáron pályázatot hirde­tett, amelynek célja olyan, új tevékenységet eredmé­nyező beruházások ösz­tönzése, amelyek segítsé­gével ugyanannál, vagy másik munkáltatónál a csoportos létszámcsökke­nésben érintett munkavál­lalók hosszabb távú tó­vá bbfogl a I ko ztatott sága biztosítható. A pályázati rendszerben az a belföldi székhelyű gazdasági társaság, közhasznú társa­ság, szövetkezet, valamint egyéni vállalkozó vehet részt, amely, vagy aki legalább 50 főt érintő csoportos létszám- leépítésre kényszerül, és az erre vonatkozó eljárást meg­kezdte, ugyanakkor a terve­zett beruházás segítségével tovább tudná foglalkoztatni a munkavállalókat, illetve más vállalatoktól elküldött mun­kásokat almazni tudna. A pályázathoz szükséges, hogy a vállalkozó az igényelt támogatással együtt számolva rendelkezzen a beruházás­hoz nélkülözhetetlen forrá­sokkal, aminek legalább 25 százalékát saját erőből kell fe­deznie. A segítség a beruhá­záshoz elengedhetetlen mű­szaki berendezések, techno­lógiák, és egyéb immateriális javak beszerzésével, valamint a munkavállalók átképzésé­vel kapcsolatban felmerülő költségekhez adható. A felhí­vás a megyei munkaügyi köz­pontokban vehető át. Befektetés Romániában A romániai magyar befekteté­sek 49 százaléka Bukarestben valósult meg, vagyis a magyar tőkének nem csak Erdély a célterülete - közölte Tamás Károly, a román parlament képviselője pénteken Eger­ben. Az RMDSZ-es képviselő, az Egri Nemzetközi Vásár ke­retében megtartott, a románi­ai üzleti lehetőségeket elem­ző tanácskozáson elmondta: 1990 óta összesen 4 milliárd dollár értékű külföldi befekte­tés érkezett Romániába. A be­ruházók sorát a hollandok ve­zetik, a magyar tőke a 14. he­lyen áll. $ SUZUKI KAPOS AUTÓ —W/A.................................. Oj külső a szürke hétküznapokban! Tekintse meg Ön is a megújult SWIVTET!- közalkalmazotti kedvezmények- helyszíni ügyintézés- használt gépkocsi beszámítás- teljeskörű szerviz- karosszéria javítás, fényezés- alváz- és motorszám eredetvizsgálat $ SUZUKI A Ml AUTÓNK!© KAPOS AUTÓ Kft' Kaposvár, Vár u. 16. Tel./fax: 82/312-826 # www.kozep.com/kapos_auto

Next

/
Thumbnails
Contents